Gyertyalángoktól kígyózó árnyak,
szép ívek indáit rajzolják rád,
sorsvonalakként befutják ruhád,
merő misztikum kibomló aurád.

Égi titokzatosság fonja át,
a jóslatokból tudható jövőd,
titkaid rejtőző szövedékét,
éteri mezítelenségedet,
tekintetednek sejtelmes selymét,
tested minden egyes égő sejtjét,
öledben bizsergő kéj érzetét,
a homlokod mögötti tudatos,
és a tudaton túli világot,
a rabul ejtett most is imádott
volt szerelmek kövült maradékát,
efemer érzelmek ivadékát,
a nyár poklába átfordult tavaszt,
a remélt szerelmes éjszakákat,
a beteljesült csalódásokat.

Őrized a megalkuvásokat,
indulataid tüzes vulkánját,
akit szerettél, akit utáltál,
borostyánkövületként a bántó,
de később kifilézett szavakat,
az öröm gyöngyöző hullámait,
a magába roskadt múlt álmait;
minden kudarcodat, bukásodat,
mi méregként lapul húsod alatt.

Őrized testedben test emlékét,
volt hogy fáztál, volt úgy hogy elégtél,
vajúdtál, megszültél, elvetéltél,
ha kellett tenger szirénje lettél,
vérmes hímfaló fekete özvegy;
voltál, ki hegyre sziklákat görget,
voltál, kit a jöttmentek megtörtek,
kemény voltál, nem tehettek tönkre.

NŐ vagy, NŐ is maradsz mindörökre.