A láthatatlan védőburok

A lány fiatal volt, üde harmincas, vállig érő gyűrűs barna hajkoronával, mellette anyuka , fiatalos ötvenes  s épp egy bevásárlóközpontban sétálgattak. Mivel hetente találkoznak, láthatóan élvezték a közös sétát és az együttlét örömét. Pusztán egymás közelében is szerettek lenni, sokáig laktak együtt, összenőttek. Vidám csevegés és sétálás közepette leültek egy kicsit falatozni.

Félóra elteltével megérkezik a fiú, magas , sportos, meleg  kékszemű és a sétát már hárman folytatják. Azonban hirtelen, úgy , hogy senki sem veszi észre, egy láthatatlan burok veszi körül a fiút és a lányt. A beszélgetés folytatódik, amelynek  látszólag mindenki részese, azonban a burokban lévők – a fiú és a lány – között valami meseszerű csoda veszi kezdetét.

Szállnak a szavak a három ember közt, azonban a burokban a  fiatalok között egy különös kommunikáció zajlik. A tekintetek összefonódnak, megszűnik a külvilág, kis jelek és mozdulatok, parányi összekacsintások, kis érintések és  ők már mindent értenek, kérdeznek és válaszolnak szavak nélkül, adnak és kapnak, jelek jönnek mennek és amit, ahogy  „beszélgetnek” csak ők hallják, ők értik , ők érzik. Ott vannak az ő kis csodapalotájukban, ahol már élik a saját életüket, jönnek mennek az érzések, sóhajok, gondolatok, boldog utazás indul. Ha látszólag nem  is  fogják egymás kezét, akkor is szorosan összebújva mennek , egymásbaolvad a lelkük. Ők egyek már, egyszerre rezdülnek és érzik a másik gondolatát, lényét.

Anyuka vidáman lépdel mellettük, de látja , érzi,hogy  a burok leereszkedett föléjük, ők maguk észre sem veszik, mert amint találkoznak, beindul ez a különös csoda, ez a mesébe illő és folytonos kapcsolódás egymáshoz, ez a gyönyörű harmónia.