Az Édenkertbe hímezte magát

2008. december 13. | szombat

A szolnoki Grosz Tamás alkotóvágya az ősi kínai tűfestésből teremtett olyan technikát, mellyel tudomása szerint más még nem dolgozott. Hogy eladná-e a Bosch-képeket? És valójában megfizethetetlenek is 14 év hajnali hímzései…

Mennyország, Édenkert, Pokol. Szinte döbbenten állunk a három kép előtt kollégámmal. Az eredetieket Hieronymus Bosch festette az 1400-as évek végén. Ezeket pedig Grosz Tamás hímezte, kerek tizennégy évig. Ha nem simítanánk meg őket, a szürreális világ láttán igazi festménynek gondolnánk mind a hármat.
– Fogtechnikus vagyok, mint az egész családunk – meséli az 59 éves férfi. – Fiatal koromtól érdekelt a képzőművészet, ezért művészettörténetet, szabadegyetemeken festést, rajzolást tanultam. A fazekassághoz is értek, és örök szerelmese vagyok az antikvitásoknak, miként Boschnak is, mert a festményei lenyűgöznek a valószerűtlen valószerűségükkel.

– Hogy jött az életébe a hímzés, illetve a tűfestés?
– Először 30 éves koromban került hímzőtű a kezembe. Ekkor másoltam le Rippl-Rónai Rózsát tartó nő című hímzését. Mivel a régi textíliák vonzottak, kitanultam a tűfestést, ezt az ősi kínai–japán hímzést, ami különbözik az előre megrajzolt, hagyományos gobelinektől. Nincs köze a tűgobelinnek hívott francia, nagyon apró szemű hímzéshez sem. A kínai tűfestés lényege, hogy a hímzőfonalak alulról felfelé futnak, szemben más hímzési módokkal. A textilalapra a szálak színeivel és behúzásaival variálva hímeztek festményszerű képeket.

– A Bosch-képek nem kimondottan ujjgyakorlatok. Honnan jött az ötlet?
– Úgy 32 éves lehettem, mikor egy műgyűjtő barátommal fogadtunk, hogy megfestek egy Bosch-képet. Ám ez csupán másolat lett volna. Így jött az ötlet, hogy inkább tűfestéssel dolgozom, ami önálló műalkotásnak számíthat. Sokat töprengtem, mire kialakítottam egy, a kínainál is tökéletesebb technikát. Sajátos alapozás, eltérő irányú szálhúzás, a többszálas fonalak megbontása; nem részletezem, mert ezt kevesen értenék. Így sikerült elérnem, hogy a kép fénytörései, színárnyalatai, domborműszerű térhatása által olyan lett, mint egy festmény, de mégsem az. Miként egy festő is váltogatja az ecsetkezelését, én a tűt és a fonalat használtam ilyen céllal, amit jelen tudásom szerint rajtam kívül nálunk senki nem alkalmaz.

– Mikor hímzett, ha napközben a laborban dolgozott?
– Kora hajnalban. Az Édenkert bal sarkában az anyag összehúzódása miatt egy üres rész keletkezett, ezért fiatalkori énemet öltögettem rá a képre. Hihetetlen élmény volt számomra, hogy az évek során szinte belevarrtam magamat a középkorba! Peregtek előttem az események, néha még lantmuzsikát is hallottam. Mintha álmodnék, noha nagyon is éber voltam, mert hímzés közben fél lábbal az akkor még pici lányom bölcsőjét ringattam. Mára a megromlott látásom miatt felhagytam a tűfestéssel. Viszont szeretném a tudásomat továbbadni, de a családunkban nincs kinek. A lányom jogász, nem kézimunkázik. Viszont ha hívnának, keresnének, bárhol, bárkit szívesen beavatok a tűfestés rejtelmeibe.