Élt egyszer egy sündisznó aki mindenkivel csak morgott, mindennel elégedetlen volt, és még ha 
jó szándékkal közeledtek hozzá, akkor is tüskés gombóccá gömbölyödött, 
csak úgy meredeztek kifelé a tüskéi. Nem is közeledett hát hozzá senki 
jó szándékkal sündisznó-emlékezet óta. Az erdő állatai már nem is 
tudták, honnan olyan biztosak benne, hogy a sündisznóhoz nem érdemes jó 
szándékkal közeledni. Egyszerűen csak biztosak voltak benne. Egymás 
között csak morogtak rá, és ha néha mégis szóba elegyedtek vele, 
legfeljebb csak az időjárásról folyt a kurta társalgás. Azt viszont 
soha senkinek nem jutott eszébe megkérdezni tőle: fáj-e a szíve.Pedig 
bizony nagyon fájt a szíve. Világéletében arra vágyott, hogy 
megsimogassák. De a szúrós tüskéktől senki sem fért hozzá. Valaha régen 
akadtak néhányan, akik megpróbálták, de ahogy tüskéivel megbökte őket, 
mind megharagudtak. Azóta senki sem próbálkozott.Így éldegélt a 
sündisznó napról napra és évről évre, míg egyszer éppen 
az erdei ösvény egyik szélétől igyekezett a másik felé, amikor vidáman 
ugrándozó lépteket hallott: egy kislány közeledett, aki szinte repült 
lefelé a lejtőn, s közben egy víg dalocskát énekelt.Amint a sündisznó 
észrevette a kislányt, abban a szempillantásban összegömbölyödött, 
amint ez már szokása volt.A kislány csak ekkor figyelt fel a tüskés gombócra.Süni! kiáltott fel 
nagy örömmel, és leguggolt a sündisznó mellé.A sündisznó szerette volna 
szemügyre venni a kislányt, de az orrát sem merte kidugni.Kedves Süni, 
bújj elő a kedvemért kérlelte a kislány szeretnélek megsimogatni!A 
sündisznó szíve megdobbant a tüskék alatt. Ilyesmit már olyan régen 
mondtak neki, hogy talán nem is mondtak sohasem. Már majdnem kidugta a 
fejét tüskés páncélja alól, de valami mégis visszatartotta.A kislány 
tovább kérlelte.Kedves Süni, kérlek Csak az orrocskádat hadd érintsem 
meg.A süninek könny szökött a szemébe. Szerencsére nem láthatta senki 
biztonságos rejtekében. Valami kedveset akart válaszolni a kislánynak, 
már a nyelvén is volt, aztán mégis más lett belőle.Hagyj békén. Engem 
nem lehet megsimogatni morogta, és abban a pillanatban meg is bánta, de 
nem volt ereje bocsánatot kérni.A kislány elszomorodott.Ne haragudj 
rám, én csak jót akartam.Persze, persze, hm; mormogta a sündisznó, mert 
nem tudta, mit is mondjon.Hát, akkor Isten veled, kedves Süni. Talán 
majd máskor.És a kislány továbbindult, egy kicsit lassabban, mint 
ahogyan jött, de az erdő szépsége hamarosan visszaszerezte jókedvét.A 
sündisznó a távolból még hallotta dudorászását. Szeretett volna utána 
kiáltani: Gyere visszaaa! De egy hang sem jött ki a 
torkán.Teltek-múltak a napok, és mindegyre ez járt az eszébe:Talán majd 
máskor. Magának sem merte bevallani, de a szíve mélyén egyre csak arra 
várt, hogy a kislány egyszer majd visszatér .S a kislány hamarosan 
visszatért. Most már messziről észrevette a sünit. Halkan és óvatosan 
közeledett, nehogy megijessze.A süni is észrevette a kislányt. A biztonság kedvéért most is 
összegömbölyödött, de előzőleg még titkon alaposan szemügyre vette a 
várva várt jövevényt.Csak úgy vert a szíve a tüskerengeteg alatt.A 
kislány halkan és finoman ereszkedett le mellé.Itt vagyok suttogta.A 
süni borzasztóan izgult, hogy megint elrontja az egészet.Hát Isten 
hozott; mondta akadozva, és nagyon megkönnyebbült, hogy sikerült 
kimondania.Most megengeded, hogy megsimogassalak?A sündisznó 
összeszedte minden bátorságát, és félénken kidugta az orrát.A kislány 
feléje nyúlt, hogy megsimogassa, de amint a keze odaért 
volna, a sündisznó összerezzent, visszahúzta az orrát, és meredező 
tüskéi a kislány ujjába szaladtak. Még a vér is kiserkent belőle. A 
kislány feljajdult, ujját a szájába kapta, és sírva fakadt.Látod, 
mondtam én, előre megmondtam morgott a sün , jobb lett volna, ha sohase 
szólsz hozzám. Menj innét, hagyj magamra!Hálátlan vagy és igazságtalan! 
És utálatos! sírt a kislány, és elrohant.A sündisznó most már 
kétségbeesetten kiabált utána.Várj! Gyere vissza!Én nem akartam!! Nem 
így akartam.Én világéletemben 
arra vágytam, hogy megsimogassanak!Soha senki nem simogatott meg! Te 
voltál az egyetlen, aki. . . .Már nem tudta folytatni. Hangja zokogásba 
fulladt.Csak úgy rázkódtak a tüskéi.A kislány még mindent hallott. 
Mégsem fordult vissza.Szaladt, csak szaladt, amíg egy patakhoz 
érkezett. Tovább már nem bírta 
a lába. Leült egy kőre a parton, és hatalmas könnycseppeket hullatott a 
patak vizébe.A patak meg csak halkan locsogott, és magával vitte a 
könnycseppeket.Így ült ott egy darabig. A patak olyan halkan locsogott, 
hogy egyszer csak a szívében is csend lett.És akkor fülébe csengtek a 
sündisznó szavai, amelyeket már nem akart meghallgatni.Soha senki nem 
simogatott meg!ilyen türelmetlen voltam, és milyen értetlen gondolta. Megbuktam szeretetből.És újra könnyek gördültek végig az arcán. De ezek már nem a sértettség, hanem a megbánás tisztító könnyei voltak.Te voltál az egyetlen, aki...Az egyetlen!!Egy pillanatig még erőt gyűjtött, aztán letörölte könnyeit,és szaladt 
árkon-bokron át,vissza a sündisznóhoz,s ahogy rátalált, nem törődve a 
tüskékkel, úgy, amint volt, fölkapta és magához ölelte. A sün 
meglepetésében még összegömbölyödni is elfelejtett, becsületből még 
kapálózott egy kicsit, és mondott valami olyasmit, hogy eressz el, 
vigyázz, meg foglak szúrni, de közben boldogan simult a kislányhoz, még 
a szíve dobogását is érezte.Én így szeretlek téged, a tüskéiddel együtt!És a barátod akarok lenni mondta a kislány, az örömtől elcsukló hangon.És csodák csodája: a tüskék nem szúrtak többé! Puhák és bársonyosak lettek, mint a selymes zöld pázsit.Mindnyájan félreismertünk mondta a kislány. Te kedves vagy és melegszívű, jó és szeretetreméltó.A sün nem is tudta, hová legyen a boldogságtól. Világéletében arra 
vágyott, hogy megsimogassák, de azt legtitkosabb álmaiban sem merte 
remélni, hogy egyszer lesz valaki, aki magához öleli.A sün és a kislány attól fogva örök barátok lettek!...../forrás:Canadahun/