Az emlékek szívemet tépik
többé már nem látlak, mily kegyetlen a sors,
születünk s halunk, s tán megéri?
nélküled érzem, én is kicsit meghalok.

Ha eljő az est, rád gondolok
simítanám szép arcod Holdnak fényénél,
hol vagytok ti apró koboldok?
varázsoljatok, érezném közelségét.

Vak vágány mellett haladok én
a rút halállal játszadozni nem lehet,
ha elragadnak kihuny a fény
én itt maradtam, de a bánat betemet.

Nem földben pihen fáradt tested
szívemben vetettem meg puha ágyadat,
lelkem csak teéretted remeg
őrzöm emléked, mely betölti házamat.