Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap neve, ami egyben a nagyhét kezdete is.
Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe úgy, ahogy az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyeknek az útját bevonták valamivel.
Máté, Márk és Lukács apostolok evangéliuma szerint ők gallyakat vágtak a fákról, majd az rakták az útra a felsőruháik és virágok kíséretében, viszont János evangéliuma szerint pálmaágakkal szórták be Krisztus Jeruzsálembe vezető útját. Innen a virágvasárnap elnevezés.

Virágvasárnap eredete:
A húsvét előtti vasárnap a virágvasárnap ideje mindig a március 15. és április 18. közti valamelyik vasárnapra esik.
Latin elnevezése „Dominicca palmarum”, azaz pálmavasárnap, amely utal Jézus Jeruzsálembe menetelére.
A pálma a győzelem és a diadal jelképe.

 
Mivel az európai országok többségében nincsenek pálmák, így ezen az ünnepen tiszafa, fűzfa, barka vagy más ágakkal helyettesítik a pálmát a pálmaszenteléshez.
Nálunk előző nap szedték a barkát a barkaszenteléshez.
Egyes helyeken hagyományai is kialakultak. Göcsejben pl. a gyerekek az iskolában gyülekeztek, majd a kántortanító vezetésével elindultak barkavesszőt vágni, majd amikor végeztek a templomot háromszor megkerülve vitták be a barkát a templomba.

A szertartás felvonulással kezdődött a barkaszentelés helyére, amely általában a templomon kívül volt, pl. a templomkertben. Ahol a pap a könyörgés, a tömjénbetétel, a szenteltvízzel való meghintés, a tömjénezés és az evangélium eléneklése után elindította a kezükben barkát tartó éneklő híveket a szentmisére. Ez a bevonulási körmenet szimbolizálja Jézus megérkezését Jeruzsálembe.

A virágvasárnapi körmenetet először a V. században tartották meg Jeruzsálemben, onnan terjedt el e szokás egész keletre.

A megszentelt barkának különös erőt tulajdonítottak, használták gyógyításra, a jég, a mennydörgés, a villámlás elhárítása miatt a kapufélfára tűzték, de akadt olyan is, aki a kert földjébe tűzte le, hogy elűzze onnan a férgeket, vagy a szentelt barkával füstölték meg az ólak belsejét, vagy szentelt barkát tettek az ólküszöb alá sertésvész ellen.

Kiszehajtás és villőzés:
E naphoz kapcsolódik még a kiszehajtás és villőzés, ami főleg Nyitra, Hont, Nógrád, Pest-Pilis – Solt - Kiskun és Heves vármegye egyes községeiben volt szokás.
A kisze általában menyecskének öltözött szalmabábú, melyet kice, kiszőce, kicevice, banya néven is emlegettek. Ezt a bábut a lányok énekszóval végigvitték a falun, ahol levetkőztetve vagy elégették, vagy a vízbe dobták.
Ha a vízbe dobták, akkor minden leány kiszedett a bábúból, egy-egy szalmacsomót, és a vízbe dobta, mert azt tartották, hogy akinek elúszik a szalmacsomója, az még abban az esztendőben férjhez megy.
A kisze öltöztetéséhez és viteléhez különböző hiedelmek fűződnek, pl. aki öltözteti, vagy aki először felkapja, az megy először férjhez, vagy ha a bábu, véletlenül visszafordul, akkor elveri a határt a jég, vagy visszajön a betegség a faluba.

Hazánkban a kiszehajtással kapcsolatban azt is tartották, hogy ezzel vége van a böjtnek, visszajöhetnek a zsíros ételek, a sonka.
Ehhez egy tréfás jellegű ének is fűződik: "Haj, ki kisze, haj! Jöjj be, sódar, jöjj!".


A kiszehajtás után a lányok egy villőnek nevezett fűzfaágakkal, melyet felszalagoztak, esetleg kifújt tojásokkal díszítettek járták sorra a házakat, ahol énekeltek, majd az énekük végeztével a gazdasszony letört egy kis gallyat az ágról, és „Mind menjetek férjhez!” szavakkal megveregette a lányokat.

Egy példa a villőzési énekre:

1. Ëz ki háza, ki háza?
Jámbor Kovács Bélájé.
Refr. Víllő, víllő.

2. Várj mëg, kërëszt, várj mëg,
Mind rúzsás pallagon! Refr.

3. Hagy fonjam bë sár hajam,
Hagy vëgyëm rám gyócs ingëm! Refr.