Ifjú vagy,talán szeles,bolond?

Asztalon görnyed,és harcol!

Ellensége az hiány,mely a munka

után kijár.

Pénzköltésen jár az esze,

pénze nincs hát  ezt se tegye.

Költene ő a szépre,jóra

az volna az élet, a jó móka!

Minden héten tenni venni.

Az álmokat jobbá tenni.

Hiába van műhely,ész!

Munkát nem kap, kell mert nincs pénz.

Kilátástalan a helyzet.

Lassan már a fényből élmeg.

Mely reggelente az ablakon jön,less

be.Még látja,s még egyszer,

örökre.

Ceruzát vesze,rajzol,ezt teszi.

Tervez asztalt,ágyat,széket.

Munkát keres még sincs,örök a bánat.

Tehetséges volt a legény.

Másra gondol ha egyszer fejében egy kép.

Papírt vettet és vázolt.Álmaikat

karcolta egy szép álmot.

Volt benne élet volt benne kép.

Most azonban nincsen álom.

Szertefoszlott remény.

Pénze nincsen,szörnyű álom.

A jóból sosem elég.

Kérdem én ?

Mikor a kenyérre kelne csak

egy párszor.

Sírva ül a széken.

Így ö nem harcol.

Még tanoncként

készített  régen.

A fán ül ami veszte!

Mért szeretet bele?

A fának él,az a  szerelme.

Nincsen számára szebb álom,

mikor műhely porát sepri

egy javított széken,ágyon .

Nem dolgozik, csak keres.

Munkát adjatok mert éhez!

Nem kér ő sokat,csak

a mának él nem a holnapnak.

Hogy lesz majd a teste.

Ha szeme nem látja majd fáknak kérgét?

Fák között eltemetve.

Mint tavaszi zöld levelek az erdős tájt!

Csontjait úgy öleli egyszer egy gyökér

örökre át.