Két anyát adott a sors

Nekem kettőt adott belőled az élet, 

óh kedves, drága jó anyám,

ki könnyezve szült, a hús vér édes,

amelyik bízni tanított, az a hazám.

Ki keblére ölelve óvott, sírt, mikor

fájt nekem, s tövis szúrta talpam,

könnyes szemű gyermeked a réten,

a bíbor alkonyban én voltam.

Együtt neveltek igaznak, jónak,

anyai öl dajkált, s a szép mező.

Tejével táplált, ki méhében óvott,

lombjával takart a kis fenyő.

Nékem két anyát a sors adott,

s mind kettőt, míg élek szeretni kell.

Magyar eget, rajt Napot, csillagot,

gyöngyszívet, melyet fájó keble rejt.