Már jártam itt, igen! Mikor is volt? Ki tudja már! Ott künn a fű nem idegen, s az illatár, a sóhajtás, a part sok fénye sem.
Enyém voltál. Igen. Vajon mikor is lehetett? Egy fecske röppent odafenn, fordult fejed, fátylad lehullt - de rég volt, Istenem!
Így volt? S így lesz? Igen? Legyőzve évek távolát visszatalál a szerelem a gyászon át? Jön még nap s éj, amely gyönyört terem?
Baranyi Ferenc fordítása Dante Gabriel Rossetti (1828-1882)
# JÓZSEF ATTILA ÉRIK A FÉNY
Megrázhatom fáimat, már közelednek testvéreim.
Ívlámpák vagyunk egymás szívei fölött, a kicsi madarakat látod-e vállainkon? Mi vagyunk azok és szelíd arcunk is egymáshoz ér - Nyissuk ki egészen magunkat, egyszerre jusson mindenki a szeretetbe.
A Napra akasztjuk sugarainkat, megszabadult kenyerek telepednek küszöbeinkre Gyémánthidak szökkennek mindenfelé s az elaludt aknák Pacsirtákként emelkednek szívünkbe és szelíden fölrobbannak csókjainkban.
Hát pazaroljuk szét harangjainkat, kitárt ajtónál mosolyogjunk Szemünkben rejtőzik a torony, melyről beláthatjuk ismeretlen hazánk vidékeit Készen vagyunk már égboltjainkkal s készen vagyunk a fényességre Aki hajnalonta gyönge virágokat okoz.
A felhasználói élmény fokozása érdekében már mi is használunk cookie-kat a Network.hu oldalon.
Az oldal használatával beleegyezel a cookie-k alkalmazásába. További információ: itt.
Kommentáld!