Meg kellene érteni már végre, vagy újra?

Sokan vágynak vissza a nem is oly régmúltba.
Visszasírják sokan a régi biztonságot,
Pedig nem rajongták, akkor a világot.
Párttagok uralma nem hiányzik már, (?)
De a lélek belénk, most már csak hálni jár.

Rendszerváltás ege ragyogott le ránk,
De szegénység esője áztatja ruhánk.
Sok millió koldus országa lettünk,
Viharfelhők tornyosulnak minden nap felettünk.
Politikus küzd most politikus ellen,
Nekünk pedig hamu marad üres zsebben.

Képviselők hada uralkodik rajtunk,
S nekünk szegénységben cserepes az ajkunk.
Míg ők repülnek, magángéppel járnak,
Addig szegény népünk, fejjel megy a fának.
Fejjel megy a fának, mert ki kellene vágni,
Gyümölcse kifáradt nem lehet elrágni.

Tönkre tették már a mezőgazdaságot,
S a parasztok koldusként élik e világot.
Képviselők serege teli zsebbel ül,
Minden kívánságuk teljesül.
Nekik nem kell soha elszámolni azzal,
Amiért egy szegényt büntetnek kamattal.

Az orvosok hada vándorol nyugatra,
Többszörös pénzért, a jobb létért hajtva.
Nyugdíjasok, öregek, ti fittek legyetek,
Mert nincs ki meggyógyítson titeket.
Ha gyógyszer kell azt lassan már aranyért adják,
A busás hasznot pedig simán zsebre rakják.

Pénzromlás, bankválság, mindennapi gondok,
verejtékcseppektől nedves minden homlok.
Lehet, hogy már nékünk nincs szükségünk sokra,
De gondolni kéne a későbbi napokra.
Gyermekünk, unokánk mind a jövőt várja,
S nem biztos, hogy jó lesz, ha mindegyikük árva.

Politikus Urak! Legyen végre béke!
Tegyetek valamit az ország érdekében.
Csináljatok rendet, hogy élhessünk békében,
Hogy ünneplő többé ne álljon vérben.
Mi önként feláldoznánk életünk és vérünk,
Ha boldogabb jövendő lenne a reménységünk.