Mégy az úton, lábad előtt kövek hevernek, beléjük rúgsz, felveszel közülük néhányat - nem kerül fáradságodba. De a köveknek nincs semmi értékük. A drágakövek a mélyben rejtőznek: a hegyek gyomrában, tengerek mélyén, patakok medrében: ha birtokolni akarod őket, kutatnod, keresned kell, le kell ásnod a mélybe, fáradni, küzdeni, szenvedni kell értük - azért is nagy az értékük.

Az életed útja is tele van értéktelen, szürke kövekkel, amelyek ott hevernek a lábaid előtt. Ha megelégszel a poros, sáros, szürkeséggel, akkor fáradtság nélkül válogathatsz az értéktelenségben. Könnyű szerrel találsz barátokat, akik veled vannak minden jóban, de elhagynak az első bajban. Keresés nélkül találsz szeretőket, akik megkóstolják édességed, aztán más virágra szállnak, hogy új mézet gyűjtsenek, mert a megszokottat unják. Szórakozást, örömet is találsz magadnak bőven, ha az értéktelen időtöltést kedveled: fecseghetsz a fecsegőkkel üres semmiségekről, csavaroghatsz a csavargókkal céltalanul, mulathatsz a mulatókkal részegségig, táncolhatsz a táncolókkal kimerültségig, gyűjtheted az élményeket anélkül, hogy megismernéd az igaz örömöt, a valódi boldogságot. Elfecsérelheted az életedet az emberek között anélkül, hogy megismernéd az élet értelmét, igazi szépségét.

De miért? Mire jó egy életen át gyűjteni az értéktelen, szürke tapasztalatokat, amelyekből a végén nem marad más, csak semmitérő, ócska kőhalom - lelki szemétdomb? Aki örökké az élet felszínén bukdácsol, az hiába él száz esztendeig, úgy hal meg, mint az elkorhadt fa, amely mindig fényre vágyott, mégis a férgek martaléka lett. Ha szépen akarsz élni, ha valóban boldog akarsz lenni, akkor ne gyűjtsd a lábad előtt heverő értéktelen "köveket", akkor áss az élet mélyére és keresd az élet valódi értékeit. A céltalan bolyongásban és az üres semmittevésben elfecsérelt idő egyenlő az élet elpazarlásával. Amire rájössz, hogy ott keresd a szépet, ahol csak elmocskolódni lehet, addig elszállnak az ifjú éveid és már nincsen olyan kozmetika, ami elfedje ráncaidat. Hiába akartál örökké nyerni, veszíteni fogsz anélkül, hogy valaha is nyertél volna. Hagyj hát fel az üres, értéktelen "életkövek" gyűjtésével, keresd inkább az élet kincseit - akkor is ha azokért dolgozni, küzdeni, harcolni kell.

Ha tanulni kell, hát tanulj - ha nehéz, akkor is - , mert a tudásban rejlik a felfedezés öröme, a megismerés szépsége. Ha dolgozni, verejtékezni kell, hát dolgozz, verejtékezz, - akkor is, ha fárasztó -, mert a munka az alkotás, az értéktermelés gyönyörűségének legfőbb feltétele. Ha azt akarod hogy szeressenek, tiszteljenek, megbecsüljenek, akkor légy szeretetreméltó és becsületes - akkor is ha sok áldozattal jár - , mert a szeretet és a megbecsülés ára az önzetlenség, a viszontbecsülés és a viszontszeretet. Ha örömet, boldogságot akarsz, akkor okozz örömet te is másoknak, igyekezz boldoggá tenni te is másokat - ha ez nem könnyű, akkor is - , mert az örömöd és boldogságod másoktól is függ, nemcsak magadtól. Ha igazi barátot akarsz, akkor adj igaz barátságot cserébe - akkor is ha megpróbáltatással jár -, mert a kölcsönösség a jó barátság alapja. És ha szép nagy szerelemre vágyol, akkor azt ne az utánad szórt bókok között, ne a lábad elé hintett vallomások között keresd, hanem az alapos megismerésben, a tiszta őszinteségben, a szavakban ki nem mondott mély érzelmekben keresd; mert a szerelem drágakövei nem a nyelvben, hanem a szívben rejtőznek.

A kövek sokfélék. Kő a bazalt is, amelyből rengeteg van, de kicsi az értéke; utat, gátat építenek belőle, nincs semmi fénye, csak szürkesége. Kő a gyámánt is, amely csak ritkán forul elő - de nagyon értékes -, a fényét csillogó szépségét nem veszti el soha. Az emberek is sokfélék, nagyon kevés köztük a "gyémánt", nehéz megtalálni köztük a valóban értékest, akihez bátran odakötheted az életed, akinek becsülete, tisztessége kibír minden próbatételt, aki sohasem veszti el fényét...