Egy elárvult kis szobában fetrengsz, kincsem. Előtted semmi más csak egy félig nyitott kis ablak. Rajta keresztül apró fénysugár tör be sötét otthonodba. Megzavarja nyugalmadat, tudom. Látom, hogy hirtelen eluralkodik rajtad egy ismeretlen düh, amire nem tudod, hogyan reagálj. Mély levegőt veszel majd lassan fújod is ki. Összeráncolt homlokod elárulja, gondolatok ezrei suhannak át agyadon. Min töprengsz?

 Mormolni kezdesz valami érthetetlent. Egész tested megremeg erre. Összehúzod magad, hogy ne árthasson neked senki. Kezeiddel fogod át vékony lábaid. Nyugtatod magad, hogy nem fog sokáig tartani, hogy megszűnik az az átkozott fénysugár. Eltűnik és aztán újra tiéd lehet sötét birodalmad. Ez a te szent helyed, ahova csak te tartozol. Csak te ismered minden zugát. Na meg… én. Mert én ismerlek. Ismerem minden vonásod, minden gondolatod. Előttem nem lehetnek titkaid. Nem is akarom, hogy titkolózz. Hisz tudod… csak én vagyok neked.

 Látom megnyugodtál. Már nem remegsz. Szemeid az ablak felé kacsingatnak. Mit láttál, mi van odakint? 

-Élet.