Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

Áldozócsütörtök, áldozónap, Urunk mennybemenetelének ünnepe (Ascensio Domini) húsvét után a 40. nap, ekkor ünnepli a kereszténység Jézus Krisztus mennybemenetelét. A hazai katolikusok inkább az első két kifejezés valamelyikét, míg a protestánsok a harmadik megnevezést használják.

Jézus Krisztus mennybemenetelének leírása az Újszövetségben három helyen szerepel: Márk evangéliuma 16. fejezetében, Lukács evangéliuma 24. fejezetében és az Apostolok cselekedeteiről írt könyv 1. fejezetében. Az ősegyház a 4. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelte. De ekkortól a Szentírásból ismert húsvét utáni 40. napra került. Így (a nyugati kereszténységben) legkorábbi lehetséges dátuma: április 30, a legkésőbbi pedig június 3. A 12. századtól kezdett elterjedni az ünnephez kapcsolódó körmenet szokása. A középkori és kora újkori Magyarországon szokás volt, hogy az áldozócsütörtöki misén a mennybemenő Krisztust ábrázoló szobrot kötelekkel felhúzták a templom mennyezetéig. A katolikus egyházban 1918-ig ez az ünnep volt a húsvéti szentáldozás határnapja; ebből ered az egyedülálló magyar név: áldozócsütörtök. Liturgikus színe: a fehér. Az ünnep témáját az evangélikus liturgikus könyv így foglalja össze: „Isten jobbjára ült: közbenjár egyházáért

 

Úrnapja 

Az úrnapja (több más nyelven Corpus Christi) katolikus főünnep az eukarisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Testének és Vérének ünnepe. Magyarországon és több más országban (például Angliában és Walesben) a húsvéti időt lezáró pünkösd vasárnap után két héttel tartják. Jellemzően körmenet kapcsolódik hozzá.

Napja eredetileg a Szentháromság vasárnapja utáni csütörtök.

Az úrnapja ünnep gyökerei a 13. századig nyúlnak vissza. Az augusztinánus rendi apáca Liège-i Juliana isteni sugallatra hivatkozva fordult az eucharisztia-ünnep létrehozása érdekében a tudós dominikánus St-Cheri Hugóhoz, Jacques Pantaléonhoz (a későbbi IV. Orbán pápához) és Robert de Thoret liège-i püspökhöz. Ebben az időben a püspökök beiktathattak helyi egyházi ünnepet: 1246-ban Robert püspök zsinatot hívott össze és elrendelre a Corpus Christi ünnep évente történő megtartását. A rendeletet és az ünnephez rendelt liturgia egyes részeit megőrizte Anton Joseph Binterim Vorzüglichsten Denkwürdigkeiten der Christkatholischen Kirche című műve.

Általánosan elterjedt csak Juliana és Robert püspök halála után lett az ünnep. 1263-ban egy zarándok cseh pap szentmisét tartott a bolsenai Szent Krisztina templomban. Az átváltoztatás pilllanatában kétség szállta meg, valóban Krisztus testévé válik-e a kenyér és a bor, amikor a megtört ostyából vércseppek hulltak a korporáléra (ostyaabrosz). A véres korporálét 1264. június 14-én Orvietóba vitték, ahol épp ott tartózkodott IV. Orbán pápa. A pápa 1264. szeptember 8-én Transiturus bullájában hirdette ki, hogy  azentúl minden évben a pünkösd nyolcadát követő első csütörtökön tartsák meg az úrnapja ünnepét.

A szentmisében az "átváltoztatástól" kezdve Jézus teste és vére jelen van a kenyér és a bor "színében". Ez a jelenlét megmarad, ezért őrizzük a Szentostyát a Tabernákulumban, és az örökmécs jelzi, hogy Jézus itt van velünk. Az Oltáriszentségben jelenlévő Jézusnak térdhajtással adunk tiszteletet

 

(Vikipédia) 

 

 

 

A búzaszentelés (latin litaniae maiores, vagyis "nagyobb könyörgés") a határ, a búza- és gabonaföldek megáldása a keresztény liturgiákban, pogány eredetű népszokás. A római katolikusoknál a népszokás napja Szent Márk napja (április 25.) vagy egy ehhez közel eső nap, a bizánci szertartásban április 23.

A római katolikusok búzaszentelő körmenetet tartanak a vetés megáldásáért, a jó termésért és a természeti csapások elhárításáért. Bár a körmenet neve búzaszentelő, a vetés minden fajtáját, a fákat és szőlőket is megáldották ilyenkor.

Szent Márk napján tartották, de magának a szertartásnak nincs kapcsolata Szent Márk ünnepével.

A hagyomány szerint a búzaszentelő körmenetet Liberius pápa rendelte el a 4. század közepén és a pogány Robigalia (vagy ambarvalia=körmenet a mezőre) ünnepet váltotta ki a keresztények közt. Tudjuk azt is, hogy Nagy Szent Gergely idején Rómában milyen útvonalon rendezték a körmenetet. Ez megegyezett az ambarvalia felvonulásának útvonalával. (A Robigalia könyörgő körmenete a Via Flaminiáról indult Robigus isten berkéhez (robigo = ’gabonarozsda’), ahol tömjént, bort, kutya és birka beleit áldozták fel Robigusnak.)

A Magyar Katolikus Püspöki Kar hivatalosan évente négy könyörgő napot ír elő, ezek közül az egyik a búzaszentelés. ( A másik három: január 1. a világbékéért, farsang vasárnapja a világ éhezőiért és augusztus utolsó vasárnapja hálaadás a termés betakarításáért).

Nyugat-Európa országaiból ezután a 9. században bukkan fel az írott forrásokban.

Magyarországon

A búzaszentelő körmenetek Magyarországon középkori eredetűek, nem tudni, pontosan mikor honosodott meg a szokás, de vélhetően igen korán.

Az ismert időkben a körmenet a plébániatemplomtól indult a mezőkre. A menet a mindenszentek litániáját énekli, máig. A szertartás helyére érve a határban a pap megáldotta a mezőket, majd a körmenet visszatért a templomba.

Az üldözés időszaka

A búzaszentelés, mint általában a körmenetek a kommunista hatalomátvétel után visszaszorult, hiszen a hatalom a nem hívők vagy ingadozók számára láthatatlan helyen, a templomokban akarta tartani a vallást és főleg annak demonstratív megnyilvánulásait, amilyen a körmenet. Ez a búzaszentelésre is vonatkozott, mint egy olyan vallásos szokásra, amely nem felelt meg a hatalom agrárideológiájának.

A Magyar katolikus lexikon szerint 1948 után a búzaszentelő körmenet csupán néhány észak-magyarországi falura korlátozódott, papok anekdotikus beszámolói szerint azonban több helyen továbbélt a falvakban, akkor is, ha csak a templomokra korlátozódott, vagy a templomok közvetlen környékére.

A II. vatikáni zsinat szabályai szerint a búzaszentelő körmenetet a templomokban végzik, ahol a pap a mezőről hozott, vagy csíráztatott búzát áld meg (korábban sok helyen rozsot is használtak erre a célra). Sok helyen azonban ma a is (2006) a szabadban végzik.

Hozzá kötődő magyar hagyományok

Búzaszentelést sok helyen nem csak a körmenet hivatalos idejében végeznek, a bánáti magyaroknál például Péter-Pál napján.

A körmenetben a templomi zászlókra és keresztekre a hívek búzakoszorúkat fontak a templomi zászlókra és a keresztekre és ezekből sokan haza is vittek néhány szálat. A szertartás közben tépett gabonaszálaknak a néphagyomány szentelményi erőt tulajdonít. A Márk napi búzakoszorú gyógyításra való felhasználásáról már a 17. századból vannak feljegyzések. (Ennek nagyon sok változata ismert. Például volt, hogy a búzakoszorút a beteg feje alá tették. A bukovinai székelyek a megszentelt búza főzetét lábfájás ellen tartották jó orvosságnak.)

Az asszonyok a szentelt búzát imakönyvükben tartották, a férfiak kalapjuk mellé tűzték. Tápén a szentelés alatt koszorúkat készítettek a búzából, melyeket a templomi zászlóra, keresztekre helyeztek, majd nyolc nap után levették, és a szántóföld négy sarkába helyezték jégverés ellen. Kenyérsütéskor még a 20. század elején is (lehet, hogy még később is) sok helyen a búzából néhány szálat a kenyérkovászba tettek, volt ahol a teába főzték.

A palócok, vagy a völgységiek még a jószágnak is adtak belőle. Almágyon, a Medvesalján a tyúkok, kacsák elé szórták. Pereszlényben, ahol a pap a négy égtáj felé hintette a szenteltvizet, onnan egy maroknyi földet vittek haza és elhintették a méhek előtt, hogy a raj ne menjen el.

A magyar területeken sokfelé volt szokás, hogy a szentelt búzát a vetőmaghoz keverték, viharban a tűzre vetették, vagy az eresz alá dugták.

A muravidékiek szerint Szent Márk napján: „Ha megszólal a pacsirta, a béka, jó termést várhatsz, ellenben, ha hallgat a fülemüle, akkor változékony lesz a tavasz.”

A hagyományosan berendezett parasztszobákban néhol ma is megtalálható a szentképek mögé tűzött szentelt búzaszál.

A búzaszentelő ének

A szertartást a pap és a hívek a négy égtáj felé fordulva végezték.

Búzaszentelő ének (a liturgia sorrendjében a pap és a hívek szövegei és az avangélium nélkül):

  • Észak felé:

"Aki gondolsz a madárra, Köntöst adsz a kis virágra, Kegyes szemed legyen rajtunk, Tebenned van bizodalmunk. Téli fagyban, hóban, jégben, Te vagy minden reménységem. Jön a tavasz, az új élet, Abban minden újra éled.

  • Kelet felé:

Te, ki hinted Igéd magvát, Kemény szívünk alakítsd át, Vesd el benne szent Igédet, Abból fakad örök élet. Itt a tavasz, fák rügyeznek, Áldd meg a mi vetésünket. Búzánk, árpánk aratásra, Hadd szökjön fel dúsan szárba.

  • Dél felé:

Kik bajukkal Hozzád futnak, Segítségért folyamodnak, Nem szenvednek ők szükséget, Mindig érzik segítséged. Ha velünk az Úr áldása, nincs gondunk az aratásra, Százszoros lesz a termésünk, Áldj meg urunk, erre kérünk.

  • Nyugat felé:

Úr Jézus, ki azt hirdetted: Ki veled tart, el nem veszhet. Erősítsd meg gyenge lelkünk, Örök tűzre ne kerüljünk. Ősi vihar hogyha kerget, Nyugtot szívünk nálad lelhet, Édes Jézus, kérünk szépen: Áldd meg munkánk egész évben.

 

 

 

 

Bognár Sándor

A búzaszentelés

A búzaszentelés története több ezer esztendős múltra tekinthet vissza. A termesztett növényeket károsító betegségek megjelenését az ember évezredeken át istencsapásként, bűneinek büntetéseként tekintette. A görög-római mitológiában minden jelenségnek, minden bajnak külön-külön istene volt! Ezek egyike, az ősi itáliai Rogibusz istenség arra volt hivatva, hogy a gabonavetésekről elhárítsa a gabonarozsdák okozta betegséget. Rogibusz tiszteletére és engesztelésére minden év április 25-én mutatták be a szokásos áldozatukat. A rómaiaknak az volt a szokásuk, hogy ezen a napon Rómából a Via Claudia 5. mérföldkövéhez mentek, hogy az ottani berekben kutyát áldozzanak. A görögök idejében ezt a kultuszt a rozsdaistennek, Erysibiosznak mutatták be, hogy fordítsa el földjükről a rozsdajárvány okozta csapásokat.

A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból maradtak ránk. A rómaiakhoz hasonlóan április 25-éhez kötötték ezt az eseményt. Ezen a napon Szent Márk evangélistát ünnepli az egyház, de nagyjából ez az az időpont, amikor az ősszel elvetett búza olyan fejlődési állapotban van, hogy a gabonarozsdák és más károsítók gyakran és könnyen támadják.

A frankok földjén elterjedt magánájtatosságból alakult ki a későbbi, már "hivatalosnak" is tekinthető, imádsággal és körmenettel egybekötött szentelési gyakorlat a XI. században, német nyelvterületen, majd onnan terjedt tovább, Magyarországra is gyorsan eljutott. A búzaszentelés napja hivatalos egyházi ünnep volt, maga a szentelés az egész Kárpát-medencében hasonlóképpen történt.

Szent Márk napján minden község népe, a pap vezetésével körmenet keretében kivonult a határba. Magukkal vitték a máskor is használt templomi zászlókat és a feszületet. Általában minden évben más-más helyre mentek, de csak oda, ahol szép és gondozott volt a búzatábla. A kijelölt táblához érve a hívek körülvették a papjukat, aki imádkozott, majd megszentelte a vetést. A szertartást követően mindenki igyekezett legalább néhány szál szentelt búzát tépni, azt mindig az imakönyvükben őrizték. A búzaszentelési körmenet alatt és közben litániát imádkoztak és énekeltek. A szertartás végén a pap a négy világtáj felé fordulva négy evangéliumi szakaszt énekelt, annak jeléül, hogy az áldást az egész határ, sőt az egész világ búzavetésére kéri.

A búzaszentelési körmenetet az ötvenes évek elején betiltották, azt követően vagy a templom falain belül végezték el a búzaszentelést, vagy kénytelenek voltak még arról is lemondani!

Napjainkban már nem tiltja senki, s így a búzaszentelésnek - legalábbis elvben - nincs akadálya. Nagy kár volna tehát, ha hagynánk feledésbe merülni, hiszen a hitben való erősödésünket és gyarapodásunkat is szolgálja. Őrizzük, ápoljuk ezt a tisztes hagyományunkat is féltő szeretettel. Ne feledkezzünk meg arról, hogy ezt a Földet mi csak bérbe vettük az unokáinktól. Ezért kötelességünk azt minden szép hagyományunkkal együtt továbbadni nekik - ápoltan, tisztán és sértetlenül.

(A szerző ny. egyetemi tanár)

Forrás: Új  Emberc. lap

Címkék: búzaszentelés menybemenetel pünkösd úrnapja

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu