Szent Mihály, - eredeti héber nevén „MI KHS ÉL” – (Ki olyan mint ISTEN?) – öt helyen fordul elő a szentírásban. Ezek közül legfontosabb a Jelenések könyve 12. fejezetéből a 7-10 vers.


Szent Mihály főangyal
Mihály legyőzi a sárkányt:
Ezután nagy harc támad a mennyben.
Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt.
A sárkány és angyalai védekeztek,
de nem tudtak ellenállni, s nem maradt
Számukra hely a mennyben.
Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót,
aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot.
A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.

Mária Agreda (ferences apátnő a XVII. Században) látomásai alapján erről így ír: (csak tartalmilag idézem).
Isten az angyalokat megteremtésük után próbatételnek vetette alá. Megmutatta nekik tervét, hogy a második isteni Személy emberré lesz, és Istensége hypostatikus unióba fog lépni emberségével. Ezt az Istenembert az angyaloknak imádniuk kell a földön is. Lucifer azonban gőgtől hajtva föllázadt ez ellen. Ő maga akart volna megtestesülni angyali és emberi természetet egyesítve a hypostatikus unióban. Fölszólította a többi angyalt is, hogy vele együtt lázadjanak fel Isten ellen.

Értelmes természetükkel függ össze, hogy nem személytelen erőknek kell tartanunk őket, hanem vallanunk kell személyességüket. Személyességüket különben csak újabban kezdték kétségbe vonni egyes hittudósok, akiknek nézetét a "Humani generis" kezdetű pápai enciklika kifejezetten visszautasította (DS 3891).

/Személyes megjegyzésem: mivel Isten akaratából én már találkoztam az őrzőangyalommal - én is visszautasítom ezt a feltevést./

Személyességüket a középkorban a tiszta szellemi szubsztancialitás fogalmával jellemezték, és a személyesség Boétiusz-féle meghatározásának megfelelően létezésük egyediségében, majd közölhetlenségében látták. Ez azonban a mai emberben antropomorf angyal-képet eredményezhet, mintha ti. függetlenek lehetnének egymástól és - szellemiségük révén - az anyagvilágtól. Ezért a mai perszonalisztikus teológia két komoly szempont figyelembevételét ajánlja:

Értelmes természetükkel függ össze, hogy nem személytelen erőknek kell tartanunk őket, hanem vallanunk kell személyességüket. Személyességüket különben csak újabban kezdték kétségbe vonni egyes hittudósok, akiknek nézetét a "Humani generis" kezdetű pápai enciklika kifejezetten visszautasította (DS 3891).

/Személyes megjegyzésem: mivel Isten akaratából én már találkoztam az őrzőangyalommal - én is visszautasítom ezt a feltevést./

Személyességüket a középkorban a tiszta szellemi szubsztancialitás fogalmával jellemezték, és a személyesség Boétiusz-féle meghatározásának megfelelően létezésük egyediségében, majd közölhetlenségében látták. Ez azonban a mai emberben antropomorf angyal-képet eredményezhet, mintha ti. függetlenek lehetnének egymástól és - szellemiségük révén - az anyagvilágtól. Ezért a mai perszonalisztikus teológia két komoly szempont figyelembevételét ajánlja:
a./ A szellem természete az önreflexió és az önbirtoklás. Az ember mindkettőt az interszubjektivitás, vagyis más lényekkel való találkozás révén valósítja meg. Nem mint Isten, aki közvetlenül képes önmagára reflektálni és önmagát birtokolni, vagyis természetét megismerni és annak megfelelően viselkedni. Mivel az angyalok véges lények, nekik is szükségük van az interszubjektivitásra, és ez náluk a többi angyallal való találkozásban realizálódik, sőt - mint láttuk - küldetésük a világhoz szól, aminek következtében elkülönültségüket, személyességüket sem szabad a világtól való teljes függetlenségre magyarázni, erre is áll az interszubjektivitás.

b./ A Szentírás alapján nagyon valószínűnek látszik, hogy a világban való működésük nem mindig személyes küldetés, hanem néha személytelen erők formájában történik, vagy részünkről ilyennek tapasztalható. Erre utal az, hogy a Szentírás néha elvont főnév formájában említi őket: uralmak, fejedelemségek, hatalmasságok (Zsolt 148,2; Kol 1,16; Ef 1,21; Róm 8,38; 1 Pt 3,22). A főangyalok neve csak küldetésükkel kapcsolatos feladatukat jelzi: Gabriél. (Lk,19; vö. Dán 8,15 stb.), Mikhaél (Jud 9; Jel 12,7), Rafaél (Tób 3,16; 5,4.13; 6,8. 10.14). Továbbá gyakran hasonlítja az angyalokat a Biblia szélhez, fényhez, lánghoz és néha úgy beszél róluk, mint akik a szeleket irányítják (Jel 7,1), a földet és a tengert, és azok termékeit oltalmazzák (Jel 7,2) stb. Egyesek személytelen erők formájában próbálják értelmezi a sátánnak a történelmen végigvonuló megnyilvánulásait és a sátántól való "megszállottságot" is.

Mindezeknek figyelembevételével több mai teológus így fogalmazza az angyalok személyességét: egyformán képesek személyesnek és személytelennek is mutatkozni (45).