Andy: Tanulmány(ocska) a ma és a régmúlt piramisairól.

Ma is vitatott napjainkban az olyan divatos turisztikai látványosságok, mint a piramisok építésének módja. Különleges, képzeletbeli emelőszerkezeteket terveznek a ma kutatói, amikkel elképzelhetőnek vélik, hogy kerültek anno a helyükre a nehéz, 2,5 tonnás gránitkövek, melyeknek tömörségét csak a napjainkra már kirabolt sírkamrák szakítják meg. Sok fáradtságot lehetett volna megspórolni, ha a kövek felfekvő felületét megvizsgálva, rovásírás féleséggel a következő feliratot találják: Made in China. Ennek valószínűsége azonban nagyon megkérdőjelezhető. Bár a nagy szállítási távolságok ellenére is biztos olcsóbb lett volna a kínai gránit, – hogy ezt hogy csinálják... – ehhez hasonló ügyletek napjainkban is megtalálhatók kis hazánk kereskedelmében.

   Az építkezésre kiírt tendert mégsem a kínai, hanem a hazai kisvállalkozó rabszolga-kereskedők nyerték. Ennek egy magyarázata lehetett. Az országot a rossz vezetés, a pusztító sáskajárás, földrengés és a korrupció a csőd szélére sodorta. A peh-et tovább növelték a könyörtelen adószedők, akik tűzzel, vassal behajtották a kölcsönadott árupénzt. Kheopsz Hufu, a soros fáraó a negyedik dinasztiából, már szerette volna itt hagyni ezt az egész kuplerájt, – ahogy ő idézte fel hasonlatként az – igaz titokban működő- intézmény nevét. Szeretett volna már Rá-hoz a Napistenhez eljutni, ahol megbízható jósa szerint, egy nyugodt öregek otthona, (24 órás orvosi ellátással, úszómedencével) vár rá, és jó magaviselete miatt álmában ígéretet kapott arra is, hogy azt a rohadt szoros fáslit, amibe a vakbuzgó hívei öltöztetik majd halála után, ott levetheti.

   Ekkor vetődött föl, hogy Istenhez való közelebb jutás eszközéül, valami magas építményt kellene építeni. A fáraó tehetséges építésze ekkor állt elő egy gúla alakú építmény tervével. Mivel akkor épen az üveg kincsesláda volt divatban, – a kor közgazdászai ismerték a fáraó anyagi helyzetét, könnyen kiszámolták, hogy az eredetileg tervezett 250m-es helyett, csak egy 139m magas piramis építésére elég. Itt említeném meg, hogy a későbbi korokban az üveg kincsesládát fölváltó üvegzseb használatával, a szakemberek teljes bizonytalanságba kerültek volna, mert evvel se a főpapok, se a gazdagok és természetesen a fáraó anyagi helyzetét is képtelenek lettek volna megállapítani. Előfordulhatott volna, hogy ennek hiányában 300m magasra tervezték volna, de csak 50m magasra tudták volna megépíteni, és az építkezés hosszú időre leállt volna, mint jelen korunk 4-es metróépítése.

   Folytatva az építkezésre kiírt tenderrel, azt azért nyerték el a rabszolga-tartók, mert Egyiptomnak egyre nagyobb gondot jelentett a fentiekben körülírt, nehéz gazdasági helyzetben a rabszolgák foglalkoztatása. Ezeknek több mint 60%-a munkanélküli volt, akiknek alapfokú ellátása is növelte a nehézségeket. A piramisépítés megoldásnak látszott a problémára, ugyan is a nehéz kövek mozgatása rengeteg nehéztesti, egészségtelen munkát igényelt, ami az olcsó rabszolgamunkával kiváltható volt. Mivel abban az időben ismeretlen volt a szakszervezet, aki megvédte volna az érdeküket, védőfelszerelést, védősisakot, pulykapénzt követelve a munkaadóktól, hullottak, mint a legyek. De ez nem jelentett problémát, mert mint ahogy az egyiptomi statisztikusok kimutatták, örvendetesen csökkent a munkanélküliségi ráta. Igazolást nyert, hogy a 10-15 tagot foglalkoztató, kisvállalkozói igazolvánnyal rendelkező rabszolgatartók is olyan jól kerestek az üzleten, hogy a kieső munkavállalókat kétszer annyival tudták pótolni a rabszolgapiac választékából. El is készült határidőre a piramis, igaz itt a kötbért a lefejezés helyettesítette, amit egy vállalkozó sem szeretett. Nem hátráltatta az építkezést semmi féle kisajátítási per sem, mert a fáraó az akkor még ember-nemjárta Gizai sivatagot szemelte ki építési területnek.

   A fáraó nagyon boldog volt, testőreit hátrahagyva a piramis árnyékában ülve, a naplementében gyönyörködve már egészen közel érezte magához Rá-t a Napistent. Jó ember, jó apa volt. Erről tanúskodott, hogy fia, Khephrén Hafré folytatta apja munkáját. Ő is megépítette a saját piramisát az apjáé mellett. Jólneveltségét igazolja, hogy apja iránti tiszteletből az ő piramisa 3m-rel alacsonyabbra épült.

    Ezek után méltán fölmerülhet a kérdés, mi a helyzet napjainkban a piramisokkal? Megnyugtathatom olvasóimat nem halt ki a piramisépítő szakma. Csak ma már alapvetően megváltozott az alkalmazott technika. A sok anyagot igénylő belsőt a budai hegyekkel váltják ki, és az erdők kiirtása után erre hordják fel a köveket. A ma alkalmazott kövek jelentősen eltérnek az egyiptomiaktól. Ezek már olyan többemeletes nagyságúak, – hála az építőipar fejlődésének, – hogy emberek laknak bennük. Szép ez? Jó ez? Ne ítélkezzünk, hisz sok ember boldog, hogy fedél van a feje fölött, és olyan lakásban lakik, ahonnan esténként gyönyörködhet a kivilágított város panorámájában. Jó neki lenézni! És milyen nekünk felnézni? Hát döntse el ki – ki magának.