A meleg, június elejei napokat a vityillóban vészeltük át. Mint a délszaki emberek, a délelőttöt olvasgatással, internetezéssel, az ebédutánt pedig –most irigykedjetek szegény dolgozó barátaim- egy kis szundi-bundival töltöttük el, és csak 5 óra után költözött élet a kis lakunkba. Jólértesült meteorológusok szerint a nap erre az időszakra már rendszerint elfecsérelte az egynapra kiszabott bőrfaló UV-sugár-adagját. Ilyenkorra már naplemente-fényképezésre alkalmas, piros lufibogyó lesz belőle, amely mostanában a tihanyi apátság árnyékában tér éjszakai nyugodalmára.

    Nem lehet csodálkozni azon, hogy az Igenem hidegebb tájak után ácsingózott. Mivel az Északi sark elég messze van, ez  szóba se jöhetett. De eszébe jutott, hogy néhány utcasarokkal arrébb van egy nagy, Balaton nevű tó, melynek -ha igaz- a vízhőmérséklete az ilyenkor szokatlan 21°C-ot ostromolta. Nahát ha jég nincs, megteszi a hideg víz is, -hangzik egy közmondás Polgárka ferdítésében. Elhatározta, hogy lemegyünk feredőzni. Így, többesszámban! Mindjárt ellentmondtam: ha remegni kell, azt tudok a szárazföldön is, nem kell nekem azért a hideg vízbe belemenni! De ha akarsz, menjél egyedül! -mondtam, és gondolatban már a PC-m előtt ülve vitorláztam a WEB-en. „Ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalul festett egekbe néz” mondta Vörösmarty Mihály, és milyen igaza volt! Jó, hangzott a válasz, de te addig nyírd le a sövényt! -mondta, és balra el.

   Hogy képben legyen a kedves olvasó, elmondom, hogy a sövény jótékonyan öleli körbe majdnem teljesen a 100 # öles birtokunkat. Magassága nyírás előtt kb. 3 méter, szélessége pedig 1,5 m. A rám kiosztott feladat terhe alatt roskadozva, kétségbeesve körülnéztem.  Valahogy ilyen érzéssel ülhetett kis sámliján anno Hamupipőke is, a lába elé szórt szemestermény-tenger közepén, mint most én. 2 percig reménykedve vártam, hogy mint Hamupipőkének, nekem is jön a Jótündér, és kihúz a slamasztikából. De nem jött, így elő kellett venni a létrát, a 25m hosszú villanykábelt és a sövényvágót. Hamar akartam végezni a dologgal, ezért elmulasztottam a védőruha felhúzását, ami később, -mint meglátjuk,- végzetes hiba volt. Kis rövidnadrágban fogtam neki a munkának. Az egyenetlen talajon a létra lába nem tudott mindig kellőképen fölfeküdni. Ezért az imbolygó létra tetején néha csak olyan akrobatikus mozdulatokkal tudtam a leesést elkerülni, amilyet a cirkuszban a nézők pisszenés nélkül izgulnak át, erősödő dobpergés közepette. A Jóisten kegyes volt hozzám, úgy döntött, hogy nem jött el még az én időm, így sikerült épségben befejezni a sövény-nyírást. Igaz, addigra az Igenem már vacsorára terített. A horrorisztikus, kullancsról szóló TV-s figyelmeztetések nem jutottak nálam a falrahányt borsó sorsára. Mikor a sövény tetejének nyírásakor ráhasaltam a bokor tetejére, tudtam, hogy védtelen vagyok a véremre leselkedő bogarak támadásával szemben. Ezért végigsimogattam a fedetlenül maradt testfelületemet, és hoppá! A bal vádlimnál ellenséges behatolást fedeztem fel. Kullancs! Azonnal riasztottam a kullancselhárító kétfőnyi személyzetet (az Igenemet és jómagamat). Rövid konzíliumot tartottunk, és a kétcsipeszes műtéti beavatkozás mellett döntöttünk, ugyan is ha a dög csak egy csipeszt lát maga felé közelegni, fejetlen menekülésbe fog. Az eljárás lényege: Az egyik eszközzel szorosan a behatolás mellett megcsippentettük a bőrt, mintegy alányúlva a bogárnak, a másik csipesszel pedig olyan mélyen, ahogy csak lehetett, elkaptuk a gazfickót. Egy húzás és kint volt a mákszemnyi, nagyságából következtetve még tanulókorban levő jószág?! Kíváncsian vizsgálgattuk a körmömre helyezve. Bátor fickó lehetett, mert nem vesztette el a fejét, azonnal elkezdett lemászni. Egy pillanatra megörültem! Hát nem pusztítottam el Isten egyik teremtményét, sértetlen, újra fölhasználható maradt! De aztán ahogy az életben ez oly gyakori, a gonosz győzött bennem, és a másik kezem körmét fölhasználva szétpasszíroztam a fickót! Egy gond maradt még hátra, a seb ellátása.

   Olvasmányaimban a kígyómarás helyét egy túlélő késsel kivágják. Én nem akartam ilyen messzire elmenni, csak a csipeszt használtam hasonlóan addig, amíg egy átlagos seb nem lett a csípés helyén. Ezután sebhintőpor, tapasz, az élet mehet tovább!

   Azért még nincs vége az izgalmaknak. A boszorkánykönyvek szerint 30 napig , terjengő piros folt formájában visszatérhet a tett színhelyére kullancsom bosszúálló szelleme. Megkezdtem a visszaszámlálást, még 21 nap! Pssszt! Eddig még semmi!