Ki látta arcuk, nevüket 
ki meri idézni? 
Kereszt - kínhalál csillagtüzét 
ki lobbantja vádlón babyloni égre?

Süket döbbenet, törpe csend lapul, 
remény szikrája tudat hamvába fúl. 
A fény kristálytükre 
közöny jéghegyébe, 
szilánkokra törve. 
Trónján pőffedez, tort ül a silány, 
pompa, szolgahad, sürög valahány. 

Temetetlen "bűnös" holtak, 
őrizők közt bujdokolnak. 

Tejútra hág lábuk, 
szitok fröccsen rájuk, 
se múltjuk, se má - juk. 

Nincs arcuk, jelük, sírkövük, 
űzött fénysugár mindegyik. 

Csillagfényes ezüst éjjelen 
ha szél borzolja a fákat, 
s hajlongni látsz szolgalelkű nádat, 
temető felől lágy fuvallat lep meg, 
emlékük lángjánál vándor melegedj meg.