…Mi a legszebb egy nőben?

Mikor lassan kihámozza az ébredés az álmokból. Felkel a nap,s az ablakon át beszűrődik az egészséges,boldog fény. Kontúrt rajzol az arcnak,melegséget áraszt. Mintha egy táncot járna rajta. Egy lassút…

Én nézem. Csöndesen. Mozdulatlanul…

A szeme ébredezni kezd,kinyílik,tapogat a fény és az árnyék között. Fordul egyet a test. Csak egy kicsit. Még így is jól látom. Érzem,ahogy feltöltődik élettel a teste.

Mi a legszebb egy nőben?

Az ébredés utáni arc. Mikor még - se éber,s már nem álmos - állapotban lebeg,itt,a paplan alatt. Látszik a pihentség,de még ott van nyomokban a fáradtság is. S ez a két vonás ölelkezve változtatja meg az egész reggelt. A megszokást ez teszi eseménnyé.Egy nagyon spontán kifejeződés.Zavartalan önmagunk.

Mikor még nincs smink… A bőr természetes színe,amit a nap narancsosra színez. Ebben a fényben a kezek mozgása úgy hat,mintha napsugarak lennének. Aztán a szemek – kedvesen gyengéd villódzása… És a pillanat,mikor ebben a  ’törékeny’ állapotban felgyülemlik az erő.

A szépség!

Kedvem lenne az ujjaimmal végig simítani a szemöldöke vonalát. Amitől elmosolyodna,s olyan közelről olvadna a vállamba az arca,mintha mindig ott akarna lenni. Akár egy lenyomat. Rajtam. Belém süppedve,vékonyan,akár egy papírlap…

Arc a vállamon…

Nyugodt lélegzete körbejár a nyakamon. Sétál a tarkómon,elsimul a számon.

Érzem az illatát. A bőre illatát. Vágyakozva lélegzem be a tűnékeny másodperceket.

Nem látom,de a parányi rezdülésekből kiérzem:az előbbi mosoly még az arcán pihen. Együtt ébredeznek.

Az ébredésben van valami…intim. Valami kéjes,de nagyon finom,majdnem lágy meggyőződés.

És a reggel első szavai. Az első hang…Mikor a szavak egyszerre vannak közel és távol. Bennünk és rajtunk kívül. A nyugvó test így áldoz a hajnal oltárán. Magasztos kép ez,mégis egyszerű.

Ahogy a ’sebezhetőség’ nyugalommá,a nyugalom vággyá,s a vágy szépséggé omlik…

Csupaszon heverve…Ébredünk!