Fáj az élet, hogy élek, Minden léptem csak mély seb. Az éj sötétje beborít, A szívem minden dobbanásban ordít.

Tegnapok lánca húz vissza, Ma sem találok nyugtot, vígaszt. Könnyek öntik el az arcomat, A remény távol, mint csillagokban a nap.

De élek, bár fáj minden perc, Emlékek között bolyongva elmerengek. A szél susog, az idő megáll, Álmodom csendesen, míg a fájdalom rám talál.

Talán egy nap majd enyhül, S a szívemben a bánat elhül. De addig maradok, harcolok, mert élni kell, Bármilyen nehéz is a pokol tüze emészt fel.