Mese a kemenceépítőről

 (Vass Zoltán)

Hát igazából úgy történt, hogy vettünk egy öreg házat. Düledezett erre - düledezett arra, de mi megszerettük. És ha már van egy házikónk, akkor oda kéne egy kemence! De bizony se közel - se távol, kemencét építeni senki nem tudott. Panaszomat meghallván, vándordiáknak nem nevezhetném mesteroskolás keramikus Balázs Peti segített a bajban. Hóna alatt szorongatta Sabján Tibor A Búbos Kemence című könyvét. A könyvet átolvasgatva megépítettem első kemencémet, és az óta az országba le-föl járva (pontosabban ahová visznek) építem a kemencéket. Mifelénk ezt úgy mondták: ráragadt, mint szamárra a fül! Egy kemence építése három nap pont, mint a mesében egy esztendő. A vándor, ha megpihen, és szállást kér sok helyen, kell meghúznia magát. Én már aludtam raklapon, földön, pincében, padláson férfival is, növel is egy ágyban. Egyszer mondják, hogy kész a helyem fönt a padláson indulok de, egy kötélen kellet, volna felmászni, hát bizony késő este a szomszédból létrát kelet kérni. Egyszer az egyik faluba kérdik, ki legyen a segítség? Nekem mindegy mondom, csak ne sokat beszéljen. Jaj, hát olyan ebbe a faluba nincs. Jött aztán egy férfiember, kérdi mi a dolga? Keverjed a sarat, hordjad a téglát, mondom. Rakjuk a kemencét, csak rakjuk, de csak nem állhatta és odaállt elém. Na de engem nem érdekel, most aztán mond, meg miét nem lehet veled beszélni? Lehet, mondom én csak nem mindig halom, ha beszélnek hozzám, ezért hát nem kell megsértődni. Mivel hetente két családnál is megfordulok, sok mindent, látok, halok, tanulok. Tudni kell, hogy ilyenkor beköltözöm ahhoz a családhoz, ahol épül a kence. Egyszer mikor békésen építetem a kályhát megjelent a szomszéd, igencsak jó kedvibe volt. Elkezdet táncolni, na gondoltam magamba a végén még bele táncolja magát a félig kész kályhába. Nem kelet volna ilyenre gondolnom, mert bizony a nagy fergeteges tánc közepette hanyatt beeset a kályhába. Nagy baj nem lett csak a kályha dőlt össze. Többször elő fordult, hogy sötét este vittek oda ahol kelet építeni a kemencét egy erdő közepére vagy egy tanyára és ott hagytak reggelik. Se közel se távol ember rajtam kívül nem volt egész éjjel . A mai napig nem tudom hogy,hol voltam. De sokszor nem is kell tudni mindenről. Több alkalommal mások is dolgoztak a házban ahol én is. Jötték nézni, hogy én mit építek. Mondják, ellessük a szakmát. Nem baj mondom én ez egy régi szakma és régen is úgy volt, hogy aki megtudta a titkot, azt lenyilazták. Hát így telnek a kemence építő napjai.

A mese még ma is íródik, és ezért itt még nincs vége.