Az amerikai elnökök

www.alexandra.hu

info@alexandra.hu

Nem voltak egyformák.

Kennedy szerint Marilyn Monroe egy teniszlabdát is keresztülszívott egy vékony slaugon, és ott volt neki a Joe Bonnano. Clinton szaxofonját kevesen látták, de egy időben mindenki arról beszélt.Anton Burr alelnök párbajban halt meg Hamiltonnal szemben. Nagy idők nagy egyéniségeket hívnak életre, gondoljunk csak a magyar reformkorra. Az egyébként cigány származású Bill Clinton megalomániájáról árulkodik(mostanában sokat szunyókál!), hogy micsodáját Williamnak szóllíttatta,,mert az hosszabb volt, mint a Bill kifejezés. Szintén a köteteben is csak kéjencként emlegetett Clintonról szól az az aranyos szállóige, hogy"Hogyha én egy fa...szal akarok szórakozni, akkor nem Clintonnal kezdem, bár ő elég nagy, de szórakozásra elég az enyém"

A kötet mércéje Roosewelt,joggal.

A pécsi egyetem politológiai tanszékén egyszer, pusztán szórakozásból, megpróbáltam megírni egy találomra kiválasztott város, Nagykőrös, polgármestereinek történetét, politikai ,közéleti, politológiai teljesítményeik alapján. Már a tudományos szempontok,kritériumok kiválasztása is kidolgozása is nehezen ment, s noha rendkívül gyümölcsöző lett volna egy ilyen szempontrendszer, nem tudtam öonállóan létrehozni.

Az amerikai elnökökkel kapcsolatban ezt a hiányt tökéletesen betölti Graubard könyve. A kép nem teljes, mert csak Roosewlttől Bush-ig tárgyalja az elnökök szerepét,produkcióját, de azért a tudós elme áttöri ezt a maga választotta keretet:elemzését a tizenkilencedik századi visszatekintéssel kezdi, ajhol nagyszerű metaforával azt mutatja be, hogy az első amerikai elnökök királyok voltak az udvaroncok között. Ez a metaforikus, színes leírás stílusa uralja a könyvet. Itt aztán senki nem fog unatkozni.

A kötet logikája is könnyen megfejthető:

Először az amerikai elnökök közös tulajdonságairól beszél, majd ezután tér rá az egyes elnökök egyedi sajátosságaira, de közbekeveredik a történetiség nézőpontja, s egy korszerű USA portrét olvashatunk egyébként az ökonomikusan szerkesztett kötet révén.

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke az Egyesült Államok legmagasabb rangú tisztségviselője, államfője. Az alkotmány értelmében az elnök egyúttal az Egyesült Államok Kormányának kormányfője és az Egyesült Államok fegyveres erőinek főparancsnoka is.

Az Egyesült Államok szuperhatalmi pozíciója folytán e poszt mindenkori betöltője a világ legbefolyásosabb vezetője és a legismertebb közszereplők egyike.

Lazításként:

Black & White skót whiskey reklámja világszerte ismertté tette a bájos kutyapáros fekete tagját, a skót terriert. Habár nálunk nem tartozik a legnépszerűbb fajták közé, Amerikában például a First Dog is skót terrier: az amerikai elnököt fontos tárgyalásokra is elkíséri Barney, a kis fekete terrier.

A skót terrier szerelmesei szerint ez a fajta a legősibb felföldi terrier, és a többi hasonló fajta a skót-angol határvidékről csupán a „Scottie” leszármazottja. Valóban, a korabeli krónikákban például Skye terrierként megnevezett kutyák nem a ma is ismert hosszú törzsű, hosszú szőrű fajtára emlékeztettek, hanem inkább a mai skót terrierre. Az ősi származáselméletet támaszthatja alá három XVI. századi könyv is (Jacques du Fouilloux: La venerie, 1561; dr. Stevens: The Maison Rustique, 1572; Turberville: The Noble Art of Venerie, 1575), melyek szerzői egybehangzóan írnak le egy olyan rókára és borzra használatos terriert, mely megfelelhet a mai skót terrier ősének. A XVII. században VI. Jakab, Skócia királya is megemlíti a skót terriereket. Amikor I. Jakab néven Anglia királya lett, azt írta egyik levelében Laird of Caldwellnek, hogy egy tucat terriert küldött Franciaországba ajándékként.

Az Our Dogs angol kinológiai folyóírat egyik alapítója, Rawdon B. Lee szerint a skót terrier a legrégibb őshonos kutyafajta Nagy-Britanniában. Generációk óta népszerű fajta volt a Felföldön, ahol Skye terrierként ismerték, pedig kimondottan különbözött attól a hosszú szőrű, vadászatra már nem kimondottan alkalmas testfelépítésű kutyától, mint amilyen napjaink Skye terriere.

Mindezek azonban csak találgatások; ami viszont biztos, hogy kutyakiállításon először 1860-ban indítottak önálló osztályt a skót terriereknek. Ezek az ebek azonban valójában Skye, Dandie Dinmont és Yorkshire terrierek voltak. Sok skót meglehetősen felháborodottan figyelte ezeknek a kutyáknak a győzelmét a kiállításokon. Az elégedetlenség 1877-ben a Live Stock Journalban hosszú vitában öltött formát, számos cikk és olvasói levél taglalta, hogy milyen is az igazi skót terrier. A vita olyan hevessé vált, hogy a főszerkesztő felszólította a feleket, hogy csak akkor engedi folytatni, ha mindegyik fél pontosan leírja, szerinte milyennek kell lennia az igazi skót terriernek. Gordon Murray kapitány eleget is tett a kihívásnak, és a Stock Keeper c. lapnak írt levelében részletesen kifejtette elképzelését az ideális skót terrierről. Ez lecsillapította a kedélyeket, és 1880-ban J. B. Morrison már a hivatalos fajtaleírást fogalmazta, melyet mindegyik fél elfogadott. A standard lényegi pontjait a későbbi változtatások is megőrizték. 1882-ben megalakult a közös angol-skót fajtaklub, melynek elnöke J. B. Morrison volt, de ahogyan a skót terrier iránti érdeklődés nőtt, mindkét ország önálló klubot szervezett, melyek azonban harmonikusan tudtak együttműködni.

A fajtára vonatkozóan sokáig az Aberdeen terrier megjelölés is használatos volt, mivel ez a város akkoriban a skót terrier-tenyésztés centruma volt, innen érkeztek a fajta legismertebb és legsikeresebb kiállítói. 1868-ban, a Yorkshire-i Craven Show-n már önálló osztályban indulhattak a skót terrierek; és ekkor már ez a megnevezés nem több terrierfajtára vonatkozó általános megjelölés volt. 1879-ben a Kennel Club Show-n is külön osztályt vezettek be a fajta részére, ezáltal hivatalosan is elismerve a skót terriert.

Az Egyesült Államokkal John Naylor ismertette meg a faját. 1883-ban egy tenyészpárt importált, Tam Glent és Bonnie Belle-t. Az AKC törzskönyvében az első regisztrált skót terrier egy Dake nevű csíkos kan volt, melyet 1884. szeptember 15-én született, apja Naylor Glenlyon nevű kutyája volt. Németországban a századforduló táján kezdődött a tenyésztés, angol import egyedekkel. 1903-ban, Lipcsében állítottak ki először skót terriert német kiállításon. A szomszédos Ausztriában 1910-ben regisztrálták az első skót terriert, Valerie Auersperg grófnő tulajdonában. Finnországba 1928-ban érkezett az első egyed, Anna Eklund „Highland” kennelébe. A Scotch Lassie nevű szukát a hölgy egy állatkereskedésben vette. Egy évvel később már egy igazi tenyészszukát importált Angliából: Heather Jean volt a finn állomány „ősanyja”. Anna Eklund egyébként nem csak a skót terrier tenyésztésben volt úttörő, hanem ő volt az első női bíró Finnországban.

A XX. század végére az egykori rókavadász terrier sok országban a legnépszerűbb fajták közé tartozott. Számtalan híres közéleti személyiségnek, színésznek vagy sportolónak volt skót terriere, például Gábor Zsa Zsának, Ronald Reagennek és Liza Minellinek is. A leghíresebb skót terrier minden bizonnyal Fala volt, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök kutyája. Fala 1940. április 7-én született, Margaret Stuckley, az elnök unokanővére ajándékozta Rooseveltnek. Habár nem Fala volt az első Scottie a fehér Házban – Franklin Rooseveltnek többek között már volt egy Duffey és egy Mr. Duffey nevű skót terriere – de őt szerette a legjobban, szinte mindenhova magával vitte. Falának még most, évtizedekkel halála után is saját honlapja van. (http://www.fala-fdr.com) Érdekesség, hogy a jelenlegi amerikai elnöknek, George W. Bushnak is van egy skót terriere, akit Barney-nak hívnak. Az elnök szinte mindenhova magával viszi a kis fekete kedvencét. (http://bushybarney.tripod.com/index.htm)

A kiindulópont:

Az Egyesült Államok alkotmánya a világon szinte páratlan jogkörrel ruházza fel az elnököt: egy személyben államfő, kormányfő és a fegyveres erők főparancsnoka - ezt a három feladatkört a világ demokratikus országaiban általában legalább két ember között oszlik meg. Uralmát a hatalmi ágak megosztása (Checks and Balances) korlátozza: Fehér Ház a Kongresszus és a Legfelső Bíróság ellensúlyoza, a törvényhozás és az igazságszolgáltatás. Az alkotmány ezért kimondja, hogy az elnök nem lehet egyszerre képviselő vagy szövetségi bíró is.

A hivatal betöltésének feltételei

George Washington

George Washington

az első elnök

(1789-1797)

Az alkotmány második cikkelyének első bekezdése szerint elnök lehet minden, az Egyesült Államok állampolgáraként született (vagy az alkotmány elfogadásának pillanatában állampolgársággal bíró), harmincötödik életévét betöltött személy, aki a jelölését megelőző legalább tizennégy évben az Államokban élt.

Az elmúlt években az a kitétel, amely szerint csak született amerikai lehet elnök, viták tárgyává vált. Sokan érvelnek amellett, hogy ezt a pontot törölni kellene, mivel számos, az elnökségre egyébként alkalmasnak tűnő embert kizár a jelöltségből, és korlátozza az amerikai társadalomért sokat tett bevándorlók munkájának jutalmazhatóságát. Az elnökségtől emiatt a kitétel miatt elzárt, prominens amerikai közéleti szereplők között olyanok vannak, mint az osztrák születésű Arnold Schwarzenegger, Kalifornia jelenlegi kormányzója, a cseh születésű Madeleine Albright, a Clinton-adminisztráció külügyminisztere, vagy a német születésű Henry Kissinger, Richard Nixon egykori biztonsági tanácsadója, későbbi külügyminiszter.

Az alkotmány értelmében az elnökök négyéves ciklusokban szolgálnak. Az 1951-ben életbe lépett XXII. kiegészítés szerint minden elnök legfeljebb két teljes cikluson keresztül maradhat hivatalban, de legtovább tíz éven keresztül (abban az esetben, ha először alelnökként került elnöki pocícióba, és a következő választásokig nem több, mint két évig volt hivatalban). Ezt a kiegészítést elsőként Dwight D. Eisenhower elnöksége idején alkalmazták.

Elnökválasztások

Theodore Roosevelt

Theodore Roosevelt

a huszonhatodik elnök

(1901-1909)

Elnökválasztásokat négyévente tartanak. Az elnököt közvetve választják, az elektori kollégiumon keresztül. Országos szinten egyedül az elnököt és az alelnököt választják, minden más közhivatalt betöltő személyt államonként választanak vagy jelölnek.

Eredetileg minden elektor két embert jelölt elnöknek. Az elektori szavazatok összeszámlálása után a legtöbb szavazatot kapott jelölt lett az elnök, míg az alelnöki székbe a második legtöbb szavazatot kapott ember ült. Így fordulhatott elő a második elnökválasztáson, hogy John Adams föderalista elnök alelnöke az ellenjelölt, demokrata-republikánus Thomas Jefferson lett.

Ez a rendszer 1804-ben, az alkotmány XII. kiegészítésének ratifikálása után változott meg. Ekkortól az elektorok külön szavaztak az elnök és külön az alelnök személyére. Az elnöki cím elnyeréséhez a jelöltnek az elektori szavazatok legalább felét meg kell szerezni. Ha ezt egyik jelölt sem éri el, az elnököt az alsóház, az alelnököt pedig a Szenátus jelöli ki. 1937, az alkotmány XX. kiegészítésének elfogadása óta az újonnan megválasztott vagy újraválasztott elnököt a választásokat követő év januárjának 20. napján iktatják hivatalába (ez általában a Legfelsőbb Bíróság elnökének feladata).

Napjainkban az amerikai elnökválasztás az ún. elnöki előválasztással kezdődik, amelynek során a nagy pártok (a demokraták és a republikánusok) megválasztják elnökjelöltjüket a párton belüli aspiránsok közül. Az elnökjelöltek ezután megnevezik az alelnökjelöltet. Valamivel a választások előtt a jelöltek szokás szerint több, országosan közvetített, nyilvános vitában ütköznek meg, és hosszasan kampányolnak, elsősorban az ingaállamokban, a bizonytalan szavazók meggyőzése érdekében.

Hivatali eskü

Az alelnök után, pontban délben helyezi kezét a Bibliára az új elnök letéve hivatali esküjét:

Én, (név) ünnepélyesen esküszöm , hogy az Egyesült Államok elnökének tisztét híven gyakorolom, és legjobb képességeim szerint fenntartom, óvom és megvédem az Egyesült Államok alkotmányát.

Hozzátehető „Isten engem úgy segéljen!”, de az alkotmány nem követeli meg.

Utódlás

Pontosan rögzített, hogy az elnök halála, lemondása vagy büntetőjogi elmozdítása esetén mely közjogi méltóságok, és milyen sorrendben veszik át a helyét. A hosszú sor első három tagja a következő:

1. az alelnök

2. az Alsóház elnöke

3. a Szenátus elnöke

Az alkotmány XXV. kiegészítése rögzíti a pontos feltételeket és az eljárást annak megállapítására, hogy egy hivatalban lévő elnök nem képes többé ellátni feladatát, valamint azt, hogy ilyenkor az alelnök veszi át a helyét, mint az Egyesült Államok megbízott elnöke.

Az Amerikai Egyesült Államok elnökeinek névsora

Név Beiktatás Kilépés Párt Alelnök(ök)

1 George Washington 1789 1797 párton kívüli John Adams

2 John Adams 1797 1801 föderalista Thomas Jefferson

3 Thomas Jefferson 1801 1809 demokrata-republikánus Aaron Burr és George Clinton[1]

4 James Madison 1809 1817 demokrata-republikánus Elbridge Gerry[1]

5 James Monroe 1817 1825 demokrata-republikánus Daniel D. Tompkins

6 John Quincy Adams 1825 1829 demokrata-republikánus John C. Calhoun

7 Andrew Jackson 1829 1837 demokrata John C. Calhoun[2] és Martin Van Buren

8 Martin Van Buren 1837 1841 demokrata Richard Mentor Johnson

9 William Henry Harrison[3] 1841 1841 whig John Tyler

10 John Tyler 1841 1845 whig[4] senki

11 James Knox Polk 1845 1849 demokrata George M. Dallas

12 Zachary Taylor[3] 1849 1850 whig Millard Fillmore

13 Millard Fillmore 1850 1853 whig senki

14 Franklin Pierce 1853 1857 demokrata William R. King[5]

15 James Buchanan 1857 1861 demokrata John C. Breckinridge

16 Abraham Lincoln[6] 1861 1865 republikánus Hannibal Hamlin és Andrew Johnson

17 Andrew Johnson 1865 1869 demokrata[7] senki

18 Ulysses Simpson Grant 1869 1877 republikánus Schuyler Colfax és Henry Wilson[5]

19 Rutherford Birchard Hayes 1877 1881 republikánus William A. Wheeler

20 James Abram Garfield[6] 1881 1881 republikánus Chester A. Arthur

21 Chester Alan Arthur 1881 1885 republikánus senki

22 Stephen Grover Cleveland 1885 1889 demokrata Thomas A. Hendricks[5]

23 Benjamin Harrison 1889 1893 republikánus Levi P. Morton

24 Stephen Grover Cleveland 1893 1897 demokrata Adlai E. Stevenson

25 William McKinley[6] 1897 1901 republikánus Garret A. Hobart[5], később Theodore Roosevelt

26 Theodore Roosevelt, Jr. 1901 1909 republikánus senki, később Charles W. Fairbanks

27 William Howard Taft 1909 1913 republikánus James S. Sherman[5]

28 Thomas Woodrow Wilson 1913 1921 demokrata Thomas R. Marshall

29 Warren Gamaliel Harding[3] 1921 1923 republikánus Calvin Coolidge

30 John Calvin Coolidge, Jr. 1923 1929 republikánus senki, később Charles G. Dawes

31 Herbert Clark Hoover 1929 1933 republikánus Charles Curtis

32 Franklin Delano Roosevelt[3] 1933 1945 demokrata John Nance Garner és Henry A. Wallace és Harry S. Truman

33 Harry S. Truman 1945 1953 demokrata senki, később Alben W. Barkley

34 Dwight David Eisenhower 1953 1961 republikánus Richard M. Nixon

35 John Fitzgerald Kennedy[6] 1961 1963 demokrata Lyndon B. Johnson

36 Lyndon Baines Johnson 1963 1969 demokrata senki, később Hubert H. Humphrey

37 Richard Milhous Nixon[8] 1969 1974 republikánus Spiro Agnew[2], később senki, később Gerald Ford

38 Gerald Rudolph Ford, Jr. 1974 1977 republikánus senki, később Nelson Rockefeller

39 James Earl "Jimmy" Carter, Jr. 1977 1981 demokrata Walter F. Mondale

40 Ronald Wilson Reagan 1981 1989 republikánus George H. W. Bush

41 George Herbert Walker Bush 1989 1993 republikánus James Danforth Quayle III

42 William Jefferson Clinton 1993 2001 demokrata Albert A. Gore, Jr.

43 George Walker Bush 2001 jelen republikánus Richard B. Cheney

[1] Alelnöki hivatalában elhunyt.

[2] Lemondott az alelnökségről.

[3] Természetes halállal elhunyt.

[4] Demokrata whig színekben.

[5] Elhunyt, hivatalában nem követte senki.

[6] Meggyilkolták.

[7] A republikánus Lincolnnal közösen, a szakszervezetek jelöltjeként induló demokrata.

[8] Lemondott.

Stephen Graubard

Az elnökök

A kötet olyan férfiak története, akik a világ

legnagyobb hatalommal járó választott

hivatalát töltötték be. Fontos olvasmány

mindazoknak, akik meg akarják érteni az USA

hatalmi helyzetének átalakulását, és hogy miként

lett az országból a világ vezető hatalma.

155×230 mm, 816 oldal, keménytáblás, védőborítóval

Alexandra Kiadó

www.Alexandra.hu

info@alexandra.hu

Akik a filmet jobban szeretik:

Elnök úr, kérem!

Robert De Niro az 'Amikor a kutya csóválja' c. filmbenMeglepő módon igen visszafogott visszhangja volt idehaza és valószínűleg Európa más részein is az éppen most véget érő(?) amerikai elnökválasztásnak. Még soha nem volt ennyire fej-fej melletti a küzdelem a két jelölt, a republikánuspárti ifjabb George Bush és az eddigi demokrata alelnök, Al Gore között. Miközben Florida szavazatait újraszámolják, időzzünk el egy picit mi is az amerikai elnököknél. A választások során a tét nem csupán a világ legerősebb és legbefolyásosabb államának vezetése: a világ legnagyobb szórakoztatóegysége, Hollywood számára sem volt mindegy, hogy ki nyer. Bár természetesen maga a moziipar is nagyon megosztott, durva egyszerűsítéssel mégis elmondható, hogy Hollywood demokrata párti. (Hogy ez pontosan mivel is magyarázható, abba most nem érdemes belemenni. ) Sőt, olyannyira így van, hogy egyes szakemberek szerint a filmes világ igen jelentős mértékben járult hozzá annak idején Clinton győzelméhez. Ugyanis nem csupán nyilvános szereplésein támogatták a szaxofonozó ifjú titánt, de egyszerre több olyan film is "gyártódott" nagy sietséggel, aminek a hőse maga az amerikai elnök volt.

Harrison Ford az 'Elnök különgépe' c. filmbenBár a legfőbb közméltóság már több korábbi filmben is megjelent, de szinte sohasem mint főszereplő. Általában ő megmentendő mellékszereplő vagy a háttérben meghúzódó döntéshozó, esetleg a főhősnek a legvégén köszönetet mondó ősz hajú, tiszteletre méltó öregúr. Ilyen filmbeli elnök van a Függetlenség napjában, a Támad a Mars-ban, a Szökés New Yorkból-ban és a Szökés Los Angelesből-ben. Azonban a kilencvenes évek filmes elnökei már főszereplővé váltak. Amiben még különböztek elődjeiktől az a rendkívüli fiatalságuk és tettrekészségük volt. Gondoljunk csak Harrison Fordra, az Elnök különgépé-ben: elbánik a megátalkodott orosz terroristákkal - ahelyett, hogy lelépne az elrabolt gépről a mentőkabinban. Vagy ott van Michael Douglas, aki büszkén vállalja érzelmeit az elkötelezett környezetvédő Annette Bening iránt az Amerikai elnök-ben. De ott van Kevin Kline az elnök alteregójaként a Dave-ben sok kavarodás után ugyan, de mindent rendbe tesz a Fehér Házban. Hát mi mást sugallt mindez, mint azt, hogy az igazi elnöknek is pont ilyennek kell lennie?

Ám amint a Clinton család botrányai szép lassan kezdtek napvilágot látni, Hollywood is egyre inkább kezdett részben távolságot tartani, részben jó filmes alapanyagot látni a zaftos pletykákban és hírekben. Így született meg Robert De Niroval az egyik főszerepben az Amikor a kutya csóválja, - ami sok tekintetben jövőbelátónak bizonyult. Előrevetítette ugyanis mind a Monica Lewinski affért, mind a koszovói beavatkozást. Igaz, ez utóbbit nem feltétlen a helyes kontextusban, de a tény, az tény.

Kevin Costner a 'JFK - A nyitott dosszié' c. filmbenPersze egy kitalált elnökről szinte bármilyen filmet lehet csinálni, akár még horrort is - ez csak idő kérdése. Sokkal nehezebb azonban egy valódi elnökről szóló munkát elkészíteni. Mert ugye egy filmhez kell izgalmas alaptörténet, esetleg egy botrány. Például az elnök nyer egy háborút vagy esetleg megölik. Nem is olyan rég játszott például az egyik magyar csatorna egy két részes filmet a néhai Theodore Roosevelt elnökről - nem összekeverendő a későbbi Franklin Delano Roosevelttel! - aki a spanyol-amerikai háborúban önkéntes lovascsapatával, a Rough Riders-szel Kubában harcolt a spanyolok ellen. Aztán ott van a szépemlékű Abraham Lincoln jellegzetes szakállával, aki megnyerte a polgárháborút Dél ellen és felszabadította a rabszolgákat - legalább féltucat mű örökítette meg pályafutását Hollywood fénykorában. Ám a legtöbbször megfilmesített amerikai elnök mégis John Fitzgerald Kennedy. Igaz, őt többnyire már nem igazán jelenítik meg a vásznon - sokkal inkább magát a gyilkosságot, illetve a nyomozás részleteit. Ilyen film például a JFK - A nyitott dosszié Oliver Stone-tól a színtelen Kevin Costner főszereplésével, vagy a Ruby - A Kennedy gyilkosság másik arca, ami már az elnök gyilkosának gyilkosáról szól. Talán a legkevésbé népszerű elnökök közé tartozott az azóta már elhunyt Nixon. Nos vele is történt valami: lehallgatási botrányba keveredett - az un. Watergate ügy! -, és kénytelen volt lemondani. Ezt pedig amerikai elnök rajta kívül még soha nem tette. A filmművészet két komoly alkotást is köszönhet Nixonnak: Az elnök emberei-t Dustin Hoffmannal és Robert Redforddal valamint a Nixon-t, magával Anthony Hopkins-szal Trükkös Dick szerepében. Végül igazi elnökök képei vannak a Holtpont című krimi bankrablóinak maszkján is!

Dustin Hoffman és Robert Redford az 'Az elnök emberei' c. filmbenTulajdonképpen nyugodtan az elnökös filmek közé sorolhatjuk azokat is, amelyek az elnök hozzátartozóiról - tartozékairól - szólnak, mint például Az elnökcsemete című nem túl színvonalas vígjáték. Tartozéknak tekinthetjük továbbá a testőröket és a biztonsági szakembereket, hiszen az elnök közvetlen közelében dolgoznak. Ők hozzák a legtöbb filmet is, hiszen mi lehet izgalmasabb, mint a legfelsőbb körökben elkövetett és aztán eltusolt bűntény. Ilyet láthatunk a Gyilkosság a Fehérházban-ban vagy a Célkeresztben-ben, de mintha a Több, mint testőr is valami elnökös dologgal kezdődött volna, hogy csak néhány példát említsünk.

Az amerikai rajzfilmek is szívesen szerepeltetnek elnököket: a Beavis és Butthead lenyomja Amerikát-ban Butthead előbb Chelsea Clintonnak próbál udvarolni, majd a végén maga Clinton is megjelenik köszönetet mondani hőseinknek. A Simpson család egyik epizódjában George Bush - az idősebb - költözik Simpsonék szomszédságába, és hamar esküdt ellensége lesz Homer Simpsonnak, a családapának. És a volt elnökökről jut eszünkbe két dolog is. Az Álnokok és elnökök című film Jack Lemonnal és James Garnerrel arról szól, hogy a jelenlegi elnök - akit Dan Akroyd alakít - minden bűnét a két szerencsétlen exelnökre akarja kenni. A másik dolog az, hogy Bill Clinton még a választások előtt bejelentette, hogy szívesen vállal majd filmszerepet. Volt már egy színész - Ronald Reagen -, akiből elnök lett, most jön majd egy elnök, akiből színész lesz!

Forrás:sulinet.hu

www.alexandra.hu

info@alexandra.hu

Kerekes Roadmovie Tamás

Utóirat

washingtoni Fehér Ház a mindenkori amerikai elnök lakóhelye és munkahelye, a Fehér Ház egyben az amerikai nemzetet, kormányt és az elnököt is szimbolizáló jelkép, így az amerikai önmeghatározás egyik legkifejezőbb jelképe. (Az amerikai húszdolláros bankjegy hátsó oldalán is ez az épület szerepel mint az amerikai identitás egyik fontos megjelenési formája.) ■ Az elnöki rezidencia klasszicista stílusban épült. Nevét az épület anyagáról, a homokkő fehér színéről kaphatta. Az épület egy kongresszusi határozat alapján építették a President’s Park területén. A terület kiválasztásában meghatározó szerepe volt George Washington elnöknek, a választásában az akkori városvezetőnek, Pierre L’Enfant-nak személyesen is segédkezett. Az alapkövet 1792. október 13-án helyezték el. Az épületet az ír James Hoban tervei szerint kezdték építeni, aki pályázaton nyerte el a megbízást. A földszintre és az emeletre vonatkozó terveket a dublini ikerpalota, a Leinster House mintája alapján dolgozták ki. A Fehér Ház végül 1800. november 1-én készült el (John Adams és felesége Abigail voltak az első lakói), mai árakon (2007) hozzávetőleg 2,4 milliárd dollár értékű beruházással. ■ Az épületet különböző nevekkel illették, de mindig is a kiemelkedően fontos politikai döntések színhelyéül szolgált: kezdetben Presidential Palace-nak (Elnöki Palotának) vagy Presidential Mansion-nek (Elnöki Kúria) nevezték, majd a későbbiekben a Presidential Castle elnevezésre is hallgatott. A Fehér Ház elnevezést azonban már 1811-ben is használták, míg végül Theodore Roosevelt 1901-ben hivatalossá tette és meghonosította ezt az elnevezést. ■ A Fehér Ház fennállása során többször volt támadások célpontja, legelőszőr 1814-ben, amikor angol csapatok rabolták ki az épületet, majd 1841. augusztus 16-án, akkor a whig párt hívei ostromolták meg, mert az elnök megvétózta a Second Bank of the United States létrehozását indítványozó törvényjavaslatot. ■ A Fehér Ház sokáig a népé, az amerikai társadalomé volt, ami abban is kifejezésre jutott, hogy az épületben 1885-ig rendszeresek voltak a nyíltnapok (például az elnök beiktatásakor), az elsőt éppen 1805-ben tartották. (Jefferson elnök a Kék Szobában fogadta az ünneplő tömeget). Kialakult az a szokás is, hogy rendszeresen szervezett keretek között mutathassák be az épületet az érdeklődőknek, a későbbiekben pedig Újév napján és július 4-én nyilvános fogadásokat is tartottak a Fehér Ház falai között. ■ 1960. december 19-én a Fehér Házat nemzeti történelmi emlékműnek nyilvánították. ■ Felépítését tekintve az épületet alapvetően két részre osztható: a nyugati és keleti szárnyra. Az idők során az épületet bővíteni kellett, mert az elnök dolgozószobája is átkerült a fehér Házba a Kapitóliumból. Azok az irodák, amelyek közvetlenül segítik az elnök munkáját és a személyzet a nyugati szárnyban kapott helyet. William Howard Teft elnök kérésére hozták létre az ovális alaprajzú elnöki irodát. Majd miután a nyugati szárny 1929-ben leégett, Roosevelt elnöksége idején kialakították az új Ovális Irodát (Roosevelt egyébként elégedetlen volt az iroda elhelyezkedésével és túlságosan sötétnek is találta). A hidegháború időszakában, 1969-ben a sajtó képviselőire is gondolva, a korábbi medence befedésével sajtóközpontot alakítottak ki, amelynek a Roosevelt Szoba nevet adták. A keleti szárnyat 1942-ben építették, az itteni irodákban általában a First Lady és személyzete kap helyet (1977-től az Elnöki Feleség Irodája nevet viseli). Fontos szerepe van a nyugati szárny mellett elhelyezkedő Eisenhower Executive Office Buildingnek is (a korábbi hadügy minisztérium), amely a személyzet központja. Ebben az épületben kapott helyet a könyvtár, valamint a diplomáciai fogadásokra alkalmas Indian Treaty Room, ahol konferenciákat és elnöki fogadásokat rendeztek. Az épületrészben elnökök többségének volt itt korábban irodája, mielőtt még elnökök lettek. A japán küldöttek is itt találkoztak Hull külügyminiszterrel a Pearl Harbor-i támadás után. Nixon elnöki periódusa alatt is megtartott itt a korábbi irodáját. ■ A Fehér Ház legmagasabb részein hat szintes, összesen 132 szobával, 35 fürdőszobával. Természetesen különféle más funkciójú helyiségek is kényeztetik az elnököt és családját, nem utolsósorban a közel ötven főt befogadó mozi és az úszómedence. ■ A Fehér Ház társadalmi és politikai élete jól áttekinthető az egyes szobák és termek funkciói és berendezése alapján. ■ Az Ovális Iroda kétségtelenül az elnökség legerősebb szimbólum. A nyilvánosság ezt a szobát látja legtöbbször a televízióban, emlékezetesek azok a képek, amikor Nixon elnök ebből a szobából élő telefonos beszélgetést folytatott az amerikai asztronautákkal, vagy amikor Reagan elnök beszédet intézett a népéhez a Challenger űrhajó katasztrófája miatt után. Az Ovális Iroda 1909-ben készült el az 1902-ben befejezett nyugati szárny belsejében. Stílusa idegen szövetként hat az épület testében a barokkos jegyeivel. Büszkén sugallja a világnak az Egyesült Államok nagyságát. A több mint öt méteres belmagasság, a Fülöp-szigetekről származó mahajua fából készült mozaikpadló, a bársony függönyök és a rénszarvasbőr borította, bronzszegecsekkel díszített székek mind-mind kiemelkedő elemei a reprezentatív térnek. William Howard Taft használhatta elsőként az irodát. Az elnök választotta az ovális alakot, a megnyugtató zöld színt. A Roosevelt elnök idején kialakított új Ovális Iroda az épület kevésbé központi részén van. Az elnökök által használt asztalt Resolute Desk-nek hívják, mivel ez az angol HMS Resolute nevű hajó maradványaiból készítették. Az asztalt Viktória királynő ajándékozta Rutherford B. Hayes elnöknek 1880-ban, azóta szinte az összes elnök ezt használta. ■ A Kabinet Szoba központi szerepet töltött be több amerikai elnök életében. Eleanor Roosevelt pár órával a férje halála után ebbe a szobába kérette Trumant, hogy tájékoztassa a történtekről. Nem sokkal ebben a szobában nevezték ki az Trumant az Egyesült Államok 33. elnökévé. Kennedy ebben a szobában tartott tanácskozást a kubai rakétaválság kapcsán. 2001 szeptemberében pedig George W. Bush is, amikor is kijelentette, hogy a terrortámadások következtében a demokráciát és a szabadságot érte támadás. ■ A Kék Szoba falai között is sok tárgyalás zajlott. 2001. szeptember 20-án Bush elnök és Tony Blair angol miniszterelnök itt tanácskozott a terrorizmus elleni háború részleteiről. Azonban nem csak a 21. században szolgál nagyobb események színhelyéül ez a terem, már a 19. században is jelentős reprezentációs célú események zajlottak itt. ■ A Diplomáciai Fogadások Termének funkciója a nevéből adódik. 1903-ban használták a termet először diplomáciai fogadás megrendezésére, amikor Theodore Roosevelt és Edith Roosevelt adtak fogadást. ■ A Keleti Szobát Wilson elnök színháznak, majd Kennedy elnök mozinak rendeztette be. Azóta más eseményeket is rendeznek itt. Az elnökök sokszor használták ezt a szobát, bizonyos törvénytervezetek aláírására, valamint politikájuk és kezdeményezéseik nyilvánosságra hozatalára. ■ A Zöld Szoba Madison elnöksége alatt kapta egyik leghálátlanabb feladatát, ugyanis az elnök itt írta alá az ország történetének az első hadüzenetét. A Zöld Szoba manapság leginkább informális beszélgetések színhelye. ■ A Vörös Szobában rendezte meg Eleanor Roosevelt 1933-ban az kizárólag újságírónőknek rendezett sajtókonferenciáját. Addig az elnöki sajtókonferenciákról a nők ki voltak zárva, a kezdeményezés áttörő hatásúnak bizonyult. ■ A már említett Eisenhower Executive Office Buildingban tartották, sok más esemény mellett, az első televíziós sajtókonferenciát 1955. január 19-én, a 474-es teremben. ■ Azt, hogy kik lesznek az Egyesült Államok elnöke a 21. században, senki sem tudja, de valószínű, hogy a Fehér Ház nem szűnik meg fontos politikai, diplomáciai és szimbolikus centrum lenni. Azt is biztosra vehetjük, hogy az épület elrendezésében változni fog, hiszen az elnökök előszeretettel eszközöltek eddig is kisebb változtatásokat az épületben, és gyakran ruházták fel a meglévő termeket új funkciókkal. (Örkény Zoltán)

Grotius.hu