Irgalmatlan lelki kínokat éltem át ma.

Nem olyant, amit általában egy ember hozzá nagyon közel álló lény esetében érez.

Nem volt rokonom, nem volt barátom.

Még ismerősöm sem volt.

Egy ember, akit életünk valamilyen része elénk sodort.

Mondjuk olyan ismerősként, akit modern világunk piedesztálra emelt, jól vagy rosszul.

Ő, jól került oda. Ragyogó, jó stílusú embernek ismertük abban a környezetben, amelyben élt, cselekedett.

Amit csinált társaival, számunkra átlagemberek számára kicsit felfoghatatlan volt.

A tehetségük (nekünk is van), akaratuk (már kevesebb) és képességük a győzelemre, ami megfogott mindenkit (bennünket).

Modern korunk héroszai, akik minden jó, és minden rossz dolgaikkal együtt amit csináltak, de példaképként éltek. Az is benne volt, hogy irigyeltük, amit elértek. De előre vittek bennünk, mert jó értelemben vett erejük és eredményük fogott meg bennünk.

Ennyi.

Búcsúzok minden sportszerető ember nevében itt, Kolonics Györgytől.

Isten legyen Veled odaát.