Húsvét
Németi-Vas Katalin verse

Sokszor imádkoztam
A feszület alatt
Százszor kalandoztam
A becsület maradt

Tavasz van. Minden újjá éled
Mély álmából minden felébred.
Kereszten hagytad drága élted
Ember! Vajon Te miért nem érted?

Hosszú utadat végig jártad
Millió sebed végig vártad
Tűrted a mocskot, fájdalmakat
Ám a Bűn mégis vendég maradt

Hiába való az áldozat?
Van remény, vagy csak a kárhozat?
Néha irigylem az Időket,
Amikor a lelkek nem nyögtek.

Mélyen hittek közel a csoda
Szeretetük nem volt még csorba.
Üldözték őket, nem volt könnyű.
szorongó szenvedésük szörnyű.

Ám lelkükben csodás szeretet
Üdvözültek, de szép lehetett.
Mára már mindebből mi maradt?
Nem vetnek szeretet-magvakat.

Nem kell már senkinek áhítat.
Tenger könny, mely mindent átitat,
Azért mindenkit arra kérnék.
Őrizze szíve szép békéjét!

Debrecen, 2004.

Az emberi fejlődést, emberi életet érő károsodásokkal, fogyatékosságokkal a különböző korok emberei sokat küszködtek. Az emberi élet ilyen eltéréseire nagyon különbözőképpen és időről időre szélsőségesen reagáltak. “A fogyatékos emberek talányt jelentenek a társadalomnak szemében. Puszta létük is számtalan megválaszolatlannak tűnő kérdést vet fel. Nehéz meglátni életük értelmét. Mivel akaratukat és értelmüket nem képesek kifejleszteni, életük gyakran meddőnek és haszontalannak tűnik.