Egy személyes élményemet szeretném  elmondani.

Előljáróban annyit tudnotok kell, hogy soha nem voltam templomba járós fajta. A tízparancsolat a szívembe van írva, úgy gondoltam nekem ennyi bőven elég. Egyszer megkérdeztem egy kolléganőmet, aki nemcsak misére, de még karizmatikus közösségbe is járt:
- Marika mondd meg nekem, Te miért jársz templomba?
- Azért ami ott TÖRTÉNIK! - mondta mosolyogva.
- Ez nekem magas!- válaszoltam és már futottam tovább.
- Az is! (Ezt a magasra értette.)

Azóta eltelt 7 vagy 8 év, közben én is megtértem : Istenhez fordultam. Röviden ez úgy történt, hogy az üdvözlégy Máriát mondtam türelmetlenül magamban, mert a fénymásoló nagyon lassú volt, és rengeteg számlát kellett lemásolnom, amikor odáig értem az imában, .... asszonyunk Szűz Mária Istennek szent anyja ... no nem, már ezerszer elmondtam és soha nem tűnt föl, hogy ide rejtőzött el az Isten. Mert ha Jézus anyja Mária volt, aki az Isten anyja, akkor Jézus az nem lehet más, mint az az Isten akit kerestem. Megvan, megtaláltam. Mármint az Istent. Meg saját magamat is.
Ennyit bevezetésképpen.

Most jön amit tulajdonképpen el szeretnék mondani. 2009.július 4.-én Hódmezővásárhelyen voltam éppen egy bérmálkozási szentmisén. Az átváltoztatás szertartása alatt történt, miközben én gondolatban a Golgotán jártam, észrevettem valamit.

Arról már most lemondtam, hogy ezt normálisan el fogom tudni mondani, pardon, írni, mert mire körülírom, már nem azt jelenti amit jelentenie kellene.

Tehát néztem a papot, ahogyan a kezébe veszi a nagy kerek ostyát, csuklójával talán érintette az oltárt is, amikor az ostyán megjelent egy fényes hat-nyolcágú csillag.

Nagyon szép volt, úgy néztem, mintha nem is a szememmel láttam volna. A szemüvegemet is le-föl toltam, de így is úgy is ott volt az a csillagfény. Majd izgatott lettem, hogy ugye ezt a bérmálkozók felveszik videóra, mert előtte még láttam valakinek a kezében a kamerát. Kamera sehol, én jobbra balra nézek vigyorogva, megerősítést keresve.
Hogy tudnak ilyen nyugton lenni az emberek amikor ilyen fényeket látnak? Elaludtak? Nem aludtak. Biztosan más is látta amit én! De nem látta-utólag kiderült. A kehely mögött tartotta az atya a szentostyát - arra tippeltem onnan csillan rá a fény, de akkor miért nem tűnt el akkor sem, amikor a feje fölé emelte átváltoztatásra az ostyát. Mert a csillagszerű fény még mindig ott volt, sőt nőtt folyamatosan, egyre nagyobb lett majd eltűnt. Ahhoz hasonlítható a fény, mint amikor nagyító fókuszával próbáltuk kiégetni a papírt - anno gyerekkorunkban.

Nem hiszem, hogy képzelődtem, vagy a szemem káprázott volna, mert ez tényleg a valóság volt. Lehet, hogy megmosolyogtok érte, mert mindig ott van az a fény, de én még nem láttam csak most, de az tuti, hogy soha, de soha nem fogom elfelejteni. Amikor visszagondolok az eseményre úgy tűnik, hogy nagyon sok időt töltöttem el a csillag fényének nézésével. Nem tudom megbecsülni sem ezt az időt. Mint amikor megállítjuk a stoppert, majd újraindítjuk, azt az időt, nem méri amikor állt az óra.

Azt javasolták akik már jártasabbak nálam ezekben a dolgokban, hogy kérdezzem meg Jézust, hogy mi az üzenete az általam látott csillagnak. Na megkérdeztem és elég hamar válaszolt is, de ezt a következő blogbejegyzésbe írom le.