Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

Illés Lajos

Budapest, 1942. március 18. - 2007. január 29.

Testvérével, Illés Károllyal együtt alapították az Illést 1960-ban és az új zenei stílussal fellépő, az 1960-as évek közepére óriási népszerűségre szert tett együttes a nevét is a testvérekről kapta.

Néhány népszerű daluk: Az utcán, Kéglidal, Ne gondold, Little Richard, Amikor én még kissrác voltam, Sárika.

Az Illés-együttesnek 3 korszaka volt, amikor az összetétel és a zene is változott (1960–1965, 1965–1973 és 1973–1982). Mindhárom korszakban az alapító Illés Lajos vezette a zenekart. „Családi zenekarként” az együttes már 1957-ben létezett (az Illés-fivérek mellett ekkor Zsiga István játszott benne gitárosként). A középső, „nagy” korszakban az együttes felállása: Illés Lajos – zongora, ének; Szörényi Levente – gitár, ének; Szörényi Szabolcs – basszusgitár, ének; Bródy János – akkordgitár, ének; Pásztory Zoltán – dob.

Ő volt Koncz Zsuzsa számos sikerdalának a szerzője (Miért hagytuk, hogy így legyen; Jelbeszéd; Valahol egy lány stb.).

1992-től a kisoroszi református gyülekezet kántora lett (felesége ugyanitt lelkész). 2000-ben az Illés-együttessel együtt (a második korszakbeli, „nagy” Illéssel) Kossuth-díjat kapott. „Zenéjében és szövegében egyaránt magyar beatzenét végül is mi írtunk és játszottunk először” – mondta Illés Lajos a díj átvétele után.

Az általa irányított Illés-együttes művei, Illés Lajos dalai a kommunista rendszer idején ritka, a dalszövegek mögé bújtatott ellenállást fejeztek ki. Késői műveivel a magyar nemzeti és keresztény értékeket kívánta ápolni: „Én egy nemzeti és keresztény Magyarország mellett politizálok: a magam módján és eszközeivel” – nyilatkozta az Új Ember hetilapnak 2000-ben.

Címkék: emlékezés zene  

Kategória: Saját

Látta 144 ember.

Vágólapra másolás

Értékeld!

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu