Az éhes disznó makkal álmodik, avagy miért bolondulnak meg a férfiak 40 felett (saját gondolatok)

Sok nőben felmerült már a kérdés, hogy miért a férfi a teremtés koronája?! Nos, erre a kérdésre többféle választ lehet adni, ugyebár mindannyian ismerjük azt az anekdotát, hogy a tüzet a férfiak találták fel, de a nők jöttek rá, hogyan kell játszani vele. Alapvetően azt is mondhatnánk, hogy a férfiakat a nők irányítják. Legalábbis ebből az aranyköpésből ez derül ki. Azonban az anyatermészet a férfit helyezte előtérbe, mármint ami az erőviszonyokat és a dominanciát illeti.

A férfi a küzdés szinonimája is lehetne, legalábbis az ókori városállamokban, mint például Spártában, így gondolták, és igyekezték sebezhetetlenné tenni őket. Az akkori férfiaknak a küzdés, a kitartás, és az elhivatottság volt a fő erénye, illetve a lételeme. Az akkori férfiak még a nőkhöz is másképp viszonyultak. A nő volt a férfi számára a megnyugvás, illetve az a személy, aki bátorította, bármilyen nehézséggel is kellett megküzdenie, így erőre kaphatott. Az erősebbik nem tagjai mindent megtettek a szeretett nőért, mert azt vallották, hogy egy szív, egy dobbanás, tehát megbecsülték asszonyaikat. Az elköteleződés fontos volt számukra, mert nem csak fizikailag voltak erősek, hanem mentálisan is, mindig ésszerű döntéseket hoztak, és ami a legfontosabb, hogy minden nehézség ellenére is tovább küzdöttek. Az intimitás terén is kitett magáért az akkori „teremtés koronája”. A hűtlenség ismeretlen fogalom volt a spártai férfiak számára”szókincstárából”. A történelmi kitérő után, most visszatérnék a 21. századi férfihoz. A mai társadalomban többféle férfi, illetve „férfi utánzat” létezik. Egyes férfiúk félreértelmezték a férfi fogalmát, illetve a kinézetét is. Őket nevezi a köznyelv páváknak. Sajnos manapság virágzik ennek a stílusnak a gyakorlása. Nem lehet eldönteni, hogy divathóbort, vagy egy új „ideológiával állunk – e szemben. Egy biztos ezek a „műférfiak” biztos nem sorolandók a férfiak csoportjához, hanem inkább egy külön csoportot alkotnak a férfiperiférián. Most pedig térjünk vissza, amiről szót szeretnék ejteni, vagyis hogy miért bolondul meg a férfi 40 felett. Ez igen komplex összetételű. Több dologra is visszavezethető. Ott van például az elmúlás kérdése, vagyis hogy úgy érzi eljárt felette az idő. Már nem tudja azokat a dolgokat művelni, amik fiatalkorában kitöltötték az életét. Emiatt pedig kialakul benne egy belső félelem, ami a viselkedésében is megmutatkozik. Vannak olyanok, akik beletörődnek abba, hogy eljárt felettük az idő, és akadnak olyanok is, bár csak szerintem vannak ilyenek a saját példámból kiindulva, akik magasztos dumákat leadva próbálják leplezni saját belső félelmüket az évek előrehaladtával , és a fiatalabb generációt sarkalják különféle dolgok megvalósítására, ami az ő idejükben, az ő fiatalságuk alatt nem sikerült. Egy tipikus példa: egy középkorú kb. egy kamaszfiú értelmi szintjén gondolkozik, ami a nőkkel kapcsolatos kérdéseket illeti, tehát folyamatosan arra ösztönzi a fiatalabb generáció tagjait, hogy minél több nőt hódítson meg, mivel neki vajmi kevés nőt sikerült összeszednie az ő idejében, tehát tulajdonképpen olyannak állítja be magát, mint akinek nagyon eseménydúsan telt a fiatalkora, holott számos lehetőséget nem használt ki akkor. A középkorúférfiak eléggé kritikusak, főleg a nőkkel. 40 felett komolyan belegondolnak abba, hogy megérte – e nekik házasságot kötni, az akkor kiszemelt hölggyel. A legtöbb esetben arra jutnak, hogy ők nem is terveztek megnősülni, kizárólag a hagyomány miatt kötötték össze az életüket az éppen kapóra jövő nővel. Mint tudjuk a szerelem egy idő után elmúlik, és szeretetbe csap át. Sokszor a férfiak nem becsülik meg eléggé a választottjukat. Hiába tesz a férfi kedvére a feleség, ő gyakran természetesnek veszi azt, hogy kiszolgálják, mert ugyebár ő dolgozik is, és neki jár mindenféle jó. Amennyiben huzamosabb ideig tart ez az állapot, az sok nő életében törést okoz, és értéktelennek, elhanyagoltnak érzi magát, ami lelki leépüléshez vezet. A férfiak többsége mindig csak az arájuk hibáit veszi észre, és folyamatosan kritizálja, sőt még akkor is megdorgálja, ha jól csinált valamit, mert próbál hibát találni, hogy ezzel is bosszantsa. Irományomban nem az a célom, hogy kritizáljam idősebb férfitársaim, hanem rávilágítsak az egyes problémákra, amiket kiküszöbölve, egymás megbecsülésével, egy kiegyensúlyozott életet tudnának egymásnak biztosítani. 

A tapasztalatlanságom ellenére megpróbáltam rávilágítani néhány párkapcsolati krízishelyzetre, amikkel én is találkoztam a mindennapokban. Ez az iromány egyfajta társadalomkritika is, melyben bemutattam a férfiak gondolatait a nőkről, és azt, hogy miként tekintenek magukra miután leélték életük felét.