Vági György:       Meg kellene érteni végre

Meg kellene érteni már végre, vagy újra?

Sokan vágynak vissza a nem is oly régmúltba.

Visszasírják sokan a régi biztonságot,

Pedig nem rajongták, akkor a világot.

Párttagok uralma nem hiányzik már,

De a lélek belénk most már csak hálni jár.

Szegénység esője áztatja ruhánk.

Sok millió Rendszerváltás ege ragyogott le ránk,

De koldus országa lettünk,

Viharfelhők tornyosulnak mindennap felettünk.

Politikus küzd most politikus ellen,

Nekünk, pedig hamu marad üres zsebben.

Képviselők hada uralkodik rajtunk,

S nekünk szegénységben cserepes az ajkunk.

Míg ők repülővel, magángéppel járnak,

Addig szegény népünk fejjel megy a fának.

Fejjel megy a fának, mert ki kellene vágni,

Gyümölcse kiszáradt, nem lehet elrágni.

Tönkretették már a mezőgazdaságot,

S a parasztok koldusként élik e világot.

Képviselők serege teli zsebbel ül,

Minden kívánságuk azonnal teljesül.

Nekik nem kell soha elszámolni azzal,

Amiért egy szegényt büntetnek kamattal.

Az orvosok hada vándorol nyugatra,

Többszörös pénzért, a jobblétért hajtva.

Nyugdíjasok, öregek ti fittek legyetek,

Mert nincs ki, meggyógyítson, ha kellene titeket.

Ha gyógyszer kell, azt lassan már aranyért adják,

A busás hasznot, pedig simán zsebre rakják.

Pénzromlás, bankválság mindennapi gondok,

Verejtékcseppektől nedves minden homlok.

Lehet, hogy már nékünk nincs szükségünk sokra,

De gondolni kéne a későbbi napokra.

Gyermekünk, s unokánk mind a jövőt várja,

S nem biztos, hogy jó lesz, ha mindegyikük árva.

Politikus Urak! Legyen végre béke!

Tegyetek valamit az ország érdekében.

Csináljatok rendet, hogy élhessünk békében,

Hogy ünneplő többé ne álljon vérében.

Mi önként feláldoznánk életünk és vérünk,

Ha boldogabb jövendő lenne a reménységünk.