Tóth Krisztián

 

Zámbó Jimmy testôre voltam

 

Hét év története

 

^ Tóth Krisztián, 2001

 

Fotók:

Czerkl Gábor, Kéner Viktória, Mikó Károly,

Szarka József, Vass Csaba

Fedélterv, tipográfia:

Vas Ćgota

Szerkesztôk:

Major Izabella, Marton Mária

ISBN %3 673 33 4

Kiadja:

a Százszorszép Kiadó és Nyomda Kft.

1096 Budapest, Haller u. 76.

Tel.: 455-9080, fax: 455-9081

E-mail: szazszor^elender.hu

Felelôs kiadó:

Vas Ćgota ügyvezetô igazgató

Nyomdai elôkészítés:

Heckmann Bt.

 

2001. január 2., kedd, 17 óra

Metachord Stúdió - Satelit TV fôhadiszállás,

Budapest

 

Szkennelte és javította:

Jánosi Tibor Zsolt.

Budapest, 2001. 06. 19.

 

Négy szomorú, lehorgasztott fejľ férfi ül a stú-

dió egyik félreesô irodájában. Elgondolkozva, né-

mán viselik egymás társaságát. A csendet csak né-

ha-néha töri meg egyikük halk suttogása.

Jimmyre emlékeznek, a tragédia délutánján.

A volt zenésztársak és barátok. Jankai Béla,

Pálmai Zoltán és Turi Lui társaságában negyedik-

ként én vagyok jelen.

Senki nem akarja elhinni, mi is történt valójá-

ban. A néma, rezzenéstelen férfiarcokon

döbbenet.

A bánattól és az értetlenségtôl összeszľkült pu-

pillák kifejezéstelenné teszik a tekintetet. Az

elszürkült szemekben felcsillan a naiv remény,

hangtalan fényük ellenkezik.

A valóság: ma hajnalban Jimmyt végzetes bale-

set érte, nincs már az élôk sorában.

A telefonok szüntelenül csörögnek, talán ez a

türelmetlen zaj figyelmeztet bennünket, hogy

nem állt meg az idô. A sokadik csörgés után Béla emeli

fel a kagylót: egy rajongó kérdezi, tudunk-e

részleteket a temetéssel kapcsolatban. Mit

mondhatnánk mi négyen? Erre senki nem gondolt még.

Béla felém fordul és mondja:

- Śgy néz ki, lesz még egy utolsó melód.

- Tudom - válaszolom -, de még nem fogtam fel.

 

Elsô fejezet

Jimmyvel kapcsolatos elsô élményem még

1991 nyarára nyúlik vissza. Tizenhét éves

voltam. Két dolog töltötte ki az életemet, az egyik

a tanulás, fogorvosi pályára készültem, és már az

érettségi elôtt felkészítô tanfolyamokra jártam. A

másik a vízilabda volt. Tizenhat évesen

kerültem be az utánpótlásból a Vasas felnôtt férfi

vízilabda-csapatába.

Megtiszteltetést jelentett számomra,

hiszen lehetôséget kaptam a tudásom bizonyítására a

"nagy" csapatban is. Azt hiszem, ebben az

idômben én voltam az OB-1-es mezôny legfiatalabb

játékosa.

1991 nyarán a vízilabda-csapat

Balatonfüreden edzôtáborozott. Kimerítô edzéseink hajnali

ébresztôvel, majd futással kezdôdtek a fôút

mentén, aminek a végállomása Tihany egyik középsô

kikötôje volt. Ezután következett a "desszert" -

mi csak így neveztük -, ruháinkat az edzô kocsijában

hátrahagyva egy szál fürdônadrágban fejest

ugrottunk a Balatonba, majd néhány kilométert úsztunk

a Marina mólójáig. Mondanom sem kell,

hullafáradtan jöttünk ki a vízbôl. Utolsó erônkkel

bevonszoltuk magunkat a szálloda éttermébe és

mindenfajta frissítôkkel próbáltuk helyreállítani a normál

vérkeringésünket. Az étterem személyzete néhány nap

után már tisztában volt megpróbáltatásaink

komolyságával és mindig igyekeztek ezt egy-egy

kedves gesztussal enyhíteni. Ezek közé tartozott a zenehallgatás is.

Az egyik pincér elôvett egy celofánnal borított

kazettát, letépte a csomagolást, majd berakta a

magnóba. A kazettára rá volt írva: Filmslágerek

magyarul. Kétheti ottlétünk alatt többször végig-

hallgattuk a szalagot és akkor életemben elôször

találkoztam egy hanggal, egy névvel, akit addig

nem ismertem: Zámbó Jimmy volt.

Jimmy érzelemmel megtelt hangja mindannyi-

unkra hatott.

Ki gondolta volna, hogy ezt a férfit fogom véde-

ni hét éven keresztül!

 

Amerikából jöttem

Sifu Robert Lyons, a háromszoros

kung-fu világbajnok mester Amerikából visszatérve

Magyarországon iskolákat alapított a Shaolin

kung-fu irányzaton belül. Közismert ember lett,

mindamellett a családomnak gyerekkori ismerôse, a

szüleimmel együtt nôttek fel.

Robert a kilencvenes évek elején

kezdett hazajárni, és egyik alkalommal fellépett

egy harcmľvészeti bemutatóval a magyar közönség elôtt.

Egyszer a Friderikusz-showban is

szerepelt; a legérzékenyebb testrészével elhúzott egy

autót. A kocsi tele volt emberekkel. Ebben

egyedülállónak számított, nemhogy hazánkban, de még

Európában sem ismertek akkor ilyen technikákat.

ž hívott, menjek ki hozzá Amerikába,

hogy többet lássak a világból. Valószínľleg látott

bennem fantáziát, persze ô nem versenyzôt akart

belôlem nevelni. Szívesen elfogadtam a meghívást.

Itthon az uszodától kezdtem

elszakadni, mert hiába tartottak tehetséges játékosnak, a

tétmeccseken túl sok esélyt nem kaptam az

edzôtôl, hogy játékommal a képességeimet igazoljam.

Másfél éven keresztül kieresztett

oroszlánkarmokkal ültem a kispadon, és amikor

cserét intettek, már dobtam le a fürdôköpenyemet,

hátha végre én szállhatok vízbe. Ez ritkán történt így.

Az idôsebb, kiöregedô játékosok kaptak

játéklehetôséget, mert ezáltal javult a

statisztikájuk. Érdemi eredményekre már képtelenek voltak,

de a "töltelék" szerepét remekül teljesítették. Én

viszont nem tudtam tovább várni.

A kung-fu szigorú életformát igényel,

éveken át lehet tanulni. Ismerek olyan kung-fu

mestert - volt bemutatója a Budapest Sportcsarnokban

-, aki nyolcvanéves és még a mai napig is

lemegy spárgába, sôt, végrehajtja azokat a

gyakorlatokat, amiket a fiatalok.

Kung-fuval egy egész életet el lehet

tölteni. Ez nem arról szól, hogy két hónap alatt

valamit megtanulunk, kiállunk a világ elé és

mutogatjuk magunkat. A kung-fu egy életszemlélet,

egy filozófia, amely mindenfajta fizikai edzés

gyakorlása elôtt megkívánja a tradicionális szellemi

háttér elsajátítását, az emberi én alapos megismerését és

az önfegyelem tudatos kialakítását. Ez a legelsô lépés.

Azelôtt soha nem jártam Amerikában, de

álmaimban nagyon vágytam oda. Közel egy

évet éltem kint.

Los Angelestôl ötven-hatvan mérföldre

látható egy hegy, és a hegyvidék legszebb

városai, Big Bear Lake, Crestline, Twin Peaks.

Mindegyik városban laktam pár hónapot. Elôször Lyonsnál

éltem, utána ismerôsöknél, a végén egy sráccal

közösen béreltünk egy kisebb házat.

Mai napig bennem él, a gép leszállt Los

Angelesben, január közepén, meleg volt, 20-25

Celsius fok, mindenki egy szál pólóban,

rövidnadrágban. Már lentrôl lehetett látni a városból, hogy

a hegy csúcsa, ahova megyünk, havas. Gyönyörľ szép rész.

Hollywood-tól a Beverly Hills-i

gazdagokig, mindenki odajárt síelni. Komoly

síparadicsomnak számít ez a vidék. A hegyen egy éjszaka

alatt akkora hó esett le, hogy nem tudtuk kinyitni

az ajtót, nem tudtunk kijönni a házból. Soha életemben

nem tapasztaltam még ilyet.

Az Amerikában töltött egy év abból a

szempontból fontos, hogy a testôr szakmával ott

ismerkedtem meg. Közvetlenül tapasztaltam,

mirôl is szól ez a munka. Az elhatározás, hogy testôr

legyek, nem úgy született meg, hogy én erre készültem

volna világéletemben. Abban az idôben itthon

nem is tudtuk, hogy ilyen emberek is

léteznek. A hazai

privát szférában körülbelül egy évtizede dolgoz-

nak testôrök.

Elôször Amerikában találkoztam testôrökkel, ott

láttam embereket dolgozni ebben a szakmában.

Kint elvégeztem egy tanfolyamot, ami

alapfokon egyfajta tudást adott, sok mindent megismertem -

elméletet, gyakorlatot -, amivel azelôtt nem

voltam tisztában. De nem kint tanultam meg a

testôrséget, igazából ezt csak tapasztalatok árán

lehet elsajátítani. Sokat kell dolgozni ahhoz, hogy

az ember megszerezze a kellô rutint. Ez a szakma

nem tankönyvekben tanulható.

Az elméleti tananyag igencsak érintôleges isme-

reteket tartalmazott. Érezhetôen olyan ember

állította össze, aki több évtizedes aktív testôri

pályafutás birtokában világosan látta, hogy nem a

lexikális tudásra érdemes alapozni, hanem a

figyelmet, a koncentrációkészséget kell elsôsorban

fejleszteni, mert éles helyzetekben nincs sok idô a

gondolkodásra, improvizálni kell.

A gyakorlati oktatás annál színesebb volt. Nap-

hosszat gyakoroltunk különféle alakzatokat: mi-

ként biztosítsuk a védett személy mozgási útvona-

lát, miként szállhat ki az autóból, illetve nyílt

terepen mi módon tudjuk lezárni a támadás szempont-

jából legideálisabb szöget.

Voltak lôgyakorlatok, megtanultuk a fegyver

összeszerelését, szétszerelését, mľködési elvét,

gyakoroltuk az éles lövészetet.

Késôbb itthon is letettem a fegyvervizsgát, lénye-

gében ugyanaz volt a követelmény, mint kint. Túl-

zottan különleges dolgokat Amerika után már nem

tudtak mondani.

Kint ismertem meg Frank-et, a testôrt. Alacsony,

széles, markánsan jó kiállású ember. Tiffanynak

hívták az énekesnôt, akit védett. Volt egy-két szá-

ma, amit talán itthon is játszottak. Amerikában hí-

res énekesnônek számított. Frank-kel együtt ed-

zettünk. A munkája folyamán figyelemmel kísér-

hettem.

Frank megfontolt, nyugodt ember. Amikor nem

dolgozott a szakmájában, nem tudom, civil foglal-

kozásnak lehet-e nevezni, de felszentelt pap volt.

Szertartásokat, miséket tartott a templomban.

Most már Magyarországon is kezdenek komoly

szinten foglalkozni a testôrök képzésével. Ma, ah-

hoz, hogy valaki testôr legyen, központilag irányí-

tott vizsgát kell tennie. Elvégeznek biztonsági-ôri

tanfolyamot, utána a rendôrségen kell levizsgázni

elméleti, illetve gyakorlati ismeretekbôl. Az elmé-

let magában foglal pszichológiai ismereteket, kri-

minalisztikát, alapfokú jogi ismereteket. Tudni kell

például, mit jelent a jogos önvédelem.

Amikor hazajöttem Amerikából, szerényen kezd-

tem a pályámat, azt mondtam magamban: van egy

külföldön szerzett iskolám, de igazából nem tanul-

tam meg ezt a szakmát, csak hozzákezdtem. Ahhoz

hosszú évek kellenek, hogy biztosan, felelôsség-

gel meg tudjak védeni valakit. Itthon ez a

munka, sajnos, kényszerpálya. Ha valaki megfelelô

termettel rendelkezik, más lehetôség nem lévén, elmehet

egy biztonsági céghez dolgozni. Két hónap múlva

már testôrnek mondja magát, pedig még koránt-

sem az. Nem elég, ha figyelmes és fizikailag

teljes egészében felkészült, szükséges felismernie a két-

esélyes helyzeteket és elkerülni azokat. Én, csak

most, hét-nyolc év után merem kimondani ma-

gamról, hogy testôr vagyok.

A feltľnô, tekintélyt parancsoló külsô többnyi-

re elônyös, bár hátrányai is vannak szép számmal.

Izomagyúnak gondolnak néhányan. Kényszere-

zett mosolyokkal szembesülök, önmaguk tévedé-

seit leplezni igyekvô arcokat látok, ha a háttérbôl

elôlépve párbeszédet folytatok valakivel. Felborul

a megrögzött skatulya-elmélet, pedig a testôrszak-

ma egyik alapvetô követelménye, hogy az ember

érthetôen megfogalmazott mondatokkal juttassa

érvényre a megbízója akaratát.

Sokat dolgoztam tv-stúdióban. Friderikusz Sán-

dor mellett két évet töltöttem el, Jimmyvel párhu-

zamosan, de össze tudtam egyeztetni a két

feladatot. Friderikusz mellé is én adtam a személyvédel-

met. Ez reprezentációs jellegľ feladat volt a

mľsorok ideje alatt. Fridi - Jimmyhez hasonlóan -

maximalista. Pontos és pontosságot követel.

Robert Lyonsnak sokat köszönhetek, nem is sza-

kadt meg vele a kapcsolatom. Itthon oly módon

segített egyengetni a pályámat, hogy egy ismerôse

révén bevitt egy biztonsági céghez. Az elsô fogad-

tatás nem volt bíztató. A titkárnô elég hányavetin,

nagyképľen fogadott. Mindenkivel így beszélt. Ott

ácsorogtak bent az emberek, a titkárnô pedig néz-

te a számítógép-monitort, amikor szóltak hozzá, le-

intette az érdeklôdôket. Közölte, nem ér rá. Rossz

volt nézni. Odamentem hozzá. Papírhalmaz hevert

a pultján, azt belöktem felé, hogy figyeljen rám. El-

mondtam, ki vagyok, kihez jöttem, akihez jöttem,

vár. Lényegében megkértem arra, végezze el a

munkáját, álljon fel, menjen be a fônökéhez és

mondja meg, itt vagyok. Végezetül bementem a ve-

zetôhöz, arra számítva, hogy komoly intelligencia-

tesztekre, szakmai alkalmassági kérdésekre kell vá-

laszolnom. Az elôzetes híresztelések ezt sugallták.

ž letett elém tollat és papírt, kért, írjak egy ön-

életrajzot. Gyorsan másfél oldalban megírtam. Utá-

na kiment, szólt az egyik munkatársának, hozatott

részemre egyenruhát. Ennyi volt a felvételem.

Biztonsági ôrként kezdtem. Egy nagy irodaház-

ban huszonnégy órás munka után, negyvennyolc

órás pihenônapokkal szolgálatot teljesítettem.

Azt hiszem, hogy ha az ember a biztonsági szak-

mát tudatosan választja, akkor mindenképpen az

alapoktól kezdje felépíteni a karrierjét. Tudnom

kellett, milyen bentrôl egy irodaház, meg kellett is-

mernem, az emberek miként viszonyulnak hozzám.

Látnom kellett, hogy ennek a munkának, amit vá-

lasztottam, mi az elônye, mi a hátránya. Igazából

nem nagy kihívás, hogy az ember üldögél a portán,

egész nap telefonokat kezel, beállítja a riasztót,

motoros kamerával nézegeti a parkolót. De hasz-

nos volt abból a szempontból, hogy a

tudatalattimban rögzült, mit is jelent az állandó készenlét.

Ha felvettem a telefont, mindig udvarias és

segítôkész voltam. Fontosnak tartottam, hogy úgy

kezdjek meg egy társalgást egy általam nem látott, nem

ismert emberrel, hogy ô is pozitívan

viszonyuljon hozzám. Ezek lényeges dolgok, mert a késôbbiek-

ben, amikor az ember tömegekkel áll szemben,

akkor nem lehet agresszíven közeledni senkihez,

nem lehet gyalázkodni, káromkodni, mert a testôr-

ség nem errôl szól. Az ember mindig úgy tud gyôz-

ni, ha tekintélyt parancsolóan, de udvariasan

kér.

Eleinte a kérésen van a hangsúly, azt meghallgat-

ják, megfontolják.

A munkaidô végeztével, miután a dolgozók el-

mentek, az üres irodaház portáján ültem, letettem

magam mellé a telefont, befordítottam a

monitort, hogy lássam a hátsó udvart is. Kezembe vettem egy

könyvet. Olvastam fegyverelméleti szaklapot vagy

olyan könyvet, ami a testôröknek a munkájáról

szólt, olvastam szépirodalmat, sôt, az angol tudá-

somat is gyarapítottam, angol nyelvľ kiadványo-

kat néztem át.

 

Amanda Leart védtem

1994 májusában Amanda Lear Magyarországra

érkezett. A biztonsági cég engem bízott meg, hogy

az énekesnô testôre legyek. Jött velem egy másik

fiú is, aki sofôrként dolgozott. A személyi védelmet

én láttam el. Tolmácsra nem volt szükség. Biztosí-

tottak számukra egy páncélozott Citroen személy-

autót, ami igazán jól hangzott, de senki sem gon-

dolhatta egy percig sem komolyan, hogy valóban

szükség van ilyen emelt szintľ védelemre.

Amanda Lear nemcsak szép és nagy énekesnô,

de okos is. Angolul, spanyolul, németül, olaszul és

franciául társalgott és végtelen szerénységgel.

Egy televíziós show-mľsor felvételére látogatott

hozzánk - a férjével jött, egy francia márkival. Volt

néhány szabadnapjuk, amit városnézéssel töltöt-

tek. Budapest nagyon tetszett nekik; jártunk a Vár-

ban, megnéztük a Mátyás-templomot, a Halász-

bástyát. A Bazilikát is megmutattam, sôt, több mú-

zeumot végignéztünk. Tetszett, hogy nem azt kér-

dezte, milyen éjszakai szórakozóhely van, vagy

hova lehet menni inni.

A Várban történt egy kisebb incidens. Egy olasz

turistacsoport felismerte ôt és húsz-huszonöt em-

ber egyszerre kezdett felénk szaladni, hogy meg-

szerezze az énekesnô kézjegyét. Sietve bevittük ôt

egy jól áttekinthetô szépmľvészeti üzletbe, majd

egyesével engedtük be az autogramkérôket. Szívé-

lyesen fogadta a rajongókat, utána fél órát eltöltött

a boltban, válogatott kalocsai hímzéses terítôket,

csipkéket, népmľvészeti tárgyakat. Szépen bevá-

sárolt.

Azt hiszem, ebben az idôben még igazából nem

számítottam testôrnek. Én csak egy mellé kirendelt

ember voltam. A testôr számomra azt jelenti, hogy

valakivel évek óta együtt dolgozom, rezdüléseibôl

meg tudom mondani, mi lesz a következô lépése,

a következô reagálása. Ez néhány nap alatt nem

tud kialakulni. Ekkor húszéves voltam.

A késôbbiekben Jimmy többször mondta,

hogy a nagyobbik fia most lett húszéves -

mindig párhuzamot vont - és hogy én ennyi idôs

koromban mennyivel komolyabb, felelôsségtudóbb

voltam, mint a fia, Krisztián. Bennem akkor

is megbízott, amikor húszévesen védtem. Néha úgy

kezelt, mintha a fia volnék. Végül is mellette

nôttem fel, életünk hosszú szakasza közös volt. A fia

életvidám srác, kicsit hebrencs, aki éli a saját

életét, s nem igazán törôdik semmivel. Neki ez jól áll.

Elképzelhetô, az én negatívumom, hogy soha nem tudtam

önfeledten vagy meggondolatlanul belemenni dolgokba.

Szemlélôdô ember vagyok. Locsogni nem

tudok, a véleményemet akkor mondom, ha

kérdezik, s azt sem elhamarkodottan. Nem vagyok

indulatos, nem vagyok könnyen felbosszantható, de

van egy határ, amit ha átlépnek, kemény leszek.

Hiszek abban, hogy az egyik ember tükrözôdik a

másikban, régi közhely, de igaz: az erôszak

erôszakot szül.

Mesélek is erre egy példát.

London egyik központi részén, a

Knightsbrigde-ben áll a Harrods Ćruház. Ez Mohamed

Al Fayednek, a Dianával autóbalesetben

elhunyt Dodi Al Fayed apjának a tulajdona. Al Fayed

Anglia egyik leggazdagabb üzletembere. Az egész

Harrods Ćruház az ô kezében van. Londonnak ez

az egyik központi nevezetessége. Az áruházat

éjjel-nappal fényfüzérek világítják. Al Fayed nem

csupán gazdag, hanem nagyon okos üzletember.

Ćruházában olyan szintľ fegyelem uralkodik, ami

meghatározza az odalátogató vásárlók magaviseletét is.

A bejáratnál két üvegajtó van. Ha belépünk az el-

sô üvegajtón, kis elôtérbe érünk, ott hatalmas

nagy tábla: fagyival, nagy táskával, esernyôvel nem

lehet bemenni! Játszani, kamerázni tilos!

Kultúrált módon lehetôséget adnak az embereknek, hogy

ezeket a tárgyakat biztonságban elhelyezzék. A

második üvegajtón belépve az ember bent is van

az áruházban.

Egyiptomi a tulajdonos, de a személyzet

angol.

Beléptem ebbe az áruházba, életemben elôször,

azt hiszem 1998 nyarán: két kis arab gyerek

mľanyag játékpókot másztatott a földön. A biztonsági

ember odalépett hozzájuk, megszólította az

egyik

gyereket, szó szerint a következôket mondta:

- Excuse me sír, may I ask you not to play

with that toy here. - Magyarul: - Elnézést uram -

a kisgyereknek -, megkérhetném arra, hogy ezzel a

játékkal ne játszanak itt? Itthon mi történik?

Odalép a kopasz biztonsági ôr a gyerekekhez, közli:

- Pakold el öcsi, mert lefejellek! Az arab

gyerekek megfogták, eltették a mľanyagpókot és né-

mán, mosolyogva távoztak.

Angliában él a magyar származású John Dóra.

ž harminc éve kint él, és harminc éve a testôr

szakmában dolgozik. Dolgozott Stephanie monacói

hercegnô mellett, számos hírességet

védett: Rod Stewarttól Stevie Wonderig. Bejáratos

a brit uralkodóház rezidenciáiba, ismer mindenkit,

aki számít. Jelenleg a szaúd-arábiai királyi

család alkalmazásában áll. Mindenféle dolgot, ami

velük kapcsolatos, ô intéz. Az étteremben a

helyfoglalásokat, a szórakozóhelyekre a belépést,

asztalfoglalást, repülôjegy foglalást, autóbérlést,

sôt, a bankszámlájukat is ô kezeli.

Frei Tamás mľsorában, a Dossziéban

ismerhette meg a magyar közönség, részletesen

mutatták be az életét. Elmondta, ki mellett

dolgozik, milyen helyeken fordul meg, hova bejáratos. Én

lépéseket tettem annak érdekében, hogy fel

tudjam venni a kapcsolatot vele. Budapesten beszéltük

meg az elsô találkozónkat. Akkor már sok újságcikk

jelent meg rólam Jimmyvel, Friderikusszal, közös

fényképekkel illusztrálva. Elég komoly

referenciáim voltak. John még azon a nyáron meghívott.

Londonban a szaúdi királyi család tagjainak úgy mutatott be:

- Meet my son. - Bemutatom a fiamat.

Jimmy is sokszor úgy beszélt rólam, mintha a

fogadott fia lennék. Jó érzés volt, hogy John is így

mutatott be.

Amikor Londonban jártam, akkor már évek óta

Jimmy testôreként dolgoztam. Nyári idôszak

lévén Jimmy egy dunai szigeten, a nyaralójában

pihent, én pedig szabadon gazdálkodhattam az idômmel.

A szaúdi üzletemberek általában télen tartóz-

kodnak otthon, akkor nincs náluk olyan

borzasztó meleg, így az olajüzletet tudják intézni.

Nyáron pedig, amikor otthon a sivatagban iszonyú

forróság van, akkor kezdenek utazni Londonba,

Amerikába, szerte a világba.

Elôször tartottam a szaúdi olajüzlet

újgazdagjaitól, a királyi családtól, azt hittem,

beképzeltek lesznek, mint az itthoni pénzes emberek.

Itthon az ember beül a párjával bárhova vacsorázni, öt

perc múlva az emberek nézegetnek egymásra az

asztalok fölött. Mindenki a másik barátnôjét nézi. Ehhez

nem kell híresnek lenni.

Londonban a leglátogatottabb helyeken

annyira vannak az asztalok egymástól, mint nálunk

egy átlagos belvárosi presszóban, még sincs

lökdösôdés, nincs székek tologatása, nincs átbámulás a

másik asztalhoz. Mindenki ül a saját

társaságában, jól érzik magukat és egymással vannak

elfoglalva. Kint egyszer beültem a presszó sarkába és

figyeltem, ki fog átbámulni a másik asztalhoz, ki fog

kacéran kacsintgatni. Senki az égvilágon.

Bemehet oda híres vagy feltľnô ember, ez a jó modor

akkor sem változik. Az utcán végig tudok úgy

menni, hogy nem bámulnak bele az arcomba, nem

suttognak össze mögöttem. Észrevesznek, de európai

módon.

Londonban van egy klub, a Tramps,

sokan megfordulnak ott Madonnától, Tom

Cruise-tól Rod Stewartig, és még sorolhatnám a sok

világsztárt. Ez viszonylag zártabb körü hely, azt nem

mondom, hogy az utcáról beengednek mindenkit.

A hírességeknek lehetôséget hagynak a

stresszmentes szórakozásra. Odamennek hozzájuk

autogramért, de nem erôszakosan, nem tolakodóan. Ennek

megvan a módja. Figyelembe veszik, hogy

a sztár azon a helyen magánemberként van, szeretné

jólérezni magát, kikapcsolódni.

Ott nyugodtan megihatja a kávéját,

senki nem bámul majd az arcába.

Hazajöttem Londonból, leszálltam a géprôl

és mosolyogtam. Itthon az emberek nem

mosolyognak. Kijött értem a párom, megkérdezte,

miért mosolygok ennyire? Történt velem valami, amiért ilyen

felszabadult vagyok? Mondtam:

- Látod, ez a baj, valaki hazajön egy olyan or-

szágból, ahol szívbôl jövôen mosolyoghat, tükrö-

zôdhet az arcán az, amit érez, itthon már egybôl

megkérdezik, mi történt. Megvádolnak, e mögött

biztos valami hátsó szándék van. Ekkor lefagy a mo-

soly, szürke fapofával élem tovább a hétköznapokat.

 

Jimmy érzékenysége

Jimmy tudta, hogy ô híres, népszerľ,

mindenhol észreveszik. De ebben is vannak

fokozatok, ki mennyire tolakodóan teszi ezt. Miért

jár ilyen vagy olyan autóval? Miért öltözködik így? Jimmy

arról nem tehetett, hogy istenadta

tehetsége volt, de arról már igen, ezt a tehetséget nem

hagyta parlagon, képezte magát, tökéletesítette a

hangját, nem a csodára várt. Jimmy ezt mindig úgy

mondta:

- A mély hangom Louis Armstrongos, a

magas pedig Ella Fitzgeraldos. Kint zenélt

Amerikában, az egyik estén a haverok elkezdték a

zongorán nyomkodni a billentyľket, ô pedig

utánuk énekelte a hangot, jóval a kétvonalas C fölé

ment. îgy derült ki a születési rendellenesség,

ahogy ô fogalmazta.

Amikor Jimmy a Fórum Szállodában

zongorázott, megismerkedett egy magyar származású

lánnyal, aki Amerikában élt. A lány a szállodában

hallgatta a dalait: a szülei édesség- vagy

csokoládégyárosok Los Angelesben. Volt egy kis éjszakai

mulatójuk, meghívták Jimmyt, zenéljen ott.

Kimentek egy zenekarral. A zenekar

tagjai hamar kiestek, mert linkek voltak, Jimmy

kint maradt, bár nem túl erôs érzelmi szálak kötötték ehhez

a lányhoz. Közel négy évet töltött kint,

zenélt. Az Imre nevet nem tudták ott kimondani, az

Imit Jimmyvé "angolosították". Itthon nem nagyon

ismerték a polgári keresztnevét. A Jimmy név

rögzült a köztudatban, az Imrérôl kevesen tudtak,

oly annyira, hogy a Legyen Ön is milliomos!

játékban szerepelt a valódi nevére vonatkozó kérdés: 800

ezer forint volt a tét. A hölgyjátékos rossz választ

adott, elvesztette a pénzt.

Jimmy sajnálkozva nevetett:

- Ez a nô egy életre megtanulta a

nevem.

Ez az amerikai út szakmailag annyit

jelentett, hogy miután hazatért, itthon is

felfedezték a négy és fél oktávos terjedelmľ hangját.

Megszületett a Füstös éjszaka blues címľ dal, az egyik

legsikeresebb száma.

A régi rendszerben nem jutott

lehetôséghez. A lemezkiadónál olyan emberek döntöttek a

sorsáról, akik egy tiszta hangot nem énekeltek

ki életükben.

Nem csak a lemezét nem adták ki, de a

dalait sem játszották sehol. El akarták

lehetetleníteni, pedig akkor is tehetséges volt.

1994-ben a Magyar Televízió 1-es

csatornája vasárnap délelôttönként jelentkezett a

Halló Vasárnap! címľ mľsorával. Anyák napja volt. A

felvétel a Televízió Szabadság-téri épületének

egyik stúdiójában készült. Az élô adás és a nagy létszámú

nézôközönség indokolta a biztonsági

személyzet jelenlétét is.

Ezen a vasárnapon nekem is ide szólt a

beosztásom. A mľsoridô elôtt egy órával már a

helyszínen tartózkodott a biztonsági csapat.

Ćtbeszéltük a tervezett lépéseket, majd ki-ki

elfoglalta a szolgálati helyét.

A technikai személyzet elvégezte az

utolsó simításokat, a kamerákat beállították, a

takarítók ragyogóan tisztára törölték a padlót, a rendezô

megadta a jelet a kezdésre és az adás a kiírt

idôponthoz igazodva másodpercre pontosan elkezdôdött.

Élô adás lévén, a meghívott vendégek nem

egyszerre érkeztek a mľsorkezdésre, hanem

mindenki más-más idôpontra volt diszponálva,

attól függôen, hogy mikor kerül sorra az adásban.

Az élô adások pörgôsek, lélegzetvételnyi

leállásokkal, amennyi a reklámblokkok

hosszúsága. A meghívott vendégeket ezekben a

szünetekben kell gyorsan becsempészni a mľsorvezetôi

karosszékhez. Ľramľ pontossággal, mindenkivel

precízen összehangolva kell ilyenkor dolgozni,

hogy a riportalanynak ne ország-világ szeme

láttára kelljen becsattogni a székéhez és a riporterrel

egymást kitakarva elfoglalni helyüket. Ha hiba

történik, természetesen az asszisztensek mellett a

biztonsági személyzetet is elmarasztalják.

Még vízipólós koromban volt egy edzôm,

aki a meccsek elôtti taktikai utasításokat

három szóban elintézte, de az minden játékos számára egyértel-

mľ volt. Mindig így kezdte:

- Figyelem! Fegyelem! Figyelem! - ezzel be is

fejezte. Gyakran eszembe jutott ez az embert

próbáló pillanatokban.

A színfalak mögött álltunk, vártuk, hogy a kö-

vetkezô sztárvendég megérkezzen. Nyílt a stúdió

ajtaja, Jimmy érkezett fekete motoros bôrruhában,

sisak a karjára akasztva. Az asszisztensek köré

sereglettek, elkérték tôle a sisakot, lesegítették a

dzsekijét, néhány suttogó szóval eligazították.

Kollégáimmal álltam, figyeltem ôt. Amikor elha-

ladt mellettünk, a szemünkbe nézett és szívélye-

sen viszonozta a köszönésünket. A közönség vi-

haros tapssal fogadta ôt. Akkor már a negyedik

lemeze is megjelent: volt a Csak egy vallomás,

majd a II. Jimmy, III. Jimmy és IV Jimmy. ž volt a király.

Néhány hét múlva ültem a biztonsági cég köz-

pontjában, és ô jött be az ajtón. Letettem az

újságot, felálltam, hogy üdvözöljem ôt. Odajött hozzám,

bemutatkozott:

- Szia, Jimmy vagyok. Nem használta az Imre ne-

vet. Tudta, hogy Amanda Lear mellett már

dolgoztam. Valószínľ, ez is hozzájárult ahhoz, hogy en-

gem válasszon. Mondta, a közeljövôben lesz né-

hány nagyobb nyilvános fellépése, szeretné, ha

lenne mellette biztonsági kíséret, és ô rám gondolt.

- Meg tudom oldani, rugalmas a

beosztásom - feleltem -, részt tudok venni ezekben

a közös munkákban.

Annyit kértem tôle, hogy jelezze a

biztonsági cég vezetôjének, mert az ô állományukba

tartozom.

Amikor Jimmyvel elkezdtünk együtt

dolgozni, a megjelent lemezeit megszereztem és

végighallgattam. Azok alapján próbáltam a jellemét felvázolni.

Tudom, a dalokból ezt száz százalékig

nem lehet hitelesen megítélni: Az elôadó

személyisége, érzelemvilága mégis benne él a dalokban.

Végighallgattam ezeket és úgy döntöttem, hogy

megpróbálom.

Annak a lehetôségét, hogy meggondoljam

magam vagy visszalépjek, mindig is megtartottam.

îgy fogtam hozzá Zámbó Jimmy védelméhez.

Annyit tudtam, családban él.

Śjságcikkeket olvastam róla, próbáltam megtudni,

milyen a közvetlen környezete. Semmi olyan dolgot

nem tapasztaltam, ami arra késztetett volna,

hogy visszalépjek.

Jimmy büszke volt rá, hogy sikereit

nem a hagyományos módon érte el. Magyarországon

általában a zenészek titkolták, ha családban

éltek. Attól féltek - férfi elôadóról van szó -, nem

fogják ôket annyira szeretni, mintha függetlenek lennének.

Jimmy soha nem foglalkozott ilyen

dolgokkal. Vállalta, hogy mellette van egy asszony és a gyerekek.

ž így is sztárrá tudott válni. Neki az volt a

fontos, hogy a mľvészetét és a dalait szeressék. Dalt

úgy kell komponálni vagy megalkotni, hogy az

ember mélyen magába fordul, és a benne

felgyülemlett gondolatokat, érzéseket megpróbálja felszínre hozni.

Ezek az ô szavai. Ehhez nem mindennapi

állapot kell. Csak úgy válik hitelessé, ha az

ôszinte érzését át tudja adni a közönségének.

Amikor megismertem, a pályafutása már lendü-

letben volt, de az elôadások száma még

korántsem öltött olyan méreteket, mint az utóbbi

idôben.

 

Zámbó Jimmy testôre lettem

Amikor Jimmyt megismertem, egyedül éltem.

Alárendeltem magam a munkának. Ha

Jimmy éjszaka telefonált, öltöztem, indultam.

Soha nem testôrként mutatkoztam be. Ha kérdezték,

mondtam, személyvédelemmel foglalkozom. Śgy gondoltam,

ne magamról kelljen elmondani, testôr vagyok.

Mondja ezt az rólam, aki mellett

dolgozom. Felületesen tudott rólam a média.

Megjelentek cikkek, bemutattak egy-két te-

levízió mľsort, amiben együtt szerepeltem

Amanda Learrel, Pelével, Jimmyvel. Mindig

vigyáztam, nehogy fôszereplô legyek. Ez vegyes érzelmeket válta-

na ki másokból. Ezt a könyvet sem azért

írom, hogy rivaldafénybe kerüljek,

emlékezéseimmel Jimmynek adózom, talán mire

kibeszélem magam az olvasónak, megnyugszom egy kicsit.

Az ember húszévesen még nagyon fiatal,

be kell gyľjtenie azokat a tapasztalatokat,

amik majd férfivé avatják.

Fordított életet éltünk. A testôrmunkának az is

egy fontos része, hogy az ember pihenjen, rende-

sen táplálkozzon, mert az élet hozhat olyan hely-

zeteket, amit csak száz százalékosan felkészülve

tud ellátni. Nem vagyunk sem robotzsaruk, sem

terminátorok. Dekoncentráltan, kimerülten senkit

sem lehet megvédeni.

Az utóbbi években a koncertturnékra jött velünk

egy másik fiú is, akinek az volt a feladata, ha Jim-

my fennmaradt egész éjjel, ô vigyázott rá. Én haj-

nali kettô felé mentem aludni és másnap a fiú kel-

tett nyolc óra tájban. Reggel váltottam ôt.

Törekedtem arra, hogy lehetôség szerint ne fá-

radtan üljek a volán mögé. Jimmy életéért én felel-

tem. Szerettem volna, ha ezt ô is így látja. Mégis sok-

szor azt igényelte, egész éjszaka én legyek mellette.

Sokszor mondtam:

- Jimmyke, muszáj valamennyit pihennem, hogy

holnap mehessünk Debrecenbe, Egerbe, Máté-

szalkára vagy Miskolcra. Hosszú az út. Én vezetem

az autót, te mellettem ülsz, aludni fogsz, ügyelnem

kell rá, úgy vezessek, hogy ne ébresszelek fel. Mé-

lyen alszol, nem tudsz reagálni, ne adj isten, ha

valami történik.

Ezt ô csak néha fogadta el:

- Rendben van, igazad van, menjél pihenni!

De számtalanszor hívott, ne aludjak, legyek ott

vele. Ćltalában egy asztalnál ültünk. Ritka eset -

nem jellemzô -, hogy a testôr leül egy asztalhoz a

megbízójával. Nem mintha túlzottan sok biztonsá-

gi szakember üldögélne egy-egy civil társaságban,

de mikor közéjük telepedik az ember, érezhetô,

hogy némelyikük ilyen szempontok alapján vizs-

gálgatja az éppen elfoglalt pozíciómat. Láttam né-

ha az asztalnál ülôk szemén, hogy lázasan anali-

zálták a helyzetemet, de aztán érdemi kérdés vagy

észrevétel hiányában folytatták tovább a partne-

rükkel a megszakított párbeszédet. Nem vettem

rossz néven ezt, az emberek többsége számára iz-

galmas játékot jelent, ha figyelmük olyan területre

téved, amely számukra érzések, ingerek és tapasz-

talatok terén fehér foltot jelent. Jó nagyot.

Nem iszom, nem dohányzom. Jimmy soha nem

szorgalmazta, márpedig én is mulassak vele együtt.

Errôl egyszer sem esett szó a hét év alatt.

 

A pesti éjszakák

Teljesen más volt az éjszakai élet,

amikor Pesten tartózkodtunk és nem vidéken koncerteztünk.

Imádta a pesti éjszakákat. Megnyugvást,

kikapcsolódást jelentett neki. Viszonylag

laza, fesztelen, kiegyensúlyozott idegállapotban vágott

neki az éjszakának. Jól akarta érezni magát.

Szerette az óbudai Kéhli Vendéglôt, ott

élô cigányzenét adtak. Megvacsorázott, a

cigánnyal elhúzatta a nótát.

Śgy szöknek az évek, mint a tľnô álom,

Szárnyukat megkötni hiába próbálom.

Isten így akarja, Isten így teremti,

Kidôlt keresztfának nem köszön már senki.

Nagy szívvel születtem kicsike országban,

Pár vidám emlékem, sok-sok bús nótám van.

De ha elnémulok, ez csak azt jelenti,

Kidôlt keresztfának nem köszön már senki.

Lent a borospincében álltak a

hangszerek. Oda sokszor visszavonult szľk társaságban zenélni.

Ez volt a szenvedélye.

Nem kényszer, nem megélhetési forrás,

hanem szenvedély. Leült a billentyľk mögé,

maga elé húzta a mikrofont, játszott és énekelt.

Olyan dalokat,

ami akkor még nem szólalt meg se koncerten, se

nagyobb nyilvánosság elôtt. Itt énekelte gyakran:

Csak azt ne kérd, hogy máshogy é jek

én már úgysem változom.

Otthonom nincs földön se égen,

lányok szívében lakom.

Az elsô idôkben fôleg a családjával járt szórakoz-

ni. Öten voltak testvérek: Ćrpi a legkisebb, utána

Jimmy, Tihamér és György, illetve az egyetlen nô-

vér - Marietta -, Baba. Az Öcsinek, a legidôsebb

testvérnek, Györgynek van egy kis sörözôje. Gyak-

ran lejártunk oda.

A testvérek ebbôl alakították ki a Zámbó Jimmy

Emlékházat. Ćrpi vezetett egy szórakozóhelyet

Pilisborosjenôn, a Zámbó discot, ott is sľrľn meg-

fordultunk.

Konkrét emlékem van errôl a helyrôl. Záróra

volt, de a mulatozó vendégek vonakodtak a távozás

hímes mezejére lépni. Ćrpi, a család mókamestere

egyedi megoldást választott, hogy a lézengôk meg-

igyák az utolsó italt és elinduljanak haza.

Odaállt a tánctér közepére, és fennhangon kiáltozott:

- Na tinta, aztán akácos út!

Szem nem maradt szárazon a nevetéstôl.

Jimmy mindig megtalálta a számára legmegfe-

lelôbb kikapcsolódási módot. Ivott pár pohárral,

de az esték nem arról szóltak, hogy berúgott és du-

hajkodott. Ritkán ivott annyit, hogy ne

legyenek tökéletesen világosak, tiszták a gondolatai. Másnap

szó szerint visszamondott mindent.

Aki nem ismerte közelebbrôl, az nem állapítot-

ta meg, mennyit ivott.

Nem keverte az italt. A whiskyt, a pezsgôt és a

fröccsöt kedvelte. Vagy evett vagy ivott, soha

nem együtt a kettôt.

Volt egy kedvenc játéka:

Ketten egymással szemben álltak. Bizonyos ma-

gasságban az egyik játékos kitartott egy fémpénzt,

általában százast, annak elég jó a súlya, viszont az

átmérôje kisebb, mint pl. a tízesé. Egymás mellé

tették a kezüket, és az egyik hirtelen elengedte

ezt a pénzt, a másiknak pedig el kellett kapnia,

mielôtt

földet érne.

Ki lehet próbálni, nehéz megfogni. Természete-

sen a kéztartás magasságán lehet változtatni. Jim-

mynek általában derékmagasságból engedték el a

pénzt, és ötbôl ötször meg is fogta.

Ehhez nem lehet úgy odaállni, na megyek és

megfogom, mert annál jóval nehezebb. Alapállás:

kis terpesz, térdben lazán meghajlított lábbal. Az

ember próbál nem gondolni másra, csak arra a pil-

lanatra koncentrál, amikor a másik a pénzt elenge-

di. Azonnal utána kell nyúlnia, hogy meg tudja

fogni, különben a pénz leesik a földre.

Ezt általában bokszolók, küzdôsportokkal fog-

lalkozó emberek szokták gyakorlatként használni,

a gyorsaságukat fejlesztik ezzel.

A játékba bevonta az étterem személyzetét is.

Ezekkel a játékokkal bizonyította, ha ô iszik, a

gondolatai, reflexei akkor is tiszták maradnak.

Persze az éremnek másik oldala is van.

Nem minden vendéglátóhelyen értelmezték ru-

galmasan a záróra fogalmát.

Jimmyt nem lehetett sehonnan elküldeni, nem

lehetett lámpát gyújtani rá hajnalban, hogy most

már menjen haza. Neki nem számított, milyen nap

van, nem számított, mennyi az idô, reggel van-e

vagy éjszaka, amíg jól érezte magát, maradt.

Volt is ebbôl elég botrány. A személyzet meg-

válthatta a pihenôidejét, ha részt vett a pénzdobós

játékban. Ha nem, nem. Persze,

mindenki kapott az alkalmon, nem tudták, hogy elôzetes

gyakorlás nélkül esélytelenek. De reggel hatkor

ki gondolt már erre. Kikaptak, megszégyenültek. Mi

pedig még legalább öt órát maradtunk. Dafke.

Idôvel orvosolni igyekeztem az

áldatlan állapotokat, eligazítottam a felszolgálókat,

hogy nem szabad Jimmy elôtt utolsó kör italokat

emlegetni, és ha a pénzes játékra kerül sor,

mindenki bénáskodjon, különben az életben nem mennek

haza.

Valamit valamiért.

Fegyelmezett kiszolgálást kaptunk, ôk

pedig egy teljes másnapot.

A zenész szakma embereivel ritkán ült

le fehérasztalhoz. Polgári foglalkozású emberek

vették körül. A butaságot nem viselte el,

csak olyanokkal tudott érintkezni, akinek a társasága

hosszabb idô után sem vált terhessé. Ezek a pesti

szórakozások, beszélgetések nemcsak felszínes

tômondatokban megfogalmazott témákról szóltak.

Jimmyvel komoly dolgokról lehetett beszélni,

érdekelte mások véleménye, sorsa. Sok keserľség élt

benne. Ha a beszélgetések a pályája elejére

terelôdtek, panaszkodott, nevek említése nélkül.

Többször megfogalmazta, ô örül, hogy már túl

van a rossz idôszakon. Azt is többször

mondta, meg kellett harcolnia a sikerért, de megérte.

Persze, nem tudta lezárni a múltat, a tüskék

benne maradtak. Fájt neki, bántották. Ebben az

idôszakban méga dalait nem játszották sem rádió-

ban, sem televízióban. A szakma nem szerette ôt,

miközben a legtöbb lemezt ô adta el. Ezért nem

voltak igazán zenész barátai. Irigyelték a számos

arany-, platina-, gyémántlemez miatt. Jimmynek

jelentôs közönsége volt, imádták az emberek, fia-

talok, öregek, középkorúak.

Ha másokkal beszélgetett, akkor a társalgás gyak-

ran a másik ember érzéseirôl, kapcsolatairól szólt.

Ha valamelyik családtag elôállt egy problémával,

azt mélyebben kielemezték. ž a saját érzéseit pró-

bálta beleszôni ezekbe a dialógusokba. Szeretett

tanácsot adni. Sajátjának érezte, átélte mások gond-

jait. Az arcán tükrözôdött minden érzelem. Én lát-

tam ôt sírni, nem is egyszer. Nem szégyellte a

könnyeit, mert úgy érezte, ez ôszinteségének az

egyik legfontosabb megnyilvánulása. Könnyezett

- jó értelemben véve -, fôleg, amikor a gyerekei-

rôl és a családjáról beszélt.

Ahogy felkelt a nap - jó párszor végignéztük a

napfelkeltét - hívta a feleségét, a gyerekekkel vál-

tott egy-két szót az iskolába menetelük elôtt. Na-

gyon szerette a családját. Például a turnékat úgy

tervezte meg, lehetôleg három-négy napnál to-

vább ne maradjon távol.

Otthon, a Zámbó család is érzelemben gazdag.

Voltam náluk fönt a lakásban, ahol az édesanyja él.

Viszonylag tágas, ötszobás lakás.

Mindegyik testvérnek saját szobája volt, ennek

ellenére mind az öten egymás mellett aludtak összebújva.

Jimmy Chicagónak hívta azt a kerületet.

Vagány környéknek számít még a mai napig is. A

gyengék nem sokáig maradnak talpon. Jimmynek a

feje tetején, kisebb foltnyi területen ritka volt

a haja. Ez egy gyerekkori verekedés következménye.

Mesélte, ütöttek felé, hátrakapta a fejét és beverte

az iskolaépület kôkapujába. A fejbôrébôl kiszakadt

egy rész.

Nem szerette, ha oly módon fotózták

vagy filmezték, hogy ez a folt látható legyen,

tartott a rossz nyelvektôl, nem akarta, hogy

kopaszodással vádolják.

Egyszer a kerületben jártunk, megkért,

kanyarodjam a volt iskolája elé, és

megmutatta az ominózus kôkaput.

 

Második fejezet

Tegnap este - január huszonkettedikén

- sétáltam a Feneketlen tó környékén. Bementem

a Szent Imre templomba, ahol annak idején

megkereszteltek. Alkonyodott, a lemenô napfényen

vastag felhôk ültek. Szürkület borította a budai

házakat, de a templomot reflektorok világították.

Királynôként magasodott ki a csendes tájból, a lábai

elôtt hevert a kihalt tó partja.

Még bennem élt Jimmy temetésének emléke.

Elsô búcsúztatása abban a templomban

történt, ahol megkeresztelték. Számomra furcsa

volt ez a kettôsség.

A szentmisét január tizedikén celebrálták

a Rózsák terén, a görög katolikus kistemplomban.

Ünnepekkor is abban a kápolnában

találkoztak a családtagok, karácsonykor, húsvétkor

ott gyakorolták a vallásukat.

Amikor Jimmy megszületett, annál az

oltárnál keresztelték meg, ahol végleg

elbúcsúztak tôle.

Leültem a Szent Imre templom utolsó padjába.

Kevesen voltak bent. Egy szegényes

külsejľ idôs asszony, kopott, agyonmosott, barna

fejkendôjét igazgatta, majd összekulcsolt kezét a

padon pihentette. Fejét mélyen lehajtotta, nem

láttam az arcát.

Ültem és Jimmy életét próbáltam átgondolni.

Nem tudtam elterelni gondolataimat a halálról.

Elképzelhetô, ha majd befejezem a földi életemet,

innen kísérnek utolsó utamra is?

Itt kereszteltek meg, itt fognak elbúcsúztatni?

Leszek-e én az életben annyira megbecsült, hogy

ha majd szeretteim elkísérnek az utolsó utamra,

akkor nemcsak fájdalmat, hanem büszkeséget is

érezzenek a lelkükben?

A végzetes baleset és a temetés között eltelt közel húsz nap.

A Rózsák terén a templomban éreztem a család

igazi, mély fájdalmát. Kevés szó esett, mindenki

magába szállt. Bensôséges szentmise volt.

Hangfalakat szereltek fel az épületen

kívül, hogy a téren összegyľlt gyászolók is hallhassák

a szertartást. A szentmise befejezéseként

Jimmy vallásos dalai csendültek fel.

Kétszer jártam itt a mise elôtt,

biztonsági szempontból átnéztem a helyszínt.

A hátsó kijáraton keresztül lehetett

behozni és kivinni a családot. A templom mögött

tudtunk megállni az autókkal. Szabaddá tettem a

területet, három-négy autó befért egymás után. Bezártuk a

rácsos kaput, hogy mások ne tudjanak bejönni

az utcáról.

Beszéltem a pappal, aki a misét

celebrálta. A plébánián a megemlékezést megelôzô napon csörög-

tek a telefonok és az emberek az

ország minden pontjáról érdeklôdtek, ha hoznak

hálózsákot, alhatnak-e éjszaka a templomban.

Valószínľnek tartom, nem aludt ott senki, hiszen

éjszakára bezárják a kapukat. Vittem magammal néhány

biztonsági embert. Kívülálló nem léphetett be a

templomba.

Hatkor kezdôdött a mise. Fél hat körül

érkeztek meg a családtagok, külön-külön. A kis

utcát rendôrök felügyelték, nem lehetett áthaladni

autóval, csak a hozzátartozóknak.

Nagyszámú tömeg verôdött össze. A templom

elôtti téren körülbelül másfélezer ember

állt összezsúfolva.

Megrázó volt, amikor Jimmy édesanyja

érkezett meg. Beálltak az autóval, kinyitottam

neki a kocsiajtót, a család némán állt körülöttem.

Jimmy édesanyja kiszállt, az elsô útja hozzám ve-

zetett, zokogva a vállamra borult, és megköszönte,

hogy mindig a fia mellett voltam.

- Csak maga tudott vigyázni rá - mondta.

Jimmy édesanyja érezte, ha azon a végzetes na-

pon együtt vagyok a fiával, akkor valószínľleg

nem történik meg a halálos kimenetelľ baleset.

Soha nem engedtem, hogy betárazott fegyvert ve-

gyen a kezébe.

Ültem a Szent Imre templom hátsó padjában és

eszembe jutottak Jimmy hajnalig tartó szórako-

zásai.

Reggel öt-hat elôtt sosem mentünk haza.

Sokszor megálltunk a Garay téren, a piacon, pa-

pírtányérról hurkát, kolbászt ettünk friss kenyér-

sarkával, uborkával, mustárral, majd mľanyagpo-

hárból teát vagy szódavizet ittunk.

Jimmy ezeket a hajnali, egyszerľ környezetben

eltöltött reggelizéseket nagyon szerette.

Ćlltunk a bádogpult elôtt, a pecsenyések már is-

merték ôt, ilyenkor szinte senki nem volt a piacon,

és mi ettünk az elsô adagból, amit aznap lesütöttek.

Jimmy igényelte, hogy néha hétköznapi, névte-

len ember számára élvezhetô örömöket is a magá-

énak tudhasson.

Ćltalában napjában egyszer evett, de nagyon

kényes, igényes volt arra, hogy milyen ételt tesz-

nek elé.

A késôbbiekben, amikor már közeledett a negy-

venhez, valamit tenni akart a külsejéért.

A garázsában állt egy kondícionáló gép, fekve-

nyomópad, kézi súlyzók. Folyamatosan írtam ne-

ki edzésterveket és mutattam a gyakorlatokat.

Sportos idôszakaiban, amikor komolyan vette az

edzéseket, viszonylag rövid idô alatt, két-két és fél

hónap alatt igen látványos eredményt ért el. Elég

szépen kidolgozta magát. Ilyenkor heti két-három

alkalommal edzett. Ćltalában este hat óra felé kezd-

te a gyakorlatokat, és amit fölírtam neki, azt el

is végezte, sôt, néha, amit egy hétre írtam föl, azt is

ledolgozta két nap alatt. Megszállott volt ebben is.

Pedig mondtam neki;

- Nem szabad túlzásba vinned, az izmoknak pi-

henniük, regenerálódniuk is kell, mert ha túledzed

magad, nem fogsz fejlôdni, sôt, könnyebben sé-

rülsz meg.

Szívós volt, iszonyú kitartással edzett.

A Story Magazinban 2000 nyarán megjelent róla

egy félmeztelen címlapkép. Utána, néhány héttel

késôbb minden idôk egyik legnagyobb példány-

számban eladott Story Magazinja, amin Jimmy fél-

meztelenül fürdônadrágban látható.

Ennek a fotónak pozitív és negatív visszajelzései is voltak.

Ebben az idôben az italt teljes

egészében elhagyta, csak ásványvizet ivott.

Śj étrendet állítottam össze: fehér, száraz

húsok - pulykamell, csirkemell, hal - a

halat nem igazán szerette -, salátafélék, rizs, fôtt

krumpli, és lehetôleg nem olajban sütött ételek.

Odafigyelt rá, elég komolyan

betartotta. A turnék folyamán, amikor idegen helyen

aludtunk - négy-öt napokat -, és minden vacsorát

együtt töltöttünk el, odaadta nekem az étlapot,

hogy rendeljek neki azt, amit jónak látok.

Szerette a cukornélküli ananászlevet,

mert az zsírégetô hatású. Az ásványvíz mellé ezt itta

állandóan. Ügyelt a diétájára, az étrendjére és

elég emberi idôpontban, hajnali két-három óra

körül elmentünk aludni.

Délelôtt tizenegy tájban felkeltünk.

Ćltalában átszólt hozzám telefonon, hogy lemenne

inni egy kávét vagy valami reggelit

elfogyasztani. Ahogy összetalálkoztunk a folyosón, mondta,

már egy órával elôbb felkelt és lenyomta az

aznapi fekvôtámasz adagját.

Egy átlag negyvenes éveiben járó férfi

alkatához képest elég jól nézett ki. Volt

hasa, amit nem tudott ledolgozni, így a zsírleszívást

választotta. A hasgyakorlatok - a felülések, a

lábemelések - terhelik a gerincoszlopot, ezeket nem

erôltette.

Hiú volt, de közben a humorát nem veszítette el.

A legelsô Zámbó Jimmy viccet tôle hallottam. Nem

mesélem el azt az ócska poént.

Kettôs érzülettel állt a dologhoz. Elôször is ez

valamilyen módon minôsítés, csak az elismert em-

berekrôl születnek viccek.

Ezt a részét viszonylag pozitívan értékelte. Más-

részt nagyon fájt neki, hogy állandóan a külseje

miatt támadják. Ezt soha nem mondta ki. Csak az

a néhány ember tudta és érezte, aki igazából kö-

zel állt hozzá. A külvilág felé, a sajtó felé, a média

felé mindezt úgy kezelte, mintha nem foglalkozna

a dologgal.

A koncerteken a közönség vegyes összetételľ

volt, nagyon fiataloktól kezdve az egészen idôse-

kig. Jimmyt meghatotta, hogy - fôleg az utóbbi

idôben tapasztaltuk - egyre több pár jött ki a kon-

certjére. Láttam, a fiú átöleli a lányt és együtt hall-

gatták végig a dalokat, táncoltak a színpad elôtt.

Az ôszinteségével hatott az emberekre, a dalai is

ôszinte érzelmeket tártak fel. A dalokat zömében

ô írta. Felvállalta az érzéseit zenészként és magán-

emberként is. Igyekezett mindig önmagát adni.

Edit asszonyt csak felületesen ismertem.

Érték- és szintmérô volt Jimmynél; hogy kit en-

gedett be az otthonába.

Edit asszony többnyire otthon volt,

a gyerekekkel foglalkozott, intézte a ház

ügyeit. Jimmy zenész kollégái, akik az évek során gyakran

cserélôdtek, nem tegezhették a ház asszonyát. Jimmy

elvárta, hogy a feleségét magázzák. Ez alól néhány

barát jelentett kivételt, egytôl-egyig

zenész szakmán kívüliek. Védôburkot vont a családja

köré, s nem hagyott senkinek sem behatolási

lehetôséget.

Dáridó turné, 98 telét írtuk, az

asszony otthon volt a gyerekekkel. Túl sokáig nem

lehetett titokban tartani, hogy hol lakik. Voltak

rajongók, akik napközben kimászkáltak a házhoz,

becsöngettek, leveleket dobáltak be, virágokat

hagytak ott. Jimmy arra kért, éjszakára küldjek egy

biztonsági embert a ház elé, aki figyelt arra, hogy a

házba senki ne mehessen be, amíg ô távol van. A házôrzô

kutya ellenére csak így aludt nyugodtan.

Az utolsó házassági évfordulójukat -

augusztus huszadikán - a Hilton Szállóban

ünnepelték. A nagyobbik fiúnak van jogosítványa, mégis

engem kért meg, menjek el a gyerekekért a

csepeli házba, és vigyem el ôket a szállodába. Mondta,

nem azért, mert nem bízik a fiaiban, hanem ô így

nyugodt, ha tudja, én viszem ôket.

Jimmy ritkán járt báli rendezvényekre,

nem volt "nyomulós" fajta. Ha mégis elment, például az

Operabálba vagy hasonló szintľ partyra, a felesé-

gét gyakran magával vitte.

Nagy fájdalma volt, hogy nem tudott közös csa-

ládi programokat tervezni, például, hogy elmenje-

nek együtt moziba. Imádta a mozit!

A premiert követôen körülbelül fél év múlva jön

ki videokazettán egy mozifilm. Mindig tôlem kér-

dezte, mit érdemes megnézni. Egy idô után már

készültem, otthon felirkáltam magamnak a filmcí-

meket, hogy tudjam neki mondani, melyiket nézze

meg.

Nagyon sok filmet látott. Ebbôl a szempontból

mindenevô volt, igyekezett mindegyik mľfajba

belekóstolni. Egyik kedvence az Indul a

bakterház volt.

Szerette a színházat is, szíve szerint minden be-

mutatóra elment volna, de tisztában volt vele,

hogy nem tudná zavartalanul végignézni a darabot.

Ugyanakkor jól esett neki, ha felismerték a kocsiban. Egyszer az M7-es autópályán vesztegeltünk

a csúcsforgalom kellôs közepén. Kilométeres sor

állt, szokás szerint az utat toldozták-foltozták.

Sokan szálltak ki az autóikból, és jöttek oda auto-

gramért, jegyzetblokktól kezdve mindenféle kis

cetliket adtak be az autó ablakán. Ilyenkor a nálunk

lévô fényképeket is dedikálta a rajongóinak.

A rajongóira mindig figyelt, megadta

nekik a tiszteletet. Nyilvános helyeken eleinte úgy ment az

autogramkérés, hogy meglepetésszerľen

feltľnt valaki, és autogramot kért. Sokszor

alkalmatlan volt a helyzet és ilyenkor nehéz volt

az embereket megállítani. Közbeléptem:

- Ne haragudjon, a mľvész úr most nem ér

rá!

Ha úgy ítéltem meg, nem szívesen venné,

ha ezzel zavarnák, akkor az elôre dedikált

fényképeket szétosztogattam. îgy mindenki jól járt.

Edit asszonynak az elôzô házasságából

született két gyermeke, egy fiú és egy lány. A

kislány végzetes biciklibaleset áldozata lett.

Az ô emlékére született a Még nem veszíthetek címľ

dal. Jimmy a felesége fájdalmát mondja el a dalban. Az Irigy

Hónaljmirigy többek között ezt is szerette volna

parodizálni, de Jimmy nem engedte. Ez a dal szent

volt a számára.

A csepeli ház igazi otthonnak számított: Edit

asszony mindig ébren várta férjét, nem számított,

hogy milyen késôn ért haza, mindig kijött a kert-

kapuhoz fogadni ôt.

Amikor elôször mentem hozzájuk, arra számí-

tottam, hogy hivalkodó, magamutogató lakásban

élnek. Ezzel szemben barátságos, családias otthon

fogadott.

Beléptem az ajtón, Jimmy hangszerei az egyik

sarokban, a gyerekjátékok lent sorakoztak a földön.

Aranylemezei, oklevelei abban az idôben még csak

az étkezôvel szemközti falfelületet foglalták el.

Késôbb az idô múlásával a szabad felület

egyre fogyatkozott - évente jelent meg újabb

lemez, s az ezért járó elismerések is ide kerültek:

arany, platina, majd gyémántlemez formájában. Ez

volt Jimmy dicsôségfala.

A földszinten a nappali mellett

található - egy lépcsôfokkal feljebb - az étkezô és

társalgó. Ezt abban az esetben használták, ha baráti

társaság jött össze vagy sajtónyilatkozatokat adott.

Jimmy kedvenc helye az étkezôben volt: az

asztalfôn egy szék, ami kicsit trónra emlékeztetett.

Oda nem ült le senki más, ezt mindenki tiszteletben tartotta.

Imádta a felesége fôztjét. Szerette az

újházi tyúkhúslevest, a kakas pörköltet

kapros-juhtúrós galuskával. Néha Jimmy is fôzött. Egyik

alkalommal, amikor az asszony kint volt a telken, egy átmulatott

éjszaka után, délben értünk haza. Éhes

volt, azon tanakodtunk, hova menjünk, mit együnk.

Benézett a hľtôbe, és az ott lévô alapanyagokból

elkezdtünk fôzôcskézni. Pörköltet csináltunk. A

húst ô készítette el, a tésztát pedig én fôztem

hozzá.

Errôl a történetrôl eszembe jut Jimmy

nyaralója, ami egy dunai szigeten van, amit

természetesen csak csónakkal lehet megközelíteni.

Szeretett horgászni. A horgászkalandjait mindig

elmesélte, mit sikerült vagy éppen

mit nem sikerült fogni. Ha volt kapás, akkor a halászlét

ô készítette el. Szerette, ha többféle halból készül. Tett bele

pontyot, keszeget, harcsát. Nagyon jóízľen fľsze-

rezett.

Amerikai utam során én is gyakran horgásztam.

Kifogtuk a halat, a tó partján lapáttal fejbevág

tuk, megpucoltuk, kibeleztük.

Éppen szedegettem ki a tartalmát és kivettem az

úszóhólyagját. Alaposan felfújódott. Mellettem állt

az amerikai srác, Chad, a ház és a stég tulajdonosa.

- Szerinted ez micsoda? - kérdeztem tôle.

- Lungs - magyarul - tüdeje. - köpte gondolko-

dás nélkül a választ.

Azóta is azon gondolkodom, hogy lehet az ame-

rikai halaknak egyszerre tüdejük is, kopoltyújuk

is. Śgy látszik, nálunk a halak nem full-extrásak:

Ráhagytam. Ennyi idôs korban már kár bele-

kezdeni a nevelésbe.

Jimmy rajongott a hajókért. Voltak motorcsó-

nakjai, szeretett velük száguldozni.

Megjegyzem, nem véletlen, hogy nem a Rózsa-

dombon lakott, és nem Balatonon vett nyaralót.

Kerülte azokat a helyeket, ami az újgazdagok ked-

velt lakóhelye vagy üdülôparadicsoma.

Egyik ismerôse születésnapi bulit rendezett; egy

gôzhajót bérelt ki, ami a Dunán közlekedett fel-alá.

Jimmy hajnalban gondolt egyet, megkért, vi-

gyem ki a nyaralóba. Megérkeztünk a szigethez, a

felesége átevezett értünk csónakkal. Körülbelül

hajnali két óra lehetett. Az asszony lefeküdt, mi

pedig átültünk a motorcsónakba.

Ez egy augusztusi éjszakán történt. Csillagos

ég, csönd, a víz iszapos, élénk illatát nem felejtem

el. Nagyokat szívtunk a friss levegôbôl.

Egy héttel azelôtt vette a motorcsónakot, ki akar-

ta próbálni, mit is tud, hogy megy a vízen. Mind a

ketten öltönyt viseltünk. Mentünk vagy száz-

hússzal, a csónak örvénylô hullámokat vert, Jim-

my a hajóorral szembefordult a hullámoknak, azo-

kon akart átbukdácsolni. Többször figyelmeztetett,

kapaszkodjak erôsen. Kalandos éjszaka volt.

Ezután visszavitt a partra és mondta:

- Két napig szeretnék a szigeten pihenni. Az

autót vidd el, csak vigyázz, hogy olyan helyen állj

meg, ahol nem nyúlnak hozzá.

Megbízott bennem, pedig az autóra nagyon ké-

nyes volt. Mindig Mercedessel járt.

 

Csilláros teltházak

A késôbbiekben szükségessé vált, hogy átkerül-

jenek a koncertek nagyobb befogadóképességľ

térbe - sportcsarnokba -, a közönség már kinôtte a

kisebb mľvelôdési házakat, színháztermeket. Jim-

my ezt úgy fogalmazta meg, hogy csilláros telthá-

zak elôtt léptünk fel, azaz a csilláron is lógtak

az emberek.

Minél nagyobb volt a tömeg, annál indokoltab-

bá vált, hogy ne egyedül kísérjem el, hanem le-

gyen mellettünk még egy biztonsági ember.

Ügyeltem rá, hogy a színpad hátsó része védett

legyen. A technikusokkal egyeztettem, hogy

lehetôleg úgy építtessék fel a színpadot, hogy hátulról

csak egyetlen be- és kijárat legyen. A

segítôtársammal megálltunk a színpad két oldalán úgy, hogy

Jimmy és a közönség között legyünk. Ha valaki

túláradó rajongással beszaladna, azonnal reagálni

tudjunk.

Amikor a család is jött velünk, a társam törôdött

a gyerekekkel, ô figyelt oda, hogy ne kószáljanak

el. Ha ki kellett ôket kísérni valahova, ment

velük, én pedig Jimmy mellett maradtam.

Az utóbbi évek során Zsoltival, majd Sefivel jár-

tunk koncertezni, mindketten komoly képessé-

gekkel rendelkeznek a küzdôsportok területén.

Shaolin kung-fuval foglalkoznak, a Robert Lyons

vezette világbajnok kung-fu csapat

tagjai. Sefi tanítani kezdte Sebastiánt, a középsô fiút, a

mai napig ô az oktatója.

Jimmy büszke volt rá, hogy mindegyik

gyermekének fontosak az érzelmek, belsô

értékek. Ćllandóan puszit adtak egymásnak, nem

szégyellték ezt a kedves testi érintkezést, sôt, nem

titkolták egymás elôtt a könnyeiket sem. Jimmy

érzelmes világot teremtett köréjük. Ugyanakkor mindig

azt mondta, báránynak nevelt farkasoknak

akarja ôket, kifelé bárányok, szelídek legyenek, de ha

bizonyítani kell, változzanak farkasokká, tudjanak

kemények is lenni.

Ez a nevelési szempontja biztosan

összefügg azzal, hogy ô nehezen tudott érvényesülni,

meg kellett tanulnia a harcot.

A mérce mindig a közönsége volt.

Sashalmon, az Ćllomás Presszóban már egészen

fiatalon hangszer mögé állt, nem volt még elég idôs

ahhoz, hogy az igazi pesti éjszakában felléphessen,

így ezt a lehetôséget választotta. Nem nézte le a

szegény környezetet.

Sokszor mondta, bárkinek a szívét és a

torkát kiénekli bármikor. Śgy tudott elôadni

nagy, világhírľ slágereket, hogy az embernek a szôr

felállt a karján. Chris de Burg Midnight Lady

címľ lírája jó példa erre. îrt ehhez magyar szöveget is.

Az sem véletlen, kevés olyan koncerten játszott

száma van, aminek a szövegét ne tudnám kívülrôl.

Pedig nem azzal a szándékkal álltam a hangfal

elôtt, hogy a dalszövegeket memorizáljam. Vala-

hogy megmaradtak bennem. Nagy élmény volt ôt

hallgatni, szeretetet vagy irigységet váltott ki

másokból, közömbösséget soha. Ha kellett, könnye-

zett, ha kellett, zokogott daléneklés közben.

Hitelesen adott elô.

Śj élményekre vágyott szüntelenül. Azt is meg-

fogalmazta nem egyszer, képtelen arról írni, hogy

otthon milyen a pörkölt. A szenvedély állt hozzá

közel. Mondta, azt tudja leírni, amit átél, átérez,

empatikus képességgel gazdagon megáldott em-

ber volt. Ćtérezte mások gondjait, gondolatait.

Amikor baráti társasággal beszélgetett, beleélte ma-

gát mások helyzetébe. Ilyenkor mesélte, sok fájda-

lom érte már, amin nagy erôfeszítések árán jutott

túl, de minden keserľséget nem élt át személyesen,

amit leírt a dalaiban. Nem akarta, hogy sajnálják.

Idegen emberek fordultak hozzá problémáikkal.

Az egyik ismerôse hosszú ideig kórházban fe-

küdt, rákos beteg volt, idôvel azonban az állapota

stabilizálódott, nem burjánzott tovább a rosszindu-

latú daganat. Nos, ez az ember úgy gondolta, an-

nak köszönheti a felépülését, hogy Jimmy dalait

hallgatta. Eljött hozzá, hogy kifejezze a háláját.

Jimmy leültette ôt maga mellé és tövirôl-hegyire

elmeséltette a történetét. Láttam rajta, együtt érez

vele, és megpróbál teljesen azonosulni az

erôs élménnyel. Ebbôl születtek aztán a dalok. Más

emberek érzelemvilágából is sok ihletet

merített. Ha úgy érezte, hogy a beszélgetôpartnere a

számára felhasználható gondolatokat közvetít, többször

megismételtette vele a mondókáját. Ez néha

meglehetôsen öncélúnak hatott. De senki sem

ellenkezett vele.

Mint minden családban, náluk is voltak

kisebb-nagyobb nézeteltérések. Sokszor Edit

asszony megfogta a kisgyereket, Adriánt, és néhány

napra elköltözött otthonról. A nagyobbak az

apjukkal maradtak.

Egyszer, amikor Edit asszony elment a

kisgyerekkel, kint jártam Csepelen. Jimmy ült a

zongoránál és egy szomorú dalt énekelt:

Most kell, hogy nagyon szeress,

szorítva magadhoz ölelj, mert

most semmi nem biztos.

Ma a jó is olyan rossz.. . nekem!

Sebastian ott kuporgott mellette, együtt

búslakodtak. A fiúnak hiányzott az anyja és a

kisöccse, Jimmy pedig tanácstalanul nézett maga elé,

nem tudta, mikor jön vissza a felesége.

Bľnbánónak tľnt.

Jimmy zongorázott és Sebastian egy kis

táblát vett fel a földrôl - a legkisebb gyerek játékát -, le-

tette az apja elé, majd mindketten sírtak.

Egyik ilyen alkalommal Jimmy mélyen magába

szállt és megírta az Egyszer megjavulok én címľ

számot. Bement a stúdióba, felénekelte és kazet-

tán átadta nekem azzal a kéréssel, ezt juttassam el

a feleségéhez. Még aznap este kivittem az asszony-

hoz. Aztán csak a végeredményt láttam: másnap a

felesége hazaköltözött, megint együtt volt a csa-

lád. Közel húsz évig éltek házasságban.

 

Jimmy szenvedélyei

Jimmy csak arany ékszert hordott. A

fülében egy háromszög alapú hasáb fülbevalót viselt,

aminek az oldalaira a fiainak a nevét

vésette: Krisztián, Sebastian, Adrián.

Igényelte, hogy a szerettei

valamilyen módon mindig a környezetében legyenek.

Hiába voltak átmulatott éjszakák,

nappalok, reggelente mindig felvette a telefont és

hívta a gyerekeit, a feleségét.

Egyszer két átvirrasztott éjszaka után a

következô napon dél körül feküdtünk le.

Kemény derby volt.

Soha nem iszom kávét, inkább teát, akkor

viszont számolatlanul sok jegeskávét

döntöttem magamba.

Jimmy alkoholt ivott, az ital

felpörgette, gond nélkül bírta alvás nélkül. Sokat

dohányzott. Egy nap két-három doboz Rothmans-t elszívott.

Két végérôl égette a gyertyát.

Soha senkinél nem tapasztaltam, hogy

ennyire bírná az italt, a dohányzást. Mindenki

kidôlt mellôle, de ô még mindig éber volt. Senki

nem állhatott fel az asztal mellôl, senki nem

mehetett pihenni, amíg ô a helyén ült. Sokszor azzal

érvelt, ha megtiszteli a társaságot, hogy közéjük

telepedik és vendégül látja ôket, akkor senki ne

akarjon asztalt bontani. Hiúsági kérdés csinált belôle. Ellentmon-

dás nem nagyon volt, de a háta mögött keményen

bírálták.

A rapszodikusságának elônyös oldalai is voltak.

Amilyen hirtelen elkezdett italozni, olyan

hirtelen el is hagyta azt. Egyik napról a másikra váltani tu-

dott, és csak ásványvizet ivott.

Jimmy erôs akaratú, életerôs ember volt. Bete-

gen, megfázva ritkán láttam.

Nem szegény környezetbôl származott, a csa-

ládja jó módban élt: Tihamér bátyja a vendéglátó

szektorban dolgozott, általában fôpincéri állásokat

töltött be, illetve késôbb saját vállalkozásai lettek.

Jimmy az éjszakában zenélt, fellépett a Tavasz Bár-

ban, bátyja is ott dolgozott akkor.

Tihivel úgy határoztak - mivel mindketten for-

dított életet éltek, ami inkább éjszakai aktivitást je-

lentett -, hogy közösen kivesznek egy kisebb la-

kást és ott élik a saját életüket. El is költöztek a

családi otthonból.

Jimmy mesélte, egy vagy két éjszakát töltöttek

az új lakásban és mentek haza, mert hiányzott az

édesanyjuk fôztje, hiányzott a frissen bevetett ágy.

Aztán megházasodott.

A budapesti jó környezetbôl leköltözött vidék-

re. Szerény körülmények között éltek. Mindig az

érzéseit követte.

Azt is mesélte, régóta cigarettázott

már, a Marlborót szerette. Abban az idôben még

a - mezítlábas - füstszľrô nélküli cigi volt a

sláger. A jobb márkákhoz nehéz volt hozzájutni.

Azért, hogy az igényeit ne kelljen

lejjebb adnia, a cigarettát a felénél mindig

eloltotta és eltette, hogy másnapra is maradjon belôle.

Látszólag csapongok, de az egyik

esemény összefügg a másikkal.

Az apaság fontos volt számára. A

nagyobbik fia belekeveredett a helyi srácokkal egy

kisebb csínytevésbe.

Sebastiánnak volt egy kis arany medálja, kis

bokszkesztyľt ábrázolt, amit Krisztián

eladott ezeknek a srácoknak. Jimmy kérdezte,

hol van a medál. Krisztián nem tudott ezzel

elszámolni. Jimmy odarendelt mindenkit a házhoz.

Megjöttek a haverok, elôkerült a medál.

ž nem a medál anyagi értékével

foglalkozott, hanem azt mondta, amit ô vett a középsô

fiának, azt tôle nem veheti el más. A zsebébôl

elôhúzott egy tízezrest, széttépte, meggyújtotta és

bedobta a hamutartóba, hogy ezzel is érzékeltesse,

nem a pénzrôl van szó, hanem azoktól a tárgyaktól,

amelyekhez jó érzések és emlékek kötôdnek, attól

nem válik meg. A fia elôtt visszavásárolta

a srácoktól az aranymedált.

Ritkán fordult elô, hogy ô kezet emelt volna a

gyerekeire, de ekkor adott a fiának egy

pofont, ott, a társaság elôtt. Aztán kiküldte a fiúkat és sírva

fakadt. Mondta, neki ez borzasztóan fájt, vérzett

a szíve, hogy a saját fiát kellett megütnie. De úgy

érzi, muszáj volt megtennie, miközben félig

belehalt a saját büntetésének szigorúságába.

Krisztián elfogadta az apja viselkedését, elé

állt, ennyit mondott:

- Apuci, igazad van.

 

Mulat a Király

Nem volt ô hétköznapi a szórakozásaiban sem,

bár ezt néhányan másképpen értelmezték. A jó-

kedvét fokozta, hogy miután a pohárból

megitta az italt, az üres poharat hátradobta a

feje mögé. A pohár összetört.

Nem minden szórakozóhelyen vették szívesen a pohárdobálást.

Bementünk egy drinkbárba. Jimmyt olyan

helyre ültettem, ahol tudtam, biztonságban

van, falnak háttal, ajtó, ablak nincs mögötte, nem

közelíthetô meg könnyen.

Utána kimentem a felszolgálókhoz vagy

kértem az üzletvezetôt és tájékoztattam:

- Elképzelhetô, hogy Jimmy néhány poharat

összetör.

Kértem, ne szóljanak rá, ne

figyelmeztessék, söpörjék össze az üvegszilánkokat, írjanak

mindent a számlához és a végén rendezzük a kárt.

Volt, ahol ezt megértették, természetesen nem

jelentett problémát.

Mindig arra törekedtem, hogy tiszta

helyzetet teremtsek, kiküszöböljem a félreértésekbôl

eredô konfliktusokat.

Odáig ne jussunk, valaki odajön az

asztalhoz és felbosszantja ôt azzal, hogy ráförmed,

mert az még soha nem javított a helyzeten.

Egyik helyen megjelent reggel nyolc-tíz óra felé

az üzletvezetô, belépett és látta, miként zajlik a

mulatozás.

Odament a pincérlányhoz, csak annyit kérdezett:

- Hányan vannak?

Ez a kérdés ránk, a testôrökre vonatkozott. Ket-

ten vigyáztunk Jimmyre.

- Ketten - mondta neki a lány. A fônök fölvet-

te a telefont és tárcsázott.

A lány lopva odajött hozzám és megsúgta:

- Vigyázzatok, a fônököm kérdezte, hányan vagy-

tok és utána felhívott valakit. Nem magyarul beszélt.

Odamenten az emberhez, mondtam, ki vagyok,

rákérdeztem:

- Ez a telefon mi célt szolgált?

Dübörgött a válasz:

- Ha tíz percen belül nem tľnnek el, Zámbó

Jimmy soha többé nem fog énekelni!

Ránk hívott egy alvilági csapatot, azt is közölte,

ez a brigád tíz percen belül megérkezik.

Ennyi idôm maradt, hogy rendezzem a számlát

és távozzunk. Bizonyos körülmények között nincs

értelme hadakozni. Fôleg, ha közben a védett sze-

mély is a helyszínen marad. A társam szólt neki:

- Jimmyke, akadt egy kis probléma, indulnunk

kellene.

- Miért? - kérdezte.

- Bejött a tulajdonos, és tíz percen belül valami

alvilági banda itt lesz.

Jimmy nem hallgatott rá, közölte: nem fél senki-

tôl, csak a jó Istentôl, hadd jöjjenek. Jött hozzám a

srác, elpanaszolta:

- Jimmy meg se moccan.

Odamentem hozzá, a fülébe súgtam:

- Jimmyke, hidd el, ez komoly dolog! Ismersz

engem, tudod, nem vagyok vészmadár.

Nekem is ugyanazt válaszolta, ô nem fél senki-

tôl, csak a jó Istentôl.

A segítômet elküldtem az autóért. Járó motorral

az ajtó elé állt. Életemben elôször fordult elô, hogy

akarata ellenére megfogtam, betettem a kocsiba és

eljöttünk.

Ezt azért meséltem, mert volt, aki így viszonyult

hozzá. Nem mindenhol szerették, de a legtöbb he-

lyen elfogadták. Ilyenkor mindig mondta, figyeljek

rá, a borravaló olyan legyen, hogy kifejezze köszö-

netét, hogy ezt a szenvedélyét elviselték. Ezután

az epizód után komoly beszélgetés zajlott le ket-

tônk között. Śgy vettem észre, néha szándékosan

provokál másokat.

Füleken voltunk, egy átmulatott éjszaka után.

Reggel nyolc óra már elmúlt, kisebb étteremben

ültünk. Az emberek a reggeli kávéjukat akarták el-

fogyasztani. Zámbó Jimmy pedig még bent ült, es-

te tíz órától folyamatosan. Fölálltam, behajtottam

az ajtót, mindenkitôl elnézést kértem, mondtam,

zártkörľ megbeszélést tartunk, jöjjenek vissza ké-

sôbb. Jimmy mondta, nyugodtan engedjek be min-

denkit. Hamar elterjedt a hír, itt van Zámbó Jim-

my, ráadásul a JIMMY 1-es rendszámú autó a ven-

déglô elôtt állt.

Húsz percen belül megtelt az étterem. Elindult az

autogramkérôk áradata. Tudtam, ha ez nem szer-

vezett formában történik és megzavarják a beszél-

getésben, akkor egy idô után idegessé válik. A je-

lenlévôket megkértem, aki autogramot akar, legyen

szíves sorba állni, egyesével megközelíteni az asz-

talt. Jimmy aláírt huszonöt-harminc cédulát, utána

folytatta a beszélgetést. Késôbb új emberek jöttek.

Láttam Jimmyn, hogy feszült. Odaálltunk a társam-

mal együtt az asztal két oldalához és nem enged-

tünk több kíváncsiskodót a közelébe.

A bámészkodók közül senki nem fogyasztott

semmit, mindenki ült és tátott szájjal nézte, hogy

Jimmy iszik vagy beszélget. Ľrákon át.

Éreztem, alig várja, hogy valakibe beleköthes-

sen, egy rossz szó, egy rossz mozdulat elég lett

volna hozzá. Nem érzékelte, hogy védelem nélkül

már régen "megették" volna.

Miután kialudta magát, közöltem vele:

- Én megvédelek, de csak akkor, ha te is akarod.

Ha feleslegesen provokálsz másokat, akkor lehe-

tetlen helyzetet alakítasz ki, amibôl mi nem tudunk

gyôztesen kikerülni.

Ezt megértette és elnézést kért:

- Fölöslegesen nem viszlek csínybe - tette még

hozzá.

Jogom volt hozzá, szükség esetén felülbírálhat-

tam a döntéseit, egyedül én, senki más. Évek mun-

kájával érdemeltem ezt ki. Ez is része volt a meg-

állapodásunknak.

Egyik szórakozóhelyrôl mentünk át a másikra,

a társaságból mindenki fogyasztott alkoholt. Egyi-

kôjük Jimmyt invitálta, menjen velük az autóval.

- Jimmyke, ne ülj be mellé, ô is ivott már, téged

veszélyeztet, ha hibázik. - figyelmeztettem.

Mindig hallgatott rám. Azonnal kiszállította az

embert, közölte:

- Most Krisztián vezet.

1995 táján felhôtlenül jól érezte magát az éjsza-

kában. Nem voltak stresszhelyzetek, nem volt ide-

geskedés, laza, gondtalan örömzenélések korsza-

kát éltük. Jártunk a Fortunába, a Gentlemens Club

kisebb zártkörľ helyiségét kedvelte. A barátja; Lui

énekelt ott.

Elkezdôdött a dal, Jimmy beosont a billentyľk

mögé, játszott, kísért, sôt, beállt Lui mellé és duet-

tet énekeltek.

Jimmy egyik kedvence Sinatrának a My way cí-

mľ száma volt. Ezt átdolgozta, írt hozzá magyar szö-

veget, melynek témáját a saját életébôl merítette.

Mint már említettem, ez zártkörü klub, maxi-

mum egy-két asztallal, hat-nyolc vendéggel.

Hajnalban, amikor már csak a család és a közeli

ismerôsök maradtak, kiállt és énekelt.

Sinatra önvallomású dalát hallgattuk Zámbó Jimmy

módjára.

A feszültségek akkor kezdôdtek, mikor a

koncertjeinek a szervezése nem úgy zajlott,

ahogy elvárta volna, például a plakátozást nem

megfelelôen oldották meg.

Mentünk az autóval Nyíregyháza felé. ž

szerette, ha a nagyváros elôtt már két faluval látja

a buszmegállóban, a nagyobb hirdetôoszlopokon a

Jimmy koncertet jelzô plakátokat. Tudta, a

hír az utca emberéhez így jut el a legeredményesebben. Ha

nem látta ezeket, ideges lett, mogorván

beszélt.

Évente kétszer, tavasszal és ôsszel

végigjártuk az országot. A nagyobb koncerttermekben

mindenhol megfordultunk.

Jimmyt egyszer kisebb baleset érte, a

térdénél az ínszalagok meghúzódtak. Félt a mľtéttôl.

Begipszelték a lábát, de ô úgy is végigturnézott

fél évadot A színpad közepén ült egy széken, a lábát

megtámasztotta egy másikon és énekelt.

Eszébe sem jutott, hogy lemondja a

turnét, ott- hagyja a közönséget. Igaz, elôfordult, a

másfél órás koncert negyven percesre rövidült.

Kaptunk szemrehányó visszajelzéseket, miért csak

ennyi ideig van a színpadon. Azt nem vették

figyelembe, hogy könnyezik a fájdalomtól, de mégis

elénekli a dalokat, amíg bírja.

A pihenôidôszak nyáron és télen pár hetet

jelentett. Télen általában elutazott a

családjával külföldre.

Miami Beach-en vett egy kis nyaralóféleséget.

Imádta azt a helyet, azt mondta, ott

tud igazán eltľnni az emberek szeme elôl.

Elôbb-utóbb mindig élôzenés szórakozóhelyen

kötött ki, bekéredzkedett a hangszer

mögé, játszott, énekelt. A közismert

világslágereket jól tudta angolul. Close your eyes - Open

your heart az egyik kedvence volt.

Élvezte, hogy nem ismerik, ô is csupán

egy névtelen, ismeretlen arc. žszinte a

taps, ami a hangjának, zenéjének szól.

 

Harmadik fejezet

Jimmy születése óta csak zenével foglalkozott.

Kissrácként kukoricacsutkából hegedľt készített,

gyufás dobozra befôttes gumit húzott és azt pen-

gette.

Ha kapott egy kis játékhangszert, nem tudott

betelni vele, esténként magával vitte az ágyába is,

aludt vele.

Senki sem kényszerítette a zenész pályára. Ez

volt a szenvedélye. Kizárólag ennek élt.

A lakásukban, az István utcai ötszobás otthonuk-

ban van egy nagyobb nappali szoba, zongora áll a

közepén. Az volt az elsô zongorája, amin gyakorolt.

Édesanyja mesélte, hogy Jimmy halála után bá-

natában letört egy billentyľt errôl a zongoráról, azt

virágcsokorba illesztette és a koporsóval együtt

leeresztették a sírba.

A koncertekre együtt utaztunk. A turnén négyna-

ponként lépett fel, sorrendben mindig Budapesttôl

a legtávolabbi városban kezdtünk, majd minden

nap egyre közelebbi állomáshelyen énekelt. Példá-

ul elôször Nyíregyházára mentünk, onnan Miskolc-

ra, aztán Salgótarjánba, Gödöllôre és még sorolhat-

nám. A negyedik turné-állomás után már szeretett

otthon aludni.

Ezek a hosszú utak alkalmasak voltak

arra, hogy beszélgessünk. Ilyenkor általában ketten

ültünk az autóban. Felváltva vezettünk attól

függôen, éppen milyen kedve, hangulata volt.

Az úton sokszor csöngött a mobilja.

- Jimmyke, átveszem a kormányt, intézd

nyugodtan a telefonjaidat! - szóltam

neki.

Ćtült az anyósülésre, haladtunk tovább.

Az elsô idôben Jimmynek szólítottam.

Egyszer a ház kapujában fogadott, és arra kért,

hogy ne hívjam Jimmynek. Döbbentem álltam,

nyugtalanul néztem rá, próbáltam kitalálni, vajon

mivel bánthattam meg.

- Te azt mondd nekem, Jimmyke, mert közel

állsz hozzám, és akik ebbe a körbe tartoznak, mind

így szólítanak.

Sok idô telt el, míg ezt megszoktam. Elôször túl-

zottan bizalmasnak éreztem. A családja nem így

hívta, a mamája Imicinek, a testvérei Iminek, a ra-

jongók Jimmynek, a fiai apucinak szólították. Soká-

ig kerültem a megszólítást, végül ráállt a nyelvem.

Bizalmatlan volt, mert sokat bántották. Hosszú

idônek kellett eltelnie, míg valakit a bizalmába fo-

gadott. Sokan voltak körülötte, akik barátnak titu-

lálták magukat és a nyomában lihegtek, míg az ér-

dekük azt diktálta. Tudták, sikeres elôadómľvész,

hatalmas rajongótábora van, fontos kapcsolatok-

kal rendelkezik a mľvészvilágon túl is. Ez néme-

lyek számára ellenállhatatlan lehetôséget jelentett,

hogy az ô hátán felkapaszkodva érvényesüljenek.

Śgy álltak hozzá, mľvészember, éli a saját megál-

modott és földtôl elrugaszkodott világát, így évi-

dens, hogy a valódi hétköznapokban megmal-

mozható.

Filléres tételekben át tudták verni, vastagabban

fogott a ceruza, ha rendezte az éttermi számlát.

A késôbbiekben nem véletlenül volt nálam a brif-

kója és fizettem én a fogyasztásainkat. Pontosan

tisztában volt azzal, hogy pénzéhes, törtetô, min-

denre elszánt híénák céltáblája lett. Ćllandóan be

akarták csapni a koncerteken, nem

stimmeltek az elszámolások, a nézôszám, illetve a tényleges

jegybevétel arányai. Trükköztek a reklámozás -

plakátok, rádiós hirdetések - rezsiköltségeivel.

Persze soha nem az ô javára "tévedtek". A végén már a

segítôtársam feladata volt, hogy összeszámolja a

nézôtéren az ülôhelyeket, majd a beengedésnél az

ajtóban álljon a jegyszedôk mögött és összeírja a

belépôt váltó nézôk számát.

Jimmy sajátos módon törlesztett. Szándékosan

rájátszott, nem ért a számokhoz, a

matematika nem az ô asztala, majd a társasága elôtt bohócot

csinált ezekbôl az emberekbôl. Keményen megalázta

ôket. Odáig feszítette a húrt, hogy mindenki

jobbnak látta a saját rafináltságát beismerni.

Eleinte attól tartottam, hogy az észérvek mellett az

erô is szerephez jut. De a testôrét soha nem

használta fel arra, hogy kellô nyomatékot adjon a szavainak.

A "bicskanyitogatásig" fajuló vitákat is

tisztán játszotta. Elôfordult, hogy megpróbált

kiküldeni a terembôl, de nem mentem ki, nem hagytam

magára a puskaporos környezetben. Az erkölcsi

gyôzelmén nevetett, de aki közelrôl ismerte,

láthatta a szemén, hogy valójában ez neki is fáj.

Az én környezetemben is akadt, aki Jimmy

nevével takarózva próbált magának kiváltságokat szerezni.

Jártuk az országot, a koncertturné kellôs

közepén tartottunk.

Jimmy nyugtalan volt, mert az elôzô napokban

kapott egy névtelen telefonhívást, sejtelmesen fi

gyelmeztették, ügyeljen jobban a dolgaira. Ennyi

volt, semmi konkrétum. Korábban is voltak ilyen

"jópofa" hívások, valakinek ez jelentette a legfôbb

szórakozást. Ha otthon volt, nem aggódott, de így

a távolból féltette a családját. Kiküldtem éjszakára

a háza elé egy biztonsági embert, aki ült az autó-

ban, vigyázott a családra. Valamikor hajnalban ér-

tünk a csepeli házhoz, bemutattam Jimmynek az

éjszakás ôrt.

Sietôsen elköszöntünk egymástól, másnap újból

fellépés, mindenkinek szüksége volt a pihenésre.

Engem az emberem vitt haza.

Kiértünk Csepelrôl, haladtunk a Soroksári úton.

A Petôfi híd lábánál a rendôrök leintették az autót.

A segítôm nagy vehemenciával kiugrott a kocsiból

és parancsoló hangon közölte az igazoltatókkal: ô

Zámbó Jimmy testôre, munkából igyekszik haza,

ne fárasszák már felesleges dolgokkal, engedjék

tovább. Csendesen összehúzódtam az anyósülésen.

Még talán ki sem hľlt a bemutatkozó kézfogásuk,

máris testôr lett belôle. Gyorsan változik a világ. A

rendôrök tüzetesen átvizsgálták a papírjait.

Mielôtt elkezdôdött a koncert, a technikusok ala-

posan leteszteltek minden hang- és látványtechni-

kai eszközt. Jimmynek komoly fény- és hangpró-

bára volt igénye. Biztosra ment, tudni

akarta, hogy a fellépés sikerét tôle független tényezôk

nem zavarják meg. Lement a nézôtérre,

ellenôrizte a díszlet felépítését, fények beállítását,

hangszerek elhelyezését, mindezt a nézôk szemszögébôl.

Zsľrinek hívta a közönséget, a

zenész-szlengben ez fontos kifejezés. Jimmy akkor

örült, ha úgy érezte, a "zsľri" elégedett.

A reflektorokat egy állványzatra szerelték föl,

hogy kellôen bevilágítsák a nézôteret és a

színpadteret is. Fölé, egy szabad területre

óvszer reklámot ragasztottak. Senki nem tudta, miként

került oda.

Igazából ez a szervezô businesse volt,

de nem szólt senkinek; hogy kifüggeszti a közönség elé

premier plánban az óvszer-reklámot. RĆKĽ gumi

- hirdette a felirat.

Jimmy meglátta, elkezdett tombolni,

üvöltött:

- Szakítsátok le azt a rákos gumit, az

én koncert-

jeimre nem drogosok, nem homoszexuálisok járnak!

Ez a fellépése elôtt pár órával történt.

Ezek az ízléstelenségek kiborították.

A másik gyenge pont a vidéki

koncerttermek rendész szolgálata volt. Eleve piros

pont, ha a brigád döntô hányada még nem teljesen

illuminált. Az ajtóban, a közönség fogadására néhány helyen

alaposan rákészültek, a festékes melósruhától

kezdve a ciklámenszínľ, foltos könyökľ zakóig

minden variáció elôfordult. A jegyszedôk füle

mögött ceruzacsonk.

Jimmy hazakergette ôket.

Meghatározta a hangulatát, hogy milyen fogad-

tatásban részesült.

Beléptünk az ajtón, ott ült egy portás vagy sze-

mélyzeti vezetô. Akadt olyan hely, ahol még csak

nem is köszöntek. Jimmy döbbenten fogadta az

ilyen eseményeket. Nem lehet tudni, miért visel-

kedtek így. Meghívták, koncertjének a bevételébôl

részesültek, de a meghívott mľvésznek elfelejtettek

köszönni. Jimmy ilyenkor mindig elmondta: nem

érti, miért ilyenek. ž azért jön, hogy ezeknek az

embereknek örömet szerezzen, hogy ezeknek az

embereknek a problémáit feledtesse a koncert ide-

jére. ž azt akarja, hogy a szívüket tárják ki elôtte és

fogadják be a dalait. Erre az ajtóban az elsô szem-

bejövô embertôl az ajtóban megbántást, gyľlöletet

kap. Lenyelte a fájdalmát és mosolyogva állt a kö-

zönsége elé.

A dalokat nem egymás után gyors tempóban

énekelte, hanem két szám között mindig beszél-

getett a közönséggel. Kérdéseket tett fel vagy me-

sélt rövid, kedves történeteket. A színpadon áztatta

ezeket a helyi szervezôket, a rajongóinak elmesél-

te, miként fogadták. Végezetül Jimmy megfogal-

mazta:

- Ez a fogadtatás nem méltó a közönséghez,

nem méltó ehhez a városhoz. - Díjazták a nyíltsá-

gát, az ôszinteségét megtapsolták.

Beléptünk a mľvelôdési házba vagy színházte-

rembe, ahol az elsô út nem az öltözôhöz,

hanem a színpadra vezetett.

A zenészek külön jöttek. Pontos érkezést

vártak tôlük, hogy a hangszereket

összeszereljék, behangolják. A technikusok idôben

elkészültek a fényekkel, a hangosítással, a hangfalakat

felállították, a hangmérnök a széksorok mögött helyezte

el a keverôpultot.

Jimmy mindenkivel váltott néhány szót, utána

odaállt a billentyľk mögé, játszott, énekelt. Az

Amerikából hozott dalokból idézett. Repertoárjá-

ban szerepelt Elvis Presley, a Hair és a Macskák

slágerei. Beült a dob mögé, kézbe vette az ütôket,

dobolt. Elkérte a gitárostól a hangszerét, megpen-

dítette a húrokat, a lírai balladáktól kezdve a ke-

mény rockig minden mľfajt megszólaltatott. Min-

dig a saját mikrofonját használta, amit otthonról

hozott. Egy fekete kis bôröndben tartotta. Odaad-

ta a hangmérnöknek, hogy állítsák be, cseréljenek

benne elemet. Ezt minden helyszínen kérte - mert

zsinórnélküli volt -, félt, nehogy az elôadás alatt

az elem gyengesége miatt elmenjen a hang.

Megkezdôdött a hanggal a beállás, az úgyneve-

zett sound check. A saját hangszínét magának állí-

totta be, hiába volt ahhoz jó füle a

hangmérnöknek, ô még azt is tudta korrigálni. Odaállt a

vezérlôpult klaviatúrájához és addig tologatta a

billentyľket, amíg megfelelônek nem ítélte a kimenô

dallamot.

Ezután saját számokat próbáltak el, amit a kon-

certen játszottak, hogy meghallgassa,

milyen szé-

pen szól. Mikrofonnal együtt lelépett a színpadról,

kipróbálta, lent jól hallja-e a közönség a

zeneszámokat. Mindenre odafigyelt.

Az egyik koncert elôtti beálláson az Egyszer

megjavulok én címľ dalát, amit a feleségéhez írt,

elrapelte. Szólt a zene, vonaglott hozzá.

Ľriási volt.

Fantasztikusan jól sikerült, mindenki

"szakadt" a nevetéstôl.

Szerzôdéseiben kikötötte, hogy ô dohányozhat

a színpadon a próbák idején. Rágyújtott,

félretette az égô cigarettát, zenélt, ismét fölvette a

cigarettát.

A dohányzás a feszültségét oldotta.

Ahelyett, hogy kerítettek volna számára egy

hamutartót, mindig a helyi Bim-bam Führer -

ez is szavajárása volt -, aki olyan mindenes, kis

fontoskodó, odajött és rászólt, oltsa el a

cigarettát, mert nem szabad dohányozni.

Egy idô után már tudtam, ezeket a helyzeteket

miként kell kivédeni, hogy ne idegesítsék föl.

A próbák alatt az egész nézôteret kiürítettem.

Szívesen idézett hazai elôadókat. Egyik nagy

kedvence Máté Péter vallomása volt:

Hosszú-hosszú évek emléke összefľz veled.

Mennyi-mennyi mindent köszönni tartozom neked.

Tévúton járok, sajnos néha-néha én,

De bárhová megyek, te ott állsz az út végén. . .

Ezek bensôséges hangulatot igényeltek, idege-

sítette, ha a próba alatt idegenek is bámészkod-

nak, hallgatóznak.

Mindig hajkurászni kellett a ruhatárost, a takarí-

tónôt, menjenek ki, csukják be az ajtót.

A színpadon elôször magázta a közönséget, az-

tán tegezôdve mondott egy-két mondatot:

- Jó estét kívánok Önöknek, nektek. îgy be-

szélt, hogy mindenkihez szóljon egyszerre.

A keleti országrészt jobban szerette, mert ott

sokkal oldottabb, tüzesebb közönség fogadta. Arrafe-

lé már az elsô nóta után táncoltak a színpad elôtt.

Az észak-nyugati részen, Gyôr, Sopron, Mosonma-

gyaróvár és az osztrák határ mentén nyugodtabb

emberek hallgatták ôt, az elsô három számnál még

ültek a helyükön, tapsoltak. Jimmy ezeken az állo-

másokon, két szám között biztatta ôket:

- Lehet táncolni, mindenki mulasson! Önök

nem az Othello elôadására jöttek. Nem kell fegyel-

mezettnek lenni.

A közönség föloldódott, táncolt.

Ami az élete folyamán történt vele, azt

megosztotta a közönséggel.

- Ezt a számot azért írtam -

megmagyarázta a hátterét -, mert a feleségemnek

szeretnék örömet okozni. A másik, amit elénekelek, az

a gyerekeimrôl szól.

A közönség szerette ezeket a beszélgetéseket.

Van egy száma, a Legszebb könnyek a

címe, a Csak egy vallomás címľ lemezén jelent meg.

Ez a dal akkor született, mikor kint zenélt Amerikában.

Idézet a szövegbôl:

Ha meglátom, hogy könnyes szemed,

szívem ettôl beleremeg, úgy féltelek.

Én legyôzném a csodasárkányt,

elkergetném a csúf boszorkányt, -

úgy szeretlek.

Ezt a dalt Krisztián fiának írta.

Jimmy messze volt a családjától. A fiával sokat beszélt telefonon,

aki sokszor panaszkodott:

- Apuci, hiányzol, éjszaka mindig rád

gondolok.

Jimmy azt felelte:

- Kisfiam, ha lefekszel, nézz fel az

égre, válassz ki egy csillagot, beszélj hozzá, és

akkor én azt hallani fogom kint Amerikában!

Amikor a közönség nehezen oldódott fel,

új ötletekkel állt elô. Azt mondta, születésnapja van.

Aki ismerte ôt, tudta, hogy mindez

csupán játék, hiszen januárban sosem koncerteztünk. Felköszön-

tötte a közönséget, töltött magának egy pohár italt.

Lement a nézôk közé, hozatott még poharakat, az

emberek kezébe adta és koccintott velük.

Annyira hitelesen adta elô, hogy elôször én is el-

hittem. Buli után mentem be az öltözôjébe és bol-

dog születésnapot kívántam. Rám nézett és kér-

dezte:

- Tudod kinek van születésnapja? Gustav Hu-

saknak meg Majakovszkijnak.

Elnevette magát, majd hozzátette, mindent meg-

tesz, hogy a közönsége jól érezze magát, és ha eh-

hez az kell, hogy aznap születésnapja legyen, ak-

kor lesz is.

Nem láttam olyan hangszert a kezében, amit ne

tudott volna megszólaltatni.

Zenész szlengben a tangóharmonikát mellzon-

gorának nevezik. Jimmy ezen autodidakta módon

tanult meg játszani, gyermekként. Csak éppen for-

dítva került kezébe a hangszer, a környezetében

nem voltak képzett zenészek, így a hiba nem tľnt

fel senkinek. Késôbb mégis korrigálták, ô "átszo-

kott", és a hagyományos módszert is elsajátította.

Mindkét oldalon egyformán muzsikált.

Egyszer Várpalotán majdnem kudarcba fulladt a koncert.

Elkezdôdött az elôadás, Jimmy a Good bye my

love címľ számot énekelte. Hirtelen kialudtak a fé-

nyek, áramszünet bénította meg a várost. A gond-

nok szerzett gyertyát, osztogatta a közönség

között.

A nézôk öngyújtót vettek elô, csillagszórókat gyúj-

tottak. Jimmy pedig fogott egy akusztikus

gitárt, leült a színpad szélére és énekelt tovább hangosítás

nélkül. A "zsľri" beszállt a refrénbe, közösen da-

loltak, a gyertyák lángjai és a csillagszórók szikrái

követték a hullámzó kezek mozdulatait. Ezt azért

meséltem el, mert sokan azt mondták, hogy a kon-

cert playbackrôl megy.

Mindig sokkal többen jöttek el a koncertekre,

mint amennyi ülôhely volt. Nem lehetett kint tar-

tani a tömeget, pótszékeken ültek, álltak, guggol-

tak. Szétverték a házat.

Jimmy drukkos volt, mindig izgult, ezt nem a

közönség száma határozta meg, ô mindenütt jó

akart lenni.

Magánesküvôkre, lakodalmakra, hasonló, zárt

mulatságokra sok meghívást kapott, nagy pénze-

kért, de ô nem ment el oda énekelni. Nem azért,

mert rangon alulinak érezte, hanem mert nem tud-

ta magával vinni azt a technikai felszerelést, erôsí-

tôket, hangfalakat, ami az igényeinek megfelelt

volna. Amatôr módon nem lépett fel.

Komoly pénzeket költött keverôpultra, hangfa-

lakra, mikrofonra. Arra törekedett, minden a legjobb

minôségľ legyen, a legtisztábban szólaljon meg.

Az utóbbi három-négy évben Jankai Béla, illet-

ve Pálmai Zoltán nevével fémjelzett zenekarral turnézott.

Béláék stúdiójában készültek a hangfelvételek,

lemezfelvételek. Egymásra találtak és jól tudtak

együtt dolgozni. Mind a két zenész komoly szak-

mai múlttal rendelkezik. Azért mondom ezt, mert

az évek folyamán a zenekar tagjai is gyakran cserélôdtek.

Sok idegeskedést okozott, ha új ember

került a zenekarba. Más stílusban játszotta a számokat,

mint ahogy Jimmy megkívánta. Az utóbbi csapat

professzionálisabb volt. Velük érezte legjobban

magát. Mindig arra törekedett, olyan

zenésztársakat válasszon maga köré, akikkel minden téren

teljes az összhang.

Sokszor jártunk Mátészalkán, a Hubertus Pan-

zióban. Bétéri Józsefet, a panzió tulajdonosát

kedvelte Jimmy.

Tudták, nemsokára megérkezünk, és zártkörľ

rendezvénnyel akartak meglepni minket. A

panzióban senki nem foglalhatott szobát, az

étterembe senki nem jöhetett be.

Béla nem bírta az éjszakát, képes volt ültô he-

lyében elaludni, de senki nem piszkálta emiatt.

Neki felmentése volt. Egyszer a

szintetizátor mögött játszott, majd hirtelen elaludt,

hátradôlt, kezei az ég felé meredeztek. Jimmy rászólt:

- Béla.

Kinyitotta a szemét, egy pillanatra rádôlt a

billentyľre, egybôl akkordot fogott és játszott tovább.

Onnan, ahol abbahagyta. Fantasztikus volt,

ilyet én még soha nem láttam. Megszakadtunk a nevetéstôl.

Béláék mondták, olyan elôadóval még nem ta-

lálkoztak, aki CD-nyi idô alatt énekelte volna fel a

lemezt. Jimmy nem hibázott. Felénekelni úgy ment

a stúdióba, hogy minden készen állt a fejében.

Śtközben az autóban, a készülô nagylemeze de-

mo-felvételeit hallgattuk. Ezek még nyers, keveret-

len dallamváltozatok voltak. Kérdezte, jól

hangzik-e, mi a véleményem. Abszolút laikus vagyok, de ál-

talában tetszettek. Addig tökéletesítette a saját

szerzeményeit, hogy senki ne találjon benne hibát.

Sok meghívást kapott Németországba, Amerikába.

De Jimmy mindig azt mondta, neki világéletében

az volt az álma, hogy itthon, a saját közönségének

bizonyítson, a saját hazájában legyen próféta. Nem

akarta a családját kiszakítani a megszokott környe-

zetbôl, mert úgy érezte, ha kimennének akár csa-

ládostul is, a fiai idegen környezetben nônének fel,

gyökértelenül. A családja nélkül pedig nem ment

világgá.

Az ausztráliai magyar kolónia megkereste ôt.

Nyolc-tíz állomásos turnéra hívták 2001. év elejére.

Saját zenekarral, saját embereivel akart

indulni. Nekem is szólt:

- Valószínľ, hogy másfél hónapra Ausztráliába megyünk.

A külföldön élô magyarok úgy ismerték meg a

dalait, hogy amikor itthon megjelent a lemeze,

kazettája, azt azonnal hamisítani kezdték. Szlovákia

magyar lakta területein, Vajdaságban, Románia

magyar lakta részén a feketekereskedelem egyik cse-

megéjévé váltak ezek a kalózkazetták.

Jimmy vallotta: ahhoz, hogy Amerikában is úgy

tudjon szólni a közönségéhez, mint itthon, kell egy

helyi születésľ szövegíró, aki képes úgy megírni a

dalok szövegeit, hogy megérintsék a kinti közön-

ség szívét is. Nem fordítani kell, hanem alaposan

átszabni a leírt sorokat, megtölteni ôket új érzelem-

világgal.

Jimmy tudta: másként gondolkozik az amerikai

és másként a magyar. Mások az örömök, mások a

gondok. Reálisan állt ezekhez a dolgokhoz, világ-

hírrel nem lehetett ôt megszédíteni. Megvoltak a

saját törvényei, azokból nem engedett.

Szabadidômben edzettem, könyveket olvastam

és pihenni próbáltam. Magánemberként úgy él-

tem, mint a mai fiatalok, csak talán egy kicsit

visszafogottabban.

Jimmy mesélte, hogy mielôtt bekerült a zenész-

világba, ô is sokkal nyugodtabb, megfontoltabb

volt. Már nincs rá lehetôsége, mert úgy pörög az

élete, hogy nem tud bizonyos dolgokat kiiktatni.

Kaptam több személyvédelmi felkérést, de arra

mindig ügyeltem, hogy a zenész szakmán belül ne

vállaljak megbízást más mellett.

Én felesküdtem, hogy megvédem ôt. Most na-

gyon nehéz feldolgozni, hogy védencemet az

utolsó útjára kísértem el.

A temetési menetben a halottas hintó

mögött haladtunk, lassú léptekkel követtük a koporsót.

Társaimmal együtt Edit asszony védelmérôl

gondoskodtam. Az özvegyet fiai

támogatták. A testôrök szoros gyľrľt vontak a családtagok

köré, fegyelmezetten vonult a sor.

Az útvonal egyik szakaszán lapos tetôs

házak húzódtak, emberek álltak a háztetôkön,

kezükben fényképezôgéppel.

Kaptunk olyan telefonokat,

elképzelhetô - a hírek teljes egészében ellentmondtak

egymásnak -, lesznek olyan rajongók, akik esetleg

a feleségét hibáztatják a történtekért.

A kamerának felállítottak egy háromlábú

állványt: az embernek óhatatlanul is

eszébe jutott - nem azért, hogy rémeket lássak vagy ördögöt fes-

sek a falra -, ideális szög a támadáshoz. Ha valaki

onnan lôni akar, meg tudja tenni. Ösztönösen be-

húzódtam Edit asszony elé. Akkor tudatosult ben-

nem, hogy már tľzvonalban vagyok. Sokan hátrahúzódtak.

Ľriási tömeget vártak a temetésre. A névtelen-

arctalan emberáradat komoly veszélyforrást jelenthetett volna.

Az özvegy a temetésen golyóálló mellényt viselt.

A hírekkel ellentétben, ezt tôlünk kapta és nem a

rendôrségtôl.

Január 23-án egyik rajongója követte ôt a

halálba. A tizenhat éves lány búcsúlevelet

hagyott hátra, amiben leírta, hallgatta Jimmy

dalait, fôleg a Bukott diákot, amit teljes egészében

magára vonatkoztatott.

Megírta a szüleinek, ahhoz, hogy megértsék ôt,

hallgassák végig Jimmy összes dalát,

abban benne lesz a válasz. Benne lesz az a világ,

ami után ô erôsen vágyódott. Aztán a vonat elé állt.

Iszonyatosan nagy felelôsség az, ha

valaki példaképpé válik, olyan emberré, akit sokan

akarnak követni. Ha nem is tudják dalai

mondanivalóját megfogalmazni, az életérôl példát

vesznek. Vele azonosítják azokat a vágyakat, azokat a

gondolatokat, amit talán a saját életükben nem

találnak meg és nem élhetnek át.

Az évek folyamán sokszor megkérdezték,

miért van arra szükség, hogy Jimmyt fizikailag védjük,

hogy legyen mellette testôr. A

jóindulatú úgy közelítette meg a kérdést, szeretik ôt, a

rajongói biztos nem bántalmazzák. A rosszindulatú

emberek pedig azt mondták, ez sznobság, ezzel

is csak fricskázza az irigyeit.

Pedig néha szélsôséges méreteket öltött a

rajongás. A hétköznapok eseményeit még

csak-csak

kivédtük, autóval mentünk mindenhová, nem sé-

tálgattunk az utcákon. Az éttermekben elôre fog-

laltunk asztalt a vacsorához, lehetôleg különterem-

ben. Hátsó kijáratokon közlekedtünk, kerültük a

feltľnést.

A koncertek mások voltak. Ott nem lehetett bujkálni.

Alvó embert sosem láttam a nézôtéren, a zenéje

mindenkire hatott. Hullámzó sorokban táncoltak a

színpad elôtt kortól, nemtôl függetlenül.

Különös volt, hogy a hétköznapjaikat egyhan-

gúan, monoton szürkeségben élô emberek másfél

órán keresztül - a koncert végéig - megfeledkez-

nek önmagukról. Minden gátlásukat levetkôzve

tombolnak a színpad elôtt, egymást tapossák, hogy

a sztár közelébe jussanak, csak egy pillanatra meg-

érinthessék.

Jimmy néha hibázott. Százával nyújtogatták fe-

lé a kezüket, próbálták elérni, megfogni. Néha ô is

kezet adott. Lerántani ugyan nem tudták, de a

gyľrľket lehúzták az ujjairól. Ezekkel utána nehéz

volt otthon elszámolni.

A fejgép, az éles reflektor, amit a nézôtér mögött

állítanak fel, nagyon erôs fényt bocsát ki. Ez kör-

alakban megvilágította Jimmyt, kiemelte ôt a sötét

háttérbôl. Hiába énekelt csukott szemmel, néha

azért óhatatlanul kinyitotta a szemét, s ilyenkor

teljesen elvakult. Másodpercek estek

ki, míg a látása normalizálódott. Ekkor könnyen

sebezhetôvé vált, a mozgásokat nem érzékelte a

környezetében. Legyen az virágcsokor, amit felé

dobtak, legyen az zokogó rajongó, aki kitárt

karokkal rohant felé, mindegy volt, hisz ô úgysem látta.

De a testôr igen.

A Budai Parkszínpadon történt az ominózus

eset, amit aztán gyakorta emlegettünk.

A viszonylag magas színpad közepére betonlép-

csô vezetett fel. îgy a nézôtérrôl könnyen megkö-

zelíthetô volt a zenekar, élükön Jimmyvel. Ez a lép-

csô bizonyult a színpad leggyengébb pontjának,

védésére nagy hangsúlyt fektettem. A monitorokat

- ezek befelé fordított fekvô hangfalak, a zenekar

számára közvetítik a nézôtérre kimenô hangot,

esélyt adva ezzel az esetleges önkontrollra - a lép-

csô tetejére állíttattam fel, akadályt képezve azok

elôtt, akik esetleg föl akarnak hozzá rohanni a

színpadra.

Teltház volt. Pótszékeket tettek be, mindenhol

emberek álltak. Hátul a rácsos kapunál egymás sar-

kát taposva tülekedtek. Tízesével csüngtek a kör-

nyezô fákon.

Hét óra után megnyitották a kapukat, betódult a

tömeg. Országos rekordokat döntöttek százon: ro-

hantak a legjobb helyek felé, hogy az elsô sorból

lássanak. Aki rutinos volt, az jól tudta, nem kell

kapkodni és tolakodni, mert az elsô három-négy

dal után mindenki föláll, lemegy a színpad elé tán-

colni, és akik elöl ülnek az elsô két sorban, nem

fognak semmit látni, hacsak nem állnak fel ôk is.

Megszólalt a beengedô zene: pánsíp, okarina

hallatszott, utána pedig Jimmy saját CD-i.

Minden koncert sajátos forgatókönyvre épült,

amit a nézôk határoztak meg. Miután elhangzott

az elsô szám, mindenki felkerekedett,

hozta a virágot. Ez volt az elsô hullám. Az soha

nem jó, ha az elsô dalok után hosszú ideig szünet van.

Öten-hatan átadták a virágokat, s akkor a

többieket megkértem, legyenek egy kicsit

türelemmel, a következô szám után jöjjenek.

A Parkszínpadon hamar felálltak a nézôk,

táncoltak a lépcsô elôtt. A lépcsô aljánál

egyre többen gyülekeztek. A tömeg tolta egymást,

mindig egy kis lépéssel följebb.

A tömegbôl hirtelen kivált egy lány és

rohant fel a lépcsôn, átugrotta a monitorokat,

egyenesen Jimmy nyakában landolt volna, ha nem lépek közbe.

Kiszúrtam, ahogy szalad fölfelé a

lépcsôn. Miközben lendületet vett és ugrott volna át

a hangfal fölött, utánanyúltam, megfogtam a

levegôben és azzal a lendülettel hoztam is vissza,

majd lekísértem a lépcsôn.

Mindig is ügyeltem arra a távolságra,

hogy Jimmy ne kerüljön tôlem túl messzire, én

érhessek hamarabb oda hozzá.

Ezt az esetet sokáig emlegettük.

Késôbb már nem próbálkozott vele senki,

hogy az elôadás alatt fölrohangáljon a színpadra.

Az elhangzó dalok sorrendjét pontosan

ismernem kellett: Egy nagy titkot ôrzök a

szívemben, a Ha majd nem leszek melletted én, a

Szeress úgy is ha rossz vagyok, ugyanis Jimmynek

szokásává vált, hogy lement a közönség közé és ezeket ott

énekel-

te. Belefogott a Ha majd nem leszek melletted én

éneklésébe, majd rám nézett. Tudtam, hogy akkor

fog elindulni lefelé a lépcsôn. Mentem utána és

biztosítottam a helyét a tömegben. Kis folyosót nyi-

tottunk, hogy el tudjon haladni zavartalanul. Ne

fogja meg senki, ne vegyék ki a kezébôl a mikro-

font, ne fogdossák össze a haját, mert arra nagyon

kényes volt.

Mindenki Jimmy közelébe akart kerülni. Száz

irányból egyszerre indultak felénk. Láttam, hara-

pófogó lesz a dologból, jeleztem neki. Megérintet-

tem a vállát, mert szólni nem lehetett, behallatszott

volna a mikrofonba. Tökéletes volt az összhang,

nem kellett magyarázkodnom. Szó nélkül megfor-

dult és elindult visszafelé.

A színpad elôtt nem sokkal bezárult az ember-

gyľrľ, akkor tényleg könyökölnöm kellett, hogy

legyen elég helyünk. A testvérei is ott voltak az el-

sô sorokban, ôk is segítettek nekem utat nyitni a

tömegben. Visszaértünk, Jimmynek nem esett ba-

ja, az elôadás nem szakadt félbe. Sôt, a szabója

sem maradt munka nélkül, mert a zakóját kissé át-

fazonírozták, letépték az ujját. A színpadon levet-

te a "zakó-torzót" és folytatta tovább a mľsort.

Egyszer mesélte, a feleségével kettesben elmen-

tek vásárolni, a pénztárnál álltak, amikor egy nô

hirtelen odaugrott mellé:

- Ezt elteszem emlékbe - és kitépett egy tincset

a hajából.

Volt, aki úgy ment oda autogramért, hogy az or-

ra alá dugta a papírt és közölte:

- Egyet.

Jimmy kérdezte:

- Milyen egyet? Talán legyen szíves aláírni.

A fizikai érintkezéssel nagyon óvatosan bánt.

Nem szerette, ha fogdossák, a haját simogatják. A

túlzott bizalmaskodást nem viselte el. Ezeket a

helyzeteket én kezeltem.

Friderikusz fogalmazta meg jól, amikor kérdez-

ték, miért van szüksége testôrre:

- Nem is igazából testôrrôl van szó, hanem hely-

zetet leegyszerľsítô ôrrôl, aki megelôzi a felesle-

ges magyarázkodást.

 

A puszi

A másik a puszi volt. Inkább dedikálások alkal-

mával fordult elô. Jöttek oda hozzá a lányok: le-

het-e közös fényképet készíteni? kaphatok-e puszit

tôled? Adhatok-e puszit neked, Jimmy? Akadt egy-

két partizán is, férfinek álcázott "nemtudommicso-

dák", hasonló kéréssel, ôket kapásból elhajtottuk.

Ćltalában belement a dologba. Halkan megkért

engem, szelektáljam a hölgyeket. A csinos lányok-

nak engedtem meg:

- Igen, adhattok neki puszit nyugodtan.

ž nem mondott nemet senkinek, nem akart ma-

gáról rossz képet festeni, de kénytelenek voltunk

ezt így kialakítani, mert akadtak olyan hölgyek is,

akikre ránézni sem tudott jó érzéssel,

nemhogy puszit adjon.

Vidéken koncerteztünk: az elsô idôkben még

szokás volt az, hogy a koncert végén

letépdesték a plakátokat és hozták oda dedikálni,

sôt, fényképeket kértek.

Jimmy lejött a színpadról, bement az öltözôbe,

átöltözött, kicsit pihent és utána jött ki

megint a közönségéhez. Sorba állítottuk a nézôket és

mindenki kapott tôle aláírást. Volt olyan

is, hogy majdnem egy órát dedikált a buli után.

înhüvelygyulladást kapott, a tollat már nem tudta

fogni, remegett a keze, de még mindig írta alá, hogy

kiszolgálja a közönségét.

Ez befejezôdött végre, már távozni akartunk az

épületbôl, de a kitartó rajongók még az autójánál

is várták. A JIMMY 1 rendszámról tudták, hol áll-

tunk meg. Ez volt a Mercedesnek a rendszáma.

Jöttünk ki az épületbôl, már a menedzser bepa-

kolta a holmikat, táskákat, fellépô ruhát, mindent.

Mindig a hátsó kijáratnál álltam meg, orral a kapu

felé, ha bármi gond van, beülünk és megyünk.

Tíz métert kellett sétálni az autóhoz. Tôlünk kö-

rülbelül húsz méterre állt egy iszonyatosan kövér,

taszító külsejľ nô. Elôtte már háromszor sorban állt

autogramért, sôt, pusziért is. Öblös hangon meg-

szólalt:

- Jimmy, adj nekem is egy puszit! - Elindult

felénk ez a természeti csapás. Hallottam a döngô lép-

teket, mintha Godzilla elevenedett volna meg.

Egy pillanatra megtorpantunk, némán, tátott szájjal

álltunk. Indultam volna felé, hogy elküldjem, mire

Jimmy megfogta a karomat:

- Hagyd, inkább fussunk! - mondta. Szaladtunk

a kocsi felé. ž ült be a volánhoz, én mellé, ajtó be-

csukva, indítás. És a nô rohant a kocsi után, mi-

közben kiabálta érdes baritonján:

- Jimmy, adj nekem puszit!

A kocsiban már nevettünk, játszottunk: elindul-

tunk, gyorsítottunk, Godzilla meg szaladt

utánunk.

Megvártuk, míg majdnem beér minket, aztán me-

gint gyorsítottunk. Tartottunk neki egy kis

tornaórát, közben könnyeztünk a röhögéstôl.

Miskolctapolcán 1998-ban jártunk elôször, ba-

ráti társasággal, zenekarral. Ibolyával, a szálloda

tulajdonosával, akkor ismerkedtünk meg. Abban

az idôszakban miattunk nem volt lezárva a szállo-

da, szórakoztak ott más vendégek is.

Az étteremben ült egy kanadai magyar szárma-

zású ember, aki a fejébe vette, mindenáron Zámbó

Jimmyvel fog leülni egy asztalhoz iszogatni. Elég

arrogánsan viselkedett. Jimmy beszélgetett vele

angolul, beszélt vele magyarul. Nagyjából megtár-

gyalták a közös élményeket. Jimmy utána szeretett

volna már saját társaságával foglalkozni és finoman

elhárította az embert, de ô nem értett a szóból.

Félrehívtam Ibolyát és mondtam neki, úgy veszem

észre, nem lehet ezt a helyzetet tovább gerjeszteni,

Jimmy elôbb-utóbb ideges lesz. Nekem nem cé-

lom, hogy ezt végignézzem. Arra kértem, ô, mint

a panzió tulajdonosa, legyen kedves szólni ennek

az embernek, keressen máshol elfoglaltságot. Nem

mindenáron akartam fôszereplôvé válni.

Ibolya szólt neki, karon fogta és kikísérte.

Néhány hónappal késôbb, amikor Miskolctapol-

cán jártunk, Zoránék is ott szálltak meg.

Mi elôbb érkeztünk a szállodába. Elfoglaltuk a

helyünket, beültünk az étterembe, behúztuk a függönyt.

Zoránék megjöttek, lefeküdtek pihenni. Szó nem

volt arról, hogy Zorán le akar jönni vacsorázni,

vagy ôt zavarja, mások lent vannak és szórakoz-

nak. Végtelenül emberi módon állt hozzá, ô pihent,

Jimmy társasága szórakozott. Zoránnak volt egy

turnészervezôje, aki kicsit túljátszotta magát. Jött

le rózsaszín strandpapucsban, fürdôköpenyben, pa-

naszkodott, nem tud aludni, mert hangos a zene.

Nem nekem szólt, hanem bekiabált a függöny mö-

gé. Kijöttem és udvariasan megkérdeztem, tudok

e neki valamiben segíteni. De ô csak fennhangon

mondta a magáét. Jimmy meghallotta, behívta ôt.

Bejött az ember és elôadta, kicsoda és micsoda ô.

Régen népdalokat énekelt, azzal haknizott szer-

te az országban. A fônökét, Zoránt, akinek joga lett

volna szólni, nem zavarta az éjszakai zenélés.

Egyébként pedig nem is volt hangos a zene. Jim-

my leült ezzel az emberrel egy külön asztalhoz, az

pedig tovább háborgott. Jimmynek ilyet nem lehe-

tett mondani. Ez sértette az önérzetét.

- Figyelj ide, mi mindketten királyok vagyunk.

Én is király vagyok, te is király vagy. - húzta a

széket közelebb hozzá.

Láttam, Jimmynek tágult a szeme, fölugrott és

kiabált:

- Tudod, hol vagy te király? Bergengóciában!

A további szavait nem érdemes idéznem. Kivet-

tem alóla a széket és jó éjszakát kívántam neki.

Felszaladt sértôdötten. Jimmy leült, odahívott, a

fülembe súgta:

-Jól tetted, mert borzasztóan kezdett idegesíteni.

Az ember ránk hívta a rendôrséget.

Kimentünk velük beszélni. A rendôrök elnézést kértek -

ôk csak a bejelentés miatt jöttek ki - és jó

szórakozást kívántak. Nekik sem tľnt hangosnak a zene.

Játszott itt egy srác, Sanyinak hívták.

Tehetséges zenész volt. A Dalban mondom el címľ szám -

amit Jimmy késôbb énekelt - az apja

szerzeménye.

Jimmynek megtetszett. Nem akarok

hazudni, de vagy ötvenszer eljátszatta egymás- után a sráccal.

Ült, elmélyedve gondolkodott és hallgatta a számot,

de közben ivott is. Kérte, szerezzünk

neki egy magnót és egy kazettát. Egy viharvert

öreg kazettás magnót szereztünk, Jimmy fölvette ezt a számot.

Azt mondta a fiúnak, hogy elviszi

magával és a stúdióban ezt felénekli, meghangszereli.

Sanyi elôtt megcsillantotta egy esetleges fellépés lehetôségét,

valamint zenei pályafutásának egyengetését.

És megjelent a lemez: - Dalban mondom el -

mint Zámbó Jimmy saját szerzeménye. Jimmy

ügyetlenül intézte a szerzôi jogra

vonatkozó elôírásokat. Kártérítésre kötelezték. A rossz

nyelvek szerint ez Zámbó Jimmynek több millió

forintjába került.

Az Anna Hotel tulajdonosnôje nagy

rajongója Jimmynek, a családot is ismerte,

vagyis az egyszerľ rajongónál azért közelebbi kapcsolatban

állt vele.

A tulajdonosnô Edit asszonnyal összebeszélt, el-

kérte Jimmynek az egyik fellépôruháját, meg egy-

két kisebb személyes tárgyat, fényképeket, máso-

latokat az aranylemezeirôl, elismeréseirôl. Tudtunk

nélkül a szállodáját, az Anna Hotelt, átalakította

Hotel Zámbó Jimmyvé. Levetette a régi feliratot,

föltett új neonfényt. Azóta eladták, és visszake-

resztelték a régi nevére.

Az étlap Jimmynek a kedvenc ételeit tartalmazta,

a poharakon kis J betľ a koronával, a szalvétákon

is ilyen jelölések. Az étterem falain freskók,

Jimmyrôl készült falfestmények. A tulajdonosnô fölállított

egy bábut, ami Jimmyt ábrázolta: paróka a fején,

rajta Jimmy fellépô ruhája, a bábu kezében Roth-

mans cigaretta. A szobáknak külön-külön nevet

adott: Királyi lakosztály, mellette a Három testôr

szobája, Edit asszony szentélye, és utána következ-

tek a gyerekekrôl elnevezett szobák.

Ezen a 99-es napon, azt hiszem, Nyíregyházáról

jöttünk át, én vezettem az autót, Jimmy meg hátul

ült Hexinával, az énekesnôvel. Ebben az idôben

már szokásává vált, hogy a koncertjein elénekelt

öt-hat számot, utána következett a meghívott ven-

dég két dallal.

A hölgynek, azt hiszem, második vagy harmadik

fellépése volt Jimmy mľsorában. Jimmy instrukci-

ókat adott neki, hogy lehetne még jobb, pörgôsebb

az elôadásmódja. Hogyan tudna a közönségbôl

még nagyobb ovációt kiváltani. Megfontolt, jó ér-

telemben vett tanító jelleggel beszélt,

amit Hexina jó néven vett.

Jimmy elálmosodott, kikapcsolta a telefonját és

elaludt. Attól kezdve az én telefonom

csörgött - ugyanúgy tudták az én számomat -, Ibolya

érdeklôdött, merre járunk. Furcsállottam, míg átértünk

ezen az úton, hatszor hívott. Végül mondtam a

hölgynek, nyugodjon meg, minden rendben van,

nemsokára megérkezünk.

Soha nem mondtam meg pontosan - nem az a

dolgom -, hol vagyunk, mindig csak

körülbelül határoztam meg a helyet. Körülbelül öt perc múlva.

Megérkeztünk a panzió elé. Koromsötét fogadott

minket. Láttam, nagy készülôdés van. Kint állt

Ibolya, a pincérek, az egész személyzet.

Felkeltettem Jimmyt. ž is értetlenül nézte a sötét panziót.

Kiszálltunk a kocsiból, és akkor elkezdôdött a

látványos tľzijáték. Petárdák robbantak, majd

kigyulladt az új neonfény: Hotel Zámbó Jimmy. A

személyzet kezében nemzetiszín szalag, párnán

hoztak egy ollót, hogy azt vágja át és avassa

fel a róla elnevezett hotelt. Királyi fogadtatásban

volt részünk.

A hotellel szemben van egy buszmegálló. Ott

körülbelül húsz ember álldogált. Ahogy bekanya-

rodtam a kocsival, láttam, feltľnôen nagy a tömeg,

ahhoz képest, hogy éjfél lehetett. De nem

tulajdonítottam neki jelentôséget. A buszmegállóban

álló emberek üvöltöztek, Zámbó Jimmyt gyalázták.

Jimmy megtorpant, miután átvágta a szalagot,

döbbenten, legalább húsz másodpercig némán állt

és nézte ôket. Az emberek felszálltak a buszra, a

busz elindult, de kinyitották az ablakokat és ugyan-

úgy üvöltöztek rá mindenféle trágár szavakat. Ak-

kor Jimmy megindult a busz felé, én elôtte men-

tem, ha baj történik, én érkezzem elôbb. Ahogy el-

indultunk feléjük, a busz elindult.

Hozzám fordult, kérdezte:

- Ez mi volt szerinted?

- Jimmyke, ôk azt hitték, te ezt a panziót meg-

vetted és kivásároltad a helyieket egy olyan dolog-

ból, amit sajátjuknak éreznek - válaszoltam.

Ibolya belekarolt és bementünk az étterembe.

Jimmy dadogott a döbbenettôl. Láttam rajta,

nem tudja földolgozni a trágár kiabálásokat. A többiek

is megjöttek: a zenekartagok, Imre, Hexina férje.

Az egész társaság összegyľlt, szótlanul, némán ül-

tünk. Én külön asztalnál. Ćtült hozzám és megkér-

dezte újra:

- Érted, hogy ez miért volt?

Ne ezzel foglalkozz, nem ez számít! - mond-

tam. - Abból ítélj, ami a koncerten volt. Szeretnek,

elfogadnak. Milyen vagányok voltak, addig senki

nem szólt egy szót sem, míg nem jött a busz, de

ahogy látták, elérik, akkor kezdtek el kiabálni. In-

dulj ki ebbôl!

Az asztaltársaság több tagjának szilárd meggyô-

zôdése volt, hogy ez a kis közjáték a helyiek vála-

sza lehetett a Dalban mondom el címľ szerzemény

körül kirobbant jogvitára.

Arra kért, másnap, amikor felkelünk, hívjam fel

a feleségét, meséljem el neki ezt a dolgot, mert

nekem hisz, és ad a véleményemre. Próbáljam vele

megértetni, most már nagyobb közönség elôtt lép

fel, sokkal több emberhez tud eljutni közvetlenül,

mint régen. Ezzel párhuzamosan nagyobb veszély-

nek is van kitéve, pont az irigyei miatt.

Edit asszonyt másnap felhívtam, elmeséltem

neki a történteket.

 

A pénz és a pénz

A koncert után a miskolci sportcsarnokból egye-

nesen a tapolcai Barlangfürdôbe mentünk. Ez négy-

öt kilométeres út, nem nagy távolság. A menedzse-

re is velünk volt. Bementek a fürdôbe, úsztak né-

hány kört. Nekem megengedték, hogy cipôvel be-

sétáljak. Akkor jártam ott elôször. Gyönyörľ szép

látvány fogadott. Cseppkövek lógnak le két oldalon

a mennyezetrôl, a barlang sziklái között úszkál az

ember. Kellemesen langyos vize van. Szökôkutak

jönnek ki a falból. Vízcseppek hullanak a barlang

tetejérôl a fürdô vizébe. Varázslatos hangulata van.

Körülbelül fél órát fürödtek. Jimmy odament a

kabinosokhoz, megkérdezte, mennyivel tartozik.

A menedzserével már elôre megbeszélték, körül-

belül húszezer forintot kell fizetnie. Igaz, elôre

nem tudták, hogy Zámbó Jimmyrôl van szó. Hatvanez-

ret kértek tôle. Felháborodott, méltatlankodott, azt

mondta, hogy ezt megíratja az újságokkal. A pénzt

kifizette, de aztán mégsem foglalkozott tovább a

dologgal. Ćllandóan be akarták csapni.

Akkor mesélte nekem, hogy amikor hľtôszek-

rényt vagy mosógépet vásárolt, amíg az eladónak

elmondta az igényét, addig a bolt alkalmazottai

az árcédulákat szedegették le. Hazavitette a háztartá-

si gépet, a felesége méltatlankodott:

- Ezt a duplájáért vetted, mint amennyibe kerül.

 

A Fekete Gyöngyszem

1994. szeptember 15-e nagy nap volt a hazai

futballrajongók életében.

A délelôtti órákban leszállt Ferihegyen egy New

York-ból érkezô repülôgép, fedélzetén a Fekete

Gyöngyszemmel, azaz Pelével. Ľriási felhajtással fogadták.

A terminál váróterme zsúfolásig megtelt újság-

írókkal, fotósokkal, biztonsági emberekkel és ter-

mészetesen Pelé itthoni rajongóival.

Szervezett csoportokban hordták a focimezbe

öltöztetett kisiskolásokat a repülôtéri parkolóba,

hogy a világhírľ futballistát méltó fogadtatásban részesítsék.

Pelé a felesége társaságában érkezett. Velük volt

még a brazil labdarúgó-szövetségi elnök és egy

szlovákiai magyar származású szervezô, aki ott

fontoskodott az illusztris vendégek kíséretében. Az

újságírók lerohanták. A protokollfônökei a sajtótá-

jékoztatókat lépésrôl-lépésre megtervezték, min-

dent a maga idejében.

Rendôri biztosítás mellett haladtunk a város fe-

lé, szirénázó motoros rendôrök tették szabaddá az

utat elôttünk, mégis majdnem baleset történt. Śgy

látszik, valakinek nem volt eléggé feltľnô a négy

motoros rendôr és a két szirénázó rendôrautó kö-

zé ékelt, fehér limuzinok alkotta konvoj.

Befordultunk az Aquincum Szálló elé, szorosan

ráállíttattam a sofôrt a limuzinnal az üvegajtóra, für-

gén kiszálltunk és gyors léptekkel a hallba siettünk.

Másnap kezdôdött a nagy reklámmal beharango-

zott futball-gála. A brazil öregfiúk válogatott be-

mutatómérkôzést játszott az FTC pályán, illetve ez

volt az elôzetes elképzelés.

A szakadó esô ellenére olyan híresztelések kap-

tak szárnyra, hogy a Fradi-pálya teljes lelátótere

zsúfolásig tömve lesz. Fokozott készültségbe he-

lyezkedtünk, kértük a biztonsági csapat kibôvíté-

sét, és a jobb kapcsolattartás érdekében mikrofo-

nos fülhallgatókkal szerelkeztünk fel. Begördült a

limuzin a Fradi-székház elé. Fogadást adtak Pelé

tiszteletére, az FTC vezetôi és a neves régi Fradi-

sportolók mellett számos híresség és elôadómľ-

vész is meghívást kapott erre a bankettre. Meglep-

ve láttam, hogy Jimmy is közöttük van. Nem volt

jellemzô rá, hogy ilyen eseményeken megjelenik,

de Pelé tiszteletére ô is eljött.

Pelét kézrôl-kézre adták a régi játékostársak,

ide-oda ráncigálták a fotósok, hogy minden beál-

lításból legyen róla elegendô kép. Szabályosan

szétszedték. A vége az lett, Pelé beosont egy iro-

dába a legszükebb szervezôi körrel és kérte, hogy

csak nagyon indokolt esetben nyissak ajtót.

A sajtó és média képviselôi kitartóan dörömböl-

tek. Nem volt elég önmagában a csukott ajtó, kulcs-

ra kellett zárni belülrôl, hogy ne törhessék be.

Jimmy kimaradt ebbôl a kavarodásból. Egy nyu-

godtabb sarokban álldogált és néhány körülötte lé-

vô emberrel beszélgetett. Amikor meglátott, intett

nekem, de nem tudtam odamenni hozzá, mert ép-

pen a tömeggel hadakoztam Pelé védelmében. Azt

viszont láttam, hogy tart a kezében egy képet Pe-

lérôl. Volt már elég tapasztalatom, tudtam, hogy

alá akarja íratni a futballcsillaggal.

Zámbó Jimmy soha nem állt sorba semmiért.

Ekkor ô volt rajongó. Ritka pillanat. Késôbb ki-

mentem Jimmy elé és behívtam az irodába.

Miután belépett, örömmel üdvözölték, és helyet

szorítottak neki a kanapén Pelé mellett. Pelé aláírta

neki a fényképet és meghívta ôt a Grand Hotel

Hungáriába, ahová az est díszvendégeként várták,

a tiszteletére fogadást adtak.

A futballgála, finoman fogalmazva, nem váltotta

be a hozzá fľzött várakozásokat. Śgy is mondhat-

nám, hogy rettenetesre sikeredett. A szervezô gár-

da vérszemet kapott, a jegyárakat a csillagos égig

emelték, bízva abban, hogy Pelé nevével bármi-

lyen nagy összeget ki lehet sajtolni a foci

szerelmeseibôl. Kevés ember akadt, aki majdnem egyhavi

fizetését rászánta, hogy kihozza a családját erre a

rangos eseményre. îgy a lelátók nyolcvan százalé-

ka üresen tátongott.

Az épületben mindent elkövettek, hogy Pelé

nehogy ablak közelébe kerüljön. Az irodaablako-

kat befüggönyözték, ezt biztonsági szempontokra

hivatkozva magyarázták.

Pelé arcáról lefagyott a mosoly, amikor kilépett

a focipálya gyepére. Nagyon rossz idô lett, elkez-

dett szakadni az esô. Ennek ellenére nem lehetett

elhitetni vele, hogy az idôjárás miatt

üres a nézôtér. De nem okozott csalódást az érte

idelátogató rajongóinak. Tiszteletkört futott a

pályán és dedikált focilabdákat rugdosott ki a nézôk

közé. Valamelyik okos szervezô kinyittatta a

tribünök kapujait, még mentsük a menthetôt alapon,

így a nézôk szabadon berohanhattak a pályára.

Pelét azonnal körbevette a testôrök gyľrľje,

majd finom mozdulatokkal terelgetni

kezdtük ôt a biztonságos épület felé. Nem kellett

nagyon noszogatni, látta ô is, hogy ez a

legésszerľbb megoldás.

A szervezés megbukott, ezzel a sikertelenséggel

komoly bevételtôl estek el, és ilyen

esetben jó magyar szokás szerint máris bľnbakot kerestek.

A másnapi újságok lehozták, hogy

a futballgála sikertelensége a testôrök számlájára

írható, mert kilökdösték Pelét a pályáról, mielôtt ô

bármit is te-

hetett volna. Csak úgy fröcsögött a

"szakértelem" az újságíró tollából.

Aznap este nagyszabású gálamľsort

szerveztek a futballcsillag tiszteletére.

Rengeteg meghívott vendéggel

számoltak, a délelôtti partyhoz hasonlóan most is

sokan érkeztek, politikusok, sportolók és mľvészek.

Szépen feldíszített bálterem fogadott

körasztalokkal, hangulatos terítéssel.

Gyertyaláng lobogott a virágkompozíció közepén. A díszvendég

természetesen Pelé és a felesége volt, asztaluknál

foglalt helyet Jimmy is a feleségével. A terem hosszanti

vége egy rögtönzött színpadban végzôdött, zene-

kar gondoskodott a vacsoravendégek jó hangula-

táról. Hiába a zártkörľ rendezvény, hiába a névre-

szóló meghívóval megszľrt vendégsereg, pofátla-

nok mindenhol akadnak. Egy darabig elnéztük,

hogy nem hagyják Pelét és az asztaltársaságot nyu-

godtan megvacsorázni az egyre-másra tollal és pa-

pírral érkezô autogramgyľjtôk. Aztán megelégel-

tük. A testôrcsapat körbeállta az asztalt és minden-

fajta közeledést határozottan elhárított, míg az

utolsó ember keresztbe nem tette kését-villáját a tányér-

ja közepén. Eleinte nemtetszést váltott ki a dolog,

de a hôzöngôk figyelmét felhívtuk arra, hogy in-

kább a saját viselkedésükben próbáljanak hibát

felfedezni.

A vacsora végeztével a zenekar újra játszani kez-

dett, ez ismételten laza, fesztelen hangulatot

teremtett.

Nemsokára bekövetkezett, amire számítani le-

hetett: kérték Jimmyt, hogy énekeljen el egy dalt.

ž rövid habozás után beállt a zenészek közé.

Az ének felcsendült, minden jól ment, de a hang-

skála felsô tartományában az erôsítôk megadták

magukat és visítva gerjedtek össze egymással. Nem

bírták a kiképzést.

Az est hátralévô részében hangszeres zene szólt,

technikai háttér hiányában az éneket a továbbiak-

ban mellôzték. A párok felálltak asztaluk mellôl, ki-

ki a saját választottját pörgette meg a

táncparketten.

Jimmy a feleségével táncolt, ugyanezt tette Pelé is.

Ćm a terem közepén egymáshoz koccantak és

megtiszteltetésképpen egymás partnernôjével foly-

tatták tovább a táncot.

Nagy szó volt ez Jimmy részérôl. Máskor soha

nem láttam, hogy kiadta volna kezébôl az asszonyát.

Másnap hosszú utazás elôtt állt a "vándorcir-

kusz". Szlovákiában is bemutatásra került a labda-

rúgó-showmľsor, mint azt késôbb megtudtuk, óri-

ási sikerrel.

Pelé megköszönte a munkánkat és átadott egy-

egy dedikált focilabdát az alábbi szöveggel: Do

amigo, Pelé (barátod Pelé). Ezt azóta is ôrzöm.

Csepelen a dicsôségfalon Pelé dedikált fényké-

pe bekeretezve függ.

Jimmy kötôdött a tárgyakhoz, az egyik rajongó-

jától kapott egy ezüst öngyújtót, bele volt vésve:

Jimmy, az i betľ kis korona díszítéssel. Nagyon so-

káig használta ezt az öngyújtót. Nem azért, mert

ezüstbôl volt. Az értékét az adta, hogy olyan em-

bertôl kapta, aki szeretettel gondolt rá. Az

ôszinte érzelmeket megbecsülte.

Azért a magyar zenei világban is volt, akit elis-

mert. Egyik szavajárása: ebben az országban három

király van: Jimmy, Rózsi és Charlie.

Ha valahol megszálltunk és nem volt hangsze-

res zenélési lehetôség, mindig megkérdezte, milyen

kazetták vannak. Három embertôl kért: Rózsitól,

Charlie-tôl és önmagától.

Szerette annak idején a Nézz az ég felé, a Könnyľ

álmot hozzon az éj címľ dalokat. Ezeket otthon

mindig énekelgette magának, illetve Demjéntôl a

Hogyan tudnék élni nélküled, Szabadság vándo-

rait és a többi érzelmesebb számot.

Mindig mondta, mind a kettô vértorok, a véré-

ben van, hogy énekeljen.

Jimmy babonás volt. Neki mindig kellett egy fa-

felület, asztal, élô fa, amin le tudott kopogni

dolgokat. Ha olyan fordulatot vett a beszélgetés,

ami a jövôjéhez, a családjához, a gyerekeihez kapcso-

lódott, menet közben megállította az autót, kiszállt

és kopogott a fánál. Késôbb, mikor megvolt az

újabb Mercedes, akkor annak a fakormányán ko-

pogott állandóan.

Mellettem ült és láttam, elmélyedt a gondolatai-

ban, nem szólt semmit, egyszer csak kezdett ko-

pogni az ajtó faberakásán vagy a fakormányon, bal

kézzel, lentrôl fölfelé.

Sokszor megfogalmazta: ô egyedül a jó istentôl

fél. Cigánynótát énekelt, a refrén szövege a követ-

kezôképpen hangzik: Śgy szeretlek, úgy szeretlek,

vakuljak meg úgy szeretlek. Jimmy pedig - ezt éne-

kelte: Śgy szeretlek, úgy szeretlek, vakuljál meg,

úgy szeretlek.

Egyszer rosszul szervezték meg a koncertjét.

Megfeledkeztek a reklámról. Békéscsabán lépett

fel félig telt ház elôtt, mert az emberek az elôadás

napján tudták meg, hogy koncert lesz. Szájról-száj-

ra terjedt a buli híre, mindenki összecsôdítette az

ismerôseit. Eljött háromszáz ember. Jimmy ennek

ellenére kiment a színpadra.

Śgy kezdte a mľsort, kiállt a nézôk elé és el-

mondta nekik, ez maximálisan szervezési hiba.

Nem magyarázkodott. Kérdezgette ôket, honnan tudták

meg, hogy koncert lesz. Az emberek bekiabáltak:

- Nekem az ismerôsöm szólt, ma hallottam, vé-

letlenül valakitôl.

- Igaz, kicsit házibulisabb a hangulat, de azért

csináljuk meg jól. - szólt a közönséghez. Olyan

koncertet adott, mintha ezrek lettek volna ott.

Az elôadások végén felállva tapsoltak az embe-

rek, standing ovation volt. Nem sok hazai elôadó-

nak juttat ilyen kegyeket a közönsége. Jimmy vég-

telenül büszke volt rá, érezhetôen hajszolta a sikert,

a megelégedettséget, ľzte-hajtotta magát, hogy a

produkcióját minél erôsebb tapsvihar fogadja.

1995 tavaszán egy elegáns éttermet nyitottak

meg, amit Jimmy egyik ismerôse vezetett. Jimmy

is meghívást kapott. Értelemszerľen ketten mentünk

el. Eseménynek számított ennek az étteremnek a

megnyitása. Odajött hozzánk az egyik újságíró és

fotós - a régi Pesti Riporttól -, mit szólnánk hozzá,

ha rólam megjelenne egy cikk, mint Jimmy testô-

rérôl és ezt egy fotóval illusztrálnák.

Jimmy hozzájárulását adta. Hozzám fordult és

kérdezte, mit szólok ehhez.

- Nekem nem áll szándékomban túlzottan mu-

togatni magam, de ha úgy érzed, akkor nagyon

szívesen nyilatkozom és álljunk a fényképezôgép

elé - válaszoltam.

Ez címlapfotó lett. Másnap bementem a szer-

kesztôségbe, elkészült a riport. Érintôlegesen meg-

említve, én még mindig egy biztonsági cégnek az

alkalmazásában állok.

Néhány nap múlva megjelent a cikk. Az újság-

cikket a biztonsági cég vezetôje átfogalmazta, a

saját cége számára készített reklámot az én tudto-

mon kívül. Beleegyezésem nélkül íratta át az inter-

júmat. A címlapon, a fotóra, a mellemre rámontí-

rozták a cég emblémáját.

Ennek az lett a következménye, hogy másnap

bementem, visszavittem a cégemblémás zakót és

minden egyéb felszerelést, amit tôlük kaptam.

Megszüntettem a munkaviszonyomat.

Én korrekt módon jártam el, amikor róluk is meg-

emlékeztem. Természetesen megemlítettem, ennek

a cégnek a megbízásából dolgozom, de Jimmyre va-

ló tekintettel nem akartam reklámot csinálni ebbôl.

Másnap Jimmy hívott és kérdezte:

- Ezt te nyilatkoztad? Nem hiszem el, hogy ezt

te nyilatkoztad.

- Ne haragudj, de beleszóltak ebbe a cikkbe! -

válaszoltam neki.

Jimmy halála után megnyílt a Csepel Plazaban a

Zámbó Jimmy emlékszoba, emlékkiállítás.

Itt látható egy nagy fehér tábla, amit minden lá-

togatónak, részvétnyilvánítónak alá lehet írni. Jim-

my felesége volt az elsô, aki ezt aláírta. A tábla kö-

zepén egyetlen egy fénykép van, én vagyok rajta

a cégnek az emblémájával ellátott pólóban úgy,

hogy Zámbó Jimmy átölel engem. Ez az egyetlen

kép van kitéve, közepén, mindenki szemeláttára -

ezt nem rosszallóan mondom, de nekem most már

lassan hat éve nincs közöm hozzájuk - és a mai

napig is velem reklámozzák magukat.

Amíg Jimmyt védtem, a pénz mindenféleképpen

másod- vagy harmadlagos szempontnak számított.

Nekem az volt az elsô, úgy tudjam teljesíteni a

munkámat, hogy azzal egy országosan elismert

ember elégedett legyen.

Késôbb alapítottam egy biztonsági céget - ez in-

dokolt volt -, mert más területrôl is érkeztek meg-

bízások. Nem csak személyi védelemre vonatkozó-

an, hanem tulajdonképpen biztonsági ôröket kel-

lett küldenem irodaházak, üzletek számára.

A fônök szót mindig is gyľlöltem, soha nem

használtam. Az én kezemben futnak össze a szálak,

de azok az emberek, akikkel együtt dolgozom, ve-

lem egyenrangú társak. Az igaz, nagyon megválo-

gatom, kivel dolgozom együtt.

Az életem során voltak anyagilag döcögôsebb

idôszakaim Jimmy mellett is, de neki errôl soha

nem volt tudomása. Śgy éreztem, ez az én dol-

gom, ezt nekem kell megoldani, nem attól leszek

megbízható, hogy éppen a térdemig húzza le a

zsebemet a pénz. A munkám minôségét nem pénz-

ben mértem.

Jimmyt sem jellemezte pénzimádat, számára fon-

tos volt, hogy a családja részére mindent megad-

jon. Soha nem mentünk úgy haza, hogy a gyere-

keknek ne vett volna valami játékot, matchboxot,

kis plüssállatot, kabalafigurát. Megálltunk egy ben-

zinkútnál és ott bevásárolt.

Fontosnak tartotta, úgy érkezzen meg négy-öt

nap után, hogy mindenkinek visz valamit. A virá-

gokat, amit kapott a rajongóktól, mindig hazavitte

a feleségének. Nagyon sok virágot hoztak neki

minden egyes állomáson. Amikor elváltunk a ház

elôtt, akkor általában adott nekem egy-két csokrot

azzal, ezt ô küldi az én kedvesemnek. Még erre is

gondolt.

Pénzhez, vagyonhoz köthetô álmokról sosem beszélt.

Mesélte, hogy amikor vett a fiának Jetskit, csak

csodálkozott, hogy ezek a dolgok milyen drágák.

Nem volt tisztában az árakkal.

Ha jól emlékszem, 1998-ban - Jimmy görög ka-

tolikus vallású - kezdték építeni Csepelen a görög

katolikus templomot. Két koncert bevételét aján-

lotta fel a templom javára.

Jimmy ravatalát 2001. január 19-én pénteken

délután kettô órára állították föl. Azt volt az elkép-

zelés, hogy a rajongók ebben a görög katoliks

templomban vehetnek tôle búcsút.

Tizennyolcadikán még úgy gondolták, hogy ne

az oltárnál helyezzék el a koporsóját, hanem kint

a templom kapujában vagy sátorban a templom-

kertben. A gyászolóknak csak annyi lehetôségük

legyen, eljönnek a templom kapujához, megnézik

a koporsót és mennek tovább.

Féltették Jimmy rajongóitól azt a templomot,

ami Jimmy pénzébôl is épült. Végül az oltár mel-

lett állították fel a ravatalt. Egy felszentelt

papnak hogy juthat eszébe, hogy Zámbó Jimmy koporsó-

ját a templom küszöbére tegye. A pénzt azért elfo-

gadta. Ha van Isten, majd elszámol vele.

A koporsót elhelyezték az oltár mellett, egy emel-

vényen, fekete bársonnyal letakarva. Szép, méltó-

ágteljes és komoly volt. Egy teljesen zárt ébenfe-

kete fakoporsó, a híresztelések ellenére nem üveg-

koporsó, száz szál vörös rózsából készült hatalmas

virágcsokorral a tetején. Hoztak be

olyan virágkompozíciót, hogy J-betľ volt vörös szegfľbôl

megformázva és egy korona díszítette a tetejét.

Készült hatalmas korona fehér virágokból.

Ezeket a rajongók hozták, illetve a család készíttette. Min-

denki, akivel közelebbi kapcsolatban állt, készítte-

tett koszorút.

A templomot kívülrôl kerítés védte, a kerítés mel-

lett fegyelmezett sorban álltak az emberek. Rend-

ôrök, biztonsági emberek felügyelték a rendet.

Mindent összehangoltak, hogy véletlenek ne for-

dulhassanak elô.

A gyászolók áhítattal léptek be a templomba, a

biztonsági emberek emlékképet nyújtottak át ne-

kik. Szép csendben elhaladtak a ravatal elôtt, elhe-

lyezték a virágokat, kijöttek. Az ajtónállók körülbe-

lül íz-tizenöt embert engedtek be egyszerre. Néha

kint megállították a tömeget, a temetôi gyászhu-

szárok bejöttek, kivitték a virágokat, hogy legyen

helye a többinek is. Huszonnégy órán keresztül

látogatható volt a ravatal és az emberek ezt a leg-

nagyobb tisztelettel és áhítattal tették. Akadt, aki

bejött, fejet hajtott, fegyelmezetten visszament

a sor végére és öt órát megint sorban állt, hogy újra

visszajuthasson.

Sokan eljöttek Szlovákiából a temetésre. A tv-ben

is bemutattak egy idôsebb hölgykoszorút, vala-

honnan a lévai járásból érkeztek Magyarországra.

A riporter kérdésére válaszolva elmondták, hogy

taxival jöttek át Szlovákiából. Mindenki hüledezett

ezen. Ismerem a Felvidék azon részét, viszonylag

kevés Rothschild leszármazott él arrafelé, a taxiz-

gatás manapság nem filléres dolog. Ezért utánajár-

tam a történetnek. Egy nagyon kedves ismerôsöm

felesége szlovák származású, éppen azon a vidé-

ken született, és élte a gyermekkorát. ž mondta

el, Szlovákiának a magyar lakta területein gyakori,

hogy a köznyelvben a személyautót a taxi szóval

fejezik ki. îgy már érthetô a "taxizás". Megmoso-

lyogtató viszont, hogy ez a fogalmi tévedés szen-

zációt keltô hatással bírt, és némely helyeken ku-

riózumként nyomtatásban is megjelent.

A koncerteken a közönség döntô hányada nô

volt. Jimmy mindig mondta, a férfiak igazából nem

kedvelik, mert vagy féltékenyek rá, hogy a felesé-

gük vagy a párjuk érte rajong vagy valami más for-

mában vált ki irigységet.

- Nem szégyen az, ha valakit a nôk futtatnak be

- tette hozzá.

Az idô múlásával ez változott, a koncerteken

egyre több pár jelent meg, egymást átkarolva hall-

gatták a dalokat.

Jimmy mindig hangoztatta, hogy a szép nôket

szereti és a szép nôk társaságában érzi igazán jól

magát. Ilyenkor mindig igyekeztem a szükségesnél

nagyobb távolságot tartani, diszkrét voltam. Nem

kívántam sem hallótávolságon belül lenni, sem

gesztusokkal közeledni, ami esetleg bennük azt az

érzetet válthatná ki, hogy szemmel tartom vagy

cenzúrázom ôket.

Śgy helyezkedtem, szükség esetén, ha mondjuk

sétáltak az utcán, ültek az asztalnál, senki ne tud-

ja ôket megközelíteni, de ezeknek a beszélgeté-

seknek nem akartam a fültanúja lenni.

Miklósa Erikával együtt énekelték annak idején

a Time to say goodbye címľ számot, Andrea Bo-

cellinek, a vak olasz tenornak a nevével

fémjelzett világsikerľ dalt. Gyönyörľ szám. Ezt a dalt a Bu-

dapesti Sportcsarnokban is elôadták.

Ez természetesen együtt járt azzal, hogy újságok

ban, tv-ben közös fényképek jelentek meg róluk.

A Mai Naptól a cikket beolvasták a telefonba és

elmondták, nagyjából milyen fényképeket szeret-

nének megjelentetni. Jimmy felhívta a feleségét,

hogy megjelenik majd néhány közös fénykép Eri-

kával, szeretné, ha ebbôl nem lenne félreértés.

Együtt dolgoznak, együtt lépnek fel.

Vigyázott, hogy ne bántsa meg a feleségét azzal,

hogy közös kép jelenik meg róla egy szép opera-

énekesnôvel.

Galambos Lajos - Lajcsi - a temetésen nem volt

ott, tudni kell, akiket meghívtak, kaptak VIP

belépôt. Ez jogosította fel ôket, hogy a szľk családi kör-

rel egyetemben ott legyenek a templomban a rava-

talnál. Lajcsi azt mondta, a nevére csak egy meghí-

vó érkezett, de ô úgy érzi, a Dáridó csapatával

együtt egységes csapatot alkotnak és mind a hatan

szerettek volna jelen lenni ezen az eseményen.

Śgy gondolták, nem állnak be tolongani a tömeg-

be. Három nappal a temetés után vettek végsô bú-

csút Jimmytôl.

A VIP belépôkbôl valóban nem nyomtattak ele-

get, mégpedig azért, mert az elsô lenyomat a

nyomdából kikerült és 30 ezer forint körüli össze-

gekért árulták. Gyorsan le kellett állítani, mert pén-

zért bárki hozzájuthatott.

Utána a kiadó készíttetett egy fekete alapú VIP

meghívót, rózsa hologrammal, amibôl - idô hiá-

nyában - nem tudtak elegendôt készíteni. Onnan

tudom, a saját biztonsági embereimnek sem tud-

tam adni.

Lajcsi Jimmy barátja volt, nem tartottak ugyan

fenn mindennapos, személyes kapcsolatot, de te-

lefonon gyakran beszéltek.

- Lajcsi a Dáridóval évek óta nagyon sokat dolgo-

zik. Ez heti egy tv-adás, plusz folyamatosan turné-

zik országszerte. Jimmy is ezt tette. Ha a két turné

egy-egy városnál ütközött, akkor találkoztak egy-

mással. De személyes találkozókra igazából nem

sok lehetôségük volt.

Amikor Lajcsit megismertük, különbözô lakodal-

makban, esküvôkön, rendezvényeken vállalt ze-

nélést. Hozta a kis felszerelését, kis csapatát és a

zenét ô szolgáltatta. Én ilyen szerepben Lajcsit Pa-

taki Attila esküvôjén láttam. A Robinson Étterem-

ben tartották a lakodalmat. A zenét többek között

Lajcsi is szolgáltatta.

Már hajnalodott, Jimmy a feleségével volt ott, én

kísértem ôket. Kifáradva a tánctól úgy döntöttek,

hazamennek. Mindenkitôl udvariasan elköszöntek:

Jimmy soha nem jött el úgy sehonnan,

hogy ne köszönte volna meg a vendéglátást. Jöttünk

ki az ajtón és Lajcsi már pakolta össze a

hangszereit a kapu közelében. Amikor kiléptem,

valaki utánam szólt:

- Szervusz.

Léptem még egyet vagy kettôt és megint

hallottam:

- Szervusz.

Hátrafordultam, Lajcsi állt ott.

Természetesen odamentem hozzá, kezet fogtunk és

elköszöntem tôle.

Neki se derogált, hogy ô köszönjön

elsôként.

 

Jimmy és Lajcsi barátsága

Amikor Lajcsi életében elôször kijött a csepeli

házhoz és megkérte Jimmyt, hogy a most induló

Dáridó mľsor elsô adásában vállalja el a fellépést,

én is jelen voltam. Ezt végtelen szakmai

alázattal tette. Szimpatikus volt, ahogy szerényen,

szolidan megkérte: legyen szíves eljönni, mert a mľsornak

sokat számítana, ha Záriibó Jimmyvel kezdene.

Megbeszélték a részleteket.

Az önálló Jimmy koncertek mindig ôsszel és ta-

vasszal voltak.

Ez azt jelentette, hogy az ország nagyobb váro-

saiban, nagyobb megyeszékhelyein évente két-

szer megfordultunk.

Eleinte a vidéki bulik mellett a

fôvárosban is fellépett, nagyobb mľvelôdési házakban, mint

a Kispesti Vigadó, a Csepeli Munkásotthon,

Ady Mľvelôdési Ház Śjpesten, Pataki Mľvelôdési

Központ Kôbányán.

Minden év végén a karácsonyi koncert egy

nagyobb befogadóképességľ létesítményben zajlott,

eleinte az Erkel Színházban, majd a

Kongresszusi Központban, végül a BS-ben.

Az országos turné harminc-negyven,

vagy talán még több állomásból állt, tavasszal-ôsszel

egyaránt.

A fellépések száma az idô elôrehaladtával

nem bôvült, inkább szľkült. Jimmy elfáradt -

idegi fáradtságot kell érteni -, bosszankodott

a plakátokért, a menedzserrel összetľzésbe

került és elôfordult az is, hogy a turné utolsó

két-három állomását már lemondta.

Este nyolc órakor kezdôdtek a

koncertek. Ez tavasszal volt fontos, mert a mľvelôdési

házak és sportcsarnokok üvegablakait nem

lehetett elsötétíteni. Lényeges szempont volt, hogy

kintrôl ne szľrôdjön be fény. Sok pénzt költött fényjátékokra,

azt akarta, hogy maximálisan élvezhetôvé

is váljanak. Színes reflektorok álltak

hologramos ábrákkal, amik Jimmy nevét formázták. Különbözô

kis korona, csillag képe lobbant fel. A

kivetített kép is csak teljes sötétségben vált élvezhetôvé.

A turnékat három-négy naposra tervezte,

a fellépést követôen sietett haza. Aztán

megint utaztunk, csütörtöktôl hétfôig. Adrián, a legkisebb fiú,

két-három éves volt ebben az idôben. Amikor be-

léptem, szaladt elém:

- Krisztián, megint mész el apucival? Hova

mentek? Koncert lesz?

- Apuci ne menj el! - kérlelte az apját. Jimmy le-

guggolt, megsimogatta a fejét és próbálta megma-

gyarázni:

- Kisfiam, ha itthon maradok, akkor ki fogja ke-

resni a pénzt? Neked azért van ennyi játékod, mert

csinálom a koncerteket, nekem ez a munkám, eb-

bôl élünk.

Ezt elmagyarázta a kissrácnak, utána már köny-

nyebben engedte el ôt.

Jimmyt a koncertekre néha a testvérei is követ-

ték. Hol az egyiket, hol a másikat láttam a közön-

ség soraiban. A nôvére, Baba és férje, András az

egyik turnét majdnem teljes egészén végigkövet-

ték: ugyanúgy velünk laktak a szállodában. Ćrpi,

Öcsi, Tihi a Pest környéki fellépésekre - Gödöllô,

Vác, Székesfehérvár - jöttek el a családjukkal. Né-

hány koncertjét a mamája is meghallgatta. Jimmy

örült ennek. Mindenképpen igényelte, hogy a csa-

ládjából legyen körülötte valaki. Sebastian fiát nem

egyszer még a színpadra is fölhívta maga mellé és

együtt táncoltak. Lement a közönség sorai közé a

feleségéhez, és neki énekelt. Azokat a dalokat, ami-

ket a feleségének írt, így konferálta be:

a számomra legkedvesebb asszonynak, aki

helyet foglal a közönség soraiban. Edit asszony felállt,

Jimmy letérdelt és úgy énekelt. Senki nem

zavarta meg ôket.

Jimmy egyszer Sebastian iskolájába bement és

tornaórát tartott a srácoknak. Gyermeknapi kíván-

ság volt, ha jól emlékszem. Indián szökdelést és

hasonló jópofa dolgokat mutatott be. A srácok nem

tudták, mi történik. Ćlltak a folyosón, beöltözve a

tornaórára, Jimmy pedig kinyitotta az ajtót, síp ló-

gott a nyakában, akárcsak egy tornatanárnak.

- Jó dili volt - mondta utána.

Máskor az iskolában farsangi bált rendeztek. Se-

bastian osztálya is részt vett az ünnepségen. A szü-

lôket is meghívták, Jimmy is eljött a feleségével.

Abban az idôben játszották Antonio Banderasnak

a Desperado címľ filmjét: Banderas énekel benne

tüzes, pörgôs számot egy szál gitárral.

Ezen a farsangi bálon ott volt egy irodalomtanár,

aki mľkedvelô módon "tudott" gitározni. Fölállí-

tottak egy kis színpadot és elkezdte játszani a szá-

mot. A magam részérôl füldugót keresve kotorász-

tam a zsebemben. Jimmy fegyelmezetten tľrte. Ze-

nésztôl sohasem fogadta el a kontárságot, ha kel-

lett, a hangszert is kitépte a tehetségtelen muzsi-

kusok kezébôl. Vérig sértették, ha a jelenlétében

fülsértô dallamokat zsaroltak ki a hangszerekbôl

vagy álmatagon, hamisan énekeltek. Az iskolában

nagyokat nyelt, de visszafogta magát. Nyilvánva-

lóan mérlegelt. Ezek után az iskolaigazgató odalé-

pett hozzá, bátortalanul megkérdezte, hogy éne-

kelne-e egy számot. Ahogy meghallottam a szavait,

egybôl felvettem a rajtpozíciót, ugrásra készen áll-

tam, hátha emberéletet menthetek. Az igazgatóét.

Jimmy szerencsére nem vette provokációnak,

elnézést kért, és közölte, nem állnak rendelkezé-

sére a technikai eszközök, a lehetôségek nem adot-

tak, amatôr módon nem énekel.

 

Madonna

Madonna az Evita címľ film forgatására jött ha-

zánkba. Csak egy néger testôr kísérte el; Bobnak

hívták. Én is felkérést kaptam, hogy néhány na-

pon át legyek mellette kiegészítô biztonsági em-

berként.

Madonnát az ötödik kerületi Károlyi kertben fo-

tózták. A Károlyi kert körbekerített tér. Ezen a

helyszínen matrózruhába öltözött férfiak között sétált

Madonna. A kert mellett található egy iskola,

a tanulók kint lógtak az ablakban. Kisegítettem Ma-

donnát a kocsiból, és megálltam a kertkapunál,

hogy senki ne sétáljon bele a képbe, ne zavarják

meg a fotózást. Üvöltöttek:

- Antonio, viva Espana.

Mintha én lennék Banderas, pedig a macho "la-

tin lover" körülbelül a vállamig ér. Madonna rám

nézett és mosolygott.

Nem olvadtam el. Azt mondják, hogy a forgatá-

sok alatt az érzései nem tükrözôdnek az arcán. Ma-

donna túlzottan is azonosult a szerepével, három

méterrel a föld fölött járt. Két emberrel állt szóba:

az egyik Carlos Leon, akitôl az elsô gyereke

született, a másik a menedzsernôje, azaz a

mindenese.

A filmrendezô instrukcióit végighallgatta, de

éreztette a produkció elsô emberével, hogy itt ô is

csak egy alkalmazott. Madonna úgy él, mintha a lábai

elôtt heverne a világ, és ô egy

felsôbbrendľ lény lenne. A valódi arcát nem láttam.

Sápadtra maszkírozták, ezt az Evita Peron szerep

megkívánta. Mindenfajta bájtól mentes, jéghideg nô.

Többek szerint mindig ilyen.

Jimmyrôl a tévéfelvételek során derült ki,

hogy próba nélkül oda tudott állni a kamera

elé. Ahogy kezdôdött a felvétel, ô átszellemült és

máris szívébôl szólt a dal. Mások sokat próbáltak.

Bíztatta ôket:

- Śgy menj be, hogy csak te létezel és

a dal! Add elô úgy, ahogy érzed, hagyd, hogy

belülrôl jöjjön!

Nem tľrte, ha valaki félvállról, unottan játszott.

Elzavarta a zongoristát, és beült a

helyére. Nem váltott ki ellenséges hangulatot, a

zenészek örültek, ha odaült a zongorához, sôt, késôbb

próbáltak megfelelni Jimmy elvárásainak.

Az Operabálból - ahol a feleségével volt

-, elôt-

tünk, mielôtt befejezôdött volna a

gálamľsor. Szinte csak megmutatták magukat, beszéltek

néhány emberrel, táncoltak egy keveset és

utána távoztak.

Sokan voltak, Jimmy nem szerette a

tömeget. Az asszony az autóban megjegyezte: ô még

szívesen táncolt volna. Jimmy a körúton

megállíttatta az autót, betettünk egy CD-t, és ott

táncoltak az úton, a

járdán. Kinyitottuk az autó ajtajait,

hogy jobban hallják a zenét. Többen megálltak, nézték, de ôt

nem érdekelték a kíváncsi pillantások. Ezek a per-

cek kizárólag az asszonyának szóltak. Amikor a

feleségével volt, senki nem akarta zavarni.

Sokszor feltették neki azt a kérdést, romantikus

embernek tartja-e magát. Erre mindig azt válaszol-

ta, ô nem romantikus, hanem érzékeny és realista,

mindig igyekszik a dolgokat úgy látni, ahogy azok

a valóságban léteznek.

ž mindenki elôtt felvállalta az érzéseit, képes

volt mások elôtt sírni. Nem szégyellte a könnyeit.

Végtelenül nyitott emberként élt, de csak addig,

amíg meg nem érezte, ezzel vissza akarnak élni.

Jimmy imádta az operát. Legjobban Pavarottit

szerette. Az évek során folyamatosan tervezték,

hogy írnak neki egy olyan musicalt, operát, amit

kifejezetten az ô orgánumára komponálnak.

A Honfoglalás címľ magyar filmhez Jimmyt is

megkereste a produkciós iroda, ha jól emlékszem

a hét vezér egyikének szerepére javasolták. A fil-

met musicalbetétek tarkították, ennek apropóján

gondoltak rá. A forgatás kezdetét megelôzôen már

kitľzték a koncertturné idôpontját, nem akarta le-

mondani. A közönségét nem hagyta cserben.

Kedvenc idôtöltése volt a Pomáz környéki er-

dôkön, dombokon lovagolni, teljesen egyedül. Ez

megnyugtatta.

Egyszer vágtázott a lóval az erdôben és

hirtelen egy derékszögľ kanyarhoz ért. A ló

bevette a kanyart, Jimmy lezuhant róla, a ló

pedig száguldott tovább. Kisebb sérülésekkel megúszta,

de utána abbahagyta az aktív lovaglást. Ha jól

tudom, két kedvenc kancája is volt.

Miután híres lett, sokan - akiknek

Zámbó a vezetéknevük - kitaláltak olyan

történeteket, hogy Jimmyhez rokoni kapcsolat fľzi ôket.

îgy akartak a közelébe jutni. Rengetegen jöttek

oda hozzám is, hogy nem tudom hányadik unokatestvér,

külföldre szakadt hazánkfia, de családi vonalon vérrokon.

Egyszer - Békéscsaba, Hódmezôvásárhely kör-

nyékén - jött oda három fiatalabb fiú,

hogy ôk családtagok és egy lovat akarnak eladni Jimmynek.

Hozták a lónak a pedigréjét. Bevittem

az öltözôbe, de Jimmy akkor már évek óta nem

foglalkozott lovakkal, nem lovagolt. Ćtnézte, majd

kijött a fiúkhoz, mi a szándékuk ezzel.

Kiderült, ôk is azért adták ki magukat családtagnak vagy

közvetlen ismerôsöknek, hogy egy lovat rásózzanak.

 

Negyedik fejezet

Az esôs januári reggel megoldotta, ne menjek

sehova, és folytassam ezt a könyvet. Különös ka-

land egy olyan emberrôl írni, akivel hosszú

évekig dolgoztam együtt.

Nyolc óra, most ébredtem fel. Ha Jimmy élne,

egy hosszú éjszaka után talán most érnék csak ha-

za. ž mindig fordítottan élt, ami azt

jelentette, hajnalig, másnap tíz óráig, délig fönt voltunk és utá-

na mentünk pihenni. Mellette napi négy-öt óránál

nem aludtam többet. Az átmulatott éjszakák után

Jimmy nehezen ébredt fel. Kevés ember volt,

aki bemehetett a szobájába és kelthette: otthon a

felesége, kintalvásokon az ôt követô testvérei és én.

Nem tudta elviselni, hogy valaki bemenjen

hozzá, nagy lendülettel kivágja az ablakot,

fölhúzza a sötétítôt, hangoskodjon:

- Ébresztô!

Ez szóba sem jöhetett. Finoman kellett beoson-

ni a szobájába, óvatosan a kezét rázogatni:

- Jimmyke, ébredj föl, indulnunk kell!

Ez általában hatott. Ilyenkor felébredt, kérte a

cappuccinóját, sok cukorral. Mindig magam vit-

tem föl neki. Ébredés után nem viselt el

idegeneket maga körül.

Ćrpi öccse - aki a legjobban hasonlít rá - "elkö-

vetett" egy emlékezetes ébresztést. Otthon történt,

a csepeli házban. Ćrpiék jöttek ki látogatni valami-

kor délután, de ô még aludt. Ćrpi bement a szobá-

jába, föltépte a redônyt és üvöltötte:

- Kelj föl Lázár!

Jimmy nem értékelte a bibliai köntösbe burkolt

szavakat, üvöltött vele, és hozzávágta a párnáját,

papucsát, mindent, ami a keze ügyébe került.

A tragédia óta az életvidám, jókedvľ, örökösen

tréfálkozó Ćrpi csöndes lett. Magába fordult, nem

is nagyon beszél, látszik rajta, hogy nagyon meg-

viselte ôt a bátyja halála.

Sok rajongó minden koncertjére követte. Ez nem

csekély anyagi áldozat.

Jimmy idôvel felismerte ôket.

Figyelte az embereket, az elsô sorokban kik áll-

nak, ülnek, és a sokadik buli után már kedvesen

mosolygott az ismerôs arcokra. žk is autogramot,

közös fényképet kértek. Az utolsó években a kon-

certszervezôk már arról is gondoskodtak, legyen

külön helyiség a cateringnek, ahol szendvicseket,

üdítôket, fôtt ételeket szolgáltak fel. A leghľsége-

sebb rajongók ide is bejöhettek. Kaptak VIP kártyát,

ez feljogosította ôket, hogy minden Zámbó Jimmy

rendezvényre eljöhessenek, ne kelljen belépôt fi-

zetniük. žk is ott étkeztek, beszélgettek, nagyon

tisztelettudóan viselkedtek. Amikor

Jimmy a zenekarával beszélgetett, csendben

félrevonultak, szerényen fogyasztottak. Ismertek engem

is, elég volt csak szemmel jelezni feléjük, hogy

most egy kicsit hagyják magára. žk ezt szó nélkül

megtették. Velük soha, semmiféle konfrontáció vagy

összeütközés nem történt.

Egy rajongó házaspár: Mészáros Gábor és a fe-

lesége cukrászok. Ćllandóan hatalmas

dobos tortákat, süteményeket, korona alakú tortát

hoztak.

Üres kézzel soha nem jöttek. Mindig

gondoltak arra, hogy ne csak Jimmynek, hanem a

zenekarnak,

a testôrnek, mindenkinek jusson a finomságokból.

A VIP-kártyás rajongók közül a tatabányai Mikó

család készítette a temetésre a koronát.

Petike is Jimmy-rajongó, lelkes, fiatal srác.

Majdnem az egész országos turnét végigkövette. Tizen-

hét-tizennyolc év körüli, nem dolgozott sehol, így

vándorolhatott velünk. Büszke volt, hogy neki

Zámbó Jimmys pólója van és kísérhet bennünket

mindenhová. A tv-felvételeken is ott ült.

A Dalban mondom el címľ mľsor tv-felvételén

kb. harminc-negyven ember közremľködött. A

díszlet: hangulatos asztalkák, székek, kis piros

ernyôs asztali lámpák, színes koktélok, elegáns po-

harakban. Lehetett táncolni a színpad elôtt, én

jeleztem ezt a rajongóknak, akikkel évek óta ismer-

tük egymást.

A koncerteken a munkámat nagyban segítették,

ôk álltak mindig az elsô sorokban. Valamelyest

visszatartották a fanatikusokat, akik

mindenáron fel akartak rohanni a színpadra. Volt, hogy

ôk húzták vissza az elszántabbakat.

Mindenkit megkértem, tv-adás van, nem szeret-

nék bemenni az élôképbe amiatt, hogy ott rendet

kelljen tartanom. Annyit kértem, Jimmyhez túl

közel ne menjen senki, három-négy méter legyen kö-

zöttük. Ezt be is tartották.

Jimmy elkezdett énekelni, Petike, aki évek óta

járt velünk, ezeket a dalszövegeket kívülrôl tudta

és énekelte Jimmyvel. Jimmy odament mellé,

együtt énekeltek.

A tv-felvétel során általában minden dalt két-

szer vesznek fel. Ha valami esetleg nem sikerül,

legyen egy biztonsági tartalék, amit le lehet

adni a nézôknek. Az elsô számnak a felvételénél a rende-

zô valami apró hibát látott és megismételtette a

felvételt. Jimmy spontán ember volt, nem

tervezte a koreográfiát. Amikor újra énekelte a dalt, nem

ment oda Petikéhez, sétálva énekelt. Az utóbbi

felvételt fogadták el, azt adták le a tv-ben.

Petikének vérzett a szíve, hogy ô nem került a képernyôre.

 

Plakát és a plakát

A turnék folyamán ahogy közelítettünk egy-egy

város felé, néztük, ki vannak-e ragasztva a plakátok.

Többnyire én vezettem az autót. Nekem kellett

néznem az út bal oldalát, ô pedig nézte a jobb ol-

dalt. Öt perc múlva megkérdezte:

- Te láttál plakátot?

- Nem sokat - válaszoltam.

- Én meg csak egyet láttam, de annak is szem-

üvege és szakálla volt - állapította meg. Nem

bosszankodott, nevettünk.

Veszprémben befordultunk a Sportcsarnok elé,

ott állt egy trafóház. Az oldala tele volt

ragasztgatva Zámbó Jimmy plakáttal.

Két fiatal srác állt elôtte, éppen bajszot satíroz-

tak neki. Szóltam Jimmynek, nézze meg, mit

csinálnak. Kért, kanyarodjam oda. Ćthajolt elôttem és

kiszólt az ablakon.

- Na mutasd, milyen lett?

A srácok megfordultak, a döbbenettôl nem tud-

tak megszólalni és elszaladtak.

Természetesen ô is tudta, hogy az Interneten fo-

lyamatosan lehet róla vicceket olvasni. Nekem

biztonsági szempontból is fontos volt, hogy tudjam,

az emberek miként viszonyulnak hozzá. Inkább a

külsejét gúnyolták. A halála után is tovább mocs-

kolódtak. Az elsô vicc a tragédia után már aznap

fönt volt az Interneten: Miért nem lehet több Jim-

mys viccet gyártani? Mert lelôtte a poént. Ez

humor?

2000-ben, amikor elkezdôdtek az ôszi televízi-

ós felvételek, készítettek egy Internetes szavazást.

Jimmyt Magyarország legcsúnyább asszonyának

választották. Ezt leközölte az egyik bulvárlap is.

Kint voltam már Jimmynél a csepeli házban, in-

dultunk a Péntek Esti Vigadó felvételére, amikor

Lajcsi irodájából érkezett a fax. Elôttem van, ahogy

a faxgép kidobta a papírt. Ott volt az újság szalag

címe és az a cikk, amit fényképpel együtt közöltek.

Jimmy elolvasta és percekig szótlanul állt, fagyos

csend uralta a házat. Utána beszélt Lajcsival. ž is

úgy kezdte, hogy nem érti, miért? Üzleti fogás? Job-

ban menjen a lap? Ez feljogosítja a szerkesztôt

arra, hogy ilyen ízléstelenül lejárasson valakit?

Beültünk az autóba és Csepeltôl egészen a Pó-

lus Center Fortuna Stúdiójáig, az M3-as autópályá-

ig néma csöndben ült, egy szót nem szólt. Ahogy

fölmentünk az M3-ra, kérdezte, mit szólok ehhez

az egészhez. Nagyon megviselte a dolog.

Máskor is bántották, de azokra rögtön reagált:

dühös volt, de a dühkitörése után megnyugodott,

kibeszélte, kiüvöltözte magát. Most

döbbent csendben ült, ilyen azelôtt sosem történt.

Még annyit hozzáfľztem:

- Az Internetre névtelenül föl lehet

vinni bármit.

Ezt olyan emberek tették meg, akik

nem merik vállalni a nevüket. Ha odaállnak eléd,

és szemtôl-szembe teszik meg, nem a hátad mögött, az más.

Éreztem, hogy egy kicsit megnyugodott.

Megérkeztünk a stúdióba, ahol ennek az

újságnak a fotósa és az újságírója várta.

Odament hozzájuk. Azt hittem, tombolni fog, azt

hittem, megtépi ôket. Annyit mondott nekik,

ezentúl nem jöhetnek be a stúdióba és nem fotózhatják ôt.

Megkért, errôl a jövôben is gondoskodjam.

Nyugaton ilyet nem lehet megtenni bľntetlenül,

ebbôl komoly sajtóper kerekedik.

Ott a személyiségi jogokat tiszteletben tartják.

Minden esetben be kell olvasni a cikkeket annak az

embernek, akirôl szó van. Valakinek a háta mögött nem

lehet mocskolódni, össze-vissza hazudozni és

megjelentetni nyomtatásban. Az utca embere a

sztárokról így alakítja ki a saját elképzelését. Nem

mindenki jár koncertre, az újságot sokkal többen megveszik.

Aki esetleg nem kedveli ôt vagy

semleges, csak ezekbôl a lapokból jut információhoz.

Azt hiszem, ezek az események egyre

elszántabbá tették Jimmyt, még jobb akart

lenni. Nem lehetett megtörni. Ahogy énekelt, ahogy

zenélt, ezek az élmények még mélyebb indulatokat és

érzelmeket szabadítottak fel belôle. Szerintem ez nála egy

tudatalatti védekezési ösztön volt: csak azért is

megmutatja, ô a legjobb torok. Bárkinek a torkát

és szívét kiénekli, mondta gyakran. Zárkózottabban

élt, nagyobb távolságot tartott mindenkitôl.

Halála után az emberek találgatni kezdtek: jobb

kezes, vagy bal kezes volt. Ha megnézik a fényké-

peket, azon egyértelmľen látni, melyik kezében

fogta a mikrofont.

Mindenki tudta, mennyire kényes a hajára.

A Friderikusz-showba folyamatosan kapott meghívást.

Fridinek az az ötlete támadt, fazonírozzák ôt át,

teremtsenek neki új külsôt, új imaget. Zámbó Jim-

my köztudottan sportosan elegáns ruhákban járt,

büszke volt a hosszú hajára. Fridi be akarta bizo-

nyítani, hogy rajongói nem a külsôségekért tarta-

nak ki mellette. Napokig gondolkodott rajta. Végül

nemet mondott. Látta a korábbi OMEGĆ-s Kóbor

János tévészereplését, amikor a színpadon meg-

mosták a haját. Ez visszarettentette, komolytalan-

nak tartotta. Śgy érezte, az ô tekintélyének, az ô

méltóságának nem biztos, hogy használna egy

ilyen szereplés. Már ebben az idôben is Királyként

emlegették a rajongói.

A halála után híresztelték, eltľnt a hajkoronája.

Ez persze nem igaz, de nagyon jól tudta a bulvár-

sajtó, hogy az embereket ezek a dolgok

foglalkoztatják.

A Füstös éjszaka blues címľ kislemezen magas

és mély hangon énekel.

A Fészek Klubbal szemben mľködött egy ho-

mo-bár, ahonnan egy Bimbi nevľ srác megkeres-

te Jimmyt.

Megkérte, ezt a nótát ô hadd playbackelje le.

Jimmynek elmesélte, úgy lépne fel, hogy az egyik

arcát nônek, a másikat férfinak festi ki. Amikor nôi

hang szólal meg, akkor azt fordítja a közönség fe-

lé, amikor férfi, a másikat. Jimmy nevetett, élvezte

Bimbi elôadásmódját, odaadta neki a számot, hogy

dolgozza fel. Erre az egyik pletykalap lehozta fô-

címen: Zámbó Jimmy egy meleg bárban énekel.

Nem is foglalkozott volna ezzel a dologgal, de

egyik nap a gyerekei úgy jöttek haza az iskolából:

- Apuci, azt mondták, te buzi vagy.

A gyerekek nem is voltak tisztában a szó igazi

értelmével. Jimmy dühös lett, bement a szerkesz-

tôségbe és tombolt.

Amíg csak ôt érte a sérelem, addig nem nagyon

vett elégtételt, de ha érezte, hogy a gyerekeire is

kihat, teljesen kiborult.

Vérig sértôdött, ha ültünk az étteremben és a

pincér dobálta elé a tányért, a poharat vagy álltunk

egy pultnál és az italt csak úgy odalökték.

A halála utáni napokban az egyik bulvárlap le-

közölt egy cikket, miszerint Jimmy 2000 szilvesz-

tere elôtt, pontosabban december 29-én a Moulin

Rouge-ban szórakozott. Az interjút az állítólagos

testôr adta, név nélkül. Fotó nem jelent meg, az ar-

cát sem vállalta.

Sokat sejtetôen nyilatkozta: Jimmy egész éjszaka

azon dühöngött, hogy nem a megfelelô stílusban

tették le elé a hamutartót, hanem - ô úgy fogal-

mazott - kivágták elé a pultra, mint ahogyan a

western-kocsmákban a sört szokás.

Nem egyedi eset, az évek során több helyen elô-

fordult. Sosem voltam büszke arra, hogy hasonló

közjátékok részese lehetek, így nem hagytam, hogy

elrontsák ezzel a jókedvét. A hamutartót visszaad-

tam a pincérnek és rászóltam, próbálja meg udva-

riasan kihozni és finoman letenni. Ez mindig ha-

tott, nem kellett hajnalig ezen dühöngeni.

Utólag sokan kinevezték magukat Jimmy test-

ôrének, miközben fogalmuk sem volt, hogy kell

mellette fellépniük.

Egy átmulatott éjszaka után hat óra elôtt pár

perccel megérkeztünk a Vigadó Casino teraszára.

Reggel hat óráig vannak nyitva.

Jimmy szeretett volna valami egytálételt enni,

nem disznót akart süttetni magának.

Az egyik pincér bent volt az étteremben, a másik

eltľnt hátul, kigombolt ingben, hanyagul. Kilazított

nyakkendôvel porszívózta a szônyegpadlót. Leül-

tünk a teraszra és vártunk néhány percet. Jimmy

kényes volt arra, ha nem vették észre azonnal. Śgy

érezte, szándékosan várakoztatják. Szóltam a pin-

cérnek, jöjjön ki végre az asztalhoz, vendégek jöt-

tek. Nemsokára kijött az ember. Kezében két-há-

rom étlappal, de ugyanúgy, a melle csupaszon vi-

rított. Jimmy ránézett, látta, ki van gombolva az in-

ge, foltokban megizzadt, mellkas szôrzete szana-

szét meredezik, és elfordult tôle. Elküldte, szedje

magát rendbe és úgy jöjjön vissza az asztalhoz. A

pincér közölte, mindjárt zárnak. Jimmy idegesen

megszólalt: ô ezt nem érti, ez vendéglátóhely, amíg

van vendég, addig nyitva vannak. Valamit vissza-

szólt az ember. Fölálltam, ô pedig átbukdácsolt né-

hány cserép tuján és beszaladt az étterembe. Szól-

tam a másik pincérnek - aki föl volt öltözve -, le-

gyen szíves, jöjjön ki az asztalhoz és szolgálja ki a

társaságot. Attól kezdve udvariasak voltak.

Jimmyt meghívták a szentendrei forintos Casino

megnyitó ünnepségére. Aznap este már teljes gôz-

zel üzemeltek, a VIP-vendégeket különterem vár-

ta. Millió biztonsági ember, a kötelezô regisztráció

nélkül egy árva légy sem keresztezhette a légteret.

Jimmy is sorban állásra kényszerült. Ha a pillan-

tásával ölni lehetne, a másnapi újságok szalagcí-

mekben harsognának tömeggyilkosságról. Sorra ke-

rültünk, mondtuk a nevünket, de a recepciós a

személyi igazolványokat is kérte. Nem reagáltunk erre.

Csak "púposkodott" tovább, mire Jimmy kifakadt:

- Ne szórakozz velünk! Nem tudod, ki vagyok?

írd be a nevemet és hagyj békén! A recepciós

szemtelenül válaszolt:

- Jól van na! Milyen jegyet adjak? Napit, hetit,

vagy hónaposat?

Jimmy átnézett rajta:

- Amilyet akarsz.

Szemrebbenés nélkül beblokkolta a

havijegyet.

A viharos anyázást a teremfônök állította

meg, udvariasan elnézést kért Jimmytôl, és

megígérte, ez többé nem fordul elô.

Nem is fordulhatott, mivel oda soha

többé nem mentünk vissza.

Pedig ô nem volt rossz vendég a kaszinókban

sem. Hébe-hóba elindult megkísérteni a

szerencséjét, a szórakozás kedvéért rángatta a

félkarút, tétekkel rulettezett. Kártyázni sosem

láttam.

Ha a turnék alkalmával maradt egy szabad nap,

elment a szobájába és ki se mozdult.

Nem szerette a kényszerpihenôt. Megkért, szedjem

össze a fellelhetô sajtótermékeket. Olvasott,

csak enni jött le vagy sétálni.

Szerette a verseket; különösen Petôfi

Sándort.

Kedvelte a prózai költeményeket és a

balladákat.

Szabó Gyula versmondói stílusát mindig dicsérte.

A sors, a ravatalnál a búcsúbeszéd

egyik szakaszát Szabó Gyula szavalta el. A

versnek az volt a címe: Ad Astra - a csillagokig. A

verset egy cserkész írta a temetés elôtt.

Mindig ügyelt arra, hogy az otthoni felszerelése

is komoly legyen. Sokat költött hangszerekre.

A legutóbbi ôszi BNV-n a Yamaha hangszercég

is kiállított. A biztonsági embereket én adtam. Jim-

my teljesen váratlanul, az esti órákban felbukkant

és a Yamahánál végigpróbálgatta a legújabb hang-

szereket.

Otthon leült a Clavinova elé, a fejében lévô dal-

lamokkal kísérletezgetett, játszott. Spontán, nem

görcsölt. Ezért is adott ki évente csak egy lemezt.

 

Ötödik fejezet

Debrecenben többnyire a Cívis Hotelben

szálltunk meg. Van egy kellemes kis

teraszrésze ennek a szállodának. Négyen üldögéltünk az asztalnál,

Jimmy, mellette a menedzsere, az egyik kollégám,

aki segített nekem a védelemben és én. Jött a

felszolgáló, kiosztotta az étlapokat,

mindannyian választottunk.

Visszajött a pincér, rendeltünk, a társam

lapozgatta az étlapot és kiszúrta a pulykafilét

Dubarry módra. Megkérdezte:

- Mi az a dubrai pulyka?

Jimmynek a kezében megállt az étlap,

kikerekedett a szeme, két-három másodperc kellett,

hogy értelmezze a dolgot. Ránézett a pincérre,

legyintett, és közölte:

- žt nem az esze miatt szeretjük.

Jót nevettünk ebédelés közben. Egyébként ízlett

a fiúnak "dubrai" pulyka.

Az Irigy Hónaljmirigy gyakran parodizálta

Jimmy dalait. Az együttes egyik tagja

beöltözött Zámbó Jimmynek, a másik pedig úgy öltözött föl,

mint én. Megállt a nyitott ajtóban és integetett kifelé,

hogy ne jöjjön be senki, miközben nyúlt be a

zakója alá a fegyverért. Jó poén volt.

Salgótarján környékén jártunk, bementünk

egy kis bárba. Jimmy szeretett volna

Traubisodát rendelni. Látta, hogy ennek a márkájú

üdítôitalnak az üres üvegei kinn vannak az asztalon.

Odamentünk a pulthoz, mondta a hölgynek,

kérünk szépen Traubisodát. A pincérnô vidékiesen

visszaszólt:

"Tróbiszóda" máma csak holnap lesz.

Ćlltunk és kacagtunk: természetesen

csak úgy diszkréten, nem a nô arcába. Kérdeztük,

mi a választék? A hölgy kezdte sorolni:

- Van Cola, van szôke Cola.

Jimmy udvariasan érdeklôdött:

- Milyen az a szôke Cola? Azon a

vidéken így hívták a Fantát. Szôke Colát rendeltünk,

alkalmazkodtunk a helyi szokásokhoz.

Mátrafüreden külön biliárdterem volt, a

biliárdasztal körül székek, asztalok. A terem

egyik sarkában bárpult állt. Egy idôsebb nô szolgált

fel, kértünk tôle egy kazettás magnót. Nem volt se

Demjén, se Charlie, úgyhogy Jimmy lehozatta

a szobájából a saját kazettáját. Akkor jelent meg

a Best of 1, Best of 2. Jimmy ezt hallgatta, majd a

Még nem veszíthetek címľ számot is lejátszotta.

Hallgattuk a zenét, közben biliárdoztunk, beszélgettünk.

A Még nem veszíthetek címľ szám után odajött

a nô, és a következôket mondta:

- Mľvész úr, jácca má el újból a Még nem

süllyedhetek el-t!

A számban van egy szövegrész, ami így

hangzik:

"most már ez vagyok én egy süllyedô hajó."

"Szétszakadtunk" a röhögéstôl. Nem diszkréten,

hanem a könnyezésig. A nô döbbenten nézett,

természetesen újból lejátszottuk neki.

Mentünk az autóval, mint Kerouac

regényében az elszánt, kalandra vágyódó fiú. Igen, mi is

mindig kerestünk valamit, most éppen a Sportcsarnokot.

Nem volt kiírva, hol is van, nem is

jöttek ki elénk.

Meg kellett állni, lehúzni az ablakot,

kérdezôsködni.

Jimmy hangulatember volt, néha jópofáskodott,

máskor a legapróbb dolog is felidegesítette. Nem

bírta, ha nem készítették elô megfelelôen az

érkezését.

Kisvárdán mentünk az úton - közel az ukrán ha-

tár - az 500-as Mercedesszel. Már sötétedett. Jimmy

vezetett, én az anyósülésen ültem, és szép lassan

"becsorogtunk" egy lámpához. Egy fiatal lány áll-

dogált az út szélén. Lehúztam az ablakot, meg

akartam tôle kérdezni, merre találjuk a Sportcsar-

nokot. Meglátott és riadtan elszaladt.

Jimmy nevetett:

- Szegény lány, biztosan azt hitte, az ukrán maf-

fia kocsikázik az ô városukban.

Az autónk, a termetem, az öltöny, a nyakkendô

látványa ezen a környéken veszélyt jelent.

Máskor Mosonmagyaróváron kerestük a sport-

csarnokot. Egy bácsi a biciklijével kerekezett

haza a földekrôl. A kapanyél be volt tľzve a bicikliváz-

ba, melós kezeslábast viselt, fején svájci sapkát.

Közvetlenül mellettünk ment át a lámpánál, lehúz-

tuk az ablakot és megkérdeztük, nem tudja-e vé-

letlenül, merre van a sportcsarnok? Kedvesen vá-

laszolt:

- Dehogynem! "Gyöjjenek" utánam!

És komolyan gondolta, hogy a Mercedes követi

kilométereken keresztül. Jimmy megköszönte az

öregnek, és csak magában morogta:

- Te meg tekerjél 120-szal és akkor követünk.

 

Utcai harcosok

1995-ben rendezték meg az Utcai Harcosok el-

sô országos bajnokságát. A küzdôsportágak min-

den ágazatából lehetett nevezni, a kung-futól, a

tae kwon-don át, a thai box-ig.

Kétféle súlyhatár volt: 75 kg fölötti, illetve 75 kg

alatti. Ezenkívül mindenféle stílusban, kötött sza-

bályok nélkül lehetett küzdeni. Az a szabály, hogy

nincs szabály. Két ember beáll egymással szemben

a ringbe, és a küzdelem addig tart, amíg az egyik

fel nem adja, vagy képtelenné nem válik a folyta-

tásra. A birkózó ugyanúgy nekiment a bokszoló-

nak, mint a kickboxos a karatésnak, vagy a judos

a thai-bokszosnak. Fejelés miatt sem fújtak le

meccset. Maximális teret kapott a brutalitás, ki-ki

maga eldöntötte, hogy mennyit vállal az adok-

kapokból.

Érdekes volt látni, hogy a különbözô sportágak

képviselôi miként állnak föl egymással szemben,

milyen módon képesek küzdeni. Az amatôröktôl

kezdve a profi sportolókig mindenki benevezett.

Hatalmas pofonok csattantak.

Sok meccs végzôdött úgy, hogy hordágyon vitték

ki a vesztest. Olyanok is bevállalták ezt a küzdel-

met, akik addig csak utcán verekedtek: ezért neve-

zik az Utcai Harcosok Bajnokságának. Beneveztek

taxisok, névtelen, eldugott falvak bikái, hétvégi po-

fozkodásoktól diadalittas kidobólegények, innen-

onnan érkezettek. Felálltak egy profi sportolóval

szemben, és mint a lovat, úgy megverték ôket. To-

kától bokáig. Nem úgy számoltak rájuk, hogy egy,

kettô, három, hanem január, február, március.

Ijesztô nagy pofonok csattantak, folyt a vér,

szirénáztak a mentôk. Volt, akit élesztgetni kellett,

mert bekapta az ütést az állcsúcsra, az tuti.

Ľriási nézettsége volt, az embereket vonzza a

brutalitás. Itt azt láthatták: kimegy két ember,

egymásnak esik és amíg élnek, amíg mozognak, addig

piff-puff. Gyengébb idegzetľ embereknek nem

ajánlott.

A zsľri tagjai közé nevesebb közéleti személyi-

ségeket is meghívtak, köztük Jimmyt.

Említettem, hogy Jimmy vonzódott a küzdôspor-

tokhoz, a szép technikákat ô is szerette,

elismerte.

Ćtmulatott éjszaka után a gyertyát meggyújtot-

tuk és egyetlen ökölcsapással kellett eloltani. Itt

az a lényeg, hogy nem szabad hozzáérni se a gyer-

tyához, se a lángjához, hanem az ököl által keltett

légörvénynek kell a lángot elfújnia. Ehhez borzasz-

tó gyorsnak kell lenni. Jimmy akkor játszotta ezt,

amikor ivott. Ha nem is elsôre, de másodszorra,

harmadszorra mindig sikerült neki. Ez képességfej-

lesztô gyakorlat, szívesen próbálgatta a barátai kö-

rében.

Jimmy a nyilvánosság elôtt engem sosem verse-

nyeztetett. Nem kellett odaállnom kapkodni a

pénzt vagy ökölcsapással eloltani a gyertyát.

Pedig otthon begyakoroltam, nehogy leégjek.

Kettesben néha mi is játszottunk.

A társaim, Zsolti és Sefi az utóbbi években fel-

váltva jöttek velünk a turnéra. Mind a ketten

felszentelt Shaolin papok, kimagasló eredményeket

értek el a kung-fu területén. Jimmy elvárta tôlük,

hogy bemutatókat tartsanak, a tudásukkal büsz-

kélkedett mások elôtt.

Sefinek kerestettek egy botot vagy deszkát,

hogy töréseket mutasson be alkarral.

Jimmy rámutatott:

- Törd el!

ž visszakérdezett, hogy felülrôl vagy alulról.

Neki mindegy volt, egyik irányból sem okozott

gondot. Összetörte, félrerugdosták a törmeléket,

utána következett a Shaolin chung hop kuen for-

magyakorlat. Tradicionális ütés- és rúgástechnikák.

Nagyon látványos.

A csukló fölött a kézfej külsô oldalánál van egy

apró kis csont, amit hosszú évek folyamán ki lehet

dolgozni úgy, hogy a csonthártyából az idegek ki-

halnak, a csont megdagad. Ez a nagy ütéstôl nem

reped meg. Ellentétben a kézfejjel és a csuklóval.

Ennek a kiképzése minimum három év. Sefiék a

kókuszdiót összetörik vele egy ütéssel. Mint tud-

juk, a kókuszdiót fľrészelni alig lehet.

A gyakorlás fokozatosságot igényel, elôször az

ember puha tárgyakat ütöget és késôbb egyre ke-

ményebbeket.

Lent voltunk Mátészalkán. Éjszakai buli volt:

örömzenélés. Jimmynek eszébe jutott, hogy Sefi is

velünk van, intett, hogy mutasson be valamit.

Bemutatta a formagyakorlatot. Összetört egy botot a

könyökével. Jimmy kérte, még mutasson valami

különlegességet. Sefi gyertyát tört a kezével. Rá-

nézésre könnyľ dolognak tľnt, letette maga elé a

gyertyát, és apró ütésekkel összelapította.

A zenekar tagjai mondták, ezt mi is megcsinál-

juk bármikor. Hat-nyolc gyertyát eléjük raktak.

Mindenki elkezdte ütni, de senki nem tudta

eltörni.

Jimmy cikizte ôket.

A kezüket szétverték rajta, másnap a

dobos fáslis kézzel dobolt, a gitáros

bebugyolált kézzel gitározott. Tonnaszámra fogyott a

jégkocka. Sefinek persze ez nagyon imponált.

Az Utcai Harcosok Bajnokságának döntôjét

1995. októberében rendezték a Budapest

Sportcsarnokban. Az addigi vidéki állomások

gyôztesei mérték össze az erejüket a budapesti döntôn. Már

csak bajnokok léptek föl és bajnokok küzdöttek

egymással. Ľriási sporteseménynek számított. A

zsľriben több meghívott elôadómľvész is részt vett a

popzene világából: Jimmy, Pataki Attila,

Zalatnay Sarolta. Felkérték ôket, hogy a

szünetekben énekeljenek el egy-egy számot és a díjátadásban

is mľködjenek közre.

Jimmyé volt a bajnokavatás elôtti utolsó szünet.

Széthúzta a köteleket, belépett a ringbe, kezébe

adták a mikrofont. Elsötétült a nézôtér, ôt bevilá-

gították, elkezdte énekelni a Még nem veszíthetek

címľ dalt.

Ahogy belekezdett a dalba, iszonyatos fütty-

koncert kezdôdött. Amíg énekelt, addig fütyültek.

A dalt szinte nem lehetett hallani, csak a

füttyöket.

Végigénekelte a számot és utána mintha mi sem

történt volna, visszaadta a mikrofont, kilépett a

ringbôl, óvatosan, nem gyors tempóban: kisétál-

tunk az öltözôkhöz, a küzdôtér mögé. Megtámasz-

kodott a falnak és látszott rajta, hogy mélyen el-

gondolkozik.

- Śgy látszik, nem tudok mindenki lelkéhez

szólni - mondta halkan.

Megint szembesültünk azzal, hogy vannak olyan

emberek, akik nem szeretik sem ôt, sem a zenéjét.

Ezt borítékolni lehetett volna. Hogy is gondol-

hatta bárki, hogy az ilyen brutális harcot kedvelô

emberek vevôk lesznek Jimmy lírájára?

Az ô koncertjeire nem a tornacipôsök jöttek el,

a koncertturnék során eleinte nem véletlenül vá-

lasztotta a színháztermeket. Közönsége elegánsan

járt: a férfiak nyakkendôben, öltönyben, a nôk ün-

nepi ruhában. A fiatalok szerényebben, sportos

szerelésben jöttek, de nem szakadtan.

Azt sem tľrte, ha asztaltársasága tagjai nem sza-

lonképes öltözetben telepedtek mellé. Tisztelet-

lenségnek és sértésnek érezte, üvöltött velük. Ha

az asztalához ülnek, akkor egy királyhoz öltözze-

nek, nem pedig guberáláshoz.

Vidéken voltunk, valahol a világ végén. Jimmy

menedzsere az asztalnál ült, elegáns öltözékét Do-

nald kacsás nyakkendôvel bolondította meg. Jim-

my tombolt. Keresetlen szavakkal a tudomására

hozta, szeretné ha eltávolítaná a nyakából azt a

háziállatos förmedvényt, vagy ha mindenképpen

ragaszkodik hozzá, kösse fel magát vele.

A menedzser elbattyogott, több faluval arrébb

talált egy férfi divatáru üzletet és beruházott. Vett

egy új nyakkendôt. Visszajött, büszkén virított ve-

le. Jimmy ránézett, tömören véleményezte:

- Szar. Vegyél másikat.

A délután jórésze hasonlóképpen telt, az ember

a harmadik kör után elhozta hitelbe a divatüzlet

teljes nyakkendô-kollekcióját, hogy Jimmy válassza

ki közülük a megfelelôt.

Amíg távol volt és futotta a köröket, belebete-

gedtünk a röhögésbe. Ahogy belépett az ajtón,

mindenki felvette a fapofát, a fejünket csóváltuk

és rosszalló tekintetekkel illettük az újabb ízléste-

len választást. Ami nem is volt mindig az.

A legtöbb fellépésén ott ült a város polgármes-

tere, a felsôbb vezetôk, illusztris személyek. Ese-

ményszámba ment, hogy Zámbó Jimmy koncert

van, függetlenül attól, nagyvárosban vagy éppen

kicsiben lépett fel.

A kisebb településeken nemcsak a polgármester

jött el, hanem az egész vezérkar. žk büszkék vol-

tak arra, hogy Jimmy eljött hozzájuk énekelni. En-

nek Jimmy örült és minden igyekezettel megpró-

bálta viszonozni azt, hogy nem csak végignézték a

koncertjét, hanem utána keresték vele a kapcsola-

tot. A buli után lejöttek az öltözôhöz. Miután átöl-

tözött, fogadta ôket, beszélgettek. Igyekezett velük

közelebbi kapcsolatot is kialakítani. Mivel évente

azért kétszer végigjártuk az országot, nem volt

mindegy, milyen hangulatot, érzéseket hagyunk

magunk után. A következô alkalommal úgy ment

vissza, hogy már ismerôsként fogadták ôt.

 

Dáridó

Az évek folyamán néhány videoklipet hébe-hó-

ba leadtak a tévében Jimmytôl, de igazából

az elsô komolyabb televíziós zenei fellépése a

Dáridó indulásakor volt. Önálló mľsora 2000

tavaszától jelentkezett az RTL Klubon.

Lajcsi azt akarta, hogy Jimmy ne a már

ismert és elôadott dalokat, hanem magyar nótát vagy

valami mást énekeljen. Mindenképpen új arcát vigye

a nagyközönség elé. Ezzel azt akarták érzékeltetni,

a mľvészek sokoldalúak, nem lehet beskatulyázni

ôket. Pataki Attila például cigánydalokat énekelt.

Jimmynek tetszett ez az ötlet, ô magyar

nótát adott elô, azt is nagyon jól énekelte. A saját

zenekara és ismerôsei társaságában eltöltött zenélések

folyamán is sok magyar nótát tanult meg.

Ekkor énekelte el egyik kedvencét, ami

némileg eltér az eredetitöl:

"Ne bántsatok soha engem,

én a szidást nem érdemlem.

Nem tudok más lenni,

mert akinek a szíve fáj

hajnalban is mulatni jár

nem lesz abból semmi.

Szeretem a cigányzenét,

az italból sosem elég.

Rohanok egy züllött,

sötét elmúlás elébe.

Éjszakáról éjszakára,

azt húzatom a cigánnyal,

vége van már, vége.

Hadd menjek én feledôbe,

vigyetek a temetôbe,

véssétek egy szürke kôbe

ezt a csekély pár sort:

Élt egyszer egy koldusszegény,

dalos ajkú nótás legény,

kár volt érte, kár volt. "

A tv-felvételeken néhányszor a felesége ott ült

az elsô sorban.

Jimmy ilyenkor lesétált a színpadról, letérdelt

elé és neki énekelt. Könnyes szemmel nézték egy-

mást.

"Te vagy nékem az az asszony,

akitôl a boldogságom kaptam.

Mégis te vagy az az asszony,

akinek én oly keveset adtam.

Te vagy az a fénylô csillag,

amely mindig ott ragyog az égen.

Amelyik ha eltévedek,

megmutatja a jó utat nékem.

Te vagy aki otthon sírtál,

ha én máshol a világom éltem.

Tudtam azt, hogy egy jó szavam elég lesz,

hogy meghocsásd a vétkem.

Lehajtom most a fejemet,

szeretném ha meg is szidnál engem.

Olyan asszony vagy te nékem,

amilyet én meg sem érdemeltem."

Amikor Edit asszonyhoz énekelt, mindig sírt.

Azt mondta, ilyenkor és ily módon köszöni meg

az eddig együtt eltöltött idôt, a tíz egynéhány évet

és a két közös gyermeket.

A történeti hľséghez hozzátartozik: Lajcsi nem

véletlenül kezdett Jimmyvel. A reklámok arról szól-

tak: Jimmy fellép a Dáridó új mľsorában. Kiemelt

sztárvendégnek számított. A TV2 is ráérzett arra,

Jimmyben van fantázia, és azt a mľsort nézik az

emberek, amelyikben ô énekel.

Meghívták a Dáridó országos koncertturnéra is.

Szandi is aktív résztvevôje, illetve egyik mľsor

vezetôje volt ezeknek a koncerteknek. Szeretett

játszani, a közönség soraiból mindig felhívott egy

férfit, lehetôleg középkorút, ducibbat, táncra pró

bálta ôt biztatni. Kicsit azért cikizés formájában

történt:

- Magának mi ez a gömbölyľ itt elôl? Látom,

formában van, jók a vonalai.

Kacérkodva kérte:

- Lazítsa meg a nyakkendôjét, érezze magát jól,

vegye le a zakóját és táncoljunk együtt!

Egyszer egy idôsebb urat invitált a színpadra, úgy

hatvan körülit. Látszott rajta, túlzottan is élettel teli.

Kijött a színpadra, Szandi kacérkodni kezdett:

- Jó, akkor most vegye le a zakóját! Lazítsa meg

a nyakkendôjét! Ha akarja, kigombolhatja az ingét!

Az ember ezt komolyan vette, mindenki legna-

gyobb döbbenetére teljesen levetkôzött. Biztos va-

gyok benne, hogy készült rá, bár véletlenszerľen

választották ki. Letolta a nadrágját és elefántos

alsógatyában feszített: ormány elôl, oldalt két füllel.

A nézôtéren fetrengtek a nevetéstôl. A kulisszák

mögül néztem a mľsort. Amikor láttam, hogy kez-

di letolni a gatyáját, elindultam befelé, nehogy

valami nagyobb baj történjen. A férfi visszahúzta a

nadrágját, kezet csókolt Szandinak és kicsit csap-

zottan visszaült a helyére.

Szandi a késôbbiekben óvatosabb lett, jobban

megszľrte az önként jelentkezôket. Aki úgy csá-

polt a felhívásra, hogy majdnem kiesett a gatyájá-

ból, az eleve C vágányra került, számításba se jö-

hetett.

Jimmy öltözôje mindig a lehetô legközelebbi

volt a színpadhoz. A fellépést követôen kimele-

gedve, vizes hajjal szeretett gyorsan bejutni

a meleg helyiségbe. Az öltözôbe - télen - mindig

betettünk egy hordozható fľtôtestet. Odafigyeltünk,

hogy ne legyen mellette nyitva ablak, ne

legyen huzatban, mert könnyen megfázott.

 

Ballantine's Klub

Friderikusz Sándor 1996. végén

forgatta folyamatosan az Andrássy úton lévô

Ballantine's Klubban a Másképpen beszélgetek címľ mľsorát.

A hely kellemes, zártkörľ angol klub

hangulatát idézte.

Bôrfotelek, intarziás asztalok, a

sarokban zongora állt, olajmécsesek lobogtak rajta.

Kárpítozott oldalfalak, süppedô szônyeg. Szivarfüst

nehéz illata áradt a szövetbôl.

Ott dolgozott egy ismerôsöm, akit

meglátogattam egy forgatási napon. Akkor

véletlenül összefutottam Friderikusz Sándorral.

Futólag már volt tudomása rólam, annak idején a Pelé-féle

futballgálán találkoztunk, illetve késôbb a

Rádió Bródy Sándor utcai központjában is egy

sajtótájékoztató alkalmával. Fridi látott engem Pelé

mellett, tudta;

hogy a biztonsági szakmában dolgozom.

Sietôsen belépett a Klubba, futólag

üdvözölt mindenkit, majd elfoglalta

riporteri karosszékét és a dokumentumai tanulmányozásába

mélyedt. Riportalanyaiból mindig alaposan felkészült.

Másnap a Klub recepciósánál Fridi

üzenete várt.

Kérte, hogy keressem meg ôt az

irodájában. Telefonon idôpontot egyeztettünk és aznap

délután találkoztunk a Café Verdi-ben, az

Astoriánál.

Én érkeztem elôbb, leültem. A pultnál

fiatal lányok - a személyzet - bájosan

mosolyogtak rám.

- Sándor leszólt telefonon, azonnal

itt lesz - mondta kedvesen a pincérlány.

Pedig még nem volt késésben.

Nemsokára befutott, kezet fogtunk és

leültünk az asztalhoz. Rohanásban volt, ennek

ellenére nyugodtan beszélt, nem kapkodott, nem

felületesen tárgyalt. Tudta, hogy Jimmy mellett

dolgozom, érdeklôdött, mennyire kötött a

munkarendem. Abból indult ki, hogy korábban is

akadtak egyéb megbízásaim, amelyeket Jimmy védelmével

párhuzamosan teljesíteni tudtam.

Hónapokkal korábban show-mľsorának védel-

mi feladataihoz új biztonsági céget

szerzôdtetett.

Azokat, akiknél évekkel korábban én is

dolgoztam. Fridi a cég állományából nekem szánta

a személyi testôri megbízást. Amikor a szerzôdést aláír-

ták, csak akkor mondták meg neki, már nem dol-

gozom ott, nem tudják, hol érhetnek el.

Ćtnézte a munkáim referencia anyagát és kérte,

mľködjem együtt vele, a mľsorok folyamán én

adjam a biztonsági kíséretet mellé. Megbeszéltük,

elmegyek egy tv-felvételre, tájékozódom az elvá-

rásaival kapcsolatban, utána közösen döntünk a

folytatást illetôen. Szóbeli megállapodás született

közöttünk.

A következô hétvégén reggel már én mentem

érte a lakásához.

Megjött a biztonsági szolgálat autója a kirendelt

sofôrrel és bevitt minket a stúdióba.

Śgy éreztem, a cég vezetôsége számára ez ön-

gól volt. Fordult a kocka, a piramis csúcsát külsôs

testôr birtokolta, csak a második helytôl jutott

szerepük a hierarchiában.

Amikor Friderikusz mellé kerültem, megint gon-

dot okozott, hogy ennek az anyagi oldala miként

rendezôdik. Felvetôdött, lépjek be újra ehhez a

céghez és majd ôk fogják az én pénzemet kifizet-

ni. Nekem ez nem felelt meg. Nem állt szándékom-

ban senkihez sem tartozni, és nem is leszek sehol

alkalmazott.

Ezeket akartam megbeszélni a cég vezetôjével,

aki várt engem.

Megérkeztem, mondtam, hogy megbeszélt idô-

pontra jöttem. A titkárnô bement a fônökéhez,

kijött, aztán közölte, most a fônöke nem ér rá,

töltsem ki a felvételi papíromat, és akkor

visszakerülök a cég állományába.

Türelmesen mondtam, én azért jöttem, mert

személyes megbeszélésre hívtak. A titkárnô erôsza-

kosan mondta a magáét, ha kitöltöm a

felvételi papírt, akkor bemehetek a fônökéhez.

Leültem, megfogtam a tollat, fél percig

gondolkodtam, összehajtottam a papírt és utoljára

megszólítottam az egyik biztonsági ôrt:

- Itt állok a közelben, nem dobtam elég

pénzt a parkolóórába, megyek és ezt korrigálom.

Nem volt tovább mirôl beszélnem. Becsuktam

magam után az ajtót és elmentem szó nélkül.

Másnap fölhívott Friderikusz Sándor, hallja, mi

történt, megléptem szó nélkül. Mondtam neki,

máshoz vagyok szokva, arra sem méltattak,

hogy kijöjjenek és személyesen beszéljenek velem.

Azt hitték, rafinériával elérik, hogy újból

felvételizzem hozzájuk.

Jót nevetett és elköszönt.

 

Delon és Belmondo

 

Friderikusz nagy érdeme volt, hogy - a 60-as

évek óta elôször a világon - Alain Delont és Jean

Paul Belmondót közös show-mľsorban léptette

fel. Szerepeltek ôk világszerte sok produkcióban,

de mindig külön-külön.

A Borsalino címľ film óta nem fogadtak el közös

meghívást. Belmondo az utolsó napon így is vissza

akart lépni, de Fridi jobb belátásra bírta. Mégis

eljött.

Nagy felhajtás közepette megérkezett a két vi-

lágsztár. Begördült a fekete Mercedes a stúdió aj-

tajához, testôrök és hostessek sorfalakat alkottak,

rajongók rohamoztak autogramért, fotósok láza-

san exponáltak. Ľrák óta tľkön ült mindenki, a

megérkezésüket ellentmondásos híresztelések

prognosztizálták. A mľsor készen állt a kezdésre,

az operatôrök élesre izzították kameráikat, a kö-

zönség türelmetlenül fészkelôdött a helyén. A két

filmcsillag éppen csak beesett, máris siettek

velük ruhapróbára, és tuszkolták ôket a sminkszoba fe-

lé. Bírták a tempót, érezhetô volt, hogy lételemük

a stúdiók rohanó világa.

Belmondót elkísérte a fia is, egy ismeretlen vala-

ki, aki az apja árnyékában él. Verte az asztalt,

hogy a fellépésért járó tiszteletdíjat azonnal fizessék ki

cashben, mert különben az apja elmegy. Belmon-

do nem tudott errôl. Csendben mosolygott, szim-

patikusan viselkedett. Bizonyára nem könnyľ

nagyember gyerekének lenni.

A fények kialudtak, felhangzott a show

szignálzenéje. Alain Delon Jean-Paul Belmondóval

karöltve, évtizedek óta elôször együtt lépett a

nagyvilág nyilvánossága elé.

Langyos taps fogadta ôket.

Fridi tombolt.

Ha jól emlékszem, meg kellett ismételni a

bevonulást. žk a világon mindenhol ünnepelt sztárok,

felállva, tapsolva, éljenzik mindkettejüket.

De Magyarország, az más. Itt mások a szempontok.

Elüldögélünk a nézôtéren, unalmunkban ásítozunk,

szórakozottan gyľrögetjük a popcornos tasakot,

félhangosan panaszoljuk egymásnak, hogy

mennyire kell pisilni. Becsapottnak érezzük magunkat,

hogy a világ két legelismertebb színészfejedelme

nem érkezik meg Párizsból percre pontosan, és

amikor végre megjelennek, sértôdöttségünket

éreztetjük velük. Pedig még jegyet

vásárolni sem volt kötelezô.

Nem sok olyan világsztár akadt

Friderikusz vendégei között, akik akár egyetlen

éjszakára is, de Magyarországon maradtak volna a

show-felvételt követôen. Vajon miért?

Jimmyt megkérdeztem, mielôtt

elkezdtem volna Friderikusz Sándorral dolgozni,

nincs-e ellenére, ha vele párhuzamosan más megbízást

is elvállalok. Nem volt.

A 98-as elsô Budapest Sportcsarnokban tartott

koncert elôtt történt. Jimmyvel az észak-nyugati

országrész felé mentünk turnézni. Az autópályán

beszélgettünk a decemberi BS-koncertrôl.

Kérdezgette, hogy állok a munkákkal? Figye-

lemmel kísérte a show adásokat is. Elismerte, hogy

amit Fridi ebbôl a mľfajból kihozott, az tényleg

egyedülálló.

Az autóból telefonon szervezte a koncert elô-

készületeit, hogy minden simán menjen a jegyel-

adástól a díszleteken át a VIP vendéglistáig, a han-

gosítástól a fénytechnikáig.

Eszébe jutott Fridi korábbi ajánlata, hogy lépjen

fel a mľsorában, a BS-koncerthez igazodva most

igent mondana. Elénekelne egy számot és meghív-

ná a televízió nézôket a koncertjére. Tudta, hogy

rengetegen nézik a showt. Ennél jobb promóciós

lehetôsége nem is lehetett.

Tárcsáztam Fridi számát, irodán keresztül hív-

tam, nem közvetlenül a mobilon.

- Jimmy szeretne Önnel beszélni, ha nem alkal-

matlan az idôpont.

Fridivel magázódom, közölte, ne haragudjak,

jelenleg értekezletet tart, de mondjam meg

Jimmynek, a jövô héten megkeresik ôt.

Jimmy egy kicsit mintha megsértôdött volna.

Bántotta ez a dolog. Tudta, nekem jó kapcsolatom

van Fridivel, indokolt esetben megzavarhatom

tárgyalás közben. A saját koncertjét érezte a legfon-

tosabbnak, mindent és mindenkit alárendelt ennek.

A BS-koncert volt a legnagyobb hazai megmé-

rettetés egy énekes számára. Az ország minden ré-

szérôl érkezô rajongókkal zsúfolásig megtölteni a

házat, a siker mellett komoly szakmai elismerést

is jelentett. De nem lehetett elvárni, hogy

mindenki saját gyerekének tekintse ezt.

A következô héten érkezett egy telefon az iro-

dából, Fridi titkárnôje hívta fel Jimmyt, ô azonban

nem reagált. Śgy érezte, hogy van olyan viszony-

ban Sándorral, hogy felhívhatta volna ôt szemé-

lyesen. Ennyiben maradt a kettejük kapcsolata.

Jimmy csak olyan riporterrel állt szóba, akit hi-

teles embernek vélt. Utálta a felszínes

firkászokat.

Neki nem az volt a fontos, hogy ott legyen a

tv-ben és mindenáron készüljön vele egy riport, hanem

az, hogy olyan ember hívja meg, akirôl tudja, nem

kiforgatni akarja a szavait, fôleg, nem a külsejével

akar foglalkozni.

Többnyire ugyanazok az újságírók fordultak

meg a környezetében. A megírt cikkeket mindig

kérte, olvassák neki vissza, mielôtt megjelenik.

Az utolsó nyáron történt: tombolt a nyár, negy-

ven fokos hôség volt. Jimmy otthon pihent a csa-

ládjával. Szombathelyrôl utazott föl egy férfi, aki a

Sikeres Nôk Lapja újság számára akart Jimmyvel

készíteni egy interjút. Vonattal jött föl, vonattal

ment vissza, nem volt nála mobiltelefon, az utazás

folyamán nem volt elérhetô. Megbeszéltek egy idô-

pontot, hogy találkoznak az Intercontinentál Szál-

lóban.

Jimmy hívott, kért, hogy óvatosan mondjam le

ezt a beszélgetést. Otthon van a családjával, késôn

ébredt föl, melege van, fáradt. Nem érez magában

annyi erôt, hogy most fölöltözzön, kocsiba üljön

és bemenjen a belvárosba.

- Jimmyke, ha nem vagy annyira fáradt, elme-

gyek az újságíróért és kiviszem Csepelre. Nyilat-

kozol neki, utána visszahozom ôt a pályaudvarra

és fölteszem a vonatra. Az ember Szombathelyrôl

hét-nyolc órát vonatozik oda-vissza, hogy veled

egy órát beszélhessen. Milyen visszhanggal ír majd

rólad, ha lerázod? - igyekeztem meggyôzni ôt.

Mindig nagyon óvatosan bánt a sajtóval. Odafi-

gyelt, ne adjon okot a támadásra, így is éppen ele-

get pocskondiázták a bulvárlapok. Pihenô idôsza-

kokban, családi körben kicsit leengedett, vissza-

vette a gázt és érezhetôen nagyon nehezen zök-

kent vissza a sztársága taposómalmába.

Fölvettem az újságírót a szállodánál, kivittem ôt

a házhoz. Jimmy nyilatkozott, közösen kiválasz-

tottuk az interjúhoz mellékelendô fényképeket.

Néhány nappal korábban készült egy fotósorozat,

Jimmy piros bôrmellényben motoron ül. Azóta sok

helyen megjelentek már képek ebbôl a sorozat-

ból. Utána az embert visszavittem a pályaudvarra.

Az újságíró úgy kezdte a cikket: Krisztián, a

testôr megjelent, kivitt a házhoz, Zámbó Jimmyvel

az otthonában beszélgettem. Az egyik legkedve-

sebb cikk, ami megjelent róla.

 

Volt egyszer egy lány

A munkámat és a magánéletemet a lehetôsé-

gekhez képest szeretem maximálisan szétválaszta-

ni. Viszont hét év, az hét év. Volt egy kétéves kap-

csolatom, együtt éltünk. Számomra fontos a nyu-

godt háttér. Jó érzés hazamenni, otthon kikapcsol-

ni, feltöltôdni és újult erôvel kiállni a mindenna-

pok kihívásai elé. Fôleg ebben a szakmában.

Éreztem, a lány már házasságot, családot akar.

Tudtam, ebben teljes emberként még nem tudok

részt venni. Részben a munkám miatt, részben

azért, mert csak huszonhárom éves voltam. Túl fi-

atalnak éreztem magam ahhoz, hogy felelôsséggel

vállaljam a családalapítást. Nagy céljaim vannak,

amiket el kell érnem, utána vállalhatom nyugot

szívvel, hogy családom legyen.

Eszembe jutott egy volt általános iskolai osz-

tálytársam története.

A srác mögöttem ült az iskolapadban, élete nagy

álma volt, hogy villamosvezetô legyen. Mindent

megtett ennek érdekében, óra alatt is forgalmistát

játszott. Csengetett, ajtókat nyitott-zárt, fejbôl

sorolta a megállókat. A markában szorongatott egy

ceruzát, azt tekergette ide-oda, mintha gyorsítaná

vagy lassítaná a tuját. Szenvedélyét a vonalzókész-

letem bánta, néhányat összetörtem rajta, mert az

idegeimre ment.

Évekkel késôbb találkoztam vele. Büszkén új-

ságolta, hogy teljesült a megálmodott cél,

a 19-es vonalán villamosvezetôként dolgozik.

Sikeres, boldog, elégedett emberként él. Ezek az igazán

nagy dolgok. Hányan mondhatják el ugyanezt magukról?

A jövôm nekem is homályos volt. Nem hoztam

felelôtlen döntést. Egyszer akarok igent mondani.

A lány is ez a típus volt, férjhez menni

akart, nem járni. Közös megegyezéssel elváltak útjaink.

Engem megviselt a dolog, annak ellenére,

hogy nem egy harmadik ember tépte szét a szálakat.

Mindketten tiszta lappal kerültünk ki ebbôl

a kapcsolatból, rosszat egyikünk se mondhat a másikra.

Jimmy ismerte a lányt, találkoztak egy

koncert alkalmával. Mindig is érdeklôdött a

magánéletem iránt. Amikor már látta, egy-másfél év eltelt

és jól megvagyunk, kérte, hozzam el a lányt,

mutassam be neki. Mindig elmondta a véleményét.

Azt is mondta, ne vegyem soha rossz

néven, ô a saját tapasztalatait akarja továbbadni.

Ćltalában találó jellemrajzokat adott, túl nagyot

nem tévedett.

A lány szôke hajú, kék szemľ, nyitott, mélyér-

zésľ. Jimmy is úgy látta, remekül illünk

egymáshoz.

Évekkel korábban énekelte Jennifer Rush a

Power of love címľ számot és Jimmy ebben az

idôszakban dolgozta ezt fel, magyar

szöveget írt hozzá.

Soha nem fogom elfelejteni. Egyik délután csön-

gött a telefon, Jimmy kért, menjek ki hozzá a szi-

getre. Kiautóztam, megálltam a vízparton, ô áteve-

zett értem a csónakkal. Amikor beléptünk a ház-

ba, Jimmy betett egy CD-t. Melankolikus dal csen-

dült fel: Rám a szívem vigyáz. Nagyon szép szö-

veget írt hozzá. Az én megszakadt kapcsolatom

ihlette ezt a dalt.

A csókod elvesztettem,

A tegnap sincs meg már,

Az érintésed megkövült,

Az emlék most is fáj.

Az estét oly rossz várni,

A magány túl nehéz,

A vágy úgy ég még bennem,

Śgy sír bennem, hogy hozzám érj.

Már elmúlt régen,

De még most is fáj,

Mert fel kellett ébrednem,

Hogy mégis elhagytál.

Megérint egy emlék,

Śjra lelkemhez ér.

Hol a fájdalmam hagytam,

Most is ott ég benn a láng.

Rám a szívem vigyáz.

 

Jimmy halálhíre

Hajnalban csörgött a telefonom. Elôször

nem akartam elhinni a hírt, hogy Jimmyt

baleset érte.

Azt hittem, valami buta vicc.

Bekapcsoltam a televíziót, az ATV-n éppen errôl beszéltek.

Lassan tudatosult bennem, hogy ez

mégis igaz.

Reggel 6-fél 7 körül lehetett.

Fejlövéssel kórházba szállították.

Akkor még élt.

Senki nem tudta, igazából mi is történt.

Egymásnak ellentmondó hírek érkeztek mindenhonnan.

A visszavonhatatlant a tíz órás hírekben hallottam

a rádióban: belehalt sérüléseibe.

Eszembe jutott, ôt mennyire mélyen megrázta

mások halálhíre. Egyszer Tatabányán lépett

fel, késô éjszaka jöttünk haza a felesége

Volkswagen Golfjával, mert Jimmy Mercedese

szervizben állt. Fáradtan, de azért kedélyesen

beszélgettünk. Koromsötét volt. Csak az autó reflektorai

világítottak. Haladunk az erdô közepén - körülbelül

hatvan-hetven kilométeres sebességgel mehettünk, nem

siettem.

Váratlanul egy nagy szarvasbika sétált

ki az erdôbôl és megállt az út kellôs közepén.

Azonnal fékeztem, rátenyereltem a dudára,

visszavettem a reflektorfényt, hogy az állatot ne

vakítsam el. A szarvas megfordult, tett két lépést az

erdô felé, de ahogy az autó odaért a közelébe,

hirtelen beugrott elénk. Śgy kaptam el a kormányt, hogy

az autó bal oldalával ütközzön. A nyakánál vagy a

szügyénél kaptuk el, pördült egyet, kivágódott az

út szélére.

Szerencsénk volt, nem csapódott fel a szélvédôre,

nem törte össze az üveget.

Megálltunk. Jimmy nem szállt ki,

mondta, hogy menjek és nézzem meg, él-e még az állat.

Ľvatosan kiszálltam az autóból, lassan közelítettem meg,

nehogy riadalmában az agancsával még utoljára

támadjon. Mozdulatlanul hevert az út

szélén. Láttam a sérülését, azonnal elpusztult.

Jimmy felhívta az egyik vadász

ismerôsét. Bejelentette, körülbelül hol történt a

baleset és kérte,

intézkedjenek az elszállításáról.

Jimmyt ez borzasztóan megviselte.

Bementünk az elsô benzinkúthoz és vett magának egy

üveg whiskyt. Ivással próbálta az idegességét

feloldani.

Az autó bal eleje teljesen összetört,

"fél szemmel" mentünk, csak a jobboldali fényszóró

világított. Az autót leállítottuk a ház elé.

Jimmy másnap reggel tíz óra körül

hívott. Hallottam a hangján, nem aludt egész

éjszaka. Kért, meséljem el a feleségének, mi történt és a

telefont átadta az asszonynak. Röviden

tájékoztattam a történtekrôl. Jimmy visszavette a

telefont, azt mondta, sokat gondolkodott és biztos

benne, hogy az állatok nemcsak ösztönösen élik az

életüket. Meggyôzôdése volt, hogy ez a szarvas szándékosan

vetette magát az autó elé.

A koncerteken, fôleg az elsô sorban ülôk közül

sokan végigsírták Jimmy dalait. Nem egy nô mel-

lett kupacokban állt az összegyürt, agyonsírt

papírzsebkendô.

Miután vége volt a koncertnek, lejöttünk a szín-

padról, ô bement az öltözôjébe, átöltözött és kijött a

zenekarhoz. Akkor nagyjából átbeszélték az est

eseményeit. Jimmy elsô megjegyzései között

szerepelt:

- Láttad azt a két asszonyt, akik egymás vállára

borulva sírtak?

Örült neki, hogy ilyen mély érzésľ emberek lá-

togatják a koncertjeit, akik nem szégyellik

az érzéseiket és a könnyeiket. Jólesett neki.

A késôbbiekben a Péntek Esti Vigadó Dalban

mondom el címľ mľsorának a felvételére behív-

tak a stúdióba különbözô embereket, akik levelet

írtak, és szerettek volna a kedvesüknek,

barátjuknak üzenni valamit, küldeni egy számot.

Ez úgy történt, hogy bejött a hölgy - általában

nôkrôl volt szó - elmondta, szakított a párjával és

szeretné, ha visszajönne hozzá, ezért küldene

neki egy dalt. Jimmy elénekelte, a hölgy szemében

könnycseppek jelentek meg. Amikor a kamera

nem Jimmyt vette, intett az operatôrnek, hogy a

lányt vegye föl.

Egerben jártunk, a sportcsarnokban rendezték

meg a koncertet. Székek a nézôtéren, hosszú sor-

ban egymás mögött. Megkezdôdött az elôadás,

annyit láttunk, hogy az emberek székestül elkez-

denek hátulról elôre költözni.

Jimmy kényes volt arra, hogy amikor már éne-

kel, ne mászkáljanak a nézôtéren. Igazából nem is

ôt zavarta, hanem a nézôket. Én a saját biztonsági

csapatommal voltam kinn. Intettem a fiúknak, óva-

tosan fogják vissza és udvariasan állítsák meg a

népvándorlást.

Késôbb egy férfi kiállt közvetlenül a színpad

elé, vonaglott, bohóckodott, ringatta, rázta magát

össze-vissza. Elôléptem a színpad mögül, odamen-

tem hozzá és megkértem, legyen szíves helyet

foglalni, mert ezzel zavar másokat. Visszament,

leült a helyére.

Kezdôdött a következô szám és láttam, a férfi

megint ugyanott vonaglik. Odamentem hozzá, a

vállára tettem a kezemet, közöltem:

- Figyelj, bikavér! Ülj le a seggedre vagy kihají-

talak!

Ez hatott. Leült, többet nem állt fel. Nem min-

denki ért a szép szóból. Mindenkihez a saját nyel-

vén kell szólni, olyan szavakkal, amiket otthonról

hozott. Azokat megérti.

Másik eset: az öltözô folyosóján álldogáltunk

közvetlenül a fellépés elôtt. Jimmy lázasan készült,

nem is rejtette véka alá az izgatottságát. Egyik

cigirôl a másikra gyújtott. A folyosó végén megjelent

a helyi gondnok, imbolygó léptekkel felénk

tartott, a kezében lapos üveget lengetett.

Jókedvľen Jimmy felé kurjantott:

- Ebbôl igyá testvér! Jó kedved lészen. Húzd

meg!

Már mellette is voltam, megfordítottam és vit

tem vissza a folyosó végéhez.

- Cseréljünk igekötôt! - javasoltam. - Legyen

el a meg-bôl. - Bambán nézett rám:

- Nem értem eztet.

- Nem baj, van ideje gondolkodni, csak nem

itt - válaszoltam. Matt. Erre nem tudott mit

lépni.

A piások kezelése is külön tanulmány. Sértésre

sértéssel válaszolnak, az nem jó. Ha

udvariasan közelít az ember, egybôl a szesztestvért látják

benne, az sem jó. Viszont egy-egy gyerekes szójáték

komoly logikai bukfencet jelent, még jobban

összekuszálja az amúgy is borgôzös gondolatokat. A

testôr ezzel idôt nyer a cselekvésre.

A közönség is aktívan közremľködött a buli-

kon. Csillagszórókat gyújtottak, öngyújtókkal

csápolva kísérték a lassú számokat, sôt, az utóbbi

években divattá vált a konfetti szórása is.

Egyszer ész nélkül szórták Jimmy felé. ž meg, már mesél-

tem, ilyenkor az erôs fényektôl nem lát, nem

érzékel semmit. Szólni kellett nekik, ne ôt

dobálják, ne felé célozzanak.

Utána a többi koncerten már megkérdezték,

behozhatják-e ezeket a színes kis papírokat. Mie-

lôtt eldobták volna, rám néztek. Ha bólintottam,

akkor dobálták, de nem Jimmyre.

A Mit akarsz a boldogságtól címľ számnál tľzi-

játék gyertyát gyújtottak, azzal integettek Jimmy-

nek. Néha át is vette azt a rajongóitól.

Amitôl végképp megôrültem, az a lézerfényes

pontozó volt. A helyi suhancok jópofa vagányság-

nak találták, hogy a felsô széksorok biztonságos

rejtekébôl ráirányítsák Jimmyre a piros lézerpon-

tot, ezzel olyan hatást keltve, mintha mesterlövész

célozná be. A homlokára sose mertek "célozni".

Zavargattam is fel a segítôimet a lelátókra a ponto-

zókért, egy-egy koncertturné végére tekintélyes

készletünk halmozódott fel, így minden szomszé-

dom kissrácának megvolt a karácsonyi ajándéka.

 

Ćtvirrasztott éjszakák

Képzeljen el a kedves olvasó egy átmulatott éj-

szakát, ahol tekintélyes mennyiségľ alkohol fo-

gyott. Jimmy felpörgött idôszakában egy éjszaka

három-négy üveg whiskyt is megivott. Egy ilyen

átmulatott éjszakát követôen át kellett menni a má-

sik helyszínre, ha jól emlékszem Szentesrôl vagy

Szegedrôl mentünk Berettyóújfaluba. Ült mellettem

az anyósülésen és végigaludta az utat. Megérkez-

tünk a sportcsarnokhoz. Próbáltam keltegetni,

sikertelenül. Mozgott, lélegzett, de képtelen

volt kinyitni a szemét. Jócskán elkéstünk már. Ez azt je-

lentette, tíz perc múlva már a színpadon kellett

lennie. ž pedig még mindig kinn aludt az

autóban. Finoman rázogattam:

- Jimmyke, menjünk be, a nézôk bent ülnek és

rád várnak! Kinyitotta a szemét, de egybôl

visszaaludt. Hosszú folyosóról nyílt az öltözôajtó, de a

folyosónak a hosszanti végén volt a nézôtéri bejá-

rat is. Az emberek jöttek-mentek.

Behúztuk a függönyöket, a folyosó végére oda-

állítottam két embert, hogy ne engedjenek be

senkit. Megfogtuk Jimmyt és bevittük az

öltözôbe. Kinyitottuk a vízcsapot, az arcát hideg vízzel

megmostuk, lassan magához tért. Tíz perc múlva

összeszedte magát, fölöltözött, fölment a színpadra és

végigénekelte a koncertet. Nem hagyta el magát,

nem mondta vissza a fellépést. Ha a

közönségérôl volt szó, nem ismert lehetetlent.

Láttam valahol egy plakátot, egy

whiskyspohárba borult mikrofont ábrázolt, a pohár

alján néhány csepp whiskyvel. Alatta a szöveg:

This mike will sing tomorrow. Ez a miki (mikrofon)

holnap énekelni fog. Igazán kifejezô volt.

Ezekben a hónapokban hosszú távon nem

mérlegelt - ki kell hangsúlyozni,

idôszakosan ivott sokat -, ilyenkor nem tekintett a jövô

felé. De egyik napról a másikra abba tudta

hagyni az ivást, edzeni kezdett, szoláriumba járt,

törôdött az egészségével. Én igazság szerint soha nem

hittem volna, hogy képes lesz ebbôl az önpusztító

életmódból sportos, józan életformára váltani. De

megtette.

Néha fél évig sem nyúlt a pohárhoz. A végén a

whiskyvel leállt. Alkalomszerľen fröccsözött vagy

pezsgôt ivott.

Az elmúlásról, az öregedésrôl nem beszélt.

Egyszer mondta: mindenképpen szeretné megélni,

hogy a három fiát fölnevelje és elindítsa

ôket az életben. Az is az ô szóhasználata volt:

- Én annyit melózom, mint az iramszarvas.

Tervezte, hogy a csepeli házra építtet

még egy szintet, ha a nagyobbik fia,

Krisztián egyszer megnôsül, ô is velük tudjon élni.

 

Mátrafüred

1998 január 12-tôl 18-ig Mátrafüreden az Avar

Hotelben pihentünk. Jimmy egyik kedvelt

szállodája, van egy kis melegvizes medencéje.

Kellemes a környezet, szépek a szobák, jó a levegô.

Jimmynek január huszadikán van a születésnap-

ja, de úgy jött ki a hétvége, hogy elôbb, január

tizenhetedikén ünnepeltünk.

Akkor van az én születésnapom, szerintem nem

tudta. A névnapomon viszont minden egyes

alkalommal köszöntött. Ha nem is tudott elérni

telefonon, a rögzítômön mindig végighallgathattam a

jókívánságait.

Fölérkeztünk a szállodába. A család is jött, Ad-

rián, még picike volt, babakocsiban tolták.

Ezt a hetet pihenéssel töltötte, de megkért, én is

legyek velük. A kívülállók nem igazán tudták eldönteni,

családtagként vagyok-e ott vagy közeli ismerôs-

ként, mert egy asztalnál ültünk, étkeztünk,

beszélgettünk. Ha kiment sétálni a hegyek közé vagy a

városba körülnézni, mindenhova kísértem ôt.

A szállodától nem messze állt egy kis pavilon,

ahol forró teát, tegnapelôtti pogácsákat, sütemé-

nyeket árultak. Visszafelé Jimmy vendégül látott

minket. A kínáló kosárban egy-két bukta hevert ár-

ván. Fenntartással nézegettük. A nénike buzgón kí-

nálgatta, mintha finom, friss sütemény lenme.

Jimmy odament, gyanakvással méregette a sü-

teményt és kérdezte:

- Ez mióta van itt drága néni?

- Tessék? Mit mondott? - kérdezte a néni, mint-

ha nem értette volna a kérdést.

- Ezt itt mióta dicsérjük? - viccelôdött Jimmy.

Edit asszony és a gyerekek fuldokoltak a neve-

téstöl.

Ez még mindig a feszültebb idôszaka volt. Ré-

gebbi sérelmeit, amit nem tudott feldolgozni, ivás-

sal próbálta oldani. Ha dolgozott, nem volt ideje

lelki életet élni.

Minden családban vannak viták, nézeteltérések,

különösen egyenrangú felek kapcsolatában, aztán

az ember bizonyos idôszakonként lezárja, annak

reményében, hogy szebb napok következnek.

Jimmy nagyon ingatag lelkiállapotban volt.

Egyik pillanatban olyan dolgokról beszélt, amivel

megbántotta a feleségét, a másik pillanatban min-

den elôzmény nélkül, észrevette, jön be az étte-

rembe egy lány, kezében egy kosár virággal, és az

egészet megvette az asszonynak. Szélsôségek kö-

zött mozgott.

Jobb pillanataiban játékossá vált. Elindult kifelé

az étterembôl, majd hirtelen megállt és teljesen

merev testtel dôlt hátra. Elôször megrémültem, azt

hittem, rosszul lett. Ugyanakkor furcsállottam, mert

nem ivott sokat, zuhanni meg soha nem

láttam még.

Elkaptam, mielôtt földet ért volna. Az

ájult test összecsuklik, nincs izomtónusa,

magatehetetlen.

Jimmy a sarkán támaszkodott és hunyorogva mondta:

- Tudtam, hogy figyelsz.

- Nagyon bízol te bennem - válaszoltam megkönnyebbülve.

Tetszett neki ez a játék. Kelj fel

Jimmynek hívta.

Vagy fél órán át ezzel szórakoztatta magát,

pedig többször ígértem, ez volt az utolsó, hogy

elkapom.

A recepciósok döbbent arccal figyeltek,

Jimmy testvérei - mert Babáék is ott voltak -,

fuldokoltak a nevetéstôl.

A rosszabb pillanatokban velem is kötekedett.

Sebastian fiával biliárdoztam. Mindenki

másképpen tudja és értelmezi a játékszabályokat, ôk a

családon belül nem úgy játszottak, mint én.

Śgy játszottam, miután az utolsó saját

golyót belöktük mondjuk a bal felsô lyukba, akkor

a fekete golyót vele ellentétesen, a jobb alsóba

kellett eltenni és akkor vált érvényessé a játék, a

gyôzelem.

Sebastian pedig úgy tudta, ugyanabba a lyukba

kell beütni a fekete golyót, amibe

utoljára ütötte be a saját golyóját. Nem az átellenes

oldalba, hanem ugyanabba.

Śgy játszottuk a játékot, ahogy én ismertem. A

gyerek elmesélte az apjának, én hogyan játszom.

Jimmy odajött hozzám, felelôsségre vont,

hogy a fiának miért tanítok ilyen dolgokat.

Igazából nem értettem, mirôl van szó. Mondtam

neki:

- Ne haragudj, de ezt szeretném, ha

egy kicsit bôvebben kifejtenéd!

Azt válaszolta, ô is úgy tudja,

ugyanabba a lyukba kell letenni a fekete golyót,

mint amibe az utolsót letette. Elfogadtam, jó, semmi

probléma, valószínľ úgy is lehet, de ez nem olyan

dolog, amibôl gond lehetne kettônk között.

Kötekedni kezdett, hogy én ne tanítsam

az ô fiát ilyen dolgokra, mert ha ôk majd

otthon vagy valahol máshol ketten játszanak, akkor

apa és fia közt vita lesz ebbôl.

Azzal vádolt, szembeállítanám vele a fiát.

Akkor úgy nézett ki, lecsillapodik.

Kis idô múltán, fél nap elteltével megint elôhozta

ezt a dolgot.

Odáig fajult a nézeteltérés, hogy

közöltem vele:

- Śgy látom, ha ennyire megkérdôjelezed azt,

hogy jó szándékkal magyarázom ezeket a

szabályokat, akkor a jövôre nézve sincs

értelme együttmľködnünk. Lehívatok egy másik fiút, aki

ugyanúgy el tudja látni a védelmedet, mint

én. Sokat dolgoztam vele, tiszta szívvel rá

merem bízni ezt a munkát.

Lekezelôen beszélt:

- Jó, akkor menj, ha akarsz!

Mindez nem sértôdöttséget váltott ki belôlem,

hanem úgy éreztem, nem méltó befejezése

az eltelt éveknek. Érdeklôdtem, miként tudok

följutni Pestre. A taxi húszon-valahány ezer

forintért vitt volna fel. Felhívtam édesanyámat és

megkértem, jöjjön le értem.

Ültünk az ebédlôben, de már kicsit fagyosabb

hangulatban. Anyu megérkezett, odajött az

asztalhoz, fölálltam, puszit adtam neki és

bemutattam.

Jimmyvel akkor találkozott elôször.

Szívélyesen fogadta édesanyámat, bemutatkozott,

megpuszilta, bemutatta a feleségét, mintha minden a

legnagyobb rendben lenne. S akkor odasúgta nekem,

szeretné, ha beszélgetnénk. Anyut megkértem,

addig legyen szíves, menjen föl a szobámba.

Jimmyvel félreültünk egy másik asztalhoz.

Döbbenetet olvastam le az arcáról:

- Tényleg el akarsz menni?

- Jimmyke, ezt megbeszéltük.

- Te szóltál anyukádnak? Tényleg megtetted?

- értetlenkedett.

- Mondtam neked, hogy lépni fogok.

És akkor elsírta magát. Ćtölelt, mondta,

szüksége van rám, ne menjek el. Bocsánatot kért,

és még hozzátette, ô nem gondolta, hogy ennyire

megbántott. Valószínľleg félreértettem ôt.

- Számomra ez a munka azt jelenti, ha

kell, az életem árán védelek meg. Ha valami nincs

rendben közöttünk és nekem gondolkoznom kell,

megéri-e vagy sem, akkor nem folytatom tovább -

érveltem.

Semmiképpen nem akartam kikényszeríteni a

bocsánatát, az volt a szándékom, anyu lejön,

megvárom, míg az embereim is megérkeznek, mert

már nekik is telefonáltam, és aztán elindulok.

Végül anyut megkértem, menjen haza egyedül.

Megértô volt. Egy szóval sem mondta, most neki

utazgatnia kellett, és mégse megyek vele. Meg-

nyugtatott, bármikor, bármiben számíthatok rá,

csak egy telefon, ô a világ végére is eljön értem.

A kollégáim megérkeztek, ottmaradtak Jimmy

születésnapi buliján.

A születésnapi ünnepségre körülbelül harminc-

negyven meghívott vendéget vártunk. A kollégá-

im az ajtónál köszöntötték ôket, megmutatták,

merre van az étterem, hol tudnak helyet foglalni.

Én is az ünnepi asztalnál ültem, és a két biztonsá-

gi emberem adta a védelmet.

Ezt az esetet a késôbbiekben úgy értékeltem:

azért vált ingerlékennyé, mert egyre nagyobb fele

lôsség nehezedett rá: sportcsarnoki fellépések, ké

sôbb tv-adások. A megpróbáltatások feszültséget

váltottak ki belôle, amit le kellett vezetnie. A

visszafojtott indulataival mindig akkor vívódott, ha pi-

hent. Ezeken a napokon sem kapcsolt ki.

Amikor megismertem, 1994-ben, megfontol

tabb, átgondoltabb, nyugodtabb ember volt. Az

utóbbi idôszakban hangulatember lett. Egyre ér

zékelhetôbbé váltak nála a hullámhegyek, hullám-

völgyek.

Hitt és bízott magában. Tudta, a munkáját jól el-

végzi. Ezt a közönség is visszaigazolta. Egyre

több helyen kellett megfelelnie. Nem görcsösen tette,

de lámpalázas, ideges volt. A legjobb akart lenni.

Sok helyen megfordultunk szerte az országban.

Vidéken az öltözôben nem volt tükör, még a fo-

lyosón sem. Néha, jobb híján, a sportcsarnok

kondi-termében öltöztünk, a sportszerek szanaszét

hevertek a padlón. A fekvenyomópad mellett öltö-

zött át Jimmy, fölakasztotta a ruháját a

guggolóállványra.

Soha nem ment ki úgy a színpadra, hogy ne jött

volna oda hozzám - én kísértem föl, elemlámpá-

val világítottam az utat - és ne kérdezte volna meg,

jó-e a haja, jó-e a ruhája, nincs-e rajta valami hiba,

nehogy rossz külsôvel lépjen a közönség elé.

 

Hatodik fejezet

Jimmy 1998 ôszétôl vett részt a

Dáridó-turnéban. A meghívott sztárvendégek

három-négy dalt énekeltek. Jó csapat dolgozott együtt:

Lajcsiék, Szandi, Pataki Attila.

Naponta két állomáshelyen léptek fel,

az elsô koncert négy órakor kezdôdött, például Kisvárdán,

a következô este nyolckor Vásárosnaményban.

Másnap mentünk Balassagyarmatra,

Bátonyterenyre. Többnyire olyan helyeken

jártunk, ahol Jimmy az önálló koncertjeivel már

megfordult.

Nagy érdeklôdés mellett, látványosan

zajlott, a TV2 adta hozzá a technikai hátteret.

Dáridó szimpatikusok - jópofa társaság:

Lajcsi, Pisti, az öccse és Csocsesz. žk voltak

hárman a stabil tagok.

Lajcsi vett magának egy számzáras aktatáskát.

Csocsesz poénból - három számos kombinációval

mľködött - elcsavargatta a számokat.

Kiderült, Lajcsi ezt a táskát aznap vette és nem

jegyezte meg, melyik szám nyitja.

Csocseszre zárták az öltözôt. Addig nem

jöhetett ki, amíg ki nem nyitotta a táskát.

Tripla nullánál kezdte, egyesével haladt fölfele.

Lajcsi kombinációs száma pedig, ha jól

emlékszem 992 volt. Ha hátulról halad

visszafele, fél perc alatt végez. Három óra múlva sikerrel járt, de

olyan bôrkeményedés lett az ujján, hogy játszani is alig

tudott.

A helyszínre nem mindig mentünk együtt Lajcsi-

ékkal. Ha ôk érkeztek elôbb, hatalmas tálcán negy-

ven krémest berendeltek az öltözôbe és lakmároz-

tak. Udvariasak voltak, mindig kínálgattak minket

is. Ha evésre került a sor, nem voltak szégyellôsek.

Fôzettek virslit, rendeltek szendvicseket. A bôsé-

gesen elkészített ételekbôl nekünk is jutott. Ennek

örültünk, mert sokszor a két helyszín között nem

volt idônk enni.

Nagyon jó hangulatú bulik voltak.

Megérkeztünk az állomáshelyre, zsúfolásig meg-

telt már a sportcsarnok. Ha késve érkeztünk, a fô-

bejáraton kellett bemenni. A tömegben tolakod-

tunk, Jimmy és Lajcsi összemosolyogva mondták:

- Śgy látom, a mai elôadás érdektelenség miatt

elmarad. - A közönség nevetett, alig várták, hogy

elkezdôdjön a mľsor.

A fináléban Jimmy, Lajcsi és Pataki Attila együtt

énekelték a "Kell, hogy várj" címľ dalt. Mindegyi-

kük énekelt belôle egy sort, óriási sikerrel.

Más hangulatú buliknak számítottak ezek, mint az

önálló Jimmy-koncertek. A közönség jóval vegye-

sebb összetételľ volt, nem csak a nyakkendôsök

látogattak el. A produkció arculatához tartoztak a

takarosan megterített sörpadok, fogyasztási lehe-

tôséget kínálva az asztaltársaságoknak. Persze itt

sem az ásványvíz volt a slágercikk. Ráadásul a

sramlizene sem kifejezetten hátráltatta a

garatöblögetést. Mindenki mulatott, ahogy jónak látta.

Jimmy védelmére még jobban rákészültünk.

Amikor színpadra került - a mľsoridô utolsó

szakaszában -, a közönség már teljesen bemelege-

dett. Fennhangon refrént énekeltek,

táncoltak a színpad elôtt, virágot dobáltak az énekesek

lábaihoz. Élvezték a mľsort.

Jimmyt mindenhol hatalmas ováció fogadta.

Gyakran már azelôtt szétszedték volna,

mielôtt egy árva hangot énekel a mikrofonba.

Zsoltival, a társammal, megálltunk a színpad két oldalán,

jelezve azt, Jimmy biztonságáról nem az ôrangyala

gondoskodik a sötét háttérbôl. Mindig nagyon óvatos

volt a védelem, nem akartunk senkit

visszarettenteni az önfeledt szórakozástól. De ügyelnünk

kellett, hogy ne szabaduljanak el az

indulatok. Akadtak pofátlanok is szép számmal.

Valami helyi újgazdag atyaúristen mulatni akart.

Kirángatott magával egy viszonylag

dekoratív menyecskét a színpad elé. Senki nem szólt

rájuk, de a jelenlétemmel érzékeltettem, hogy nem

szívesen látom ôket Jimmy közvetlen közelében. Széles

mozdulattal kirántott egy ezrest a belsô zsebébôl

és azzal a lendülettel felém dobta.

Szerencséje volt, hogy nem talált el. Mereven elnéztem

fölötte, mintha nem venném észre. Gondolatban azért

rányomtam a fejére néhány kombinációt. A pénzt

azonnal felkapta valaki.

 

Jimmy és a televízió

Jimmynek az elsô önálló mľsorát az RTL-en 1999

decemberében láthatta a közönség Karácsony Jim-

myvel címmel.

A sikeres bemutatkozást követôen megállapod-

tak a folytatásról, megszületett a Péntek Esti Viga-

dó és azon belül Jimmynek a Dalban mondom el

címľ mľsorblokkja. Érdekes volt a mľsorkoncep-

ció, Jimmy nemcsak saját dalait énekelte, hanem

külföldi elôadók világslágereit is.

Ezenkívül mindegyik adásában fellépett egy-egy

meghívott sztárvendég: például Homonyik Sándor,

Vikidál Gyula, Varga Miklós, Korda György, Balázs

Klári. Ami újdonságnak számított, Jimmytôl eléne-

keltek egy-egy számot, Jimmy pedig elénekelt tô-

lük egy dalt. Delhusától a Nika seperimenot nagyon

jól átdolgozta, Varga Mikitôl az Európát, Homo-

nyiktól az Ćlmodj királylányt.

2000 tavaszán kezdôdtek az elsô felvételek

Nagykovácsiban, az RTL stúdiójában.

Megérkeztünk a mľterembe, mindenki izgatott

volt. Még rá se hangolódtunk az új feladatra, ami-

kor az egész térségben áramszünet lett. Három

órát ültünk a stúdió mellett lévô étteremben. Az

ablakból jól láttuk a villanyoszlopokon lógó mun-

kásokat, akik szép komótosan próbálták

elhárítani a hibát.

Senkinek nem szegte kedvét a kényszerpihenô.

Jimmy izgatott volt. Nem a dalok

miatt, azokat rutinból is bármikor elôadta. A

konferálások, szöveges részek aggasztották. Túlzottan

sokat még nem beszélt kamera elôtt. Bekészült a súgógép,

pörgött az elôre megírt szöveg. Sehogy sem

tudta azt igazán magáénak érezni. Ćttért a rögtönzésre,

saját szavaival jelentette be a

vendégmľvészeket, spontán beszélgetéseket folytatott velük. A

stábtagok nem ellenkeztek vele. A rendezôtôl a

producerig mindenki zokszó nélkül viselte a

próbálkozásait.

Ami a filmes szakmában a profiknak már rutin volt,

Jímmy elsô lépéseit jelentette. Az elején mindenki

tartott tôle, emberevônek hitték.

Halkan beszéltek körülötte, öles léptekkel félreálltak

az útjából, ha kisétált a díszletbôl.

Miután látta, hogy közvetlensége nem csap át

bratyizásba, és nem fog a munka rovására menni,

jóval oldottabb lett. Hamar

kiderült, nincs szüksége külön próbanapra. Élesben odaállt

zenekarával a felvevôgép elé, és elzingázták a

dalokat. Szinte koncert hangulatot teremtett. Jó

tempójú, pörgôs adások voltak.

Eleinte kéthetente jelentkezett a mľsor, majd

2000 ôszétôl minden péntek este.

Azt hiszem, az RTL Klub és a TV2 közötti rivali-

zálásnak része volt ez a mľsor; Lajcsi Dáridójának

szánt versenytársat a konkurrens csatorna. Termé-

szetesen azonos mľsoridôben sugározták mind-

kettôt, szemernyi esély sem maradt arra, hogy

mindkét produkció követhetô legyen. Lajcsi a tö-

megekre épített, nagyszámú közönség, hatalmas

díszletek, rengeteg fellépô vendégmľvész, akár

külföldrôl is.

Jimmy produkciója nagyságrendekkel szeré-

nyebb volt. Kellemes klubhangulat, egyetlen

meghívott vendég, örömzenélés. Akárcsak egy házibu-

liban. Ćllandóan a nézettségi indexeket böngész-

tük. Jimmy nézettsége eleinte jó volt, késôbb ke-

vésbé. Egy olyan embernek, aki közel egy évtize-

de egyedüli birtokosa a hazai zenei élet "trónjá-

nak", ez komoly megrázkódtatást jelentett.

A Dáridó ekkor már évek óta a legnézettebb tv-

mľsor volt. Jimmy nem adta föl. Śj mľsorstruktú-

rán törte a fejét, látványosabb produkciót akart,

kellô anyagi fedezettel megtámogatva.

Nehezen viselte el a kudarcot, nem volt gyakor-

lata benne.

Eleinte kompromisszumos megoldás kínálkozott.

A Péntek Esti Vigadó egészén belül Jimmy mľsor-

blokkja késôbbre csúszott, addigra a TV2-n már le-

zajlott a Dáridó. A Dalban mondom el este tíz óra

körül kezdôdött, ez elég késôi idôpont, arról nem

is szólva, hogy a tv-nézô addigra kidáridózta ma-

gát a másik csatornán. Késôbb ez megváltozott, az

Esti Vigadó csütörtökönként jelentkezett.

2000 augusztusától a tv-felvételek átköltöztek a

Pólus Center-beli Fortuna Stúdióba.

Már nemcsak a "Dalban mondom

el" jelentkezett, hanem egy másik önálló mľsor is,

ami az Örökzöldek címet kapta. Hetente kerültek adásba,

egymást váltogatva.

Kibôvült a nézôtér is, többen láthatták a

helyszíni felvételeket. Śj díszletek érkeztek:

veterán autómodellek, a negyvenes évekbôl származó

Indián motorok. Megvolt az evergreen feeling.

Jimmy az Örökzöldekben régi, híres

világslágereket énekelt, Tom Jonestól kezdve

Louis Armstrongon át Freddy Mercury-ig mindent,

részben angolul, részben magyarul. A közönség

nagyon elismerôen reagált.

 

Jimmy ünnepei

Egy koncertet azért mondott le egy héttel az

elôadás elôtt, mert húsvét vasárnapra esett. Neki

szokása volt, hogy a családjával együtt elmentek a

templomba, sonkát szenteltek, talán a böjtöt is be-

tartották. Neki a húsvét komoly ünnepnek számí-

tott. Betegség miatt nem mondott le koncertet,

de a húsvét miatt igen.

Szilveszterkor sem vállalt soha fellépést. Ilyenkor

is a családjával vagy a barátaival ünnepelt. Hiába

ajánlottak komoly pénzeket, nem érdekelte. Fon-

tos volt neki, hogy olyan emberekkel köszöntse

az újévet, akiket szeret.

Emlékszem az egyik szolíd szilveszterére, a Fó-

rum Szálló Silhouette Éttermében, ahol annak ide-

jén zongorázott. Itt fedezték fel és kapott lehetôsé-

get az amerikai útra.

Ebbe az étterembe ült be a feleségével kettesben

vacsorázni. Igaz, én is ott voltam, de ilyen

esetben soha nem ültem oda az asztalukhoz. Emlékszem,

nem kellett szorosan a közelükben lenni.

Hoztak egy újévi malacot, hozzám hozták oda

elôször, hogy rángassam meg a farkát.

Utána a malacot körbevitték a vendégek között,

mindenki megsimogatta, meghúzkodta a farkát. Éj-

fél után Jimmy az asztalukhoz hívott és

egy pohár pezsgôvel koccintva boldog újévet

kívántunk egymásnak.

Mikor már a vendégek fogyatkozni kezdtek,

Jimmy beült a zongora mögé. A felesége

odahúzott mellé egy széket. Neki játszott.

Hajnalban hazavittem ôket. Csendes újévköszöntés volt.

Az 1999-es szilveszter is emlékezetes maradt.

Néhány nappal szilveszter elôtt

kérdeztem Jimmytôl, mire számíthatok? Nincs rám

szüksége, mondta, baráti társaságban ünnepel,

teljesen zártkörľ buli lesz. Siófok mellett

kibéreltek egy kis panziót. Boldog újévet kívánt.

Természetesen megszerveztem a saját

szilveszteremet, amit kettesben akartam

tölteni a barátnômmel.

Harmincegyedikén délelôtt kaptam Jimmytôl egy

telefont, mégis úgy alakult a helyzet, számítana rám.

A barátnômet érdekelte a szilveszteri tévémľsor.

Néhány produkcióban ô is közremľködött, mint

sminkes. Otthon szerettük volna nézni a mľsort.

Mondtam Jimmynek, hogy nem szeretném

Ćgit cserben hagyni, küldenék magam helyett valakit,

aki ugyanúgy el tudja látni ezt a munkát, mint én.

Jimmy nem tágított. Közölte, azt szeretné, ha én

lennék vele. Ćgit is szívesen látja, jöjjünk le

együtt.

- Tudod, nem szeretem, ha a magánélet és a

munka keveredik - érveltem.

Közölte, ne foglalkozzam vele, nem lesz semmi

probléma. Egy asztalnál ülünk, és jól érezzük ma-

gunkat. Ha Ćgi megunja a társaságot, bármikor

fölmehet a szobába televíziót nézni. Ennyiben ma-

radtunk.

A helyszín Nagyberény, Siófoktól néhány kilo-

méterre. Egy vadász panzió, gyógyfürdôvel, külsô

melegvizes medencével.

Jimmy kényes volt arra, milyen helyen alszik.

Ragaszkodott az igényesen berendezett, jól fľtött

szobákhoz.

Megérkeztünk a panzióba, kiderült, a fľtés el-

romlott, és az információimmal ellentétben a szo-

bákban nincs tévé. Lent a hallban volt egy ôsrégi

készülék, amit föl akartam vinni magunkhoz, de

még antennacsatlakozó sem akadt a szobákba.

- Nem errôl volt szó, nem így beszéltük meg. Hi-

degek a szobák, a tapéta penészes. Normális ember

ilyen helyrôl azonnal elmegy - jegyezte meg Ćgi.

Ne haragudjak, de 2000 következik, átlépünk

egy új századba és ô itt áll egy hideg-rideg

helyen.

A többi vendég is méltatlankodott.

- Figyelj ide! Ćgit haza kell vinnem, visszajövök

érted és végigcsinálom, ha már elkezdtem - kö

zöltem Jimmyvel.

Akkor lehívta Ćgit, megpróbálta kiharcolni,

hogy maradjon. A szóváltás egyre fokozódott, a

vita elfajult. ž Zámbó Jimmy, a Király és

Ćgi vegye megtiszteltetésnek, hogy vele ülhet

egy asztalnál.

- Engem ez egyáltalán nem érdekel, én

nem a te környezetedre vagyok kíváncsi - csattant Ćgi válasza.

Végül beültettem az autóba és hazavittem.

Iszonyú köd volt, alig láttam az autópályán.

ž pedig sokáig sírt mellettem. Nem akar

úgy velem élni, ha a munkámat mindig elé

helyezem.

Próbáltam megértetni vele, hogy nem

tudok most mást tenni. Kényszerhelyzetben vagyok.

Mindig is kerültem a konfliktusokat. Két,

számomra fontos ember között nem lehet igazságosan

dönteni. Amit bewállaltam, azt teljesítem. Elindultam

visszafelé.

- Jimmy tudta, hogy visszajössz - fogadtak az

ajtóban. Odamentem Jimmyhez, fölállt és

átölelt:

- Nagyon büszke vagyok rád!

Éjfélkor mindenki a párjával koccintott,

újévköszöntô puszit adott-kapott, itta a

pezsgôt jókedvľen.

Én meg gondolatban a ruháimat szedegettem össze

a küszöbrôl. Nem voltam hálás a helyzetért.

Ezen a szilveszteren kisebb közjátékok

is történtek. Felkért zenészek gondoskodtak a jó

hangulatról. Jimmy ki-be járkált a

táncparkettre, táncolt a feleségével. Jól érezték magukat.

A vendégek részére fönntartott táncparketten

önfeledten táncolt a személyzet is. A baj akkor

kezdôdött, amikor éjfélkor a pincérek kihozták a

jéghideg lencsét, disznósültet.

Jimmy beleharapott a húsba és visszadobta.

- Melegítsék meg, ilyet ne tegyenek le elém! -

utasította a pincért.

- Mindenkinek jó, neked miért nem? - feleselt

az.

Jimmy kiborult. Engem visszatartott, hívatta a

vezetôt. Mondta, rendben van, a személyzet itt

táncol, az se gond, hogy az ô pénzén mulatnak, csak

végezzék el a dolgukat és ne legyenek vele szem

telenek.

Szó szót követett, a vezetô nem tudta lecsillapí-

tani az alkalmazottait - ittak már -, végül egyre

szemtelenebbül kezdtek beszélni. Mindenki meg

akarta mutatni Zámbó Jimmynek a felesége jelen-

létében, hogy ezen a szemétdombon nem ô a ka-

kas. Az egyiknek rányúltam a nyakára és közöl-

tem, próbáljanak meg normálisan viselkedni. Szó

nélkül mindenki visszament a konyhába.

Másnap reggel tízig tartott a buli. Legtöbben hat-

hét óra körül hazamentek, mert a jéghideg szobá-

ban nem tudtak aludni.

Amikor befejezôdött a mulatozás, Jimmy odahí-

vott és azt mondta, lehet, hogy mégis Ćginak volt

igaza. Ennek ellenére a kapcsolatuk végleg meg-

romlott.

Ha úgy telt el néhány hét, hogy nem

találkoztunk, Jimmy akkor is kereste a kapcsolatot velem,

rám telefonált, megkérdezte, hogy

vagyok? Mi újság van? Ez jól esett, akkor is

gondolt rám, amikor nem dolgoztunk együtt.

Azért emlékszem erre pontosan, mert egyszer

délelôtt tíz óra körül hívott, ami tôle

szokatlan idôpont volt, ilyenkor még aludni

szokott.

- Good morning, my friend.

Azt hittem, John hív Angliából. Szóltam

vissza neki angolul. ž nevetett:

- Jimmy vagyok.

Az utolsó szilveszterérôl annyit tudok,

ami az újságokban megjelent. Megbeszéltük, ez a

szilveszterem szabad lesz. Otthon voltam a

párommal.

Az utóbbi idôben gyakran elôfordult,

hogy Jimmy nem ért el - például Londonban dolgoztam -,

akkor hívta azokat a srácokat, akik

nekünk dolgoztak. Ha ôk sem voltak elérhetôk,

akkor keresett magának más kísérôt.

 

A legnagyobb koncertek

Minden hazai popénekes pályafutásának egyik

legjelentôsebb állomása a Budapest Sportcsarnok-

beli fellépés volt. Rangot, komoly szakmai elisme-

rést jelentett az ország legnagyobb befogadóké-

pességľ csarnokát megtölteni.

Jimmy szembenézett a megmérettetéssel.

Évente kétszer végigkoncertezte az országot,

igyekezett személyesen is minél több emberhez

eljutni.

Tudta, komoly rizikót vállal a BS-sel. Az is ben-

ne volt a pakliban, hogy az országos turné folya-

mán érintett városok közönsége nem fog órákat

utazni azért, hogy Budapesten is részt vegyen egy

Zámbó Jimmy koncerten. Erre év közben is volt

lehetôségük a saját városukban.

Az égiek sem voltak túlzottan kegyesek Jimmy-

hez. A koncert napján 1998. december 28-án sza-

kadt a hó. A management folyamatos telefon-össze-

köttetésben állt a vidéki jegyirodák vezetésével.

žk számoltak be a fejleményekrôl, különbuszos

csoportjaik már úton vannak, de nagyon lassan

haladnak a hóviharban.

A kezdést megelôzô órákban a közönség tagjai

is éppen csak szállingóztak, pedig arra az idôpont-

ra már mindenki kapudöngetést várt.

Jimmy összetörten végezte az utolsó simításokat.

Élete egyik legfontosabb koncertje

elôtt állt.

A szervezés egyes fázisaiból is erôn

felül kivette a részét. A nyár végétôl minden erejével a

koncert sikeréért dolgozott.

Dupla felszerelést hozatott, komoly összegeket

költött a hang- és a fénytechnikára.

Erre a fellépésre szimfonikus zenekart is szer-

zôdtetett. Saját zenekarával sokat próbált.

A szokványos másfél órás koncert helyett itt két

és fél órát terveztek.

Ehhez jó kondira van szükség, bírni kell a tán-

cot a színpadon. Rendszeresen járt edzésre, hogy

minél jobb formában legyen.

Szerepet vállalt a koncert arculatának megterve-

zésében is. A plakátok, szórólapok, sôt a belépô-

jegyek képeihez sok-sok fotózáson kellett részt-

vennie.

Komoly csatákat vívott a jegyárak megállapítá-

sánál. BS-koncertjegyet nem lehet olcsón adni,

mert a hatalmas rezsit valamibôl fedezni kell.

Ugyanakkor fontos szempont, hogy megfizethe-

tô legyen. Igyekezett nem a felsô tízezer pénztár

cájához igazítani az összeget.

Ráadásul a felpörgetett tempó, az idegeskedés

is sokat kivett belôle.

A televízió ekkor még nem kényeztette sok le-

hetôséggel, a képernyôn keresztül még nem szólt

a közönségéhez. Itt viszont a tévé is jelen volt. A

közvetítô kocsi a hátsó parkolóban állt, a mozgó

kamera számára sínpárt szereltek a színpad elé.

Jimmy Jib-ek (darus kamerák) bólogattak két

oldalról a zenekar felé.

A koncert elôtti fény- és hangpróba a szokvá-

nyos forgatókönyv szerint zajlott; csak éppen az

örömzenélés volt kevésbé örömteli. Mindenki re-

ményvesztetté vált, féltek, hogy a zord

idôjárás megakadályozza a teltházas siker élményét.

Biztonsági szempontból indokoltnak éreztem,

hogy fémkordont állítsunk a színpad elé,

mert az elôzetes becslések szerint - az elkelt

jegyek alapján - több mint tízezer nézôre számítottunk.

Jimmy lebontatta a kordont, nem akart kerítés mögött énekelni.

A megszokott három lépés távolságból kettôt le

akart faragni, ragaszkodott a közönség közelségé-

hez. Számomra ez tükrözte legjobban a kétségbe-

esését.

Másfél órával a kezdés elôtt visszavonultunk az öltözôkhöz.

Kint felhangzott a beengedô zene, a nézôk bir-

tokba vehették a lelátókat.

Jimmy idegesen ki-bejárkált. Kukucskáltunk a

függöny mögül, néztük, hányan érkeznek.

Csak az utolsó pillanatban öltözött át.

Kialudtak a fények, a zenekar felosont a színpadra.

Ćtadtam Jimmynek a mikrofonját, vártuk, hogy

a nyitószám elsô dallamai felcsendüljenek. Jimmy

vett egy nagy levegôt és a színpadra lépett.

Az elsô szám után lehajtott fejjel köszönte meg a tapsot.

A nézôtér lámpái kigyulladtak, Jimmy óvatosan,

szinte félve emelte fel a tekintetét. Könnyek gyľl-

tek a szemébe, ahogy meglátta a tömött lelátó so-

rokat.

Teltház volt. Tudta, ô gyôzött.

Fergeteges bulit adott. Vibrált a színpadon, el-

varázsolta a hallgatóságot.

Minden egyes mozdulata köszönetet sugárzott,

hálás volt a rajongók szeretetéért.

1999-ben két BS-koncertet is szerveztek Jimmy-

nek. Az elsôt november 29-én.

Mint tudjuk, a történelem ismétli önmagát. Ha-

vazásból most sem volt hiány. Megint félô volt,

hogy a vidékrôl Pestre utazó közönség elakad az

úton és Zámbó Jimmy koncert helyett barátságos

hógolyócsatát vívnak.

Jimmy nem aggódott túlzottan. Rutinból kezelte

a helyzetet. Az elôzô év megpróbáltatásai meged-

zették, hitt benne, hogy a lehetetlen is teljesülhet.

December 29-re datálódott a 99-es év második

Budapest Sportcsarnok koncertje.

Néhány héttel elôtte égett le az épület.

Jimmy mindent elkövetett, hogy ez a vis-maior

ne tarthassa ôt távol a közönségétôl.

A BNV "A pavilonját szemelte ki, ide építtette

fel a színpadot. A látványkép is változott, a hatal-

mas kivetítô vászon mellett a vízfüggöny is szere-

pet kapott. Nagyon látványos volt, ahogy a színes

ábrák és hologramok kivetített képei megcsillan-

tak a vízesésen, a vízcseppek fénytörési mutatója

is besegített a különleges jelenség kialakulásához.

Kordont állíttattam. Az "A pavilon belsô tere sík,

nincs lépcsôzetes lelátósor. Nem szerencsés hely

szín. A hátul ülô és álló emberek nem láttak sokat,

mindenki a színpad közelébe nyomult. Megint jó

hangulatú buli kerekedett.

1995-ben járt Romániában. Két-három állomá-

sos koncertet szerveztek neki. Nem voltam vele,

de elmondása szerint borzasztó körülmények kö-

zött lépett fel. A szálloda piszkos volt, nem fľtötték

a szobákat, hámlott a vakolat. Nem is a szállodá-

ban aludtak, hanem a sportcsarnok közelében ta-

láltak másik szálláshelyet. Ráadásul a román szer-

vezôk a jegybevételbôl nem akarták kifizetni sen-

kinek a pénzét, és mindez a buli elôtt derült ki.

A kilencvenes évek közepén Tökölre a fiatalko-

rúak börtönébe meghívták Jimmyt. Az akkori bör-

tönigazgató Jimmy ismeretségi körébe tartozott, és

az ô kérésére fogadta el ezt a meghívást. Akartam

menni, érdekelt, hogy egy ilyen intézmény milyen

belülrôl. Igaz, nem akarom minden áron megta-

pasztalni.

Sajnos, nem mehettem vele. A börtönigazgató

figyelmeztetett minket, az elítéltekbôl és az ôrök-

bôl is irritációt váltana ki, ha Jimmy védelemmel ér-

kezne. Ott gondoskodtak a biztonságáról. Smassze-

reket rendeltek mellé.

Jimmyben mély nyomokat hagyott a tököli fel-

lépés. Jó hangulatú buli volt, úgy kellett

visszafogni a fiatal srácokat. Sokan táncoltak is. Az

elítéltek a daloktól átszellemültek, elfeledték, hol is van-

nak. Kanalak kerültek elô, lefordított vödrön pü-

fölték a ritmust és vele énekeltek.

Jimmy végigjárta a cellákat,

beszélgetett a rabokkal. Megismert egy fiatal srácot,

akinek nagyon hiányzott a családja. Jimmy nem

tudta, mit követett el a fiú, de arcát sokáig nem

tudta elfelejteni.

- Ha magad miatt nem is, de a családodért tedd

meg, hogy megváltozol! - gyôzködte ôt.

A késôbbiekben sokszor visszaemlékezett tököli élményeire.

 

Szlovákia: 2000 nyara.

Egy szlovák rendezvényiroda hat-hét állomásos koncertturnét szervezett Jimmynek.

Nagy út várt ránk.

A technikusoknak, szerelôknek jóval

elôbb kellett elindulni, hogy készen legyenek

a színpad berendezésével, mire mi megérkezünk.

A határon megdöbbenve láttuk, a

kamionok ott álltak, tehát Jimmy technikai

személyzete is valahol a környéken vesztegelt.

A technikai road-ok szorgalmasan pakolták ki a

hangszereket a teherautóból. Kiderült

- a szlovák vámosok, ôk úgy mondták, a tót vámosok -,

a teherautó oldalán lévô szövegbôl - "Yamaha"

- ítélve, ami hangszercég is egyben,

motorkerékpárokat kerestek.

Megérkeztünk az elsô helyszínre. A szabadtéri

színpad lelátója egy római korból itt maradt emlék-

mľre emlékeztetett. Hatalmas kövek, össze-vissza

tört lépcsôfokok, leszakadt szikladarabok. A szín-

pad hajópadlóból készült, girbe-gurba szögek áll-

tak ki belôle, hátsó része pedig egy omladozó tég-

lafal volt. Megálltam szemben a színpaddal:

- Nem hiszem el, hogy itt elôadás lesz. - Ez volt

az elsô gondolatom.

A technikusok fölépítették az állványokat. Feke-

te vásznat húztak hátra, egységesebb, kulturáltabb

képet varázsoltak az egésznek. A színpad a semmi

közepén állt. Sem öltözô, sem mosdási lehetôség.

Kis gondnoki helyiségre bukkantunk, ahol talál-

tunk WC-t, kézmosó csapot.

Megérkeztek a cateringes kamionosok. Fölállí-

tották az asztalokat és szereztek áramot valahon-

nan. Sütöttek, fôztek.

A kerítésen kívül már gyülekeztek az emberek.

A közönség Jimmy mellett közlekedett, ki-be. Nem

volt arra lehetôség, hogy elszeparáljuk ôt, hiszen a

kocsiban öltöztünk és vetkôztünk.

Zsolti, a társam, velem volt. Láttuk, körülbelül

ötszáz ember lesz. Azon tanakodtunk, ketten mi-

ként fogjuk megvédeni az egész színpadot. A szlo-

vák biztonsági szolgálat felajánlotta a segítségét,

amit én fenntartással fogadtam.

Annak idején Pelé Szlovákiában is

tartott futballgálát. Mi is elkísértük, de ahogy

átléptük a határt, attól kezdve a szlovákok adták a

biztonsági kíséretet. Három különbözô színľ Skoda Favorit

gépkocsival jöttek. Ezek cégjelzés

nélküli, civil autók voltak.

Pelével haladtunk a szlovák utakon és

egyszercsak a piros autó hirtelen kivágódott mögülünk,

száguldott elôre. El nem tudtuk

képzelni, mi lehet a probléma. Talán baleset történt. A

sofôr lassított, két kilométert döcögtünk.

A piros Skoda az út szélén állt, a két

biztonsági ember az autó mellett pisilt.

Valószínľleg a végén tartottak, mert már rázogatták

erôteljesen. Pelé

kommentár nélkül végignézte.

Itt viszont kellemes meglepetés ért bennünket.

Viszonylag jólöltözött, egységes csapat érkezett

kutyákkal. Oldalukon gumibot, pisztolytáska. A

megjelenésük tiszteletet váltott ki a közönségbôl.

A vezetôjük - aki a csapatot

koordinálta - dekoratív nô volt. Hátul a szoknyaövön kis

bilincs fityegett.

Egy hetet töltöttünk együtt,

kísérgettek minket minden állomásra. Jimmyt testôrnô védte,

írták az újságok, pletykát szimatoltak.

Jimmy viszonylag ritkán látogatott el Szlovákiá-

ba. Itt is Királyként tisztelték.

Füleken a vár romjainál építették fel a szabadté-

ri színpadot. Az öltözôt az egyik bástyában alakí-

tották ki. Fönt a rondellán két vérszomjas rotweiller

lihegett - mint a filmekben -, idônként teli szájjal

ugattak felénk.

A színpad környékén egy helybéli emberke -

úgynevezett mindenes - tüsténkedett. Mindent el-

követett, hogyJimmy közelébe kerüljön. Élete egyik

legnagyobb napja volt, hogy Jimmy ott állt tôle két

méterre. A hangosító pulthoz igyekeztünk. Az em-

berke odatoppant elé és minden átmenet nélkül

közölte:

- Egyébként Zoli vagyok.

Jimmy kezet fogott vele:

- Szervusz.

A zenekar tagjai is hallották: Jimmynek késôbb

a próbák alatt is eszébe jutott. Elénekelt egy-két

dalt, majd hátraszólalt:

- Egyébként Zoli vagyok. - Mindenki röhögött.

Füleken egész kellemes helyen laktunk. A szál-

loda éttermébe a helyi vezetôség is meghívást ka-

pott a buli után. Hivatalnokok, vállalkozók, még

az egyik fôrendôr is megjelent. Késôbb ôt tudtuk

a legnehezebben kezelni, nem ismert mértéket se

ivásban, se viselkedésben.

A vacsora után meghívták Jimmyt egy

kis zártkörľ rendezvényre a drinkbárba.

Jó hangulatú éjszaka ígérkezett. Jimmy

is felszabadultnak tľnt, kellemesen

elbeszélgetett a meghívóival. A bár ajtaja elôtt hatalmas

tömeg tolongott, ha csak egy pillanatra is,

látni akarták ôt. Hirtelen mindenki a tulaj

unokaöccse-nôvére lett, így akartak bejutni. Nem ment.

Bent volt egy szabad falfelület,

amit minden Füleken koncertezô zenekar dedikált.

Végül a "Király mindenki felett áll"

felszólalással kiszedegették az álmennyezet

kockáit és azt íratták alá vele és a zenekar

tagjaival. A testôrség sem tudta megúszni, pedig mindent

elkövettem.

Zsoltival az ajtóban álldogáltunk.

Zsilipeltük a népet, ki jön be, ki megy ki. Jimmy

felállt a helyérôl. Az ajtónál két üres szék árválkodott.

Leült az egyikre és maga mellé invitált.

- Borzasztóan egyedül érzem magam - mondta halkan.

- Nem jó a társaság? - kérdeztem tôle.

- žk Zámbó Jimmy miatt jöttek, nem miattam.

Legszívesebben hazamennék. Hiányzik a

kis Pufikám, a mamácska, Krisztián, Sebastián.

Közel vagyunk a határhoz.

- Te döntesz, Jimmyke.

- Le kell még nyomnom a maradék bulikat -

mondta lemondóan és visszaballagott az

asztalához. Hiányzott a családja. Ez

meghatározta a további napok hangulatát. Nem lehetett

hozzá szólni. Felejteni akart, sokat ivott. Két

napig megint nem aludtunk.

A következô koncertállomás Galántán lett volna.

A zenekar és a technikusok elindultak.

Hosszú út állt elôttünk, indulni kellett volna,

hogy ne késsünk el. A szlovák szervezôcsapat Jimmy

asztalánál ült. Türelmetlenül siettették, idô van,

keljen útra. Nagyot hibáztak ezzel. Jimmy

bedühödött és elzavarta ôket:

- Engem megvár a közönségem. Ti siessetek!

Néhány perc múlva megszólalt Jimmy

telefonja. Ismét a szervezôk voltak, indulásra

késztették.

Jimmy ezt már szándékos provokálásnak érezte.

- Ma ti léptek föl - szólt vissza.

Kikapcsolta a mobilját. Nem mentünk sehová.

Ha nincs buli, nincs gázsi. Neki se.

Másnap mesélte a hangmérnök, hogy a szaka-

dó esô ellenére rengetegen kimentek a

szabadtéri színpadhoz. Nekik idôben leadták a

drótot, hogy pakoljanak és tľnjenek el. Ennek

ellenére menekülniük kellett a tömeg elôl. A szervezôk

a továbbiakban megpróbáltak Jimmy igényeihez

igazodni, aki mindenkivel éreztette, ebben a

produkcióban ô diktál. Ha kell, ilyen áron is.

 

Jimmy autói

Én sem voltam mindenben tökéletes. A

Story Magazin egy évvel ezelôtt szervezett

Jimmy számára egy közönségtalálkozót az Śj Udvar

bevásárlóközpontban. Hárman ültünk az autóban. Még a

régebbi Mercedese volt meg Jimmynek,

a 600-as V12-nek titulált 500-as. A

bevásárlóközpont mélygarázsában parkoltunk. Szľk volt a

hely, telezsúfolva betonoszlopokkal, az autóval

alig lehetett manôverezni.

Jimmy ült mellettem, Sebastian hátul.

Néhány kör után találtunk egy kissé szľkös

helyet. Láttam, beférünk. Megfordultam, tolattam.

Nekikoccantunk egy betonoszlopnak. Csak a

csomagtartó éle nyomódott meg.

Jimmy nagyon kényes volt az autójára,

de ez az eset nem hagyott túl mély nyomot benne.

- Ez bármikor elôfordulhatott volna

velem is, a fiaimmal is - mondta.

Sebastián védett, hogy ô miatta nem

láthattam a visszapillantó tükörbôl az oszlopot,

miután középen ült. Ettôl függetlenül én voltam a

hunyó.

Rengeteg híresztelés jelent meg Jimmy

autóival kapcsolatban. 600-as SEL V 12-es

márkajelzés volt feltüntetve a Mercedesén. Egy idôben ez

számított csúcsmodellnek. Ezzel szemben Jimmyé csak 500-

as SEL volt. Közben, ha valaki egy kicsit is értett

hozzá, azonnal észrevette, hogy ez nem az a típus.

Szerette mindenbôl a legjobbat mutatni.

Késôbb meghozatta magának Frankfurtból az

új S 500-as Mercedest, minden extrával felszerel-

ve. Az ülések, a fejtámla dôlésszögét, a kormány-

magasságot, a visszapillantó tükrök állását memó-

riagomb rögzítette az ajtónyitó kar fölött. Az elsô

gomb az övére, a második pedig az én méretemre

volt beállítva. És senki többet harmadszor!

Jimmy autói évek óta a JIMMY 1-es rendszám

alatt futottak. Nem igazán örültem annak, hogy

ennyire egyértelmľvé tesszük, melyik autóban ül.

îgy is sok gondunk volt belôle, amikor csúcsforga-

lomban közlekedtünk a városban. Napközben az

egysávos Lánchídon, Alagúton nem vittem át, a

szľk, egyirányú utcákat, a Duna alsó rakpartját ke-

rültük. Innen nincs menekülési útvonal.

Szerencsésnek tartottam volna az ablakokat le-

sötétíteni, hogy ne lássanak be. ž nem akart elbúj-

ni, tetszett neki, mikor integettek vagy kedvesen

üdvözölték. îgy lépten-nyomon felismerték, ver-

senyezni kezdtek az autóval, átfényképeztek. Egy-

szer egyedül ment a körúton. A villamosmegálló

mellett állt, zöldre várva. Valaki hirtelen

rányitotta az ajtót, hogy autogramot kérjen.

Veszprémbôl jöttünk haza a 8-as úton éjszaka.

A turnénak az utolsó állomására érkeztünk.

Ilyenkor már mindenki szeretett volna

hazaérni. Gyorsabb tempót diktáltunk, mint általában.

Jimmy ült mellettem, beszélgettem vele, hátam

mögött Zsolti, a társam. Elôrenéztem, figyeltem az

utat. A reflektorokat fölkapcsoltam, hogy

tudjunk bátran haladni. Zsolti hátulról megkopogtatta a

vállam:

- Körülbelül öt perce egy "kékfény" követ

minket, megpróbál utolérni, de nem sikerül

neki. Kérdeztem Jimmyt, mi legyen. Megálltunk,

két percet vártunk. Szakadt rendôrségi Lada -

köhögött, füstölt, majdnem szétesett - ért utol

minket. A rendôrök kiszálltak.

-Jó estét kívánok! Tudja-e, hogy gyorsan megy?

- kérdezte az egyik.

Lehajoltak, meglátták Jimmyt,

mosolyogtak és kedvesen köszöntötték:

- Jó estét, mľvész úr!

Mindig normálisan viszonyultak hozzá.

Rendôrökkel az út mentén soha nem volt

gondunk, senki nem akart megbüntetni minket.

- Ki lehet ezt váltani egy CD-vel? -

kérdezte Jimmy.

A két rendôr megköszönte a kedves

ajándékot.

Vészhelyzet esetére mindig volt

dedikált CD a kesztyľtartóban.

Az éjszakai országút tartogatott számunkra

egyéb meglepetéseket is. Gyöngyösrôl igyekeztünk

haza egy fellépésrôl. Tempósan haladtunk a Mer-

civel, egy teremtett lelket sem láttunk a fôúton

közlekedni. Behúzódtam a szaggatott vonal közelébe,

így nem kellett aggódni az út mentén esetleg fel-

bukkanó gyalogosoktól. Közel-távolban egyetlen

lakott település sem látszódott, csak a vaksötét éj-

szaka szegôdött útitársul mellénk. Hirtelen egy

lassan mozgó alakot fogott be a reflektor fénycsó-

vája. Egy ember haladt az út közepén, két karját

szélesen kitárva, a szaggatott vonalon egyensúlyo-

zott. Illegett-billegett, mint egy kötéltáncos.

Nem sok hiányzott, hogy nem lett belôle matrica a mo-

torháztetôn.

A másik sztori a Viharsarokhoz kapcsolódik. Az

éjszaka kellôs közepén autóztunk, eldugott rilel-

lékutakon igyekeztünk Hódmezôvásárhely felé.

Hárman ültünk a kocsiban, Jimmy az anyósülésen,

Zsolti hátul, én pedig a volán mögött. Jimmyvel

beszélgettünk. Zsolti csak néha-néha szólalt meg.

Egy élesebb kanyart követôen a következô idilli

kép tárult elénk: öreg szekér vesztegelt az út szé-

lén, az igáslovak unottan bámészkodtak. A bakon

emelkedett hangulatban kucsmás-subás parasztok

tukmálták egymásra a butykost. Valószínľleg vala-

mi harapós házi cefre lehetett a kulacsban, mert

mindketten mámorosan hadonásztak. Nem zavar-

tatták magukat. Elhaladtunk mellettük. A bal ke-

zemmel a kormánykereket támasztottam, és mél-

tatlankodva intettem egyet: nem hiszem el, hogy

itt az út közepén kell dajdajozniuk, mindenfajta ki-

világítás nélkül. Jimmy a lehetô legártatlanabb

hangján megkérdezte:

- Errefelé is vannak ismerôseid?

Zsolti, aki eddig csak lapított hátul, elôredôlt és

benyögte:

- A család.

Parkettás lakásban születtem, volt gyerekszo-

bám. Kizárólag a neveltetésemnek köszönhette,

hogy nem reagáltam. De nem is tudtam volna, mert

a viharos röhögés engem is magával ragadott.

A vadászatot a baráti társasága szerettette meg

Jimmyvel. Elvétve járt vadászni. Ide soha nem hívott.

Azt mondták róla, pontosan céloz.

Az ember általában úgy fogja meg a puskát, be-

támasztja a vállához, jobb szemét becsukja és bal

szemmel néz az irányzékba. ž pont fordítva csi-

nálta, bal szemét csukta be és jobb szemmel né-

zett bele.

Arra emlékszem, vett egy gyönyörľ szép króm

borítású, famarkolatú Smith and Wesson önvédel-

mi maroklôfegyvert. Nagyon büszke volt rá.

Volt egy számzáras diplomatatáskája, aminek

rajta kívül én és a családja ismerte a számkombiná-

cióit. Utazáskor a fegyverét ebben a táskában tar-

totta, máskor az oldalára tľzte és úgy közlekedett.

Súlyos volt, ezért kicserélte ezt a fegyvert

arra a bizonyos Berettára, ami számára a végzetes lövést

leadta. Baráti társaságban büszkén mutogatta a

kedvenc fegyverét.

Ahogy poharazni kezdett, elkértem tôle.

A tárat kivettem belôle, eltettem a zsebembe.

Mindig ellenôriztem, hogy a csô is üres legyen.

A kitárazott fegyver pedig a diplomatatáskába ke-

rült. Csakúgy, mint a koncerteken,

tv-felvételeken.

Otthon természetesen széfben tartotta. A széf a

ház felsô szintjének valamelyik szobájában találha-

tó. A felsô szint a családé volt, ami szentélynek

számított. Oda a családon kívül senki nem mehetett föl.

A Mit akarsz a holdogságtól címľ szám mindig

ráadás volt Jimmy koncertjein. Miután bemutatta a

közönségnek a zenekar tagjait és jelezte, lassan

vége a koncertnek, a ráadásszámok közül elsô-

ként vagy a másodikként ezt énekelte. A szám kü-

lönlegessége, hogy dobszólóval kezdôdik. Jimmy

odaállt az ô számára bekészített két kis dobhoz, a

késôbbiekben kongához, kezébe vette az ütôket

és ô is dobolt.

Nagyon jó hangulatot keltettek.

Azt is megcsillantotta, hogy az

éneklésen, a billentyľkön kívül más hangszerhez is ért,

de nem ez volt a szándék, hanem hogy jó

hangulatot teremtsen. A Goodbye my love címľ számot ô

kísérte gitárral. A Szeress úgy is, ha rossz

vagyok-nál énekeltette a közönséget.

Volt egy szavajárása, amit igazából ô sem

tudott, mit jelent. Mindig azt kiabálta

szám közben:

- Zsábo zsase.

Ez romanyelv. Én sem tudom, mit

jelent, de jól hangzik.

Valahol hallotta és tetszett neki.

Attól tartottam, hátha trágárságot fejez ki. Jimmy

mondta, biztosan nen, mert akkor nem örülne neki a

közönség. Valami olyasmit jelenthet: Gyerünk, még

jobban.

Az utóbbi idôben már ketten kísértük ôt. A

szállásfoglalást Jimmy szervezôi intézték. Én

a társammal mindig közös szobában aludtam, a két

testôrnek nem vettek ki külön-külön szobát. Ez

nem is lett volna baj, de általában bemondták,

kétágyas szobát kérnek, azt nem részletezték,

hogy két külön ágyasat. Szinte mindig a nászutas

lakosztályt kaptuk meg, franciaággyal. Hajnali két

óra felé fölmentem négy-öt órát aludni, utána

visszamentem leváltani a társamat és ô feküdt le.

Egyszer együtt aludtunk egy franciaágyon. Én

hason, kibontott hajjal, Zsolti mellettem.

Reggel valaki motoszkált az ajtónál: a

takarítónô jött be. Zsolti meg sem moccant.

Kiugrottam az ágyból és egy oktávval mélyebb

hangon mondtam:

- Takarítást nem kérünk!

A nô kidülledt szemmel bámult, másra számított.

Valószínľleg megtévesztette a hosszú haj.

Kirohant a szobából.

Berettyóújfalun van egy hangulatos, kellemes

kis panzió. Látszik rajta, hogy a vezetôje "meleg",

piperkôc, okoskodó emberke, aki választékos stí-

lusban társalog. Elkezdett egy mondatot és

azt hittük, soha nem lesz vége.

Itt szintén nászutas lakosztályt kaptunk:

rózsaszínľ plüss anyaggal behúzott franciaágy,

giccses mütyürkék díszelegtek a falon, az asztalon.

Rosszul értelmezett meseszobát kaptunk.

Felkísért minket, büszkén kitárta elôttünk az aj-

tót. Mondtuk neki, ez nem lesz jó, mert nem

akarunk egy ágyban aludni. Tudtam, hogy a panió-

ban még vannak üres szobák.

Kinyitott egy másik szobát, abban két különálló

ágy volt, egymástól jó messzire eltolva.

Emberünk mondta:

- Kedves uraim! Ezzel a szobával az az egy

problémánk van, a fürdôszoba nem ezen a

területen belül található, hanem kint, a folyosó

túloldalán. Nem probléma-e ez Önöknek? Nem kényel-

metlenség-e... - és mondta és mondta a magáét.

Fáradtan álltunk, hallgattuk ôt. A

kollégám kicsit nyersebb figura, mint én, ásított egy

nagyot, rám nézett, megszólalt:

- Leszarjuk, nem?

A panziós elsápadt, szó nélkül

elszaladt. Szerintem ilyen szavakat még életében nem

hallott.

 

Tiltott felvételek

A nézôtéren magánfelvételeket készíteni nem

lehetett, hiszen szerzôdésben állt Jimmy a kiadójá-

val, késôbb a tévés társasággal.

Ha valaki magánfelvételt készített és esetleg le-

adatta valahol, az Jimmy jogait sértette.

A sötét nézôtéren, a kamera piros pontfényét le-

hetett látni. Ilyen esetben odaküldtem a társamat,

aki udvariasan kérte, legyenek kedvesek abba-

hagyni. Ez általában használt.

De olyan is történt, szóltunk az embernek és

utána megint csak bekapcsolta a kamerát. Ilyenkor

keményen kellett föllépni, a kamerából kivettük a

kazettát.

Aki Jimmy asztalánál ült, soha nem fizethetett,

Jimmy nem engedte. Nálam volt a pénze, a

számlákat én rendeztem. Volt egy hallgatólagos

megállapodás köztünk, mindig tudtam, nagyjából mennyi

borravalót kell adni, ami Zámbó Jimmytôl

elvárható. ž mindig ügyelt arra, sehol ne mondják

róla azt, hogy szľkmarkú volt, de ugyanakkor túl bôkezľ-

nek se tľnjön, mert azzal a másikat alázza meg.

Londonban ez egészen másképp zajlik. Kihoz-

zák a számlát. Az ember az utolsó penny-ig

kiszámolja a pénzt. A rendezett számlát

elviszik. Utána a vendég, attól függôen, mennyire volt

elégedett a szolgáltatással, borravalót ad annak a

pincérnek, aki az est folyamán kiszolgálta.

Mindig azt jutalmazzák, aki ténylegesen

megdolgozott érte.

Kíváncsi voltam arra, ez itthon miként mľködik,

milyen a fogadtatása. Kértem a számlát.

Pontosan kiszámoltam az összeget. Majdnem meggyilkoltak,

láttam a tekintetekbôl. Kértem azt a

pincért, aki kiszolgálta a társaságunkat és neki odaadtam a

borravalót. A fizetôpincér egy kanál vízben meg

tudott volna fojtani.

A társaim, Zsolti és Sefi részt vettek

Kínában egy nemzetközi versenyen a Shaolin

kolostorban. Ide a világ minden tájáról meghívják a versenyzôket.

Lejöttek a kolostorból a papok hagyományos

ruhába öltözve, kis rózsafüzérrel a nyakukban és mie-

lôtt megkezdôdtek a küzdelmek, megkapták az

elsô díjat. Utána lehetett a 2. helyért versenyezni.

Annyira tiszteletben tartják a tudásukat, hogy ele-

ve az elsô díj ôket illeti meg.

A fiúgyerekeket öt-hat éves korukban beadják

a Shaolin templomba.

A kolostorban tanulnak, gyógyítanak, küzdô

sportokkal foglalkoznak. Világi életet nem élnek.

Ez a sportág a világ számára öt-hat évvel ezelôtt

vált nyitottá. A templomból kivált Shaolin papok

vitték el a tudásukat Amerikába és Európába. Ad-

dig a nagyközönség nem is tudta, hogy ez létezik,

annyira zárt világ volt. A mai napig vannak olyan

templomok, ahova csak kínaiak mehetnek be.

Ez a küzdôsport több ezer éves múltra

tekint vissza. Láttam olyan képet, ahol egy

kisfiú egy kézen, egy ujjon csinált kézenállást. Volt

egy öregember, aki egy hamuval felizzított

vaslapátot megnyalt úgy, hogy semmi baja nem lett tôle. Vasruda-

kat törnek el a fejükön, betontömböket fejelnek

át. Ujjukkal lehántják a fa kérgét, a kókuszdiót ke-

zükkel összetörik. Nyakuknál fölakasztva lógnak

lefelé egy faágon, ebben a pózban meditálnak.

Lyons lándzsát hajlított, evôpálcikát tört

el a gégeporcán. Van, aki evôtálkát tesz a

hasára, kipréseli alóla a levegôt, utána hatan nem

tudják levenni róla.

A szigorú elzártság csak a kínaiakra

vonatkozik, de közülük is sokan eljönnek a

templomból.

Elôször élethivatásul választják, de

huszonöt-harmincéves korukban mégiscsak váltanak.

A templomokból kivált papok járják a világot,

szemináriumokat tartanak. Az egyik ilyen kivált

pap puszta talppal pengéken sétált, miközben két

vízzel teli vödröt cipelt a vállán. A hasukon beton-

tömböket törnek össze kalapáccsal úgy, hogy meg

sem rezzennek. Fantasztikus, mire képesek. Igazá-

ból nemcsak fizikailag kell felkészülniük, hanem az

úgynevezett chi-t, a belsô erôt kell kifejleszteniük.

Ha nem látom, nem hiszem el: az egyik pap

Buddha-ülésben, meditált, a másik pedig mellette,

fél méterrel lebegett a föld fölött.

Magyarországon járt egy kínai pap - ránézésre

jelentéktelen -, az ebédlôben fölszaladt a falra,

a mennyezeten csinált egy szaltót és leugrott.

Elvitték a Rudas gôzfürdôbe. Mindenki kapott

egy kis kötényt. Ezt az ember maga elé köti, úgy

megy be a szaunába. Nagy döbbenetükre a kínai fiú

úgy jött ki a kabinjából, hogy ezt a nyakába kötöt-

te. Azt hitte, étkezni fognak. Soha nem járt még

ilyen helyen. Rajta nevetett a Rudas-fürdô közönsége.

Csoda, hogy mérgében nem szaladt föl a plafonra.

Jimmyt az akaratfejlesztô és erôs koncentrálást

igénylô sportágak vonzották. Sefinek állandóan pro-

dukálnia kellett magát. Jimmy mindig azt mondta:

- Sefikém, mi vagyunk a legjobbak, ezt csak mi

tudjuk. - Mintha ô is hasonló tudással rendelkezett

volna. Bámulattal adózott a Shaolin kung-funak.

Elôfordult, hogy a koncert után bement az öltö-

zôbe, fürdôköpenybe burkolózott, majd kijött, és

mint annak idején a német bemondó, kiabálta:

- Isztván Kokó Kovác.

'99 májusában Zalaegerszegen koncerteztünk.

A fellépés után meghívták Jimmyt Hévízre zene-

karral, vokalistákkal együtt. Egyike volt a

legemlékezetesebb kiképzésnek.

Hévízen található a Lótusz Panzió. A szocialista

idôkbôl ránk maradt hely, tipikusan a

szocialista realizmus stílusában berendezve.

Az ebédlô fekete-fehér kôlapokkal lerakva, mint

az orvosi rendelôkben. Az asztalok, a székek az

iskolai napközis élményeimet juttatták eszembe.

Éjszaka érkeztünk. Az ételt valahonnan hozat-

ták, mert saját konyhájuk nem volt: zónapörkölt

tarhonyával, ecetes almapaprikával. Már tányérok-

ba szervírozva tették az asztalra. Az ennivaló

mindenkinek ízlett. Idôsebb férfi volt a Bim-bam

Führer, vagyis a mindenes.

Mi külön asztalnál ültünk. Megettem a pörköl-

temet. Az egyik asztalnál maradt még fél adag, a

Bim-bam Führer, mintha családban lennék, közöl-

te: osszuk el. Hozta a tálat, azt sem tudtam,

ki evett belôle.

Erre a vacsorára Jimmy tiszteletére sokan eljöt-

tek: a polgármester, a város vezetôi, magasabb ran-

gú rendôrtisztek. A koncert meghívott vendégmľ-

vésze Komáromi István volt, a vezérkar ôt is szívé-

lyesen látta. Minden adott volt a jó hangulathoz,

csak a lényeg hiányzott: nem volt zenekar. Több

se kellett a helyi vezetôségnek, telefonhoz nyúl-

tak, latba vetették tekintélyüket, és elôteremtettek

két zenészt. Az ágyból szedték ki ôket.

A muzsikusok megérkeztek, felszerelték a hang-

szereket, erôsítôket. Mielôtt játszani kezdtek volna,

bezuhantak a konyhába, literszámra itták a kávét.

Beindult az éjszaka, jó hangulatú örömzenélés kez-

dôdött. Jimmy és a csapata bírta a tempót, edzet-

tünk már rá éppen eleget. Másnap délig pörögtünk

így. A két zenész vért izzadt, nem szállhattak ki a

hangszer mögül. Egyik holtpont követte a mási-

kat, "teljesen megzuhantak". Délután valamelyik

helyi vezetô új ötlettel állt elô: gyönyörľ borospin-

céik vannak a közelben, folytatódjon ott a muri. A

két halálra vált arcú zenész fellélegzett, végre me-

hettek haza. Odaléptek Jimmyhez, hogy elköszön-

jenek, de ô rájuk parancsolt:

- Maradtok!

Keltek a szolgálati kocsihoz, ô nem mulatott, nem

ivott. A kocsiban ülve várta a gazdája döntését. A

magam részérôl a Mercedest választottam, követ-

tem Jimmyt a borospincékhez. Néha

olyan helyzeteket teremtett, hogy könnyen szem

elôl téveszthettem volna. Hirtelen, minden

átmenet nélkül beült egy barátja kocsijába és kiadta az

utasítást az indulásra. Máskor váratlanul fölkelt a

székérôl és kisietett az utcára az étterembôl.

Mindig utána mentem. Ilyenkor barátian átölelt, és

megköszönte, hogy ennyire figyelek rá. Számomra ez

természetes volt, de soha nem értettem ezt a

viselkedését.

Talán próbára akarta tenni az éberségemet? Nem tudom.

Sefi, a társam, áttelefonált hozzám,

kérdezte, szükségem lesz-e rá.

- Minden OK. - mondtam neki. - Ha akarsz,

dôlj le pihenni egy kicsit, én tartom a frontot.

- Mi legyen a zenészekkel, nagyon

fáradtak már? - kérdezte.

- Engedd ôket haza!

Öt-hat óra múlva kerültünk elô a pince mélyérôl.

Odakinn már újra besötétedett.

Visszaértünk a panzióhoz. Jimmy még mulatni akart.

Elsô dolga volt, hogy kereste a zenészeket.

Réges-régen hazamentek már. Jimmy begôzölt, kiabált:

- Hozzátok vissza ôket azonnal! Ki mondta,

hogy elmehetnek?

A Bim-bam Führer megrettenve hunyorgott,

nem tudta, mi következik.

Odaálltam Jimmy elé:

- Én küldtem el ôket.

Rámnézett:

- Te voltál?

- Igen.

- Akkor jó - mondta és leült a székére. Kezdett

már fáradni.

- Mennyi az idô? - kérdezte halkan.

- Nyolc óra van. Este.

Megmosta az arcát egy kis ásványvízzel. Letette

az üveget, potyogtak a könnyei.

- De hülye vagyok - mondta. Megint ittam

egész éjszaka. Tönkre fogom tenni magam.

Śgy ült ott, mint egy kis ázott veréb. Nem saj-

nálatot váltott ki belôlem, hanem tiszteletet, me-

gint ôszintén megmutatta a valódi arcát. Az a né-

hány barát, akiket beavatott a gyenge pillanataiba,

végig kitartottak mellette. Nem tudta annyira

megsérteni ôket, hogy hátat fordítsanak neki. Akit sze-

retett és elfogadott, attól bocsánatot is tudott

kérni. Mindig elfogadták a bocsánatkérését.

Indulatosan beszélt, de ôszintén.

Ez nem vehetô el tôle.

Azt akarta, hogy feltételek nélkül szeressék ôt.

Ne a sztárt, az embert.

Szerintem az igazi barátai pontosan érezték ezt.

Négy-öt napos turné után mentünk haza

Csepelre. A saját kocsimat soha nem

hagytam a ház elôtt, mert nem akartam, hogy ott

napokig álljon.

Taxival mentem haza vagy hazavitt a társam, néha

a barátnôm jött értem.

Mikor tíz percre voltunk a házától, ô már

figyelmességbôl hívta nekem a taxit.

Egyszer elkövette azt a hibát,

felhívta a taxi-társaságot, bemutatkozott:

- Jó estét kívánok. Zámbó Jimmy vagyok,

szeretnék kérni egy autót.

A diszpécserek már ismerték a hangját.

Ezen a hajnalon más volt a diszpécser, aki

még nem ismerhette ôt. Ez az új ember azt

hitte, valaki szórakozik és visszaszólt:

- Szórakozzál mással, ne velem!

Ľriási botrány kerekedett ebbôl. Jimmy

ideges lett, bemutatkozik, mondja a nevét,

udvariasan kér egy autót és akkor elküldik az anyjába.

Mert a végén oda is elküldték.

Bementünk a házba, az otthoni

telefonon is beütötte a számot, kérte a vezetôt.

Leszidta ôket, majd egy másik taxi-társaságot kért meg,

hogy küldjenek autót.

Jimmyrôl az utóbbi években sok újságcikk

jelent meg, a lapok a

koncertállomásokat felsorolták. Ezek fényképekkel illusztrált

újságcikkek voltak. Mindig óriási figyelmet fektetett arra,

milyen képek jelenjenek meg róla. Ćltalában engem kért

meg, menjek be a Mai Nap szerkesztôségébe, vá-

lasszam ki a fényképeket. Nem szerette, ha olyan

fotó jelenik meg róla, amin látszik, hogy ki van

melegedve, izzadt a haja. Kôszegi Ferenc, a lap

fôszerkesztôje mindig szívélyesen fogadott. Komoly

barátság volt közöttük. Nem véletlen, hogy a ha-

láleset után Edit asszony, csak ennek a lapnak

nyilatkozott, sôt, csak Feri tollából fogadta el az

írást.

Kôszegi Feri amúgy mindig szívesen látott ven-

dégnek számított a koncerteken. Eljött velünk

Pécsre, Szombathelyre, Tiszafüredre, bárhová. Ha

ideje engedte, autóba ült és elsôként érkezett a

helyszínre, azért, hogy Jimmy fellépés elôtti feszült

hangulatát enyhítse.

A koncertekre is jöttek a fotósok. Megkértem

ôket, az elsô három-négy szám alatt fotózzák, mert

akkor még nincs úgy átmelegedve, megizzadva.

Az RTL Klubon elindult a Péntek Esti Vigadó.

Ennek a dolognak rám nézve is volt egyfajta

anyagi vonzata. 2000. tavaszán, Nagykovácsiban minden

adás elôtt próbáltunk, utána kezdôdött a felvétel.

Az elsô nap után Jimmy mondta, neki nincs

szüksége arra, hogy próbáljon; odaáll, elénekli és

mehetünk. Ez az RTL számára megtakarítást jelen-

tett, a próba idejére sem kellett fizetni a

stúdióbérlést, a kamerák bérleti díját, a

technikai személyzetet, operatôrt és a többieket.

Az én pénzemet - csak errôl tudok beszélni -

egy próba és egy felvétel idejére állapították meg.

Miután Jimmy azt mondta, ô nem akar

próbát, az én pénzem ezáltal nem változott.

Megállapítottak egy fix összeget, amit

adásonként kaptam.

A késôbbiekben naponta felvettek két adást.

Jimmy szerzôdést kötött velük. A

szerzôdésben leírták, biztonsági személyzet kíséri,

akinek a pénze adásokra vonatkoztatva egy fix

összeg. Megtörténtek a felvételek, jelentkeztem a gyártásvezetônél,

szeretném, ha a számlát kiegyenlítenék.

Külföldön a biztonsági szakmában általánosan

elfogadott, legkésôbb az adott munka elvégzése

után egy-két napon belül fizetnek. Az

igazán professzionális megrendelôk elôre szokták

kifizetni a pénzt, mert figyelembe veszik, ha ne

adj Isten, az illetôvel a munkája folyamán történik

valami, a család ne maradjon pénz nélkül. Itthon ezt

még megértetni sem tudtam, nemhogy

elfogadtatni. Próbáltak úgy kezelni, mint stábtagot.

Megmondtam nekik, szó nincs errôl, én Jimmyhez tartozom.

Mikor arra került volna a sor,

hogy végre rendezik a tartozást, kitalálták, nem

adásonként fizetnek, hanem naponként. Napi két adás volt,

ami azt jelentette volna, csak a fele pénzt

kapom meg.

Azt tudni kell, Jimmy anyagilag mindig kiállt

mellettem, az én pénzemet úgy kezelte, mintha

sajátja lett volna.

Ennél az RTL dolognál fordult elô - tényleg

annyira túlfeszített idôszakot élt, annyira bosszan-

tották ôt más kérdésekkel -, hogy kért, intézzem

el egyedül.

Egy héten át folyamatos telefonkapcsolatban

voltam az RTL és a produkciós iroda igazgatóságá-

val. Mindenhova össze-vissza küldözgettek, egy-

másnak ellent mondtak. Végül, a megszokottnál

talán keményebb hangnemben tárgyaltam le ezt a

dolgot. Śgy látszik, ez hatott, mert másnap

kifizették a pénzt.

A pénzrôl sajnos Jimmy halála és a temetés jut

eszembe. Január másodikán halt meg, pillanato-

kon belül elôkerültek olyan emberek, akik ebbôl

hasznot akartak húzni. A testvérei mesélték, jelent-

kezett egy ember, aki Zámbó Jimmy emblémával

ellátott bögréket akart árulni a temetés útvonalán,

volt, aki jimmys pólókat. Jimmy halála az üzleti

fantáziájukat megbizsergette, haszonlesésük nem

ismerte a kegyeletet. Az emberek Jimmy által

dedikált tárgyakat, régi gitárt, kézjegyével ellátott fény-

képeket próbáltak pénzzé tenni.

Szinte most történt a tragédia és már az volt az

elsôdleges szempont, ebbôl mi módon lehet meg-

gazdagodni.

Nagyon sokan kerültek elô, akik barátoknak,

ismerôsöknek mondták magukat.

Született egy Zámbó Jimmy emlékdal,

amit fôleg a Péntek Esti Vigadó, illetve a

Dalban mondom el címľ mľsor folyamán fellépett, meghívott

vendégmľvészek énekeltek, és ezt az RTL

Klubban leadták egy Zámbó Jimmy emlékmľsor keretében.

Az újságok megírták, hogy a pályatársak közül

kevesen rótták le kegyeletüket.

A testvérektôl hallottam, hogy a

virág-nagykereskedôk duplájára, háromszorosára

emelték az áraikat. A család részére 1 millió

forintért készítettek volna két koszorút. Iszonyatos

pénzeket akartak tôlük elkérni.

A testvérek úgy tervezték, hogy a

gyászmenet élén halottashintó szállítja a koporsót.

Az ország minden részérôl kaptak felajánlásokat,

szívesen vennék hintó- és lótulajdonosok, ha

közremľködhetnének Jimmy utolsó útjának méltó

megrendezésében.

Két éve nyáron történt.

Jimmy a Miss Universe Hungary

szépségkirálynô-választás rendezvényének meghívott

zsľritagja volt, illetve fellépô vendégként is

szerepelt. Egy-egy számot mindig elénekelt, a

díjátadásban is segédkezett. Vasárnap két órára beszéltük

meg, hogy kimegyek érte a csepeli házhoz,

együtt bemegyünk

265

I

 

1

 

az Operába és amíg a rendezvény tart, addig mel-

lette leszek.

Éppen nyaraltunk. Reggel idôben akartam elin-

dulni a telekrôl, de az autó nem indult be.

Biciklire szálltam, autószerelô mľhelyt keres-

tem. Nem volt nyitva egyik sem. Hívtam Jimmyt,

beszámoltam neki arról, mi is történt. Megígértem,

átmenetileg küldök magam helyett egy srácot. Azt

is megígértem, már az Operaházban én leszek

mellette.

Gondoltam, ha más lehetôség nincs, följövünk

vonattal Pestre és taxival odasietek az Operához.

Jimmy erre az ötletemre úgy reagált: nem kí-

váncsi senkire, azonnal induljak el, nem érdekli

semmi, legyek ott a megbeszélt idôpontban.

- Megteszek mindent, de arról nem tehetek,

hogy a kocsi nem indul. Az Operaháznál biztos ott

leszek veled, együtt fogunk belépni a kapun. Azt

senki nem fogja látni, téged Csepelrôl ki hoz be

autóval - mondtam.

Jimmy pedig, mintha nem hallaná, mit is mon-

dok, mondta a magáét. Nem volt kompromisszum.

Letettük a telefont. Azon gondolkoztam: Jogos ez

az indulat? Reális elvárás?

Soha nem vettem jó néven, ha engem alkalma-

zottként vagy szolgaként kezelnek. A hét év alatt

tanúbizonyságot tettem arról, hogy mindenben

maximálisan alkalmazkodom. Most elôször fordult

elô, hogy önhibámon kívül nem tudtam a mun-

266

kám teljesíteni, elnézését is kértem, de ö durván

reagált.

Ezek után két hónapig nem találkoztunk. Én

nem hívtam. Egyszer minden átmenet nélkül felhí-

vott, hogy átgondolta a dolgokat. Ne haragudjak,

feszült, ideges volt és belátta, hogy abban a hely-

zetben nem tudtam mást tenni. Utána minden ma-

radt a régiben.

2000 december elején történt. A tv-felvételek

végeztével néhány hétig nem találkoztunk. ž pi-

hent, én intéztem az egyéb teendôimet.

Felhívott egy délután, érdeklôdött, hogy mi van

velem, mit csinálok. Azt is mondta, ismét elkezdett

komolyabban edzeni, szeretné, ha szereznék neki

zsírégetô tablettát, táplálék-kiegészítôket, a prote=

inturmixokat, kreatin-foszfát származékokat. îgér-

tem, a héten megszerzem neki.

Még aznap éjszaka hívott éjfél körül, hogy a ba-

rátaival együtt az Intercontinentalban van. Ivott,

nem akar vezetni, menjek érte és vigyem haza.

- Nagyon szívesen kimegyek érted. Fölöltözöm

és hazaviszlek, de nem tudok most ott maradni

reggelig - válaszoltam.

Másnap olyan kötelezettségeim voltak, ami meg-

kívánta, reggel viszonylag korán keljek föl. Ezen

megsértôdött. Nyers hangon közölte:

- Azt hiszem, nem jó számot hívtam.

i,. I .,

267

Köszönés nélkül letette a telefont.

Aznap délután beszéltünk, nem szólt, hogy este

el akar menni és tegyem szabaddá magam. Régeb-

ben ez így zajlott:

- Śgy néz ki, este elmegyünk, holnap ne legyen

dolgod, mert lehet, csak késôn vagy hajnalban

végzünk.

Ez a hét év alatt mindig így történt.

Nagyon jól tudta, a saját lehetôségeimen belül

maximálisan ôt helyeztem az elsô helyre. Ezek után

úgy éreztem, nem nekem kell megtennem az elsô

közeledô lépést. Ez volt az utolsó telefonbeszélge-

tésünk.

Meg voltam róla gyôzôdve, ahogy eltelnek az

ünnepek, valamelyikünk biztos közeledni fog.

A magam büszkeségét félretolva, már csak az il-

lendôség kedvéért is azt terveztem, január elsô

napjaiban, ha ô nem hív, telefonálok és boldog új-

évet kívánok.

 

I

268

Hetedik fejezet

Amikor felébredtem, a telet meghazudtoló me-

leg napfény szelte ketté a szobát. Kiugrottam

az

ágyból, kinyitottam az ablakot, a szeles, de

meleg

levegô megcsapta az arcomat.

Visszafeküdtem az ágyba. A baleset napja

 jutott

eszembe.

Edit asszonyt többször hívtam, végre este egy

hölgy fölvette a telefont a csepeli házban.

Nem vol-

tam benne biztos, Edit asszony tudja-e a

telefon-

számomat. A hölgynek megadtam, ha bármiben

tudok segíteni, hívjanak nyugodtan.

Ugyanezt megtettem a testvérek felé is. Jimmy

nôvérének telefonáltam elôször, ha segítségükre

tudok lenni, akkor keressenek meg.

Január tizedikén volt a megemlékezés a Rózsák

terén. A testvérek, illetve Jimmy felesége is

meg-

kértek, segítsek a megemlékezés lebonyolításá-

ban - biztonsági szempontból. A ravatalhoz és a

temetésre is hozzak magammal olyan biztonsági

embereket, akik a család védelmét el tudják

látni.

Az elsô napokban nem is tudatosult bennem,

szinte föl se fogtam, mi történt. Amikor láttam

leír-

269

4

.

.

á

i,.

i

i...

îi

1.;

"

ar.

va a nevét és mellette: élt 43 évet, akkor döbben

tem rá, hogy ami történt, az

visszafordíthatatlan.

Mindenkiben frissen élt még a fájdalom, min-

denki a saját gyászával volt elfoglalva.

A Rózsák terén, a templomban a család néma

csöndben ült és könnyezett.

Kérdéseket nem tettünk fel egymásnak. Amikor

az ember találkozik azokkal a családtagokkal,

aki-

ket hosszú idô óta ismer és látja, .milyen mélyen

megviseli ôket a fájdalom, akkor nem kíváncsisko-

dik. Tapintatból ez a kérdés nem hangzott el:

- Mi történt?

270

Jimmy utolsó útja

Amíg Jimmy mellett dolgoztam, az utolsó útja

volt számomra a legnagyobb kihívás.

Egyenruhás rendôrök biztosították az útvonalat,

intézték az útlezárást, hogy a menet zavartalanul

haladhasson. A tömegben civil ruhás biztonsági

emberek is elvegyültek.

Négy és fél kilométeres távolságot kellett meg-

tenni a templomtól a temetôig. Már a templomnál

hatalmas tömeg gyľlt össze. Végig, ahogy követte

a menet a hintót, a biztonsági emberek kétoldalt

sorfalat álltak, illetve követték a menetet.

Elôzetesen egyeztetni kellett a rendôrökkel, a

nyomozóhatósággal. Az elsô nap kimentünk terep-

szemlézni, megnéztük a templomot, megnéztük,

milyen irányból közelíthetô meg, a tömeg hol tud

megállni és folyamatosan haladni. Autókkal mi-

ként lehet bejutni a templomkertbe?

A templomon belül meg lehet oldani, hogy az

emberek rendezett sorban elhaladjanak az oltár

elôtt és tiszteletüket tegyék. Magát az oltárrészt mi-

ként lehet biztosítani, hogy a koporsó közelébe

még véletlenül se mehessen senki? Ezen a napon

kellett eldönteni, hány biztonsági ôrre lesz szükség.

Utána meghatároztuk a temetési útvonalat. A

hintót is kirendeltük erre az idôpontra, de a hintó

tulajdonosa azt az egyszerľ megoldást választotta,

i

271 V

hogy két sarokkal arrébb letért errôl a kijelölt útról

és elment. Nem túlzottan érdekelte, hogy a teme-

tés napján merre kell majd mennie.

Mi viszont, Norbi barátommal és Sefivel, akik

szintén közremľködtek ebben a munkában, vé-

gigjártuk az útvonalat.

állniuk a saját autóiknak, hogy onnan ne kelljen

még egyszer visszasétálni a hatalmas tömeggel

272

Az elképzelés az volt, hogy ezt a közel négy-öt

kilométeres távot a családtagok gyalog fogják meg-

tenni. A temetôben már rendelkezésükre kellett

ÉJ

 

szemben. Meg kellett szervezni a

család autóinak

átszállítását a templomtól a temetôbe.

Azt terveztük, magának a temetésnek

arra az

idôszakára, amíg a koporsót leengedik a

kriptába,

csak a szľk családi kör lesz a

temetôben, az embe-

rek pedig kint várakoznak.

ZĆMBĽ JIMMY BŚCSŚZTATĆSA

2001. január 20.

I. 100t. janaár 19., I4 óra elôtt:

ravatalozás Csepelen, a Rákóczi téri

göWg katolikus templomban.

2. Jonuár I9., 14 óra: a templom

kinyit a nagyközönség elôtt, hogy a

rajongók kegyeletükel

leróhassák. A rendre megbízott lestôrök

vigyáznak folyamatosan, a virágokat,

koszorúknt a

templomban lehet hagyni, amelyet

igény szerint egy elkülönített helyre

visznek a templomkettben. A

sekresi7iben tárolt fényképeket,

melyek az alkalomra készľltek, a

testôrök adják át az érkezôknek.

3. Jannár 10., !1 ára: a templomban

csak a szľk család tagjai maradnak.

4. Január 10., 11 óro 45 pere: a VIP

kitľzôvel rendelkezô meghívottak

beléphetnek a templomba.

5. Január 20., 11 óro l Derc: a déli

harangszó után kezdecét veszi a

búcsúzta,G. A templom körbl

összegyülteknek nagyméreN kivetítô és

hangosítás mľködik.

Elsônek Tóth Mihály, Csepel

polgármestere búcsúzik a kerület nevében.

A pályatársak nevében Kozso búcsúzik.

6. Janubr 10., I2 óra IOperc: Prodán

Gábor görög katolikus lelkész elkezdi a

temetési surtartást.

7. Január 20., kb. l3 óro: a koporsóe

a templomhcíl a várakozb hintóra

helyezik és a menet elindul a

temetôbe. lltközben rendôri biztosítás,

de a himó mellett testôrök ôrküdnek.

8. Ja á 20. kb. 1I óro 20 perc: a

menet a temetôbe érkezik, ahova csak

a VIP meghfvóval

rendelkezök léphetnek be.

9. Prodán Gábor lelkész úr befejezi a

szertartást, Es a koporsbt

elhelyezik a kriptában.

10. Január 10., k6. 14 óra 45 perc a

gyászoló család a temetôben várakozó

autókkal eltávozik.

Merieevzések:

Készül összesen 150 VIP kártya, amely

a közremľkúdökkel egyľu elég kell, hogy

legyen.

Meghívott mfdia: RTL- Klub egyenes

adás a templomból.

Magyar Rádió

Story Maguin

Mai Nap

Csepp TV

273

Kijelöltük az autók menekülési útvonalát. Egy

bizonyos létszámú konvojjal számoltunk, amely a

családtagokat fogja elszállítani a gyászszertartás

után. A megemlékezést tizenöt-húsz percre tervez-

tük, mert nagyjából a tömeget eddig lehetett vissza-

tartani. Azt mindenki tudta, órákon át nem lehet

misét celebrálni, mert a tömeg be fogja törni a ka-

pukat. Leengedték a koporsót, visszazárták a krip-

ta fedelét, elhelyezték a virágokat és indulni

kellett.

A temetôn belül, a sírok között kellett az autók-

kal manôverezni. Nekünk az volt az érdekünk, a

lehetô leggyorsabb útvonalon jussunk ki a teme-

tôbôl egy olyan útvonalra, ahol már biztonságo-

san lehet haladni.

Ellenôriztük, mekkora hely szükséges ahhoz,

hogy a kocsival be tudjunk fordulni: se fa, se

be-

tontömb, se sírkövek ne legyenek útban.

Eljutottunk az egyik oldalsó kapuhoz, ami hasz-

nálható lett volna, csak ezt a kaput évtizedek óta

senki nem nyitotta ki, két fa nôtt elé. Intézkedni

kellett, hogy a fákat vágják ki, és rendezzék a te-

repet úgy, hogy autóval biztonságosan ki lehessen

hajtani.

Lejártuk ezt a temetôi útvonalat is, utána még

egyszer visszamentünk. Megnéztük, a fákat való-

ban kivágták-e.

A rácsos kerítés mellé került a sírhely, a külsô

oldalon buszmegálló. Lehetett volna szerencsésebb

helyet is választani.

274

..;',i

î .

.

A temetésre való felkészülés sok szervezést,

egyeztetést igényelt. Ráadásul a biztonsági

csapat

is elég nagy létszámú volt, ki kellett bérelni

egy ki-

sebb éttermet ahhoz, hogy az eligazítást meg

tud-

juk tartani az emberek számára.

Norbi - akit említettem az elôbb - ebben aktí-

van közremľködött. Tartotta a kapcsolatot a

rend-

ôrséggel, a polgármesteri hivatallal és a temetô

ve-

zetôjével. ž vállalta a csendes háttérmunkát, ô se-

gített nekem a legtöbbet.

A biztonsági emberek munkájának honorálását

Pásztor László vezetésével a Magneoton Warner,

Jimmy lemezkiadója intézte. Magyar

viszonylatban

egyedülálló, elôre kifizették a munkadíjat. Itthon

nem ez a jellemzô.

îgy is - az üzemanyagköltség, a szervezési költ-

ség, a telefonszámla - jelentôs pluszkiadást

jelen-

275

1

tett hármunknak: Sefinek, Norbinak és nekem. Mi

egy fillért nem fogadtunk el. Én ebbôl elvi kérdést

csináltam, nekem nem tudják megfizetni azt, hogy

Jimmy utolsó útját megszervezem. Śgy érzem, en-

nek az embernek maximálisan tartoztam ennyivel.

Norbi és Sefi hasonlóan gondolkozott.

A ravatalozás elôtti napon Jimmy koporsóját

már átszállították a csepeli temetô rávatalozójába.

Ez egy zárt, riasztóval ellátott helyiség volt, éjsza-

kára mégis biztosítottunk mellé ôrzést, nehogy a

koporsónak baja essen, felfeszítsék vagy Jimmy

holttestét lefényképezzék. A temetôn belül állt egy

biztonsági autó, biztonsági személyzettel.

Másnap reggel a koporsót a testôrök kíséreté-

ben a ravatalozóból átszállították a templomba.

A fôsírásót megkértük, mutassa meg azt a helyi-

séget, ahol a koporsót ôrzik. Kívülrôl jelentéktelen

téglaház, de ha az ember belép az ajtón, áthalad

egy szľk folyosón, és mint a filmekben, sorakoz-

nak a hľtôk a nagy fémajtókkal. Az egész rideg,

hideg, barátságtalan, embertelen. Minden hosszú

rekeszben két holttest nyugszik és mint az iskolá-

ban, a falon a táblára krétával felírják a nevüket.

Egyik nevet a másik után. Érzékelhetô a "forgalom".

Borzalmas látvány.

Ćthaladtunk ezen a helyiségen és szembe talál-

koztunk egy nagy fémajtóval, kulcsra zárva, lánc-

276

cal lelakatolva. A fôsírásó levette a

lakatot, kinyi-

totta a zárat, széthúzta az ajtót és egy

hľvös, kisebb

terembe léptünk be.

Jimmy fekete fakoporsóját egyszerľ

fémállvány-

ra helyezték.

A koporsó nem volt még lezárva. Hófehér

lepel

fedte a belsô fémborítást.

Egy téglalap alakú, kicsi ablakon

Jimmy feje lát-

szódott: a homloka közepétôl az álla

csúcsáig.

Lassan visszahajtottuk a koporsó

fedelét.

277

j

t:tls

1

Közremľködött egy külsô biztonsági cég is, aki-

nek a segítségét kértük. Az eseményeknek furcsa

fintora, az a biztonsági cég volt, ahol én alkalma-

zásban álltam évekkel korábban.

Amikor Alain Delon és Jean-Paul Belmondo

Magyarországon járt, az egyik biztonsági cégnek

az autójával jött be a rpülôtérrôl 600-as Merce-

desszel. A cég vezetôjének a kisebbik fia - aki a

koránál jóval fiatalabbnak tľnt, tizennyolc évesen

kinézett tizenöt-tizenhatnak - vezette az autót,

Delon és Belmondo hátul ült. Az autón kis elnöki

zászlók lobogtak a biztonsági cég saját emblémá-

jával.

Megérkezett az autó, Delon és Belmondo idege-

sen szálltak ki a kocsiból. Kérdezték Friderikusztól:

- A fiadat küldted ki értünk a repülôtérre?

Sándor bocsánatkérôen válaszolt:

- Nem a fiam, ô a biztonsági cég alkalmazásá-

ban áll.

Nem Delonék, hanem a management kezdett el

balhézni, ki vállalhatja a felelôsséget azért, hogy egy

fiatal, tapasztalatlan fiút ültet a volánhoz, mikor

két ekkora világsztárt kell behozni a repülôtérrôl.

Friderikusz is szakított velük.

Indult a TV3, és a Gundel Étteremben tartottak

egy sajtótájékoztatót. Sándort is meghívták erre a

rendezvényre.

278

Fridi végtelenül pontos ember, sosem késett se-

honnan. A szerzôdésükben kikötötték, hogy a biz-

tonsági szolgálat köteles mindig a rendelkezésére

bocsátani egy sötét színľ személyautót, sofôrrel

együtt, amivel az ô szállítását kell megoldani.

Akkor zajlott az ökölvívó világbajnokság Buda-

pesten, ez a cég végezte annak a biztosítását is.

Kiküldtek elénk egy kis fehér mikrobuszt, hogy

azzal menjünk el a Gundelba. Fridi meglátta,

mond-

ta a sofôrnek, nincs semmi baj, de nem ez

volt a

megállapodásuk, hív egy taxit. Még aznap a

bizton-

sági cég vezetôje felhívta Sándort, és azzal

érvelt,

ki fogja rúgni azt az embert, aki odament

ezzel a

kis busszal. A beosztottjára hárította a

felelôsséget.

Fridi véleménye szerint ez nem a sofôr hibája

volt, és fölbontatta a velük kötött szerzôdést.

žk mentek, én maradtam.

Megérkezett Edit

asszony, mentünk be a

temetôbe. Még hat biz-

tonsági ember loholt a

nyomunkban.

- Menjetek elôre,

csináljátok a helyet a

tömegben. - mondtam

nekik. Szó nélkül telje-

sítették.

279

 

I:

 

'.á

i

Lehetett ôket kezelni, irányítani.

Jólöltözöttek voltak. Ez a biztonsági cég a vilá-

 

gon mindenhol reklámozta magát. Elvállaltak egy-

két munkát, viszonylag minimális összegért, iszo-

nyatos reklámot szimatolva. Ha a televízió is köz-

vetítette az eseményt, akkor különösen.

Sefin keresztül egyeztettem ezzel a céggel. Ki-

kötöttem, Jimmy temetésébôl nem lehet reklámot

csinálni: ne akarjanak a koporsóra is emblémás

matricát ragasztani.

Ćhítatos, szolíd, nyugodt, megfontolt emberek-

kel akartam együtt dogozni. îgy történt.

A biztonsági emberek a gyászhoz illô ruhában

- fekete öltöny, zakó, fekete kabát, fehér ing, fe-

kete nyakkendó - jelentek meg. A technikai be-

280

rendezés adott volt. A kiemelt

fôembereknél adó-

vevô, saját csapaton belül is tudtuk

egymással tar-

tani a kapcsolatot:

A sajtó nem volt a segítségünkre. A

temetés

hangulatát befolyásolta, hogy Jimmy

haláláról mit

írtak az újságok: boncolgatták, vajon

baleset tör-

tént vagy sem. Kik lehetnek a

felelôsök? - kérdez-

gették, sôt, nevek is szóba

kerültek. Olyan légkört

teremtettek, hogy a fanatikus,

elvakult rajongók-

ból majdnem támadók lettek. Érezhetô

volt a fe-

szültség.

Kaptunk olyan telefonokat, hogy

fokozottab-

ban figyeljünk oda, mert várható, lesz

egy-két em-

ber, aki nem tudja ezt a dolgot

kellôképpen fel-

dolgozni és önbíráskodni akar.

Edit asszonynak golyóálló mellényt

szereztünk.

Arra figyeltünk, senki ne tudja

keresztezni a vo

nuló menetet.

Egyetlen kis probléma akadt csak.

A hintó a lovakkal hirtelen

meglódult. Alig lehe-

tett követni. A családtagok felvették

azt a ritmust,

majdnem rohanniuk kellett. Kértük a

hajtót, pró-

bálja meg úgy irányítani a lovakat,

hogy a hintót

követni lehessen.

Helikopter követett minket végig.

Onnan is

egyenes élô adásban közvetítették az egész

teme-

tést. Nem tudom, hogy ez kinek

jutott eszébe, de

biztosan nem olyan embernek, aki

számolt azzal,

hogy a temetés csendet és meghittséget

kíván.

281

A menet elhaladt egy kisebb református temp-

lom elôtt, a pap kiállt és míg a tömeg vonult elôt-

te, végig kongott a harang. Ez nagyon szép gesztus

volt, senki nem kérte és mégis ez a templom a ma-

ga módján búcsúzott, megadta a tiszteletet a ha-

lottnak és gyászolóinak is.

A temetôbe, a koporsó elhelyezésének idejére,

csak a család, illetve a VIP-kártyával rendelkezô

gyászolók léphettek be. Erre viszonylag rövid idô

maradt, tizenöt-húsz perc állt rendelkezésre, a pap

beszédével együtt.

4;

í

4

F

Az is egy kérés volt, a biztonsági emberek figyel-

jenek arra, véletlenül se fordulhasson elô, hogy

valaki beleessen a kriptába vagy szándékosan be-

leugorjon.

282

Kaptunk olyan információkat, hogy Marietta,

Jimmy nôvére, az édesapja temetésén fájdalmában

a koporsó után akart ugrani. Nem akartuk,

hogy

baja essen.

Szorosan megállt mindenki a kripta

mellett. Le-

emelték a hintóról a koporsót, a temetô

alkalma-

zottai méltóságteljes mozdulatokkal

meghozták, .

majd leengedték a kriptába.

A televíziósok humánus megfontolásból a ko-

porsó leengedését nem közvetítették.

Visszatették a betonfedelet, ráhelyezték a

virá-

gokat, utána szóltam, lassan indulnunk

kell. Fôleg !

Tihamérra számíthattam, ô viselkedett a

legracio-

nálisabban. Erôs volt, tartotta magát.

Mindenki fe-

gyelmezetten ment az autókig.

283

 

-

2001. január 27., szombat, 21.00 óra

Csepeli temetô

Egy hét telt el a temetés óta.

Hľvös, borongós az este. Jóval a

hivatalos zár-

óra után érkezem a temetôhöz. Hosszasan

nyo-

mom a kapucsengôt. Elôkerül a temetôôr.

Némi

borravaló fejében kitárja elôttem a

súlyos vaska-

put, beenged a sírhoz. Odabent minden

kihalt

már, csak a mécseslángok pislákolnak a

sír elôtt.

Meggyújtok egy gyertyát, a sorba

helyezem, sok

száz másik társa közé.

Most nincs nyilvánosság, nincs gyászoló

tömeg,

nincsenek kíváncsi fotómasinák.

Csak a gondolataim, az emlékeim.

Évek eseményei támadnak fel néhány röpke

pil-

lanatra, koncerttermek képei

elevenednek meg.

Szavakba nem önthetô érzések, hangulatok.

Egy közös vonásuk van: az ember, aki

nincs

többé!

Ez a búcsú örökre szól.

Isten veled, jimmy

Nyugodj békében

285

I

W

 

B

I

ś

32

Nyomta és kötötte a debreceni

Kinizsi Nyomda Kft.

Felelôs vezetô: Bördôs János

ügyvezetô igazgató