-Végy a kezedbe egy könyvet!

-Melyik legyen? Ez jó lesz?

-Mindegy. Amelyiket szeretnéd.

-Akkor ezt!

-Most nyisd fel,de lassan,mintha a könyv vezetné a mozdulataidat…

-Így gondoltad?

(Válasz nélküli mosoly).

-Most lapozz bele! (Egy,kettő,három….száznyolcvan). És most újra! Érzed már?

-Nem! Mit kéne éreznem?

-Újra! Lapozz! Csak finoman,mintha a hajad simítanád hátra. Mintha úgy akarnád megismerni a történetet,hogy nem tudsz olvasni. Fusson a kezed rajta,pörgesd az ujjaid közt! De úgy,hogy minden lapot érints. Egész kicsit… Legyen észlelhető,de alig érzékelhető.

Lélegezz mélyebben! Mintha a víz alá merülnél. Mélyebben. Lassabban.

…

(Lélegzel).

…

-Most csukd be,gyorsan!

-Miért? – hangzik a kérdés,picit elcsukló hangon. De már össze is csaptad az elejét,s a végét.

-Tedd a kezed a fedlapra!

…

Engedékenyen ráteszed. Mintha egyszerre vigyáznád és értenéd lényegét. Behunyt szemmel ülsz,kezed a borítón pihen. Látom,ahogy az ér lüktet kézfejedben. Igen… Most már dobol a vér ereidben. Nem szólok semmit,magadtól nyitod fel újra a könyvet. Az előszónál tartasz, ütemre húzod át rajta a kezed. Lassan haladsz tovább. Egyik lap a másik után. Ebben a pillanatban egészen hallom,ahogy az ujjaid hegyében dobban a szíved. Nemsoká vége a könyvnek. Gyorsabban lapozol,száguld a lélegzeted. Itt-ott visszafogod magad,próbálsz kitapogatni néhány betűt. S,mintha látnád…

A szemhéjad megremeg,valamit érzel… A fejed egy kicsit előre hajtod,mintha olvasni készülnél,de félúton visszafordulsz a mozdulatból. Aztán hirtelen – minden megváltozik. A lassú pergés felgyorsul,s a könyvet nem csapod össze a vége felé. Még jobban kitárod. Az utolsó lapnál megállsz,mintha tétováznál és egy sokkal erősebb kéznyomot fúrsz a hátlapra. Kitárulkozol,mint maga a könyv,s benne a történet,amit már ismersz…

Most nem sietsz sehova,újból lelassulsz,a szemed nyitni készülsz,félhalkan zihálsz még.

A kezed nem mozdul,nyugtatja magát,s a könyvet. A dobszó is egyre halkabb. Még néhány perc így telik,aztán rám nézel.

-Éreztem! – suttogod.

(Összemosolygunk,mint a cinkosok).

-Most már tudod:ez a Katarzis!

…

A könyvet átcsúsztatod nekem,benne a történettel,ami már rólad is szól.Megfordulok,s visszateszem a polcra,a többiek közé. Leemelek egy másikat.

(Ez csak az első tétel volt,és még mennyit kell tanulnunk holnapig)?!

…