hogy hazatérek a munkából,amolyan kellő fáradság vesz rajtam erőt.Az a fajta,ami már ébren tart.Kipeckelt szemekkel leülök a géphez,olvasok,satöbbi,s mikor érzem,hogy jön a teljes mélypont,akkor megyek a kávéért.Mint az előbb.Tudni kell,hogy már a munkában,mikor kimentem egy cigire,hogy is mondjam...?!Szétcsúsztam.Van az úgy,hogy az ember minden ok nélkül nevet és nevet és...nem bírja befejezni.És akkor vissza a kávéhoz.

Kitöltöm a pohárba.Cukor.Aztán a tejet teljesen mellé sikerült öntenem.Nem baj...Feltörlöm,precízen,gondosan vigyázva mindenre magam körül.Kész.És a következő percben újabb meglepetésben van részem.

Indítom a kezem a hamutartó felé,de pafff...Persze,hogy közvetlenül mellé esik a hamu.Nem baj,gondolom megint,de már mosolygok,mert mit tehetek ilyenkor?Feltakarítom ezt is.Természetesen.

Mit nekem hamu,tej és a többiek.Csóválom a fejem,még csak bosszús sem vagyok.A mosolyból nevetés lesz.Megemelem a poharat,s eldöntöm:megiszom ezt a kávét.Még azelőtt,hogy leverek valamit.Vagy állva elalszom.Milyen kínos lenne?!Vagy mégsem...

Magamban újra lejátszom az előző öt percet.Csend van.Hmm...

Jó lenne most valakit átölelni...