Erősorrend

Timur Link, Szasa Kolesznyikov, MarlonBrandy, Dandy Waarhool, Ragozzi, Bookta, és Rajkó Félix hiány hosszú árnyékot vet minden összeűllításra, de meg kell alkudnunk

Lényegében arról a híres kötetről van szó, mely plágiumpert eredményezett Dan Brown ellen, hisz a szerzők, Henry Lincoln és Michael Baigent azt állították, hogy Dan Brown Da Vinci kód-ja az ő művükön alapul. A pert tudtommal Dan Brown megnyerte.

Nézzük, mit is állítottak eredetileg a szerzők?

A kötet fő hipotézise két, a történészek által még össze nem kapcsolt tárgykör, a keresztesek és a Grál-legenda együttes vizsgálata volt. Az eredeti szerzők szerint mindkettő mögött kimutatható egy fontos vérvonal, egy dinasztia, a zsidó királyi leszármazás, Dávid vérvonala. Szerintük a Grál legenda kombinálta az ősi, pogány, kelta hagyomány egyes elemeit a keresztény miszticizmus bizonyos elemeivel. Az írók nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy a Grál lovag -Perceval, vagy Parcival- a legszentebb vérvonalból” származott, melyet vissza lehet vezetni a történelmen át egyenesen Jeruzsálemig, a kereszt lábáig. Ezt a szerzők egyértelműen Dávid vérvonalára vonatkoztatják, s ehhez még hozzáfűzik, hogy Dávid vérvonala a kora közép-kori Dél-Franciaországban létezett.(sajnálatos azonban, hogy pont a „vérvonal” kifejezés genetikai definíciójával maradtak adósok a szerzők, úgy jártunk, mint Zsdanov és Plehanov a szocialista realizmus receptjével: titkukat a sírba vitték.- Kerekes Tamás). Innen már csak egy lépés, hogy a keresztes hadjárat megindítójának( Godfrey de Bouillon) a templomos elektori tanács azért ajánlotta fel a JERUZSÁLEM KIRÁLYA címet, mert ő is ebből a vérvonalból származott. Tetszetős számomra az a frivolitás, az érvelés szubsztilitása, amikor azért gondolják a szerzők hús-vér házasságnak Jézus és Mária Magdolna házasságát, mert, mint a szerzők állítják: ”nekik kellett gondoskodniuk a borról”. Itt egy önmagát cáfoló érvről van szó, ha már a nagy borszaporítóról van szó, mert ez a szerzők számára annak a bizonyítéka is, hogy Jézusnak és Magdolnának gyermeke született és a vérvonal öröklődött Európában. „Krisztus úr és Krisztusné”- idézik fanyarul saját kommentátorukat.

Van, ami nem megkerülhető. A szerzők eredeti könyvüket 1982-ben adták ki. Dan Brown 2002-ben publikálta a Kód-ot, a szerzők ezen a köteten az első ötletek után még huszonkét évig dolgoztak. Ennek a kutatásnak eredménye ez a könyv, ami azt jelenti, hogy legalábbis önmagukat komolyan veszik. Némi kitérő után a szerzők aztán beszámolnak egy látott, de eltűnt dokumentumról, mely három millió fontot ér. Azonnal rátérnek, egy levélre hivatkozva arra, hogy Jézus i. sz.. 45-ben még életben volt (tulajdonképpen jogos, ha meggondoljuk, hogy csak három napot tartózkodott a purgatóriumban).Magyarázatul a szerzők azokra a zelótákra (lázadókra hivatkoznak, majd később hezitálnak), akik megszervezték, hogy Jézust helyettesítsék a kivégzésen. (Nem egy hálás dublőri munka, én legalábbis nem vállalnám)-Kerekes Tamás . Hogy eddig az olvasók hideglelést kaptak, vagy egyetértettek, majdhogynem mindegy. Amit a szerzők állítanak, kérdeznek, az senki számára meg nem kerülhető: „Mi lehet az, tettük fel a kérdést, amely „egyértelműen bizonyítja” hogy Jézus túlélte a keresztre-feszítést, és még jóval később is életben volt? Egyáltalán vajon mi lehet az, -törtük a fejünket,- amit a történelemben „egyértelmű bizonyítéknak” lehet tekinteni. Rendben van: dokumentumok. De micsoda jellegű dokumentumot nevezhetünk minden kétséget kizárónak?”

„Mi az igazság?- kérdezte Pilátus Krisztust. „A férfi, aki előtted áll”, válaszolta az Embernek Fia, amihez fanyarul fűzte hozzá Kant az Ítéleterő kritikájában, hogy „Jól kell kérdezni, mert különben úgy járunk, mint aki bakkecskét fej és szitát tart alája. Ami azt jelenti, hogy remélhetőleg a válasz ott van David Flusser, Martin Buber netán Ludwig Wittgenstein valamelyik fragmentumában. Nem is csodálkozhatunk ezután, hogy a pápa betiltotta vasutat.

Szokásos kételyeket, lamentációkat olvashatunk az evangéliumok igazságtartalmáról, aztán fapofával vesszük tudomásul, hogy a kumráni, eddig esszénusnak tartott közösség, melyről a Holt-tengeri tekercsek révén tudunk, nem is esszénus volt, hanem zelóta. És az már a lelkünket is megsimogathatja (már amelyikünkét), hogy Josephus Flavius Zsidó háború c. dolgozatát elfogultnak tartja. A szerzők gyakran kalandoznak, érdekes és valóban igaz információkat tudhatunk meg a templomosok gazdasági, bankári, pénzügytani szerepéről, de az egyik leghajmeresztőbb állításra a 108. oldalon bukkantam, s ez nem nélkülözi a finom eleganciát. Nekem. „ Miután a keresztény szövegek hivatalos gyűjteménye ennyi ideig váratott magára, nagyon komoly fenntartásokkal kell fogadnunk az utóbbi másfél ezer év abbéli keresztény hitét, miszerint az Újtestamentum független szemlélő számára sokkal valószínűbbnek tűnik az, hogy az Újtestamentumot kényszerítették rá szándékosan egy istenre, aki valójában épp elégedetté tett az, hogy tanításai széles körben terjedtek.. A rákényszerítés pedig olyan emberek műve volt, akik a saját hasznuk és hatalmuk érdekében kívánták kihasználni az isteni mondandót.” Egyedi eszmefuttatásokat olvashatunk kánonizációról. Krisztus nevéről, létezésének bizonyítékáról, az Ótestamentum és a kereszténység kapcsolatáról, Krisztus nevéről stb. Mind érdekes, megfontolandó, elolvasandó, s mindenkinek a saját álláspontját kell kialakítani e provokatív könyvvel szemben, mely többek közt azt is állítja, hogy a tudás és hit ellentétpárja már az ún. „arianus” vitában kialakult.

Jut eszembe: A második világháború alatt történt egy hadikórházban, hogy kitüntettek egy sebesült utászt, akinek nem sikerült a folyón át összeköttetést létesítenie. A többi sebesült baka álmélkodott, hogy tüntethettek ki azért, ami nem sikerült? -kérdezték. „Azért, mert bebizonyítottam, hogy OTT nem sikerülhet”.—válaszolta a sebesült hadfi. És még ehhez hozzátesszük Friss Róbert Népszabadságban megjelent interjúrészletét, melyet a szerzővel készített:

- Ön úgy véli, mindannak, amit Jézusról tudni vélünk, a legnagyobb része hazugság?

- Hazugság. Nyilvánvalóan hazugság.

- Ön tehát tulajdonképpen azt kéri, hogy minden keresztény kérdőjelezze meg az alapvető hitét?

- Teljes mértékben.

- Vannak, akik az ön álláspontját eretnekségnek neveznék.

- Remélem is.

Ugyanakkor álljon itt Vermes Géza (Az igazi Jézus c. munka szerzőjének véleménye: Michael Baigent és Richard Leigh )

A Szent vér, és a szent Grál című 1982-es bestsellerében ismét feldolgozták a Magdolna-teóriát. Sztorijuk ismerős elemekre épít, amikor Jézust és Mária Magdolnát házaspárként mutatja be. Az újdonság az, hogy a szerzők azt állítják, Jézus nem halt meg a kereszten. Poncius Pilátus hallgatólagos beleegyezésével élve vették le a keresztről, felépült, és Mária Magdolna társaságában boldogan élt, ha nem is mindörökké, de legalább az első század közepéig.

Jézus másképp:

Hiram kulcs

Látszólag egymástól teljesen függetlenül létező történelmi jelenségeket és összefüggéseket tárgyalnak a szerzők (ölt-e gyermeket Jézus) A keresztény gnosztikus munkák némelyike kifejezetten bizarr, s a történetek között olyan is szerepel, amelyben Jézus kisfiúként dühében megöl más gyermekeket, majd áldozatai közül néhányat feltámaszt. (I.m.:53. old)

Eljutottak-e a templomosok Amerika felfedezése előtt Amerikába, mi közük a szabadkőművességnek a templomosokhoz? Noha lehet kutatni a barackmagból előidézett maghasadás jelenségét is, a könyv érvel, adatokat ütköztet, és komoly kérdéseket vet fel melyeknek nemcsak vallási következményei, de a politikaiak is beláthatatlanok. Néhány probléma valóban zavaró: A kilenc templomos lovag, mely Jeruzsálemben lakott, csekély védelmet tudott biztosítani a zarándokok védelmére.

Összefüggések

Mind a kenyeret és bort az oltáriszentséghez a papok fehér kesztyűben szolgálták fel, s a szabadkőműves rituálékon is ezt használják. A templomosok alsónemű gyanánt báránybőrt voltak kötelesek használni, a modern szabadkőműves páholyok szeánszain is kötelező a báránybőrből készített kötény. A szerzők egyre több hasonlóságot véltek felfedezni a gnosztikus evangéliumok és a szabadkőműves gyakorlat közt. Így például - a szerzők szavaival - A Tamás cselekedeteiben olyan történetre bukkantunk, amely egy apostolról szól, aki csodálatos palotát épített a Mennyben- a Földön végrehajtott jó cselekedeteinek köszönhetően. Ez a történet szinte kivonatát adja az Észak-keleti sarokhoz intézett beszédnek, amely a szabadkőműves első fokú rituáliájának része. Hovatovább a szerzők egyre több párhuzamot véltek felfedezni a gnosztikus evangéliumok és a szabadkőműves tradíciók közt. A szerzők egy részt feltételezik, hogy az iratok, melyeket a templomosok találtak megváltoztatták korábbi világnézetüket. Néhol kissé zavaró a kötetben, hogy bizonyos dolgokat nem metafórikusan értelmeznek, hanem "színről-színre": lényegében, amikor Jézus és kortársai a "mennyei királyság eljövetelét" emlegették, egyszerűen arra utaltak, hogy hamarosan eljön az idő, "amikor kitesszük az idegen elnyomók és bábfigurák szűrét Judeából, és megkezdjük a keményvonalas zsidó szabályok betartását."

Néhány következtetés:

1.

A legfontosabb kapcsolat a kumráni esszénusok, a Templomos Lovagrend és a szabadkőművesek közt a volt, hogy mindegyikük számára Salamon király templomának a misztikus és fizikai újjáépítése áll a központban. Nagyon kevéssé valószínű, fűzi mindehhez magyarázatul a szerzőpáros, hogy ez véletlen egybeesés, nem is lehet tisztességtelen eszközök eredménye, hiszen az angol Nagypáholy és tanításai begy spirituális Templom felépítéséről jó kétszáz évvel korábbiak, mint a Holt-tengeri tekercsek felfedezése.

2.

"És oda jutván, lakozék egy Názáret nevű városban, hogy beteljesedjék, a mit a próféták mondanak, hogy názáretinek fognak neveztetni."

yyyyyy

Ez feltehetőn azt mutatja, hogy Máté evangéliumát olyasvalaki írta, aki kellően távol állt az igazi egyháztól, vagy ami még valószínűbb, az evangéliumot egy későbbi időpontban adta a többihez valaki, aki rendbe akart tenni néhány zavaró, elvarratlan szálat. Számunkra a logika fájdalmas eltorzításának tűnt azt állítani, hogy Jézusnak kötelessége volt egy bizonyos helyre menni, és ott élni, mert valamiféle rég elfelejtett jövendőmondó megjósolta. Sőt, mi több, az Újtestamentum egyik nagy tévedését, miszerint az emberek nagy megváltójukat "Názáreti Jézus"-nak nevezték, az bizonyítja, hogy Názáret városa egyszerűen nem is létezett Jézus idejében.

A kötet foglalkozik még az egyiptomiak hagyatékával, a judaizmussal, az első szabadkőművessel, a most bemutatott, szuggesztív előadásmóddal, kreatív kutatási módszerekkel.

Míg azonban a zsidók csak most kezdenek kibékülni a történelmi Jézussal, a Palesztin Hatóság egy kevésbé történelmi, mitikus alakot propagál az országhoz való jogainak alátámasztására: Jézust, az első palesztint

Ecce homo, avagy a gúnyból kikiáltott király

Az " Íme az ember" fordítás mára megszokottan cseng, David Flusser professzor nézett utána, a rá jellemző provokatív, ám mégis diplomatikus stílusában, mit is jelent valójában. A római prefektus, Poncius Pilátus mutatja be ezekkel a szavakkal Jézust a sokaságnak, akin töviskoszorú volt és bíborruha, a főpapok, szolgák, látván ezt, így kiáltoztak: "Feszítsd meg, feszítsd meg." Pilátus szavait az evangéliumok is úgy értelmezték, hogy Jézust nem találta bűnösnek. Ám a Jézusból gúnyt űző, királlyá kikiáltási paródia nem egyedüli példája, Flusser szerint, a korabeli zsidóellenes jeleneteknek, melyeknek célja a zsidók messianisztikus hitét volt hivatva kigúnyolni. I. Agrippa, de még Traianus uralma alatt is történtek hasonló jelenetek. Azonban az " Íme az ember" kifejezés megfelel az ókori királlyá kikiáltás szavainak, s része annak a szertartásparódiának, mely Jézus halálával zárult.

"Pillanatnyilag ez az egyetlen józan interpretáció"-szögezi le David Flusser. Eszerint Pilátus részvétele a Jézust gúnyoló paródiában megkoronázása volt annak az aljas gyalázatnak, amiben a rómaiak Jézust, a zsidók messiás-királyát részesítették.

"Egyesek azzal érvelhetnek, hogy ha a zsidók jobban értenének a politikához, akkor már régen elfogadták volna Jézust, mint egyfajta tékozló fiút, aki jót cselekedett, elutasítva ugyanakkor a tanításaiból halála után kialakult tanokat.

Egy ilyen stratégia valószínűleg keveset számított volna a keresztény világban, ahol a zsidókat istengyilkossággal vádolták, de nem lehetetlen, hogy segített volna hidat építeni a kereszténység felé, és mérsékelte volna az antiszemitizmust.

Ehelyett a zsidók Jézushoz való történelmi viszonyát a tudatos közöny jellemezte, sőt kifejezett ellenérzés, a nevében elkövetett üldözéseknek köszönhetően. Tipikusnak tekinthető a német zsidó teológus, Franz Rosenzweig megjegyzése. Amikor megkérdezték tőle, mit gondolnak a zsidók Jézusról, Rosenzweig állítólag azt válaszolta: Nem gondolnak rá.

Nem új dolog, hogy Jézusra zsidóként tekintenek - mondja David Flusser, a Héber Egyetem judaisztika profeszszora, aki központi szerepet játszik a kereszténység zsidó gyökereit kutató munkában , de nem lehetett hallani róla, mert a zsidók azt hitték, szent kötelességük gyűlölni Jézust. Ron Kronis reformrabbi szerint, aki az Izraeli Vallásközi Koordinációs Tanács igazgatója, még ma is sok ortodox zsidó óvakodik kimondani Jézus nevét, és csak az az ember utalással említik.

A szeretet forradalmára nem a kumráni militáns kérügma része volt.

Flusser professzor így összegzi kutatásai központi helyét a vallástudományokban: "A zsidó vallás az igazság eszméjén alapul, és a judaizmus tisztán vallási és társadalmi tartalmi egysége nyomán, abból táplálkozva alakult ki két világvallás, a kereszténység és az iszlám. Így nem csupán arról van szó, hogy a zsidó társadalmi életfelfogás az egyik legfontosabb oka e két vallás születésének, hanem arról is, hogy e két vallás révén a zsidó társadalmi örökség áthatja a modern kultúrát. Noha a zsidó társadalmi üzenetnek köztudottan jelentősége van a modern ember számára, a modern társadalomra gyakorolt zsidó-keresztény hatás számos olyan ponton is kimutatható, ahol görög-római hatást feltételeznek. Nem kívánjuk alábecsülni a görög és római gondolkodás kulturális és társadalmi örökségét, de időnként, különösen amidőn a modern politikai és társadalmi gondolkodás művelői görög és római forrásokat idéznek, ezeket öntudatlanul is olyan keresztény eszmék szűrőjén át látják, amelyek közül jó néhány a judaizmusból ered."

(David Flusser: Társadalmi üzenet Kumránból)

A kötet 41cikke három részre oszlik. Az első rész az Újszövetség és a Holt-tengeri tekercsek közti viszonyt tárgyalja. A második rész a zsidó és keresztény apokoliptika közti összefüggéseket és eltéréseket tárgyalja, míg a harmadik az ősi judeizmus és a kereszténység átfedéseit vizsgálja.

Számomra legmegdöbbentőbb volt, hogy Szent Ágoston De civitas Dei eszménye mögött is ott rejlenek a Holt-tengeri tekercsek szellemi nyomai.

Ám Flusser a kegyelem koldusainak tartott esszénusok és Jézus tanításainak különbségeiről is hosszasan értekezik, noha Jézus maga is esszénus mintára alapította apostoli gyülekezetét.

Végezetül azt is megtudhatja az olvasó, hogy kerül Dániel könyvébe egy fogzsarnok, és lehet-e a Negyedik Birodalom egy rinocerosz?

Dávid

Ő az első szupersztár és szexszimbólum. Annyira rányomta a bélyegét a Bibliára, hogy sokan feltételezik, hogy a Biblia maga is Dávid király életrajzaként íródott. Ő a kivintesszenciális győztes idoluma, akinek bibliai élettörténete mai napig meghatározza, hogy mit várunk el saját magunktól. Még dr. Freud is úgy találta, hogy Dávid az emberi lét bonyolult és ellentmondásos mivoltának szimbóluma. És jellemzése egyszerűen sóvárgást kelt:” Kitűnő zenész, hősies harcos és titáni szerető volt”. Dávid mindenekfelett azt az alapvető igazságot példázza, hogy a szent és a profán teljes mértékben megnyilvánulhat ugyanazon ember életében, életrajzában pedig annak a neurotikus kettősségnek legkorábbi bizonyítéka maradt fenn,, mely elválaszthatatlan részét képezi az emberi természetnek. Vele kapcsolatban az a meglepőbb, hogy milyen nyersen kerül ábrázolásra a Bibliában. Például hazug és ravasz, amikor az ellenséges király által fenyegetve őrültséget színlel, hogy mentse életét.. Törvényen kívüli zsaroló, amikor fenyegetések révén csikar ki ajándékot egy gazdag embertől és gyönyörű feleségétől, hogy végül a zsákmány és az asszony is az övé legyen. Magamutogató: spirituális lázában oly heves táncot lejt, hogy inge fellibben, és felfedi a nemi szervét a tömeg előtt. Ráadásul kukkoló, csábító és gyilkos, amikor a meztelen Batsebát megpillantva szexuális szolgálatra rendeli az asszonyt a királyi hálóterembe, majd amikor az teherbe esik fattyával, fondorlatos módon megöleti férjét. Egyes bibliakritikusok szerint Jonathán érzett vonzalma biszexuális tartalmat rejtett magába. A Biblia nyersen és kendőzetlenül, néha leheletnyi pikantériával tárja elénk ezeket a történeteket. Mindezek ellenére A Biblia a zsidók királyaként való hosszú uralkodásán túl is magasztalja Dávidot. Életében az Isten által földi uralkodóként kiválasztott királyként dicsőíti az Írás, halálában olyan királlyá alakul át, aki az égben fog uralkodni. Dávid ragyogó teológiai szimbólummá válik, annak a Messiásnak az előfutárává, akit majd az Isten el fog küldeni a bűnös, szenvedő emberiség megváltására. „Ha a Messiás-király az élők közül eljön, Dávid lesz a neve.” -szól a Talmud tanítása. „Ha pe4dig a holtak közül, akkor maga Dávid lesz az.” -teszi hozzá Pál apostol. Noha Dávid az első, akit a zsidók királyának nevezhetünk, ironikus módon a Dávidra tornyozott dicsőség hajlamos elhomályosítani a hús-vér embert. A legrégebbi bibliai szakaszok teljesen halandóként ábrázolják Dávidot, azaz ugyanúgy ki van téve, minden gyarlóságnak, esendőségnek, minden bűnnek, minden véteknek, mint a közönséges emberek. Dávid képes egy időben ellentmondásos jellemvonásokat megtestesíteni -bátorságot, gyávaságot, spirituális extázist és szexuális őrjöngést, fennkölt államférfiúságot és alattomos ravaszságot-, és a Biblia megerősíti, hogy legalább olyan gyakran adja meg magát alantas késztetéseinek, mint amilyen gyakran hallgat felettes énje angyalaira. A magyarázat: Dávid Isten akaratának engedelmeskedik, még ha dacol is Isten törvényével, s isteni kegyelemben részesül testi bűneit illetően.

Különös, ám árulkodó módon a Biblia úgy ábrázolja magát Istent, mint aki Dávid király legvéresebb tetteit és legszörnyűbb bűneit is kész és hajlandó elnézni. A büntető istenség, aki oly sok szigorú erkölcsi törvényt írt elő Mózesnek, láthatólag nem igazán törődik azzal, hogy Dávid például elcsábított és teherbe ejtett egy férjes asszonyt, majd elrendezte férje meggyilkolását-s ezzel egyetlen megvetésre méltó epizódban legalább hármat megszegett a Tízparancsolatok körül.” Jahve -magyarázza Harold Blooom, bibliakutató- az Isten, aki beleszeretett Dávidba.”

Ezek után már nem volt meglepő, hogy JFK(Kennedy és Dávid egy lapra kerül a mindkettőt jellemző karizma miatt(és, hogy birodalmuk legszebb menyecskéivel hettyegtek), az invenciózus kötet elovastakor döbbentem rá, hogy én, aki úgy hittem, hogy Joseph Heller Dávid életrajza után(Isten tudja), már mindent tudok a pásztorból lett királyról, még mindig van mit tanulnom róla.

Mózes

A Biblia meglepően nyers és szókimondó Mózes életének leírása során. A Biblia brutális őszinteséggel és hús-vér realizmussal rajzolja meg Mózes portréját. A Bibliából lényegében azt a benyomást kapjuk róla, hogy ugyanúgy született, ahogy mindenmás csecsemő, tökéletesen emberi szenvedélyek fogságában élt, és ugyanolyan ellentmondásos, tragikus véget ért, mint bármely emberi lény.

Ám ő a Biblia legtöbbet kísértett és kísértő alakja. Gyakran ábrázolják magabiztos hősként, azonban gyakran gyáva és kétségek kínozzák élete kulcsfontosságú pillanataiban. Jámbor és szelíd pásztor, ugyanakkor könyörtelen harcos is, aki vérfagyasztó kegyetlenségekre is képes.

Varázsló, csodatevő, örvényhozó, kinek igazságkódexe könyörületes, kivéve, ha a vele egyet nem értők megtisztításáról és megbüntetéséről van szó. Akármilyen lehetett az arca-a Bibliából nem derül ki-tény, hogy eltorzult vonásait hosszú élete utolsó negyven évében fátyol mögé rejtette. Ő Isten egyetlen barátja, akit mégis maga Isten ítélt tragikus halálra.

A kötet elsősorban azt mutatja ki, hogy az igazi Mózest elrejtették a manipulációk, amelyek néhol sokatmondó hallgatással, máskor meg a mulasztás vétkével burkolták be alakját. A vallásos hagyomány mind a judaizmusban, mind a kereszténységben kötelességének érezte, hogy Mózest tökéletesen jónak, jámbornak, méltóságteljesnek, odaadónak, igaznak és hősiesnek ábrázolja -és ezért nem hallunk a Szentírás azon szakaszairól, amelyben Mózes félénken, néha egyenesen gyáván viselkedik.

Mózes néha dühöng, mágiával kontárkodik, tisztogatásokat és inkvizíciókat vezet. Népeket irt ki, és felesel Istennek. Az igazi Mózes-az ismeretlen Mózes-sokkal teljesebb és idegenebb volt, mint amit nekünk látni engedtek, szögezi le az előszóban Kirsch. Mózesből gipszszent lett. Ő lett a törvényhozó, a vezér, a tízparancsolatot és magát az etikai monoteizmust elhozó próféta, szentje lett az iszlámnak, s ő lett a Messiás előhírnöke, sőt Jézus életének bizonyos kulcsfontosságú pillanatait az evangéliumok Mózes története újbóli eljátszásaként ábrázolják. A fáraó ítélete az elsőszülött izraelitákra megelőlegezi Heródes gyermekmészárlását, a Vörös-tengeren való átkelését egyes keresztény kommentátorok Izrael gyermekei szimbolikus megkereszteléseként értelmezi.

A fennkölt és szent Mózes minden korban és minden kultúráéban sikert aratott.

A terjedelmes kötet azonban közelebb hozza, érthetővé teszi az arcát eltakaró, talán szarvakat viselő, istennel társalkodó, de saját népe ellen forduló, népirtást kivitelező grandiózus Mózes alakját, akitől legalább annyira van félnivalónk, mint tisztelnival

18. században emelkedik nemesi rangra a családja, akárha egy Shakespeare királydrámából: őse udvaronc, diplomata, felségáruló és hadvezér. Szintén közeli rokona a motorja a XIV. Lajos katonai egyeduralmát megtörő európai katonai szövetségnek. A spanyol örökösödési háborút bízvást nevezhetjük családi ügynek is. Apja kis híján párbajozott a walesi herceggel, majd maga az angol királynő kijelentette róla, hogy elmebeteg, ennek ellenére sikeres playboy, híres, népszerű és sokak által gyűlölt politikus.

Anyja ereiben indián vér is csörgött. A spanyol örökösödési háborúban, rokona és névrokona a francia sereg generálisa, mellesleg az utolsó Stuart uralkodó természetes fia. Lord Salisbury szerint apja - akiről már ismerjük az angol királynő, Victoria véleményét - teljesen őrült volt, aki tisztának tettette magát.
Bár családja az Angliát birtokló néhány száz család egyikeként a főnemesség soraiba tartozik, a következő száz évben az angol történelemben semmilyen szerepet nem játszik. Ennek ellenére az angolszász jog és örökösödési rendszer miatt hősünk csak öreg korában kapja meg a térdszalagrendet és a "Sir" megszólítást.
Íróként Nobel-díjat is kap. Többször él meg pusztán az írásaiból. Szeret festeni, történésznek tartja magát, de nem volt komoly tudós.
Saját magát nevezi ki honvédelmi miniszternek, noha ez a poszt korábban Angliában nem létezett.
Síkraszállt a harckocsi elterjesztése mellett, bár ezt pusztán hóbortnak tartották. Mikor politikusként megbukik, írói honoráriumából Kent grófságban házat vesz, kitanulja a kőművességet, viseltes filckalapjában verejtékezik, s rakja a ház falait.
Még ahhoz is a ragaszkodik, hogy felvegyék az építők szakszervezetébe, amit a szakszervezeti vezetők meglehetősen rossz tréfának tartottak. Első gyerekkori képei az írországi időkből maradtak fenn, ahová apja fényes száműzetésbe vonult.

Sir Winston Churchill

A fiatal hadnagy komor fiatalságot élt át. Az iskolai gépezet be akarja darálni. Az iskola és az internátus maga volt a pokol a számára.
12 év alatt senkinek nem sikerült megtanítania vele egy szabályos latin mondatot, a középiskolába is tévedésből vették fel, hiszen matematikából és latinból üres feladatlapot adott be.
Olyan sikertelen volt, hogy apja arra gondolt, semmi másra nem alkalmas, csak katonai pályára.

Később Nobel-díjas lett, de kétszer is elbukott a kadétvizsgán. A lovassághoz ajánlották, ők még a gyalogságnál is butábbak voltak, a lovak pedig drágák.
Családja azonban a gazdagok közt szegény volt, és a lovasságtól is meg kellett válni...

Szivart, szállodát, harckocsit neveznek el később róla és két ujjával máig érvényes jelképet alkotott: a győzelem jelét. Mert huszonöt éves korára egész Anglia által ismert figura lett a hivatásos huszárhadnagy.

Noha Európában béke honolt , ő öt hadjáratban vett részt, megjárta Kubát, kétszer volt Indiában és szenzációs tettel, kiszabadított egy elrabolt brit páncélvonatot, fölrakta rá a sebesülteket és megmentette őket.
Elfogták és az a vélemény keletkezett, hogy a búrok agyonlőtték. Néhány hét múlva érkezett a hír: sikerült megszöknie a fogságból.
Ő volt Sir Winston Churchill, hadvezér, politikus és Nobel-díjas író.

Eddig is sokat tudtunk róla. Portréját a magyar származású történész, John Lukacs fölnagyította azáltal, hogy publikációi által azt sugallja, hogy a második világháború első szakasza Hitler és Churchill személyes párviadala volt.

Egyszóval az 1940-41-es év Churchillje nélkül nagyon is elképzelhető, hogy ma a hetvennyolc éves Hitler, (Haffner korábban publikálta művét-K.T.), az Atlanti-óceántól az Uralig vagy még azon is túl terjedő nagy, germán SS-birodalma trónján ülne." /Haffner:I.m.:145 old./

Mr Kán

Képzeljünk egy férfit, aki a Csendes-óceántól a Kaszpi-tengerig terjedő területen tizenhat millió férfira gyakorolt genetikai hatást, azaz genetikai mintája minden kétszázadik ma élő emberben megtalálható. De nem a Playboy-ban elhíresült Aga kánról van szó.

Inkább arról, hogy miért nevezte 1995 decemberében a Washington Post Dzsingisz kánt az „elmúlt évezred legfontosabb emberének”.

A róla szóló kötet szakírója megkockáztatja azt a kijelentést, hogy amit tett, az Amerika felfedezésén is túlmutat.

A tudós szerző, ki nem kevesebb, mint egy tucat szaktekintélyre hivatkozik olvasmányos munkájában így érvel:” Ha Kolumbusz nem nyit kaput az Újvilág felé, helyette megtette volna más, hiszen rajta kívül sokakat hajtott a felfedezés láza. Ő és megbízói Indiát és Kínát akarták elérni. Miért éppen Kínát? Mert Kína gazdagsága az úgynevezett selyemúton szállított árúknak köszönhető a római időktől egészen a kereskedelmet korlátozó 7. századi iszlám hódításig legendássá vált, és mert Marco Polo két évszázaddal Kolumbusz utazása előtt újra megerősítette, hogy itt található a világ legmesésebb gazdagsága, s mindez a nagy kán, Kubiláj parancsnoksága alatt. Messire Polónak azért sikerült eljutnia Kínába, mert a 13. évszázadra az Eurázsián átvezető út ismét megnyílt; mégpedig azért nyílt meg, mert ebben az időben Európától Kínáig mongolok uralkodtak, Kubilájjal az élen; Kubiláj pedig azért uralkodhatott, mert birodalmi szerepkörét nagyapjától, Dzsingisz kántól örökölte.

Amikor a mongol birodalom darabokra hullott szét, Európát az újjáéledő iszlám kultúrák elzárták a Kínába vezető szárazföldi útvonalaktól. A tengereken természetesen tovább folytatódott a kereskedelem, ám ezeket az útvonalakat valójában az arabok, indiaiak, délkelet-ázsiaiak és maguk a kínaiak tartották ellenőrzésük alatt. Kolumbusztól eredt a nagy ötlet, átszelni az óceánt, nyugat felé megkerülni a Földet, és így eljutni Kínába. Amerika csak útba esett.

Így aztán egy sor, csaknem három évszázadon keresztül továbbgyűrűző véletlen összejátszásának köszönhetően Dzsingisz birodalmi látomása az Újvilág fölfedezéséhez és gyarmatosításhoz döntő módon hozzájárult.”

A globalizáció előfutárának birodalma utódjai életében volt a leghatalmasabb, majd az addig soha nem látott birodalom (lényegesen nagyobb, mint a római!) különálló entitásokra szakadt-

Kína, Közép-Ázsia, Perzsia, Oroszország stb.

Magellán

A tizenhatodik század elején, az első bipolárissá váló világ a tordesilassi egyezményben felosztotta ugyan a világot, csak azt nem tudták, hogy mit. A világról ugyanis nem volt valóságos ismeretük a felosztóknak. A világnak ugyanis több mint fele feltérképezetlen és ismeretlen volt. Az emberek azt hitték, hogy a sós vizű mélységben tengeri szörnyek leselkednek rájuk a valóságos cápák mellett, s meg voltak arról is győződve, hogy az Egyenlítőn áthajózva, az óceán vize felforr és halálra égeti őket.

Hittek az arimaszposzok valós létezésében, akiknek egy szemük a homlokukon van, és élethalálharcot folytatnak a szintén emberekre leselkedő griffekkel, akik alagutakból aranyat ásnak.

Az átlagember fenntartás nélkül hitt azokban az erdőlakókban , akik lábfejüket hátracsavarva hordják, rendkívüli sebességgel futnak, minta hogy hittek a kutyafejű férfiakban, akiknek testét vadállati bőr fedi, beszéd helyett ugatnak, vadászatukhoz karmaikat használják. Hittek abban, hogy Afrikában némely nő a menyegzőjén férfivá változik, Kelet-Európában az embereknek két pár szemük van, fejükön az arcuk hátrafelé néz, vagy egyáltalán nincs fejük, vagy éppen hat pár kezük van.

A nyílt óceán vizeiben még több bizarr teremtmény leselkedett, bálnák, cápák, hat láb hosszú rákok és háromszáz láb hosszú angolnák. Hittek egy képzeletbeli szigetben, mely a kezdetleges kozmológiában a Terra Australis nevet kapta, mint ahogy elhitték Ponce de Leon szavait, ki Ferdinánd király hivatásos felfedezője volt, hogy megtalálta az Ifjúság Forrását.

Egy 1560-ban kiadott tudományos mű például az óceánokban hemzsegő különböző tengeri szörnyek felsorolásában megemlítette az Örvényt, mely történetesen emberarcot viselt, azonban egy másiknak, melyet állítólag 1531-ben láttak, pikkelyes bőr borította testét, s ott volt a tengerek szatírja, a rozmár, melynek mérete fölözte az elefántét, de mindenen túltett a bámulatos százlábú rinya, lángarcával De valóságosnak gondolták a mágneses hegyek létezését, mely úgy süllyesztette el a közelébe hajózó karavellákat, hogy a hajó fatestéből a magnetizmus kihúzta a szegeket és így a hajó magatehetetlenül elsüllyedt.

Marco Polo, Mandeville beszámolói fokozták a hatást, s így pl. III. Sándor pápa egy levelében ösztönözte Krisztus fiának, János pap képzeletbeli országának megtalálását.

Ilyen hiedelmek közt egy vélhetően kikeresztelkedett portugál zsidó, Fernando Magellán, átállva a spanyol királyhoz, miután négyszer visszautasította a portugál király, elnyerte a Fűszer-szigetekhez vezetett expedíció társkapitányi rangját. A portugál kémek kis híján megölik, kormányosát a flotta elindulása előtt meg is késelik, hazájában maradt családját zaklatják, a kor mindent megtesz, hogy hatalmas tervét meghiúsítsa. Magellán világtörténelmileg is jelentős vállalkozása párját ritkító hírszerzői bravúr is: "Magellánnak volt egy jól megfestett glóbusza, mely az egész világot ábrázolta-írta Bartolomé de la Casas történetíró és misszionárius, aki jelen volt a felfedező és az ifjú spanyol király találkozóján. -És a glóbuszon megjelölte a tervezett útvonalát. A kereskedelmi útvonalakról szóló megbízható információk olyannyira kényesek voltak és értékesek , hogy a kormányok minden térképet hétpecsétes titokként őriztek, hiszen ez a nemzetbiztonság fontos részét képezték. Az, hogy Magellán a spanyol király elé tárt egy olyan térképet, amelyet valószínűleg Portugáliától lopott, konzekvenciáit tekintve megfelel annak, mint ha a legújabb korban, a hidegháború kellős közepén valaki nukleáris titkokat adna el."

A kötet erről az útról szól, idézi a korabeli hajónaplókat, amik különösen személyessé teszik a földrajzi felfedezés regényének e fejezetét. Furcsa kor volt, Magellán nem átallt a spanyol királynak bemutatni egy bennszülöttet, akit állítólag az akkor még ismeretlen Fűszer-szigetekről hozott, s a belső public relation, a vállalati hírlevél sajátos válfaját hozta létre, amikor az ellene támadó zendülőket felakasztatja, felnégyelteti és sóban és ecetben pácolva tartósítja a hosszú hajóúton vele hajózók szeme előtt, mert nem az volt a legfontosabb veszély, amiről tudtak, -úgy, ahogy-, szóval, mint később kiderül, nem is a lángarcú, százlábú rinya az ember legfontosabb ellensége, hanem saját maga.

Magellán nevét csak egy szoros őrzi, s nem a terület, melynek hűbérbirtokáról álmodott. A Földön legalábbis ez a helyzet. Fenn az égben azonban neve az expedíciója által felfedezett két törpegalaxissal társul: a Magellán- felhőkkel, amelyek a déli féltekéről láthatók.

Az első, valóban az egész világot felölelő vállalkozás volt az övé.

Hogy nézett ki? Mindig úgy, ahogy elképzelték. A kora keresztény szarkofágokban és metszeteken zömök bíró, vállára vetett köpenyben. Egy XVI. Századi ravennai mozaikon már csinos sötét szakállal és melankolikus tekintettel látható. Giotto XIII. századi freskóján frissen borotvált és energikus, fején aranyfüzér. Arca minden esetben kegyes, ruhája hosszú, mint a jogászoké, keskeny kezével tiltakozik. A középkor elejének ikonográfiájában Pilátus mindig egyszerű civil uralkodó, nyoma sincs semmi katonai természetű utalásnak. Nem ábrázolják jónak sem, rossznak sem, inkább elgondolkodó és meglepett, összhangban jellemének azzal a verziójával, amely az Újszövetség apokrif változataiban jelenik meg. Nem próbálják meg sejtetni, hogy a törvény erején kívül más eszközökkel is érvényesíteni akarta volna akaratát.

Változás a XIV. század körül történt; a Pilátus irányában megmaradt semlegesség elhalványult, részint dandy, részint a rosszfiú prototípusa lett belőle. Ruhája fokozatosan rövidült, furcsa fejfedőkkel és fegyverekkel látták el. Csupán a szelleme öltözött egyszerűen, amint a svájci Alpokban egy kis tavacska partjain kísért a helyi bírák vörös talárjában. Valahányszor színt társítottak hozzá, a tendencia az előkelőséget jelző arany és a vörös, a vér színe között ingadozott: így lett belőle a szó szoros értelmében a „történelem skarlát alakja”, ahogy Oscar Wilde nevezte.

A középkori kéziratok többsége szakállasnak írja le őt, díszes tunikával, nemesnek járó fejfedővel. A luzerni passiójáték színpadi utasításai kikötik, hogy Pilátusnak „germán nemesnek kell lennie, előkelő öltözékben, hegyes kalpaggal, pogányra valló kabátjának úja érjen térdig, legyen szablyája és csizmája, kormánypálcája és jogara.”. A Coventryből származó Chorpus Christi darab költségvetése szerint Pilátusnak a következőket kell beszereznie: köpenyt, kalapot, vászonzekét (egy shilling, tíz penny), kesztyűt (négy penny), aranypaszományt (két penny), valamint egy gombolyag zöld selymet, a köpeny javításához. A középkori színpadi Pilátus agresszív divatmajom, akit mindenki- önmagát is beleértve- a világ legjobb képű fickójának tart. A misztériumjátékokat kivéve, ahol a Pilátust játszó színésznek néha többet fizettek, mint Krisztusnak, hiszen a cselekményt neki kellett levezényelnie, a középkorban inkább passzívnak, már-már álmodozónak. Ezen alkotások között egy sincs, ami különösségben felülmúlná Piero della Francesca örökre kísértő Pilátusát. Első ránézésre úgy tűnik, mintha az lenne Pilátus, aki az előtérben egy csapatnyi érdektelen nézelődő közt áll, egy rövidre nyírt hajú, bikaszerű orgyilkos betört orral, pompás kék-arany brokátköpenyben. De nem: ő egy távoli, szikár figura a terem egyik mélyedésében, ahol márványoszlopok sorakoznak -itt ostorozták meg Krisztust.

A végtelenül jó humorú, és elbűvölően író szerző bizony bevallja, hogy ennek az embernek a létezésére csupán néhány kőfelirat és némi aprópénz a bizonyíték.

A hiányzó részletek pótolása azonban múlhatatlanul fontos, hiszen ő képezi a keresztény üdvtörténet, valamint Isten megváltására irányuló szándékának magvát. Ha a csúcsponton ő nem ítéli el Jézust, a világ elkárhozott volna.

A szerző legalább három Pilátus életrajzot vázol fel (egyikben germán, erdei harcos, akinek a számláját két gyilkosság is terheli), egy másikban hispán semmittevő. A könyvtárak százait áttanulmányozó szerző a legjobb fejezeteiben akkor remekel, amikor megírja, hogy a különböző korszakok milyen Pilátus-képet alkottak maguknak. Így pl. rendkívül jellemző Samul Johnson megjegyzése, miszerint Pilátus biztos, hogy whig lett volna s a Spectatort járatta volna.

Egy bámulatos kirakósjáték izgalmas folyamata a könyv, mely talán ebben a pillanatban a leghitelesebb portré Pilátusról, épp ezért nem nélkülözheti a legemberibb prokurátor-portrét, Bulgakovét, ki a kutyája társaságában álmatlanul hánykolódó helytartó portréját hagyta rá az utókorra.

„Hol elkápráztató, hol művelt, hol simulékony, hol okos, hol megható, hol gúnyos, hol pedig játékos... Portré egy meghasonlott emberről, akit magával ragad a kockázatos vállalkozás: jónak lenni; és mint ilyen, egyszerre kijózanító és inspiráló. Jézusról szóló közvetett ábrázolásként pedig egyedi.”

Jézus ellentétpárja, a húsvéti történet antihőse, a csúfondáros, szkeptikus Pilátus történelmi alak, aki megragadja a képzeletünket. Egyesek számára szent, másoknak az emberi gyengeség megtestesítője, archetípusa a politikusnak, aki kész akár embert is áldozni a stabilitásért. Ebben a káprázatosan megfogalmazott életrajzban Ann Wroe, a Samuel Johnson-díj döntőse, életre kelti az embert és a mítoszt. Antik forrásokból merít, hogy megmártózhassunk a bibliai Júdea világában, amelyet a szeszélyes és féktelen Tiberius császár ural, majd a Jézus ellen zajló tárgyalást és annak minden ellentmondásosságát mutatja be nekünk, az ítélet-végrehajtó szemszögéből.

„ Che

Akárki vagy, ki ezt olvasod: lehetsz Nobel-díjas, tudós, Gábor Zsazsa, bróker, tőzsdemágnás, Henry Ford unokája, teniszcsillag, Naomi Cambell, Becham, király, King Kong, Charles Bronson, milliárdos, Shakira, császár, maffiózó, dandártábornok, Commandante viszont nem lehetsz, mert az csak ő volt. S ott a bolíviai szurdokban az Isten összetörte az öntőformát.

Csak az öreg Bem apó hasonlítható hozzá, aki miután Bécsben hírét vette a magyar forradalom kitörésének, útlevél hiányában átúszta a Dunát, s úgy kerülte el a rá lövöldöző osztrák határvadászok golyójait, hogy maga előtt két üres, összeláncolt ladikot tolt úszva.

(A motoros naplója)

Nem tudom már ki írta,

"nem tudok annyit zabálni, amennyit hányni tudnék a világtól", de igaza volt.

A Commandante saját humorral bírt, érzékletes megfigyelő, minden morbiditása ellenére. Figyeljünk csak egy kicsit. Délután úsztunk egyet az Ucayali folyóban, s láttunk két igen ritka halat. Melyet a helybeliek buefo-nak hívnak. A legenda szerint embert eszik, nőket erőszakol meg, és ezernyi más, erőszakos cselekedeteket követ el. Valójában egy folyami delfinfajta, melynek sok jellegzetessége közül az egyik, hogy a nemi szerve olyan, mint a női nemi szerv. Ezért az indiánok használják is pótlékként, ám a coitus befejezése után, meg kell ölniük az állatot, mert a nemi szerv környéke úgy össszeszűkül, hogy a pénisz nem jön ki.

A huszonnégy éves CHE, néhol költő, néhol forradalmár, néhol látnok

„Szent Guevara napja

Szombaton, 1952. június 14-én, én, a kölyök, 24 éves lettem, elértem a fantasztikus negyedszázad csúcsát, az ezüstlakodalomét az élettel, amely, mindent összevetve- nem bánt velem valami rosszul. Kora reggel horgászni mentem, hogy ismét próbára tegyem szerencsémet, a halakkal, de olyan ez a sport, mint a szerencsejáték: az ember nyeréssel kezdi, és vesztéssel végzi. Délután fociztunk, és a szokásos helyemet foglaltam el a kapuban, jobb eredménnyel, mint korábban. Este, miután elköltöttünk egy szívderítő és hatalmas vacsorát dr. Brescian házában (Che a lepratelepet látogatta meg orvosként- Kerekes Tamás), ünnepséget rendeztek nekünk, a telep ebédlőjében, ahol folyt a perui nemzeti ital, a pisco. Alberto meglehetősen nagy tapasztalatokkal bír, ami a központi idegrendszerre tett hatását illeti. Amikor már mindenki kissé ittas és nagyon jókedvű volt, a telep igazgatója szívélyesen felköszöntött bennünket, én meg, -alaposan bepiscózva- valami ilyesmit mondhattam:

„Nos, kötelességem, hogy dr. Bresciani köszöntőjére ne csak a hagyományos módon válaszoljak. Mostani kényes helyzetünkben, mint utazók, csupán szavakhoz folyamodhatunk, és ezeket arra szeretném felhasználni, hogy kifejezhessem köszönetünket a magam és barátaim nevében a telep vezetőinek, kik gyönyörűen mutatták ki szeretetüket, amikor úgy ünnepelték meg születésnapomat, mintha az Önök közül valók egyikének tiszteletére rendezett bensőséges ünnepség lenne. De van még más is. Pár nap múlva elhagyjuk Peru területét, tehát ezeknek a szavaknak a másodlagos szándéka a búcsú, és szeretném hangsúlyozni hálánkat ennek az országnak az egész népe iránt, mely mindvégig a legszívélyesebb vendégszeretettel fogadott mindenütt, amióta csak Tacnánál Peru területére léptünk.

Szeretnék mondani valami mást is, ami nem kötődik ennek a köszöntőnek a témájához. Bár jelentéktelenségünk miatt nem lehetünk ilyen nemes ügy szószólói, utazásunk után minden eddiginél erősebben hisszük, hogy (Latin-) Amerika labilis és képzeletbeli nemzetekre való felosztása merő agyszülemény. Egyetlen mesztic fajt alkotunk, amely Mexikótól a Magellán szorosig jelentős néprajzi hasonlóságokkal bír. Ezért aztán, hogy megszabaduljak a szűk látókörű provincializmustól, pohárköszöntőt mondok Perura és az Egyesült Latin Amerikára."

Che jár Braziliában, Peruban, Venezuelában, mondatai néhol, profétikusak, néhol profánok, mint amikor a vörös szalmás indián törzsekről ír, akik Peru őserdeiben élnek, s noha nem beszélnek spanyolul, csak az általuk kialakított dialektust, jót focizik velük, s közben azon töri a fejét, hogy Líma még mindig egy felszabadító háborúra vár.

Csak az alakíthat ki reális Che Guevara képet magának, aki végigolvassa ennek a huszonnégy esztendős fiatal orvosnak országokon átívelő, izgalmas, de mégis hétköznapi „útikönyvét”, s kezdhet el tűnődni azon, hogy juthat el valaki a kubai jegybanki elnöki poszttól a bolívíai sötét szurdokig, ahol hónapokon keresztül gerilláival a saját vizeletüket itták - kínju

CHEII

A motoros naplója

Október hetedikén veti papírra utolsó sorait. Másnap délután egy órakor, abban a keskeny szurdokban, ahol ki akarta várni az alkonyatot, hogy a sötétség leple alatt megkísérelje csapatával a gyűrű áttörését, váratlanul nagyszámú ellenséges erő lepte meg. A kis gerillacsapat a szurdok meredek oldalfalába vágott, elszigetelt állásaiból elkeseredetten védekezett a mindenfelől előretörő, szakadatlanul támadó katonaság ellen. Azok közül a gerillák közül, akik közvetlen közelében választották ki fedezékeiket, egyetlen egy sem maradt életben. Mivel mellette tartózkodott a súlyosan beteg orvos, akinek reménytelen volt állapota, és egy sebesült perui gerilla, minden jel arra utalt, hogy mindent elkövetett, hogy fedezze bajtársai visszavonulását, valamely biztonságosabb helyre, amíg ő maga meg nem sebesül. Az orvos nem ekkor, hanem néhány nappal később, a Yuro folyó egy másik pontján vesztette életét. A szurdok sziklakiszögellései megakadályozták, hogy a szétszórtan küzdő gerillák láthassák egymást. Néhányan, akik a szurdok másik bejáratánál, tőle mintegy négyszáz méterre tüzeltek, egészen sötétedésig tudták magukat tartani, amikor is sikerült egérutat nyerniük és erőltetett menetben az előzőleg megbeszélt gyülekezési helyre indultak. Pontosan megállapítható, a sebesült gerilla mindaddig tartotta magát, amíg M-2-es puskájának csöve egy lövéstől tönkre nem ment. Pisztolyához nem volt tár. Ez a végzetes körülmény magyarázza, hogy az ellenség élve ejtette foglyul. Lábsebei, bár a járásban segítségre szorult, korántsem voltak életveszélyesek. Miután Higueras falucskába vitték, egy napig élt még. Elfogói kérdéseire minden választ megtagadott, az egyik tisztet, aki erőnek erejével akarta vallomásra bírni, teljes erejével arcon vágta.

Ernesto Che Guevara hóhéra azt a parancsot kapta, hogy sem a fején, se a felsőtestén lőtt sebeket ne okozzon. Ez hosszabbította meg Che iszonyatos haláltusáját. Utolsó szavai ezek voltak:" Lőjön, ne féljen".Emilio Chavez, Gyurcsány Ferenc, Tamás Gáspár Miklós, Krausz Tamás és Koszigin sem sejthette együtt, hogy irigyeltem azt kis vörös naplót, mely Itália minden kisebb és nagyobb könyvesboltjában a kirakatban volt, és ami most jutott először el hozzánk magyar nyelven, Fidel Castro előszavával. Ernesto Che Guevara naplóját, amit a bolíviai hegyekbe való megérkezésétől kezdve halálig írt. Bizony a moszkitók, hüllők, az éhség nem volt olyan izgalmas, mint Moncada ostroma, de végül is ott halt meg. A forradalom nemzetközi exportjának-azt hiszem Trockíj találmánya volt-e kései képviselője posztmodern idolummá vált, nemcsak trikókon látszik markáns, szakállas feje (melyről azt mondta, hogy a dzsungelben kezdett őszülni), láttam már kávésbögrén és valami trendi marketinges egész biztos, hogy férfparfümöt is kreál hozzá. Mi most a naplójához jutottunk hozzá, mert kanyargós úton jutott el a magyar olvasóhoz. Szerb Antal egy kissé frivol megjegyzése alapján, amit a magyar ezernyolcszáznegyvennyolcas események kapcsán tett, miszerint a költők kezdik a forradalmat, s a politikusok fejezik be. Bár azt hiszem, más kifejezést használt. Che is többet ír a hegyi túlélés furfangjairól, mint a nemzetközi világforradalom elvi-taktikai kérdéseiről, nem kap Gouncourt díjat, stílusa száraz, igaz még nem tudhatta, mi is az a posztmodern, naplójával való mai szembesülésünk lehet olyan váratlan, mint amikor a drezdai utcai harcok idején, ezernyolcszáznegyvennyolcban, Friedrich Engels előtt lejelentkezett egy katonás tartású, porlepte ulánus és némi akcentussal bemutatkozott: Mihail Bakunyin.Kívánom, hogy Che naplójának olvasásakor hasonló megérzések, indulatok, érzések fogalmazódjanak meg e hiper konzumidiotizmus korában. Kerekes Tamás Che Guevara bolíviai naplójaFidel Castro előszavval

Che, ki ötven emberével szállt szembe a bolíviai diktatúra állig felfegyverkezett hadseregével, nem azt javasolta társainak, hogy „igyatok jó sok bort”, és a „böszme” kifejezés is elkerülte a fordítók figyelmét, de történelmi jelentőségét könyvének mi sem mutatja jobban, hogy megjelenése után másodpercekkel átvette az USA hadserege, mint a terrorelhárítás elméleti tanyanyagát. Változtatás nélkül (Fercsikém). No, már csak ezért is érdemes volt Prágába utaznia, ahol Che az illegalitásban írta meg alapművét, melyben hiába kerestem az egészségügyi rendszer korszerű átalakításának hazug reformelképzeléseit és stilisztikailag szinte egyetlen negatívuma a dokumentumnak, hogy Che mintha vonakodott volna a konvergencia-programmal való barátságos együttműködésre. Ő még talán nem felejtette dr. Proudhont, ki szerint a tulajdon: lopás.

Meghökkentő módon Che számára a gerilla nem az az egyéniség volt, aki milliószámra kicserélhető ázsiai bevándorlókra, hanem egyfajta katalizátor, amely felgyorsíthatta a harc kialakulását, a nép körében, hűen ahhoz az elvhez, hogy a forradalmár szerepe nem az, hogy ölbe tett kézzel várja, amíg az imperializmus holttestét elviszik előtte, hanem, hogy elősegítse az összeomláshoz szükséges feltételek létrejöttét. Így aztán kézikönyvéből szintén hiányzik az az eszelős menüett, melyet térségünkben néhány elmeháborodott miniszterelnök magányosan szokott gyakorolni dolgozószobája meghitt békéjében, mert Che számára a nép a gerilla- harcosoknak az, ami víz a halnak, azaz létezési eleme. Feltehetőleg minden idők legnagyobb harcosa szivar és whisky (és Klára) nélkül rögzítette azt a „hét aranyszabályt”, amelyeket, ha alkotó módon alkalmazzák őket, győzelemre vezethetnek. Azaz.

Ne menj bele olyan harcba, amelyet nem nyerhetsz meg.

Mozogj állandóan, csapj le és fuss.

Az ellenség legyen a fő fegyverszállítód.

Rejtsd el a megmozdulásaidat

Élj a katonai akcióknál a meglepetés erejével.

Ha friss erőhöz jutsz, alakíts új hadoszlopokat.

Általában véve, haladj három fázisban: stratégiai védekezés, egyensúly az ellenséges akció lehetősége és a gerillaakció között, végül az ellenség teljes megsemmisítése.

A bolíviai szurdokban a társait egyedül nem hagyni akaró, ezért fogságba kerülő Che már nem tudta hozzátenni a végső, a mindent eldöntő tanácsot, melyet most ezúton tolmácsolok: A távozó miniszterelnök ne lopja el a kabinetből a tolltartót:

Ez az évtizedeken át bestseller klasszikus Che Guevara mélyreható elemzése a kubai forradalomról - olyan szöveg, amelyet rajongói és ellenfelei egyaránt tanulmányoztak. Beszámoló arról, mi történt Kubában és miért, magyarázat arra, hogy az elhivatott harcosok kis csoportjának ereje hogyan növekedett meg a kubai nép támogatásával, hogy lépett túl önnön korlátjain, és győzte le a diktátor hadseregét.

Ez az új kiadás nemcsak a javított fordítást tartalmazza, hanem Harry "Pombo" Villegas előszavát is, aki Che companerója volt Bolíviában és Afrikában, és egyike azon keveseknek, akik túlélték Che bolíviai hadjáratát. Ezt a kiadást a Che Guevara Kutatóközpont ellenőrizte és hagyta jóvá, és először szerepelnek benne Che javításai és ötletei a szöveg további korrigálásárára

Kommunikátorok és vezetők

Egy korszerű magyar politológiai kommunikációval foglalkozó szakkönyvből hiányzik Che minden verbális megnyilatkozása, akkor már az olyan nem verbális kommunikációra is gondolnunk kell, mint a legenda szerint, Hruscsov a cipője sarkával verte az asztalt a Béke Világtanács egyik ülésén. Fehér foltok jobb és baloldalon egyik részről sem hiányoznak. Intelligens antiszemita Marschalkót idéz, de a Baeder-Meinhof sem hallatja intenzíven a hangját. A reprezentatív kötet címlapján huszonhat államfő, elnök neve olvasható, s noha Szerb Antal Tanár úr megtanította velünk, hogy a forradalmat a politikusok előbb-utóbb mindig ellopják a költőktől, a címlapon négy író is képviseleti magát, kitüntetett szerepben azzal a Sir Winston Churchill-lel, aki irodalmi Nobel-díjjal erősíti az egyébként színes retorikai mezőnyt. Timur Link hiánya azonban agasztó, hosszú árnyékot vet a kötetre, mint ahogy a két világháború közti időszakban agilisen politizáló Thomas Mann sem szerepel egyetlen citátummal, és korunk nagy gondolkodója, Mike Tyson is hiányzik, nem beszélve John Lennonról és a lépcsőn való lecsúszásban versenyző Cassydyről, Kerouac főhőséről. Semmi nem lehet teljes, mondta Bazalt a Fregatt nevű szabadidőközpontban, nagyfröccsös poharát szemlélve.

A pozitívumok azonban erős oszlopai a kötet szerkezetének.

Szerepel:

- Theodore Roosewelt

- Mahatma Gandhi

- Lev Trockíj

- Churchill

- Adolf Hitler

- Sztálin (nagy erőssége a kaukázusi dialmat-nak) - dialektikus materializmus - Kerekes Tamás

- Franklin Roosewelt

- Nehru

- Faulkner

- Fidel Castro

- Martin Luther King

- Hruscsov

- J. F. Kennedy

- Nelson Mandela

- Ronald Reagan

- Malcolm X

- Lyndon Johnson

- Richard Nixon

- M. Teatcher

- S. Rushdie

- Bill Clinton

- Tony Blair

- Borisz Jelcin

Remélhetőleg a pótkötetben szerepelni fog a kor dilemmáinak újbaloldali és komplex megközelítése az "elk..tuk" néven elhíresült őszödi programbeszéd. Aztán fájóan hiányoznak olyan honvédelmi, majd nemzetvédelmi államtitkárok parlamenti, retorikai alakzatokban nem szűkölködő alapvetései, mint:"Csukják már be az ablakot."

Kár, hogy a gettysburghi beszéd nem fért el az időkeretben, miként az a XIX. századi szónok sem, akinek ceglédi toborzóbeszéde után négyezer ceglédi paraszt kubikustalicskájával csatlakozott a rebellis népfelkelőkhöz, feleségeiktől búcsút sem véve. Valami Kossuth.

A történelem fordulópontjainál mindig találunk egy szónokot, aki beszédével megérintette hallgatóit, új elképzeléseket fogalmazott meg, és hazáját új utakra vezette. Churchill hadba szólította Angliát, Castro forradalomba hívta Kubát, Hruscsov elítélte Sztálint, Havel pedig megmutatta, hogyan lehet a szocializmustól megszabadulni. John F. Kennedy, Martin Luther King és Nelson Mandela álmai milliókra hatottak, Hitler és Sztálin milliókat küldött a halálba.

A XX. század nagy beszédei kronológikus válogatás az elmúlt évszázad sorsát meghatározó beszédekből. Bár a szónoklást rendszerint hanyatló művészetnek tekintik, és minden generáció kevesebbre becsüli kortárs szónokait, mint a múlt óriásait, a műfaj mégis él és virul. Igaz, a század elején a legtöbben még attól féltek, hogy a rádióbeszédek megölik majd a szónoklás művészetét: Winston Churchill és Roosevelt beszédei, vagy Hitler szuggesztív monológjai megcáfolták ezt az állítást. A tévé megjelenésekor hasonló érvek hangzottak el, de a politikai beszéd továbbélt. A képernyő pedig megteremtette saját szabályait: a Kennedy-Nixon tévévitán például a fiatal Kennedy elsősorban kinézetének köszönhette a szavazók szimpátiáját.

A retorika históriájának alapellentmondása, hogy minél több emberhez jutnak el a beszédek, értékük annál kevesebb lesz - legalábbis Ronald Reagan szövegírója szerint. Peggy Noonan állítását árnyalva kijelenti, a műfaj valójában változóban van, és a szónoklattan ma is folyamatosan változik.

A könyv Theodore Roosevelt 1899-es Chicagóban tartott beszédével nyit, amelyben az elnök a tevékeny élet tanát hirdette meg, és Bill Clinton beszéde zárja, amikor arról nyilatkozik, hogy túl sok embernek ártott a Lewinsky-afférral. A két beszéd érzékletesen fogja keretbe a huszadik századi retorika termékeit, és egy évszázad politikai fordulatait, amelyek között olvashatunk Lenintől (A történelem szemetese címmel), Gandhi erőszakmentességéről, Sacco és Vanzetti peréről, Baldwin félelméről, Hitler terjeszkedéséről, Churchill háborús kitartásáról

Legendává válása szinte halálának pillanatában megkezdődött. Világszerte tüntetéseket tartottak tiltakozásul meggyilkolása ellen. Versek születtek életéről és haláláról olyan költők tollából, mint Pablo Neruda vagy Csoóri Sándor. Jean-Paul Sartre „korunk legteljesebb emberi lényének” nevezte őt. Alberto Korda kubai fényképész híres képének „grafikásított” változata a teáscsészéktől a pólókig szinte minden felületen megtalálható, korunknak talán világszerte legismertebb ikonjai közé tartozik.

II. János Pál pápa közvetlenül 1998-as kubai látogatása előtt Che-ről egy kérdésre válaszolva ezt nyilatkozta: "Isten trónjánál kapott helyet, az Úr joga ítélkezni érdemeiről. Meg vagyok győződve arról, hogy a szegényeket akarta szolgálni."

Bookta