"Ha elszakítanak tőlünk valakit, akit szeretünk, úgy adhatunk neki hosszú életet, ha a szeretetünk sosem szűnik. A házak leégnek, az emberek meghalnak, de az igazi szeretet örökké tart."

Efraim Staub: 

Ha sírni fogsz

Ha sírni fogsz, majd sírok én is

a könnyeket le nem tagadhatom.

Gondod, bánatod enyém is.

a ha majd nevetsz, nevetek én is

bár nem nevetnék, ámde mégis

Veled nevetek.

És, ha elhagysz, elhagylak én is,

ha sírsz utánam,

majd sírok én is.

„Ne menj előttem, lehet, hogy nem tudlak követni.

Ne gyere mögöttem, lehet, hogy nem tudlak vezetni.

Gyere mellettem és légy a barátom.”

Nem kérem,hogy megérts,

Nem kérem,hogy szeress...

Nem kívánom,hogy félts,

Nem várom,hogy kövess...

Nem kérem,hogy higgyél,

S együtt lángolj velem...

Nem várom,hogy így élj,

Ne fogd hát a kezem.. 

Az emberi lény ugyanis el tud viselni egy hét szomjazást, két hét éhezést, és akár évekig elviseli, hogy nincs fedél a feje fölött, de a magányt nem viseli el. Minden kín és minden szenvedés közül a magány a legrosszabb.

Ha valakit igazán szeretsz, engedd el. Ha visszajön hozzád, örökre a tiéd marad. De ha nem, akkor soha nem is volt igazán a tiéd.

A szerelem gyönyörűséges virág, de meg kell lennie bennünk a kellő bátorságnak, hogy irtózatos szakadék szélén szedjük. - Stendhal

Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik csillag milliókon - ez épp elég neki, hogy boldog legyen. - Antoine de Saint-Exupery

Sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok, néma barátod, rabszolgád vagyok, alázatos és bizalmas barát, aki nem kér semmit, csak néz és imád, és nem akar lenni csak általad, csak az árnyéka annak, ami vagy. - Szabó Lőrinc

 én:  mentem le őket ám.

Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével. - Gabriel Garcia Márquez

Egy kapcsolat igazi próbája, hogy bár nem értünk egyet, nem eresztjük el egymás kezét. - Alexandra Penney

Elmúlt mint száz pillanat, s tudjuk mégis, hogy múlhatatlan, mert szívek orzik, nem szavak. - Végh György

A semmi ágán ül szivem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szeliden s nézik, nézik a csillagok.

Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz.

 

Ha elveszítünk valakit, úgy érezzük a szívünk, szakad meg. Aztán eszünkbe jut az a sok kedves szó, azok a vicces dolgok, amiket mondott vagy tett és rájövünk, hogy nem hagyott el teljesen, itt él bennünk az emlékeinkben mélyen..

Már tudom, mit kell tenni, meg kell tanulnom elengedni, ha ő el akar menni. Szeretem, ezért megteszem.

Búcsúzni könnyű,de feledni nehéz. Mert a szív a múltba ezerszer visszanéz. Meglehet, hogy könnyen nevetve búcsúzunk. Mégis fájni fog ,ha újra találkozunk. Nem tudja senki, hogy erről ki tehet, de akkor majd búsan lehajtod a fejedet. Megállnál százezerszer, ám mégis tovább lépsz, mert búcsúzni könnyű, de feledni nehéz.

Amit nem fejeznek be megfelelő helyen és időben, örök időkre befejezetlen marad.

El kellett veszítenem, hogy megértsem: a visszaszerzett kincsek íze édesebb, mint a legédesebb méz.

És látom ôt, és elveszítem ôt, és szenvedek, mint egy kis napsütés a hideg vízben.

Ha valaki elment,ne hívd többé vissza, A megsárgult emlék nem lesz többé tiszta. Ha valaki elment, és el tudott menni, Nehezen akarva, de el kell feledni.

 

Ülök a csendben és hallom a hangodat,

A tükörbe nézek, de nem látom önmagam,

Keserű szavak csak ennyi, ami maradt,

Egy keserű emlék s pár múló pillanat.

Szememből elhullik egy apró könnycsepp,

Tudom, hogy nélküled mindek sokkal könnyebb,

De belül szívemet széttépi a bánat,

Nincs egy árva szó sem, mely elhagyja a számat.

Ha te elmész nekem senki sem marad,

Ne hagyd, hogy rám dőljenek az ezeréves falak.

Te nem látod mit is élek át,

Lelkem egyetlen segélyszóra vár,

Hogy kiemelj ebből a sötét tengerből,

Hogy azt mondhassam te vagy a megmentőm.

Szeretném azt érezni újra, hogy szeretsz,

Szeretném kezemmel fogni a kezed.

Reménykedve nézek szét a szobába,

Szemem téged keres az esti homályba,

De érzem nincs több remény,

Tudom többé már nem vagy az enyém.

Hiányod széttörte lelkemet,

Most már tudom, ELVESZTETTELEK…

Más ölel, más fogja kezedet,

Más nézi ragyogását csillogó szemednek!

Másnak adtad az egész lelkedet,

Pedig én még mindig szeretlek!

Te voltál a mindenem, s elhagytál,

Semmi nem mulasztja el, még mindig fáj!

Fáj, s ez sohasem múlik el,

Várni fogok rád, mert várni kell!

Ha eljön utolsó órám,

S utolsó percem, és meghalok,

Akkor is te leszel az kit mindig szerettem,

S szeretni is fogok!

 

A világ legfájdalmasabb és egyben leghosszabb folyamata, az érzés megváltoztatása a gondolat által

Csend van, csak az óra ketyeg. Senki nem vár, senki nem szeret. Üres a perc, üres az óra. Egy álom mely nem vált valóra. Emlékezz rám, emlékezz a jóra. Később én is ezt teszem s eljön az óra, mikor neved hallatán mosolyra hajlik a szám s emlék leszel, emlék csupán.

A szeretet mindent kibír - egyet nem: hogy elmúlik. Szeretünk - és vége!? Vége, örökre?! Soha nem lesz többé?! - Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen! Sokkal rosszabb, mint fizikai kín vagy maga a halál, azért mert egyszerűen természetellenes. (...)

Egy társadalmi rendszer összedőlhet, egy hitvilág összeomolhat, egy nép, egy faj, egy istenkép megsemmisülhet, jöhet az apokalipszis, és megmérgezheti a földet, a vizet, a levegőt, és kipusztíthatja az emberfaj jó részét: mindez bármennyire is meghaladja a képzeletünket - mégis tudjuk valahol, hogy mindez nem lehetetlen, mert benne van a pakliban.

De a szeretet elvesztése NINCS, ÉS NEM IS LEHET, SOHA!

Az a szenvedés hogy élek, nélküled létezem de minek,

Irántad érzett szerelmem soha nem adnám oda senkinek.

De már kifolyt sok szép dolog az idő rongyos, foltos zsebein

És az elvarratlan szálak nem gyógyítják beforratlan sebeim.

Olyan sok dolog jár most az eszembe,

És nem tudom hogy mit tegyek vele.

Bár tudom te nem leszel már az enyém hiába is szeretném,

Mégis bízok abban hogy van még remény.

Hazudni kell a szívnek hogy ne fájjon annyira,

Hogy ne törjön szét 2 darabra.

Próbállak elfelejteni,

De nem hiszem hogy menni fog,

Mert a szívem még mindig te érted dobog.

Tudom hogy mostmár vége,

Mindennek hiába,

Pedig én szeretnélek újra és újra,

Igaz mindez már hiába.

Fáj hogy mással látlak,

Fáj hogy nem vagy mellettem,

És fáj hogy nem vagy az enyém.

De tudd meg hogy még mindig ugyanazt érzem amit régen,

És ez az érzés örökre megmarad.

A szerelem nem múlik el,

Mert örökre bennem marad!

Nekem nem kell más,Csak TÉGED akarlak,

Csak TÉGED és senki mást!

SZERETLEK és nekem NEM KELL MÁS!

Szeretnék könycsepp lenni, szemedben megszületni, lefolyni az arcodon, s meghalni az ajkadon!

Olyan felelőtlenül dobtál el egyik napról a másikra, akár egy hamvadó cigarettát a zöldellő pázsitra. De téged nem érdekel amit érzek, mert az önzőséged elvakít! Minden köteléket elvágtál ami tőlem elszakít.