A Zöld Tündér

(Charles Baudelaire emlékére)

 

Mint fájdalom, kénköves viharon,

Halott Istenben, nem maradás,

E létnek hívott gyér sírhalmon,

Fájó világon, néma sikítás. 

 

Démonjárta sorvadó testem,

Gonosz angyal vágya késztet,

Ürmös levét kelljen nyelnem,

Fogyó elmém romlott végzet. 

 

Csábítását bent jártatván,

Kihûlt szívem csalón melengeté,

Elemésztõ irtójárvány,

Szerelmesen hívó Afrodité. 

 

Megidézve, rég nem tette,

Megnyúlt foga szám harapja,

Torkom marja minden cseppje,

Rekviem szól, halott kapja. 

 

Ellenállni nem akarok,

Rég nem érzett drága Ivy!,

Rám fonódó acél karok.