Kis türelmet...
Kis türelmet...
A csavargók éjszakája
(azonos címu színdarab átdolgozása)
Szereplõk: MÁRIA, JÓZSEF, EBKAPOR, NYITVARÓC, ANGYALOK, PÁSZTOROK, KIRÁLYOK
(Jobbról bejön három angyal.)
1. ANGYAL: (dúdolgat) A Kisjézus megszületett, örvendjünk...
2. ANGYAL: Psszt! Hallgass már el! Ezt majd csak éjszaka szabad énekelnünk.
1. ANGYAL: (megijed) Hu, ezt el is felejtettem. De akkor most mit keresünk ebben a barlangban?
3. ANGYAL: Ej, de feledékeny vagy! Hát elõre kell jelezni a születését!
1. ANGYAL: Kinek kell jelezni?
2. ANGYAL: Nézz már az orrod elé! Hát a gyerekeknek!
1. ANGYAL: Gyerekek! Nagy örömhírt mondunk nektek.
3. ANGYAL: (oldalba üti) Nem így! Egyszerre!
KÖZÖSEN: Nagy örömhírt mondunk nektek. Ma megszületik Megváltótok Dávid városában. Ez lesz a jel: találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyereket.
(Oldalról zörgés hallatszik.)
2. ANGYAL: Hé! Ki zörög ott? Már itt lenne az ökör és a szamár?
3. ANGYAL: Kedves jó állatok, pihenjetek még egy kicsit!
(A sarokból elõmászik egy csavargó.)
NYITVARÓC: Nem vagyok én sem ökör, sem szamár.
1. ANGYAL: Talán rossz helyre jöttünk? Fussunk innen!
2. ANGYAL: Te pásztor vagy?
1. ANGYAL: Hozzátok csak este megyünk.
3. ANGYAL: De el ne aludjatok, úgyis felébresztünk benneteket!
(kiszaladnak)
NYITVARÓC: Hát ezek meg kik lehettek? Csak úgy fénylett a képük nekik. Látszik, hogy úri népek, nem olyan ágrólszakadtak mint én vagyok.
(Belép a másik csavargó.)
EBKAPOR: Szervusz, cimbora! Te is láttad az angyalokat?
NYITVARÓC: Angyalok lettek volna?
EBKAPOR: Hát verébnek jó nagyok lennének, a magunkfajta pedig nem visel szárnyakat.
NYITVARÓC: Mesebeszéd, pajtás! Az angyaloknak nincs is szárnyuk, de üsse kõ, felõlem azok is lehettek! Õk sem tudnák megakadályozni, hogy itt töltsem az éjszakát.
EBKAPOR: Õk nem is! Esetleg én.
NYITVARÓC: Te?! Arra kíváncsi vagyok! Én voltam itt elõször. Úgy kihajítalak, hogy Kánáig repülsz!
EBKAPOR: Szép kis alak vagy, mondhatom! Még a tréfát sem érted. Van itt elég hely kettõnknek is.
(Leül, kenyeret, szalonnát vesz elõ, Nyitvaróc is odaül mellé.)
NYITVARÓC: Csak a szállás közös, a kaja nem?
EBKAPOR: Na, mi van, már nem akarsz kihajítani?
NYITVARÓC: Nekem is van szívem! Miért bántanám egy szegény sorú társamat?
EBKAPOR: No, itt egy darab, egyél! Hanem láttad- e idefelé jövet a csillagot?
NYITVARÓC: Hogyne láttam volna! Úgy ragyog már három napja, hogy alig bírok ránézni. És egyre közelebb jön!
EBKAPOR: Amikor beléptem ide, pontosan a barlang fölött volt. És már nem mozog, megállt!
NYITVARÓC: Biztos téged követett! Mondd kérlek, nem vagy te véletlenül valami vándor próféta?
EBKAPOR: Ne tréfálj, pajtás, mióta az eszemet tudom, csavargó vagyok. De én azt mondom, ez a csillag jelent valamit!
NYITVARÓC: Persze, hogy jelent! Itt az este.
EBKAPOR: Hát te honnét pottyantál ide, hogy neked csak ezt jelenti?
NYITVARÓC: Ha tudni akarod, Egyiptomból. Ott muvelt emberek élnek, tudós csillagászok, nem holmi babonás népség.
EBKAPOR: Akkor felvilágosítalak, kedves tudós egyiptomi, hogy egy ilyen csillag megjelenése egyáltalán nem véletlen esemény.
(Váratlanul elkomolyodik, úgy folytatja, mint aki, egy számára nagyon fontos dologról beszél.)
Tudod, az én népem már régóta vár valakire. A Szabadítóra, akit Isten küld el nekünk, hogy békét hozzon a Földre. Prófétáink sokszor jövendöltek róla és én, egész életemben remélek abban, hogy meglátom az érkezését.
NYITVARÓC: Õt jelezné ez a csillag?
EBKAPOR: Igen... Talán õt jelzi. Lehet, hogy már ma este és esetleg éppen ide jön el közénk.
NYITVARÓC: Megbolondultál? Nézz már körül! Akirõl évszázadok óta jövendölnek az nem itt fog megszületni. Ebben a hideg istállóban! Ne álmodozzál!
EBKAPOR: Jó, jó, lehet, hogy igazad van, de a magunkfajtának csak álmai vannak és a titkos remény, hogy egyszer valóra válik egyikük. De nézz csak oda, mintha valaki erre tartana.
NYITVARÓC: Csakugyan, én is látom. Ráadásul ketten vannak. Remélem nem ide jönnek! Végül még kiszorulunk errõl a jó kis helyrõl!
EBKAPOR: Hogy mondhatsz ilyeneket! Nem látod, hogy az egyik egy asszony, aki gyermeket vár?
NYITVARÓC: És ha õk az istálló gazdái? Bújjunk el, mert még kidobnak!
(félrevonulnak)
JÓZSEF: Célhoz értünk, Mária. Ez az a barlang, amirõl Betlehem lakói beszéltek. De itt nem maradhatunk. Se meleg, se víz, és az élelmünk is fogytán van.
MÁRIA: Nekem már nincs erõm továbbmenni. A Fiam bármelyik órában megszülethet. Maradjunk itt, József, Isten majd csak gondoskodik rólunk valahogy. Igazán jó hely ez nekünk, magunk vagyunk, nem zavarunk senkit...
NYITVARÓC: (elõlép) Elnézést asszonyom, de sajnos ki kell igazítanom. Mi is itt vagyunk.
JÓZSEF: Hát ti kik vagytok, és hogy kerültetek ide?
MÁRIA: József, hát mi hogy kerültünk ide? Õk is fáradtak és szállásra van szükségük. Elférünk mindnyájan, van itt elég hely!
EBKAPOR: És ti honnan érkeztetek?
MÁRIA: Názáretben lakunk, a császár által kiírt népszámlálásra jöttünk Betlehembe, de a városban már nem kaptunk szállást.
NYITVARÓC: Ezeknek a mai császároknak sincs jobb dolguk, mint hogy megvándoroltassák a népet. De ideje volna vacsorához látni! Van valami élelmetek?
JÓZSEF: Alig maradt valami és a gyermek is hamarosan megszületik. Mondjátok, elmennétek a pásztorokhoz, hogy egy kis tejet és ennivalót kérjetek tõlük? Ma éjjel szükségünk lesz rá.
NYITVARÓC: Hogyne mennénk! Szaladunk! Nemsokára megjövünk és hozunk mindent, amire csak szükségetek van.
(elmennek)
(A három angyal bejön, szembeállnak a gyerekekkel, eltakarva Máriát és Józsefet.)
1. ANGYAL: Most már lehet énekelni?
2. ANGYAL: (lopva hátranéz) Bizony, lehet!
KÖZÖSEN: A Kisjézus megszületett, örvendjünk, elküldötte õ Szent Fiát Istenünk,
Betlehemben fekszik rongyos jászolban, azért van oly fényesség a városban.
3. ANGYAL: Csavargók, pásztorok, gyerekek, felnõttek, a Föld minden lakói, figyeljetek szavunkra!
2. ANGYAL: Gyermek született a Földre, Dávid házából, akit Isten küldött, hogy megszabadítsa népét buneitõl.
1. ANGYAL: (hátrakukucskál) Juj, de aranyos! Mosolyog!
2. ANGYAL: (oldalba üti) Ne ezt mondd, hanem az üzenetet!
1. ANGYAL: Gyerekek, mosolyog a Kisjézus!
2. ANGYAL: Legközelebb Rafaelt hozzuk, te mindent elrontasz!
1. ANGYAL: Legközelebb hozhatjátok! Ilyen esemény többet úgyse történik a Földön! Megszületett Jézus, a Megváltótok!
(Angyalok kiszaladnak. Pásztorok bejönnek.)
1. PÁSZTOR: Itt született a Megváltó?
JÓZSEF: Gyertek beljebb! Igen, itt született.
2. PÁSZTOR: Hoztunk neki egy kis elemózsiát, hogy éhen ne vesszék.
1. PÁSZTOR: Egy darabka sajtot tudok adni, kérlek benneteket, fogadjátok úgy, mintha egy egész nagy, kerek juhsajt lenne.
2. PÁSZTOR: Egy báránybõr bundácskát adok, mert itt ugyancsak hideg a levegõ. Meg ne fázzék szegény!
MÁRIA: Legyetek áldottak jóságotokért!
(A csavargók besompolyognak)
NYITVARÓC: Elkéstünk, barátom! A pásztorok már itt vannak.
EBKAPOR: Megszületett! Látod, ott van a pici baba! S a csillag még most is fölöttünk áll, fényesen ragyogva.
NYITVARÓC: S az angyalok újra itt voltak! Ez a Gyermek csakugyan az lehet, akit te vártál! De mi mit adjunk neki?
EBKAPOR: Talán egy korty söröcskét...
NYITVARÓC: Megõrültél? Egy csecsemõ nem iszik alkoholt! Téged aztán egy percig sem lehetne egyedül hagyni a gyerekkel. Évek óta várod, most meg sörrel itatnád?
EBKAPOR: Hát ez csak olyan gondolat volt, nem érted? Én is tudom, hogy ilyen kis gyereknek ez nem való, mégis adni szeretnék neki valamit, ami az enyém, ajándékozni.
NYITVARÓC: (A zsebeiben matat.) Van valami abban, amit mondasz, Pajtás. Nekem is csak az ócska bicskám van a zsebemben. De tudod mit, én ezt adom neki.
(odaadja Józsefnek) Vigyázz rá, aztán ha felnõ, tanítsd meg vele faragni!
JÓZSEF: Derék emberek vagytok, a Fiú nevében is köszönöm.
EBKAPOR: Nézz körül, barátom: csillogó szemu, térdelõ pásztorok, s mi is egészen megzavarodtunk. Odaadtad utolsó kincsedet, s mégis boldog vagy.
NYITVARÓC: Te pedig olyan képet vágsz, mint egy bámuló szamár!
EBKAPOR: Hogyne bámulnék, hiszen akit nézek, nem más mint a Szabadító.
NYITVARÓC: Nézz egy kicsit más irányba is! Ismét érkezik valaki.
MÁRIA: Nem is egy ember! Hárman jönnek, s mind ebbe az irányba. Gazdagnak látszanak. Fiamhoz jönnének õk is?
(A három király megérkezik.)
GÁSPÁR: Messzi útról jöttünk, a csillag útját követve. Isten küldöttjét, az új királyt keressük.
MENYHÉRT: Nem érkeztünk üres kézzel, ajándékot hoztunk neki, aranyat, tömjént, mirhát, hiszen királyi sarjhoz ez illik.
BOLDIZSÁR: Amikor útra keltem, nem tudtam még, meddig tart a vándorlásom, s célhoz érek-e. Most, a Gyermeket látva már tudom, hogy a csillag a nagy Király bölcsõjéhez vezetett, akinek tisztelet, dicsõség és imádás legyen mindörökkön-örökké.
(Az angyalok bejönnek.)
1. ANGYAL: Mindenki megérkezett?
3. ANGYAL: Ej, hát nem látod? Ma nagyon komolytalan vagy!
1. ANGYAL: Akkor teljesítettük küldetésünket, hazatérhetünk.
2. ANGYAL: Mielõtt visszatérnénk, köszöntsük énekkel az Újszülöttet, a világ Megváltóját!
(Mindnyájan énekelnek)
"Dicsõség, mennyben az Istennek..."
A Kék madár
- Forgatókönyv -
Szereplõk: Anya, Apa, Mytyl, Tyltyl, Tündér, Macska, Kutya, Nagyanyó, Nagyapó, Gyerek 1, Gyerek 2, Gyerek 3, Testvérke
1. jelenet
Narrátor: Ilyen enyhe télre a legöregebb emberek sem emlékeztek a faluban, még a vén erdõkerülõ sem, aki pedig pontosan a 100. évét taposta. Holott küszöbön volt a szenteste, és a kis házakban vidám készülõdés folyt. Csattogott a mozsártörõ, és a tepsik alját zsírba mártott libatollal kenegették a háziasszonyok. Tyl favágó házában szintén várták a karácsonyt, ha nem is olyan vidám szívvel, mint más években. Nyilván az enyhe tél volt az oka, hogy az idén kevesebb fát ettek a kályhák, ezért nem tellett karácsonyi ajándékokra a gyerekeknek. Mytyl, a kislány, és két évvel fiatalabb öcsikéje már napokkal elõbb kiszagolták ezt az elszomorító körülményt, és elhatározták, hogy csak azért is lesz karácsonyi ajándék. Szenteste délutánján, amíg édesanyjuk a vacsorát készítette és az ünneplõruhákat vasalta, a két gyermek eltunt.
(A narrátor szövege alatt az anya tesz-vesz a konyhában, vasal, néha kitekintget egy képzeletbeli ablakon, és megjegyzéseket tesz, hová tuntek a gyerekek. Aggódó arcokat vág, de nem mérges. Betoppannak a gyerekek, kezükben a kalitka, benne a madár.)
Anya: Ilyenkor kell hazajönni?
Mytyl: Anyu, nézd milyen gyönyöru madarat fogtunk!
Anya: Jó, majd megnézem. Most tegyétek le, és menjetek kezet mosni. Apu most jött meg az erdõbõl, de már felvette az ünnepi zekéjét. Egyébként miért jöttetek ilyen késõn, nem láttátok, hogy sötétedik?
(Ünneplõbe öltözve bejön az apa.)
Tyltyl: Benéztünk Gazdagék ablakán. Ha láttátok volna: égig érõ karácsonyfájuk van, megrakva ajándékokkal. Babák, kard, csákó, puska, talán még igazi ágyú is! És zenekar játszott a fa alatt! De jó is lehet gazdagnak lenni!
Mytyl: És megállított Berlingot Angéla, beszélgettünk az ablakuk alatt. Szegény olyan beteg...
Tyltyl: És el akarta kérni az új madarunkat, de mi nem adtuk...
Mytyl: Csitt.
Anya: Miért nem adtad oda? Biztosan nagyon örült volna, egész télen betegeskedik szegény.
Mytyl: Arról is én tehetek talán?
Apa: Ez a gyerek maga az örök elégedetlenség. Örülj, hogy egészséges vagy, szaladgálsz, játszol!
Mytyl: Az semmi!
Anya: Mytyl, ne feleselj apáddal!
Mytyl: Anyu, miért vagyunk mi szegények?! (sírósan mondja)
Apa: Szegény az, aki nem tudja a karjait munkára használni, meg az, akinek nincs födél a feje fölött. De legfõképpen az, aki a napsütésben is csak az árnyékot látja. Akárcsak te, Mytyl, te hálátlan és elégedetlen kislány.
Mytyl: Mivel legyek elégedett? Miért nincs nekünk égig érõ karácsonyfánk?
Apa: Van otthonod, meleg ruhád, ennivalód...
Mytyl: A gazdagok habos tortát esznek és annyi cukrot, amennyi beléjük fér!
Apa: Van apád, aki dolgozik érted, és anyád, aki gondodat viseli.
Mytyl: De másoknak mindenük van. Kastélyaik, hintóik, cselédjeik, szép ruháik...És mi van nekünk!?
Anya: Mytyl, hallgass és szégyelld magad!
Mytyl: Nem szégyellem magam. Gyulölök mindent, ami itt van... Anyu, én olyan boldogtalan vagyok...
Apa: Kislányom, egyet jól jegyezz meg: aki boldogtalan, az másokat is boldogtalanná tesz...
(Csendesen befejezik a vacsorát, egy darabig néma csend uralkodik, majd Mytyl felpattan és anyjához szalad.)
Mytyl: Anyu, úgy szégyellem magam... Rossz voltam. Megbocsátotok?
Anya: Látod, mindig megbánod, másnap mégis újra kezded.
Mytyl: Többé soha. Olyan boldog és elégedett akarok lenni, mint te! Ugye te mindig boldog vagy?
Anya: Igen...Majdnem mindig...
(És összeölelkezve sírnak, és lassan elsötétedik a szín.)
2. jelenet
Narrátor: Mytyl nehezen aludt el, és rossz lelkiismerete még álmában is üldözte. Elõször Angélával veszekedett a madár miatt, majd apjával vitatkozott. Igazán nem tudni, hány óra lehetett, mert senki sem hallotta a toronyórát ütni, de mélységes sötétség volt, amikor Mytyl arra ébredt, hogy valaki kopogtat az ajtón.
Mytyl: Tyltyl, alszol?
Tyltyl: Azt hiszen, nem. És te?
Mytyl: Hogy aludnék, amikor beszélek! Hallottad a kopogást?
Tyltyl: Valamit hallottam...
Mytyl: Szóljunk apunak... Aki ilyen késõn kopog, aligha lehet jó járatban.
(Rejtélyes derengés támad, és megjelenik a tündér.)
Tündér: Berylune tündér vagyok, és azért jöttem, hogy keressétek meg a kék madarat! Lássatok öltözködéshez!
Mytyl: A madarat, ami kék? A kék madarat? És miért kell megtalálnunk?
Tündér: Ugye boldog szeretnél lenni?
Mytyl: Hogyne... De minek a kék madár?
Tündér: Buta kislány vagy. Hisz a kék madár jelenti a boldogságot! No, indulhatunk?
Mytyl: Igen, de hol találjuk meg a kék madarat?
Tündér: Kutatnotok kell a Múltban... a Jövõben... mindenfelé...
Tyltyl: És te velünk jössz?
Tündér: Természetesen, de mivel mindenhová nem kísérhetlek el benneteket, ezért magatokkal vihetitek barátaitokat.
(Átvarázsolja a kutyát és a macskát, a gyerekek nagy csodálkozására.)
Kutya: Kicsi Mytylke, aranyos Tyltyl úrfi, végre tudok beszélni! Végre elmondhatom, mennyire imádom mindkettõjüket! Mindig hiába ugattam, ritkán értettek meg.
Tyltyl: Õ is tud beszélni? (A macskára mutatva kérdi.)
Macska: Hogyne! Ha egy kutya tud!
Mytyl: Jaj, úgy örülök! Meg kell keresnünk a kék madarat, ugye velünk jöttök?
Macska: Miért ne, szórakoztató lehet.
Tündér: Mire várunk? Ne fecséreljük tovább a drága idõt, induljunk!
Mytyl: Merre menjünk? Olyan sötét van, eltévedünk...
Tündér: Ne csüggedjetek soha! Ha hibáztok, elvesztitek. A kék madár megvan valahol, találjátok meg!
Mytyl: Megtaláljuk, ígérem!
(A szín ismét elsötétedik, majd lassan derengeni kezd, és a barnás ködben meglátják nagyapót és nagyanyót.)
3. jelenet
Mytyl,Tyltyl: Nagyapó, nagyanyó!
Nagyanyó: Mytyl, Tyltyl! Öleljetek meg gyorsan, hónapok óta nem gondoltatok ránk!
Nagyapó: Legutoljára húsvétkor...
Tyltyl: Nahát, ilyen meglepetés, azt hittük halottak vagytok!
Nagyapó: Csak az hal meg, akit elfelejtenek. Valahányszor gondoltok ránk, mi felébredünk.
Mytyl: Hát ez nagyon érdekes! De nem maradhatunk ám sokáig! Tulajdonképpen csak azért jöttünk, hogy megtaláljuk a kék madarat.
Nagyanyó: Hát csak ezért jutottunk eszetekbe... No nem baj, gyertek megnézzük a kalitkában, ott biztosan találunk.
Tyltyl: De szépek!
Mytyl: Kék madár nincs?
Nagyanyó: Az ott kék, a legfelsõ, amelyik énekel.
Mytyl: Nagyanyó, az nem kék, hanem fekete.
Nagyanyó: Különös, én kéknek látom... Hát egyik sem megfelelõ?
Mytyl: A tündér azt mondta, hogy kéknek kell lennie. És még azt mondta, keressük mindenütt. Ez itt a múlt, ugye?
(Nagyanyó bólint.)
Mytyl: Akkor a kék madár nincs a múltban. Másutt keresem, megyek!
Nagyanyó: Még ne! Ne menjetek még... Óriási almás lepényt sütök nektek.
Gyerekek: Nincs idõnk!
(Futnak el, a fények lassan kihunynak, közben:)
Nagyapó: Mindig sietnek...
Nagyanyó: Azért szép, hogy emlékeztek ránk. Talán majd újra eljönnek...
4.jelenet
(Sötét van, csak a tündérre esik fény, felé futnak a gyerekek.)
Tündér: Itt van a kék madár? Megtaláltátok nagyapó házában?
Gyerekek: Nem...
Tündér: Ezért ne szomorkodjatok! Keressétek tovább!
Tyltyl: Nem azért vagyunk szomorúak, hanem azért, mert igazán el sem búcsúztunk nagyanyóéktól, a cirógatásuk is elmaradt...
Mytyl: Vissza se néztünk rájuk, mert a madár volt akkor a legfontosabb...
Tündér: Most már késõ. De ne feledjétek nagyapátok szavait! És most induljatok tovább!
Mytyl: Hová menjünk?
Tündér: Ha a múltban nem jártatok szerencsével, próbálkozzatok a jövõben! Ott, hol minden kék és ragyogó, mint a tenger...
(Minden elsötétül, és kék fény csalogatja a gyerekeket.)
Narrátor: És Mytyl a kistestvérével elindult felfelé. Az volt az érzésük, hogy lépteik egyre könnyebbé válnak, mintha végleg elváltak volna szülõ anyjuktól, a Földtõl. Amikor már szinte lebegni látszottak, egy napfényben szikrázó óriási terembe érkeztek, ahol játszadozó, komolyan beszélgetõ gyerekcsoportokat láttak meg.
Gyerek 1: Nini, élõ gyerekek!
Többen: Nézzétek, élõ gyerekek!
Tyltyl: Miért hívnak ezek minket élõnek?
Mytyl: Nem tudom.
Gyerek 2: Megszólítsam õket?... Ugye ti élõ gyerekek vagytok?
Mytyl: Igen, ti talán nem?
Gyerek 2: Mi várjuk, hogy megszülessünk.
Gyerek 3: Furcsa ruhátok van. Mi van a lábatokon?
Tyltyl: Cipõ.
Gyerekek mind: Cipõ??? És mire jó az?
Tyltyl: Hogy megvédje a lábat a hidegtõl, nedvességtõl, kavicstól...
Gyerek 3: Ezt csak a születésünk után fogjuk megérteni... ( közben lemondóan legyint)
Mytyl: Ti miért nem születtetek meg?
Gyerek 1: Várunk a sorunkra. Én csillagász leszek, õ trónra fog születni, az aki az ollóját csattogtatja, szabó, õ tudós; egyszóval mindenki visz valami ajándékot az embereknek.
(Közben egy kisgyermek fut feléjük.)
Testvérke: Myltyl, Tyltyl! Csakugyan ti vagytok?
Mytyl és Tyltyl: Igen, de te honnét ismersz bennünket?
Testvérke: Én is a ti testvérkétek leszek.
Mytyl: Velünk fogsz élni?
Testvérke: Nem tudom mikor, talán egy év múlva...
Mytyl és Tyltyl: Óh, be pompás lesz!
Testvérke: Sajnos nem maradhatok sokáig veletek... Csak addig, amíg a torokgyík...
Tyltyl: Pedig rövid idõre nem is érdemes eljönni...
Testvérke: A választás nem rajtunk múlik... Na de most már vissza kell mennem.
Mytyl: Örülök, hogy megismerhettelek. Szóval jövõ karácsonykor te hozod nekünk a boldogságot. Isten veled.
Szereplõk: KISLÁNY, MÁRIA, JÓZSEF, APA, SUHANC, POLGÁROK, HÖLGY, GYEREK (Hátulról, két oldalról érkezik a kórus. "Csillag gyúlt..." c. éneket éneklik. Fölmennek a színpadra. Narrátor belép.) KÓRUS: KISLÁNY: Nagyon hideg van. Alig jár valaki az utcákon. Az emberek mind otthon vannak és ünnepelnek, csak nekem kell reggel óta kinn lennem. De hiába. Egyetlen szál gyufát sem tudtam eladni. SUHANC: Ha a házak közt jártok, a belvárosban, az ablakokon benézve ünnepet láttok. Gyertyákat. Meleget. Mosolyt. Ahonnan én jövök, ott az ablakokon csak kifelé lehetett nézni, mert magasan voltak, és kívülrõl rácsot szereltek rájuk. Tavaly karácsonyra káposztalevest kaptam, meg öt botütést, mert megkérdeztem, hogy kaphatnék-e bele egy darab kolbászt. KISLÁNY: Nem akarsz gyufát venni? Látszik rajtad, hogy te is fázol. SUHANC: (Nevetve végignéz rajta) Még csak az kéne! Rosszkedvemben föl találnám gyújtani ezt az egész világot. Hanem a papucsod megtetszett! Olyan hatalmas, hogy jó lesz játék-bölcsõnek eladni valakinek. (Felkapja a papucsot ami leesett a kislány lábáról, lerohan vele a lépcsõn, az alsó ajtó felé. Ott megfordul, vigyorogva szamárfület mutat a lánynak, majd az ajtón át távozik.) KISLÁNY: Állj meg, ez a nagymama papucsa! Semmi más emlékem nincs róla ezen kívül. (Utánaszaladna, de a másik lábáról is leesik a papucs. Leül a lépcsõre és dörzsölgetni kezdi a lábait. Ezalatt a zenekar halkan játszani kezdi: A Kisjézus megszületett, örvendjünk. Csak zene, ének nélkül. Ezt zavarja meg az oldalról felhangzó zaj. Kisvártatva három pityókos alak támolyog elõ. Középen megállnak és egymást átkarolva "csujogatni" kezdenek.) 3 POLGÁR: (A gyerek ismét közbekotyog.)
Baltazár, a negyedik napkeleti bölcs, aki lekéste Jézus születését Szereplõk: Baltazár, Menyhért, Rabszolga, Asszony1, Asszony2, Katona1, Katona2, Katona3, Lany, Hang 1. szín Menyhért: Csillag származik Jákóbból… Baltazár: Jákób, vagyis Izráel, aki a Jordán partján élt, és õ a judai foglyok õsatyja. Menyhért: Van itt még más is… Egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk. Az uralom az õ vállán lesz, királyságának nem lesz vége a Dávid trónján. És erõs Istennek fogják nevezni. 2. szín 3. szín 4. szín 5. szín Egy különleges születésnapi ajándék Szereplõk: Jézus, Háziasszony, Férfi, Gyerek 1, Gyerek 2, Gyerek 3, Hölgy, Kislány Háziasszony: Ha hiszi, ha nem, de nincs idõm örülni. Minden gondolatom a karácsonyi ebéd és vacsora körül forog. Kapok-e jó húst, élõ halat, friss tojást... Higgye el, azt sem tudom hol áll a fejem. Mindent idejében beszerezni és elkészíteni második muszakban! S még érjek rá azon gondolkodni, hogy minek örülök? Ne haragudjon, sietnem kell... Jézus: Köszönöm. (ismét megszólít valakit) Elnézését kérem egy percre. Tudom, ilyenkor az ünnep küszöbén mindenkinek sietõs a dolga. Csak egy rövid kérdésem lenne: miért örül a karácsonynak? Férfi: Szívesen válaszolok. Szerintem karácsonykor mindenki kedvesebb egy kicsit. Igyekszünk egymást szeretni és ezt ki is mutatni. Az öröm ragadós. Örülnek a gyerekek s a felnõttekre is ráragad az öröm. Csak az a kár, hogy nem tart sokáig. Nos, azt hiszem, csak ennyi örömöm van. Viszont látásra, kellemes ünnepeket! Jézus: Köszönöm, viszont! (egy gyereksereget állít meg) Sziasztok gyerekek! Megállnátok egy szóra? Mondjátok meg, miért örültök a karácsonynak? Gyerek 2: Én azért örülök, mert sok ajándékot kapok. Jézus: És te? Gyerek 3: Leginkább azért, mert ilyenkor apukám is itthon van és végre együtt a család. Jézus: Köszönöm gyerekek! Szép karácsonyt! (egy ajándékokkal megpakolt vásárlót állít meg) Bocsánat, hogy megállítom, látom el is fáradt már ettõl a sok csomagtól. Mennyi csomag! 4,5,6? Óriási! Csak egy kérdés: miért örül a karácsonynak? Hölgy: Hát, az igazat megvallva, eddig csak az izgalom jutott ki, nem az öröm. Megvettem-e mindent? Fejben sem tudom tartani a vásárolni valókat. Minden üzletben elõ kell vennem a listát. Aztán ha megtalálok valamit, kihúzom. Ez a módszerem. Hogy sikerül-e örömöt szerezni? Bírja-e a pénztárcám az igényeket? Az a kutya pénz, kérem! A karácsonyi öröm a pénzen múlik. Nem úgy gondolja? De ha megengedi sietek is tovább, mert hol van még a lista vége? Jézus: Köszönöm, jó vásárlást! Hát ez igazán lehangoló! Szomorú vagyok. Kislány: Mit mondtál? Szomorú vagy? Pont most, amikor jön a karácsony? Jézus: Igen, ez a sok felhajtás mind miattam van. Végül is az én születésnapom van, de az az igazság, hogy nem látok nekem való ajándékokat az üzletben. Nem érdekelnek a legújabb technikai találmányok, játékok, ruhák, vagy bármi más, amit pénzen lehet megvenni. Kislány: Hát, mégis mit szeretnél? Jézus: Ez az ünnep arról szól, hogy én magam vagyok az ajándék és aki engem befogad, annak megbocsátom a buneit és megtapasztalja, hogy mi az igazi boldogság, öröm és béke. És, hogy mit szeretnék? Semmi mást, csak helyet a szívedben. Tényleg! Szeretnék a szívedbe költözni és soha el nem távozni onnan. A legszebb ajándék amit adhatsz nekem, ez a meghívás. Kislány: Én szeretném, ha mindig nálam maradnál. És azt mondtad, hogy megbocsátanád a buneimet? Hát erre különösen szükségem lenne... de honnan tudsz a tegnapi dologról? Jézus: A hazugságról... illetve a hazugságokról? Kislány: Hát, igen. Azt hittem, hogy egy kis hazugsággal megoldom a problémát, de aztán még jobban belekeveredtem, mert újból hazudnom kellett, hogy ne derüljön ki az elsõ hazugság. Tudom, ha kiderülne, nagyon szomorúak lennének a szüleim, de így se bírom sokáig. És fõleg most, hogy itt a karácsony, úgy érzem, hogy az ajándéknak sem fogok tudni örülni... valahogy rendezni kéne a dolgot. Jézus: Szeretnéd, hogy segítsek neked? Kislány: Persze! És aztán együtt ünnepeljük a karácsonyt, a Te születésnapodat, hisz Te vagy számomra a legszebb karácsonyi ajándék.
„HA NEM JÖTTEM VOLNA”
Szereplõk: Édesanya, Édesapa, Anikó, Józsi, Néni, Bácsi Mesélõ: Karácsony elõestéje van. Karácsonykor békét, örömöt, nyugalmat várunk, s mi is szeretnénk örömöt szerezni másoknak. Karácsony az ajándékozás ünnepe. Anikó ilyenkor szeret hamar lefeküdni, hogy reggel korán felébredjen. Náluk Karácsony elsõ napján van az ajándékozás. Édesapját is sürgeti, hogy hamar felolvassa az Igét és ágyba bújhasson. Jn. 15, 22: „Ha nem jöttem volna, és nem szóltam volna hozzájuk, nem volna bunük, most azonban nincs mentségük buneikre” Édesanya: Na, Anikó mit értettél meg ezekbõl az igeversekbõl? Dicsõítsük együtt a karácsony-szerzõt, az ünnepet adó Istent, aki kimondhatatlan ajándékot adott a világnak. Szereplõk: Édesanya, Édesapa, Anikó, Józsi, Néni, Bácsi Mesélõ: Karácsony elõestéje van. Karácsonykor békét, örömöt, nyugalmat várunk, s mi is szeretnénk örömöt szerezni másoknak. Karácsony az ajándékozás ünnepe. Anikó ilyenkor szeret hamar lefeküdni, hogy reggel korán felébredjen. Náluk Karácsony elsõ napján van az ajándékozás. Édesapját is sürgeti, hogy hamar felolvassa az Igét és ágyba bújhasson. Jn. 15, 22: „Ha nem jöttem volna, és nem szóltam volna hozzájuk, nem volna bunük, most azonban nincs mentségük buneikre” Édesanya: Na, Anikó mit értettél meg ezekbõl az igeversekbõl? Dicsõítsük együtt a karácsony-szerzõt, az ünnepet adó Istent, aki kimondhatatlan ajándékot adott a világnak. Szereplõk: Anya, Apa, Zolika, Laci, Néni, Bácsi, Úr #1, Úr #2, Úr #3, Úr #4, Szolga, Kocsmáros, Pásztor #1, Pásztor #2, Pásztor #3, Apát, Szerzetes #1, Szerzetes #2, Szerzetes #3, Szerzetes #4, Szerzetes #5, Koldus, Kolumbusz, Arisztid, Európai #1, Európai #2, Bennszülött #1, Bennszülött #2, Bennszülött #3, Férfi, Fiú. (ZOLIKA és LACI, a két gyerek APJUKKAL karácsonyfát díszít. A magnóból karácsonyi zene hallatszik. A család szótlanul díszíti a fát, belemerülnek a munkába és a zene hangulatába. Legfeljebb halkan dudorásznak. Komorak, egyikük sem mosolyog. Egyszer csak Zolika leejt egy üveggömböt, ami ripityára törik.) (Zolika megszeppenve folytja magába a sírást. Lassan lenyeli a gombócot a torkából, és óvatosan összeszedi a cserepeket. Beszórja a kukába, aztán remegõ kézzel tenné fel a következõ üveggömböt, de azt is leejti.) (Zolika anélkül, hogy most is felszedné a cserepeket, sarkon fordul, és szipogva kivonul. APA és Laci szótlanul folytatják a díszítést.) (Laci nem válaszol, csak néz az apjára szótlanul, várakozva. Apa észreveszi a nézést, leesik neki a kritika.) (Laci látványosan bevágja a dobozba a díszt, ami a kezében volt, és sértõdötten kivonul. APA tovább díszíti a fát, próbál úgy tenni, mint akit egyáltalán nem zavarnak a történtek, de akkor is látszik, hogy lelkiismeret-furdalása van. Egyre idegesebben díszít, míg aztán õ is leejti az egyik díszt.) (ANYA jön be, kissé haragos.) (Anya befogja APA száját.) (Felborítja a dobozt, amibõl szanaszét gurulnak a díszek. Kiviharzik. Kintrõl hallatszik: ) (APA felocsúdik, körülnéz, majd maga mögé pillant, keresi, hogy kihez szóltak.) (Az urak nevetnek.) (APA zavartan forgolódik.) (Italt tölt neki, majd átnyújtja és koccintásra int.) (APA nem iszik, visszateszi a poharat az asztalra.) ÚR #3: Azt már nem, kedves barátom! A tavalyi szaturnálián is rútul átejtettél bennünket a tréfáiddal, most nem teszel lóvá minket! Itt maradsz velünk, amíg még étel van az asztalon! Együtt adjunk hálát Szaturnusznak a bõséges termésért! (A megszólított SZOLGA görnyedve megáll az uraság elõtt, fel sem mer nézni rá.) (Az uraság pénzes zsákot vesz elõ.) (A SZOLGA elveszi a pénzt, és nagy hévvel leborul az uraság lábához.) (A SZOLGA hajlongva kihátrál, aztán elfut boldogan. Az uraság a többi szolgához szól.) (Az urak nevetnek, jó a hangulat. APA csak bámul kerek szemekkel.) (APA felocsúdik.) (Hirtelen csend lesz, a zene is abbamarad. Az urak furcsán bámulnak.) (APA rettentõ zavarba jön. Feláll a székrõl, de majdnem hanyatt esik.) (Sietve hátrál és elszalad. Az uraságok bambán összebámulnak, majd mindenki feláll és kimegy.) (A KOCSÁROS kezével lekever egy kisebb ütést APA tarkójára, de rögtön felszisszen) (megragadja APA ruháját, majd ellöki magától "nevelt fiát") (A KOCSMÁROS szájáról lehervad a vigyor, és haragra gerjed.) (A KOCSMÁROS megfordul, becsapja az ajtót és elmegy. APA ott áll egyedül, és felnéz a csillagra.) (Szomorúan elindul, motyog magában, míg egy rétre nem ér.) (Kiér a rétre, ahol HÁROM PÁSZTOR ül. Ezek érdeklõdve figyelik, de õ nem veszi észre õket.) (leül a pásztorok közé) (elveszi a sajtot, és elkezdi enni) (Pásztorok lefekszenek aludni. APA még ül egy kicsit, az égre néz, majd õ is elalszik. Pásztorok kimennek.) APÁT: ...és segíts nekünk, hogy mindig neked tetszõ életet éljünk! Hogy minden vagyonunkkal a rászorulókat támogassuk, és építsük egyházadat! Köszönjük, hogy elküldted Szent Fiadat értünk, és megóvsz minket minden napon! Ámen. (Felállnak, és kivonulnak a templomból. Mikor visszajönnek, gregoriánt énekelnek, és leülnek egy hosszú, megterített asztal köré. Elkezdenek enni, és közben mindenki beszélget.) (KOLDUS bejön balról, és leül a kapu elé.) (Kisebb csend.) (Nem szól senki semmit, csak megvonják a vállukat. APA jön középrõl és elér a kapuhoz. Kint ül a koldus. APA ránéz, megáll, majd benyit a kolostorba. Bent a szerzetesek felnéznek a vacsorájukból, egy pillanatra csend lesz, majd az egyik szerzetes szólal meg.) (Hirtelen mindenki elhallgat, és néma csend lesz. Mindenki Apára néz. Kis idõ után valaki megszólal.) (A lakoma folytatódik, mire a koldus kint feláll, botjára támaszkodik, megrázza a fejét, és csak annyit mond?) (elindul a bennszülöttek felé, de Kolumbusz közbeszól) (Európai #2 duzzogva visszaül a helyére.) (Halkan tovább beszélnek, magyaráznak, miközben a bennszülöttek is csüggedten megszólalnak egymás között.) (Csend. APA elgondolkozik a hallottakon, majd felpillant, mert valaki szól.) (APA körülnéz, hogy kit hívnak, majd miután rájön, hogy õ most Giulio, odamegy és leül Kolumbusz egyik oldalára. Kolumbusz tapsol, majd megszólal.) (A bennszülöttek elindulnak tálcákkal, és lepakolják eléjük az ételeket, de az egyik ügyetlen, és Arisztidre borítja az egészet.) Apa: Hagyja! Hát nem hallotta, hogy õk is Jézusról beszéltek? (Arisztid zavartan néz rá, majd leereszti a kezét. Szereplõk kivonulnak.) (APA meglátja a pincét, gyorsan bebújik hozzájuk. Még szukebb lesz a hely.) (APA rémült, zavart, nem tudja, mi van.) (APA valakinek a lábára lép.) (Kínos csend.) (Kínos csend.) (Még kínosabb csend.) (APA meghatottan elmosolyodik. Elalszanak, APA utoljára. Amikor APA is elaludt, a többiek felállnak és kimennek.) (APA keze megáll a levegõben. Nyel egyet.) (Átkarolja a fiú vállát.) (Átkarolja mindkét fiút, és kimennek.)
Mindenki siet haza
Szakonyi Károly Szereplõk: Fõnök, Pincér , presszós Lány, Ember Pincér: Már éppen zárni akartunk. Dél óta alig volt forgalom; tétlenül ácsorogtam az ajtónál, néztem a függönyön át az utcát, a buszmegállót. Így, a fehér, áttetszõ szádán keresztül olyan volt az út meg a táj, mintha havazna, pedig mocskos, szürke idõ járta már napok óta. Köd szállt a folyóról. A buszról leszálló utasok közül senki sem ugrott be sörre vagy feketére, mint máskor; áruházi papírokba burkolt csomagjaikkal átvágtak az úton a házak felé. Némelyik még csak most cipelte a fenyõjét. Satnya fenyõk voltak, már amilyenek megmaradtak így, az utolsó napra. Az én fenyõm két hete megvolt, a piacon vettem, kikötöttem a negyedik emeleti ablakunk alá a hidegre, csak ma reggel húztam be onnan, hogy feldíszíthesse az asszony. Jó elõre kell gondoskodni mindenrõl. Megtanultam már. Megéltem valamennyit, rászoktatott az élet, hogy idõben beszerezzem mindazt, amire szükségem van. Nem szeretem a kapkodást meg a bizonytalanságot még kis dolgokban sem. A színes villanyégõket is elõkészítettem, komótosan a tavalyi dobozból. Estére eljönnek hozzánk a gyerekek a két kis unokánkkal. Vettem építõkockát, képeskönyvet, babát, kisvasutat, mindent. Nagyon kedvelem a karácsonyi hangulatot, az ünnepi vacsorát, szeretem a fenyõ illatát a szobában, meg ahogy égnek a gyertyák. Még kis jászolunk is van, benne gipszbõl a Kisjézus, meg körülötte gipsz Mária és József, meg a háromkirályok, a pásztorok, mind gipszbõl, színesre festve, meg gipszmadár, gipsztehén, szóval az egész Betlehem. Hátul, piros celofánpapír mögött apró zseblámpaégõt lehet meggyújtani, nagyon szép. Mindig meghatódom, mert a gyermekkoromat juttatja eszembe. Aztán feltesszük a Csendes éj-t, a fiam hozta a lemezt valamelyik esztendõben, azt mindig lejátsszuk, miközben szikráznak a csillagszórók, komolyan mondom, meghatódom, a sírás szorongatja a torkomat, annyira érzem olyankor a szeretetet.
Szereplõk: Anna, Zsuzsa, Mária, József, József barátja, egy fiatal lány, fiatalasszony, Károly, Zoli, Géza, idõs ember, fiú, Tibor, angyal, pásztorok, 1. Jelenet (A karácsonyi istentisztelet után a padon ül egy lány, barátnõje odajön hozzá) Anna: (jókedvvel) Szervusz! Ugye milyen gyönyöru volt? Zsuzsa: Igen, igen. Szép volt az istentisztelet. Anna: Olyan komoly vagy…. Valami baj van? Zsuzsa: Nem, semmi baj. Csak egy kicsit elgondolkoztam. Anna: Te, én olyan boldog vagyok! Olyan jó ez a karácsonyi hangulat, olyan szépek a karácsonyi énekek……! Zsuzsa: Igen, szépek. Anna: És ebben az évben a karácsonyfa is olyan óriási, és olyan szépen van feldíszítve, és ... Zsuzsa: (közbevág) Tudod, min gondolkoztam el? Ma különösen érintett a karácsonyi történet. Anna: Persze! Valahogy az is hozzátartozik. Ez a történet olyan romantikus: a kis Jézuska a jászolban… Zsuzsa: Lehet, hogy nem is volt az olyan egyszeru…. Anna: Mi …… nem volt egyszeru? Zsuzsa: Na, például az istálló. Még egy tiszta ágy sem volt. Máriának nehéz dolga lehetett..... (fejcsóválva) szinte elviselhetetlen. Anna: Aztán a pásztorok a csillagos éjszakában ...... micsoda szabadság! Zsuzsa: Szabadság? Talán. ........ De a pásztoroknak nehéz életük volt. ........... És a hírük sem volt a legjobb. Anna: Ez igaz. De emlékszel? Végül is továbbmondták, hogy megszületett a Messiás. De jó lehetett! Ez emberek biztos tolongtak a jászolnál, hogy megcsodálják a kis Jézuskát. Zsuzsa: Gondolod? Anna: Tudod mit? Van egy ötletem: mi lenne, ha egy kicsit elálmodoznánk azon, hogy ma vajon hogyan játszódna le ez a történet? Zsuzsa: Jó ötlet, gyere, ülj ide egy kicsit! 2. Jelenet József: (elgondolkozva) Egy régi barátom ebben a városban lakik, úgy emlékszem, nem is olyan messze. Mária: József, de nem tudják, hogy jövünk! Mi lesz, ha nekik épp ma este alkalmatlan ……?? József: Hozzájuk mégis mehetünk. Igazán kedves emberek. Mária: Ha gondolod… József: (csönget) Szervusz! Örülök, hogy itthon vagy! József barátja: József! Micsoda meglepetés! József: Rég nem találkoztunk..... a feleségem: Mária….. József barátja: Hogy vagytok? József: Átutazóban vagyunk. Hogy õszinte legyek, Mária nagyon elfáradt, (mutatja Mária nagy hasát) de nagyon örülünk, hogy babánk lesz. Te, megszállhatnánk nálatok? József barátja: (zavartan) Jaj, de sajnálom, éppen tele vagyunk vendégekkel. Családi találkozó, tudod? (gondolkozik) Van egy ötletem: elkísérlek a lelkészékhez. Nekik van elég vendégszobájuk. Itt laknak a szomszéd utcában. (beszól a házba, hogy rögtön visszajön) József barátja: (a lelkészház elõtt) József, nekem vissza kell sietnem, megérted ugye? De a lelkész nagyon kedves ember. (József kopog) egy fiatal lány: Be vannak jelentkezve? ……… hm ……Tulajdonképpen teljes a létszám. József: Nem, nem, beszélhetnék a lelkész úrral? lány: Figyeljenek: ez itt egy ifjúsági találkozó. A lelkész éppen bibliaórát tart. Jöjjenek vissza holnap.(becsukja az ajtót) lány: (újra ajtót nyit egy résre és egy prospektust nyom József kezébe) Itt van egy egyházi hírlap, benne van a telefonszám is. Az lenne a legjobb, ha elõbb felhívná a lelkészt. Mária: (csalódva, fáradtan, erõltetett udvariassággal) Nagyon kedves. (továbbmennek) József: Nézd ott van egy pad, elõször is le kell ülnöd. Mária: Mit tegyünk? Hova menjünk? József: (bátorítva átkarolja Máriát) Tudod mit? Most odamegyek ahhoz a telefonfülkéhez és felhívok egy szállodát. Mária: Nem tudom…… nem lesz az túl drága? József: Az most mindegy. Neked mindenképpen pihenned kell. Mária: (körülnéz) Nézd! Egy cirkuszsátor. (József elmegy telefonálni, egy cirkuszi csoport jön erre. Éppen elhagyták Máriát, amikor József visszajön) József: (kétségbeesve) Nem tudom, mit tegyek! Egyetlenegy hotelban sem kaptam szobát! (egy fiatalasszony visszafordul a csoportból) fiatalasszony: Hát maguk mit keresnek itt? Kedvesem, gyere csak ide! Idegenek vannak itt! Úgy látszik, segítségre van szükségük. (férje odajön, két vagy három gyerek bámészkodik csodálkozva) József: Ma este minden félresikerül. Elõször lemaradtunk az átszállásnál a vonatról, aztán a barátomnál telt ház volt. A lelkészéknél szintén, és most még egy hotelszobát sem kaptam. A feleségem...... fiatalasszony: Látom, látom. Igaz, hogy szuken lakunk, vendégszobánk sincsen. (Máriához) De ebben az állapotban nem hagyhatom itt magukat. Mária: (reménykedve) Nem leszünk terhükre. Holnap reggel továbbutazunk. Csak hadd pihenjek elõbb. fiatalasszony: Majd meglátjuk, jöjjön velem. (belekarol) (mennek egy pár lépést, majd Mária leroskad egy jászol melletti székre) Károly: Olyan kellemetlen ez a hideg szemerkélõ esõ! (egy fiatalabbhoz) gyere öcsi, ez a hely egy kicsit védettebb! Zoli: (izgatottan) Hallottatok ma már híreket? Géza: Ha-ha, hol hallottunk volna híreket? Talán a tévében, kényelmesen a fotelban? Zoli: Nem, …… tudom, hogy nem, …… de nézz ide! (mutogat egy kis táskarádiót) Géza: Huha! Ez a te rádiód ? Zoli: Nem, igen, …. hm....., szóval kölcsönvettem magamnak. (bekapcsolja, aztán megint ki) Nem rossz, ugye? Károly: (türelmetlenül) Mondjad már! Mi olyan fontos a mai hírekben? Zoli: Valahol jelentkeznünk kell. Károly: (megijed) Jelentkeznünk? Hol? Miért? Zoli: Ne ijedj meg! Nem csak rólunk van szó. Mindenkinek el kell menni valamilyen hivatalba és bizonyos nyomtatványokat kitölteni. Géza: És azt minek! Zoli: Ez egy egyedülálló statisztikai felmérés. Meg akarják állapítani a lakosság számát. Károly: És? …. Nekünk mi közünk van ehhez? Zoli: Csak úgy elgondolkoztam: vajon minket is beszámítanak? Károly: Azt mondtad, hogy “lakosság”. Laksz te valahol? Van lakásod? Nem, nekem semmi közöm az egészhez. idõs ember: Úgy emlékszem, ilyen hasonló dolog volt már egyszer. … De az nagyon, nagyon rég lehetett….. fiú: (nevetve) Szóval, én nem megyek sehova, és nem hiszem, hogy az urak a hivatalokból idejönnek és nekünk is nyomtatványokat hoznak. Tibor: Figyeljetek csak!!! (a háttérben halkan egy karácsonyi dallam) Ti is halljátok? fiú: (csodálkozva) Igen! Én is hallok valamit! Legyetek csöndben! (mindenki hallgatózik) Géza: Hiszen ez Zoli rádiója. Kapcsold ki! Zoli: Ez nem a rádió. Már rég kikapcsoltam! (a dallam mindig erõsebb lesz) Géza: (megdöbbenve) Akkor pedig mi ez??? Károly: Különös, ez úgy hangzik, mint ...... mint ...... mindenesetre nagyon szokatlan. idõs ember: Ilyet még soha életemben nem hallottam! (megjelenik egy angyal, mindenki ijedten felugrik, aztán megmerevedve figyelnek) angyal: Ne féljetek! Jó hírt hozok nektek: megszületett a világ szabadítója! Békességet hoz az embereknek! mindenki : (elcsodálkozva) Békességet ???? angyal : Igen, mindenki számára meghozza a régen áhítozott békét! Ha látni akarjátok: a városban van, a jászolban. (Énekkar, mint angyalkórus) Károly: (szemét dörzsöli) Mi volt ez? Álmodtam? fiú: Nem! Nem álmodtál! Az nem lehet, hogy mindnyájan ugyanazt álmodtuk! .... Meg kell találnom ezt a gyermeket! Jön velem valaki?? Géza: Én jövök! Meg kell tudnom, mi az igazság ebben az ügyben! Károly: Milyen gyermek az, aki békét hoz az emberiségnek??? Tibor: Békére nagy szükségünk lenne. Zoli: Akkor másképp nézne ki a világ. Tibor: (sóhajt) Akkor nem kellene annyit félnünk a háborútól,… a terrorizmustól. fiú: Ez minden olyan zavaros, másrészt: úgy érzem, hogy az angyal igazat mondott! Szóval én megyek. Géza: ……Jászolban? Hol lenne a városban jászol? fiú: Gyertek csak, én már sejtem ! Mindenki: Akkor induljunk! idõs ember: Várjatok, én is jövök! József: (gondoskodva) Hogy érzed magad, Mária? Mária: Olyan boldog vagyok! (gyöngéden néz a gyermekre) (óvatosan, keresgélve jönnek a hajléktalanok) József: Mozgást hallok odakint, megnézem, ki jár itt. (hajléktalanok bejönnek) fiú: (odainti a többieket) Azt hiszem, itt van, gyertek csak! Tibor: Nem hiszek a szememnek! Minden úgy van, ahogy az angyal megmondta! fiatalasszony: (éppen bejön, hoz egy kis ételt egy tálcán) Angyal? Hol léteznek ma angyalok? Kik vagytok? Mit kerestek itt? fiú: Akár hiszi, akár nem, képzelje el, egy angyal mondta nekünk, hogy itt találjuk meg a gyermeket! Elképesztõ, ugye? Károly: (elgondolkozva) Szóval, ez az a gyermek. fiú: Az egész világ szabadítója...... idõs ember: ......aki békét hoz. Géza: Békét. Már olyan régen vágyunk békére. Károly: Nézzétek, neki sincs jobb dolga, mint akármelyikünknek…. fiú: (a jászol felé fordulva) Ó, ha lenne valami ajándékom számodra! Zoli: Nekem lenne, de…… (vonakodva elõveszi a rádiót) de attól tartok, ez nem megfelelõ. idõs ember: Ajándékom ugyan nincs, - de hogy ezt megérhettem - olyan boldog vagyok! fiú: Ha jól értettem az angyalokat, ez a gyermek mindenki számára született! Tibor: Akkor induljunk! Mondjuk el a jó hírt mindenkinek! pásztorok: Igen, induljunk! (közben fölszedelõzködnek) idõs ember: Várjatok, én is jövök! (az utcán) fiú: Hallottátok már a nagy újságot? Megszületett a Földön a legfontosabb ember!! Géza: Világra jött, aki meghozza a békét! Tibor: (Zsuzsa és Anna felé, akik erre járnak) Ez mind igaz! Gyõzõdjetek meg róla! Zsuzsa: Gyere, menjünk oda! Anna: Iiii, itt büdös van! Zsuzsa: Nézd, ott fekszik a jászolban! Anna: A kis Jézuska? A mennybõl? (hirtelen nagyon elkomolyodik) Jézus! Ez rossz csere volt! – A mennyországot elcserélted? ......Itt erre ....??! Zsuzsa: ........és ez még csak a kezdet…. Anna: (felkavarva) Én ezt nem tudtam – illetve sosem gondolkoztam el rajta! Zsuzsa: ......és Isten elsõként a legszegényebbekkel, a kiutasítottakkal közölte.... Anna: Igaz, akkor régen a pásztoroknak….. De egyáltalán, mindez miért történt? Zsuzsa: Azt mondták, mindenkiért. Anna: Igen, minden emberért. Zsuzsa: ....ez azt jelenti: érted is és értem is..... Anna: Igen!! De miért ??? Zsuzsa: ez csak .....szeretet ..........lehet... Anna: (lassan odamegy a jászolhoz és letérdel) Létezik ...... ilyen ...... szeretet!!?? Zsuzsa: (a gyülekezethez) „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az õ egyszülött fiát adta, hogy aki hisz Õbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.“ Jn 3,16
Tyltyl: ...majd szólok anyunak, hogy jönni fogsz!
NARRÁTOR: Az európai ember számára Isten nagy ajándéka, hogy a Karácsony mindig hideg. Akár hóval köszönt be, akár anélkül, éjszakáján és hajnalán sohasem jó hontalan vándornak lenni. Hontalan vándorok pedig mindig voltak és mindig lesznek. Kezdve Betlehem éjszakájától, folytatván a sort Andersen Koppenhágáján, a XX. század végének Budapestjén keresztül egészen az idõk végezetéig.
És mindig lesznek hozzánk hasonló emberek, akiknek karácsonyi játék után van hova hazamennünk, akikre meleg lakás, meleg ételek és becsomagolt ajándékok várnak.
Megpróbáljuk ma megjeleníteni a túloldalt, a decemberi éjben didergõ, ajtókon kívül rekedt Máriának és Józsefnek világát. Akik kopogtatnak ajtókon, vagy már nem is kopogtatnak. Akik nyomorúságukban, visszarettentõ külsõ és belsõ valóságukban mégis hordoznak valamit az újszülött Jézusból. A kis gyufaárus lány bennünk is vevõt keres. Portékája pedig maga az Evangélium: az Isteni Megváltó megkönyörült rajtunk és megszületett egy istállóban.
(A kislány bejön)
KISLÁNY: Az emberek az utcán mind a karácsonyról beszélnek. A fenyõfáról, amit délután majd feldíszítenek a szobában, a cukorról és a játékokról, amit egymásnak ajándékoznak. A papa minden évben ígéri, hogy nekünk is lesz karácsonyfánk, de, eddig sohasem volt. Tegnap este is azt mondta, hogy ma reggel elmegy dolgozni, és a pénzbõl vesz egy kis fenyõfát. De amikor napkeltekor fölkelt és kiment, utána siettem és láttam, hogy balra fordul a sarkon, és nem jobbra. Arra pedig nem a munkahelye van.
Régebben, amikor kicsi voltam, a Nagymama sokat mesélt nekem. Elmondta Heródes király történetét, meg a kicsi Jézusét, aki megszületett és utána egybõl menekülnie kellett a Szent Családnak. Tudom ám, szóról-szóra megjegyeztem! Nagyon jó volt beülni a kályha mellé a sarokba és hallgatni õt. De aztán elment és maradt a papa, akitõl minden este csak szidást kapok. Ma, igaz, hogy ünnep van, mégis, ez a nap is olyan lesz, mint az összes többi. Hazajön, kiabálni kezd...
(Egy nagyot sóhajt. Kintrõl léptek zaja hallatszik, belép az apa, kétdecis üveget szorongat)
APA: Hisz te még nem indultál a dolgodra? Eredj az utcára, ott a gyufa a sarokban!
KISLÁNY: De apa, ma karácsony van és azt hittem, hogy nem kell kimennem árulni!
APA: Ki parancsol ebben a házban? Én nap mint nap dolgozni járok, ha azt mondom, hogy elindulsz, akkor veszed a ruhádat és kimész. Megértetted?!
(Ütésre emeli a kezét. A kislány magára kap egy foltozott kabátot és hátramegy a nézõk közé. Az apa kimegy a színrõl.)
Apró, kék lábak járják a várost,
kérés szól: gyufát vegyenek!
Rongyokban járva, Kisjézust várva
a hóban csöpp lány didereg.
Vaskályha lángja játszik a falon,
tálakon már a csirkemell,
festett Betlehem áll az asztalon,
fölhúzós angyal énekel.
Szállást keresve vágyik melegre,
útra kelt már a szent család.
Karácsony este, a szél nevetve
kíván ma boldog éjszakát.
(A kislány a nézõk között jön vissza, szakadt ruhában, a lábán két hatalmas papucs. Félénken halad át a gyerekek között, fölmegy a színpadra. A tetején megáll, szembefordul a nézõkkel. Összehúzza magán a kabát szárnyait.)
(Balról belép egy suhanc)
Ó, igen, a nevelõk ott ügyeltek a rendre. Vigyáztak rá, hogy ne kérdezzünk fölöslegesen. Aztán nyáron 18 éves lettem. Kitettek a kapun. Az utcán megálltam és egy kõvel bedobtam az ablakot. Kint voltam a rács túloldalán. A szabadban aludtam, a város szélén. De most hideg van, és még oda is visszamennék, mert bent legalább futöttek. Csakhogy különös a világ. Eddig kiszökni nem lehetett, most visszamenni tilos. Kidobnak és azt mondják, karácsonyozz az utcán, vagy ahol akarsz!
Karácsonykor minden kocsma
egész éjjel nyitva van,
ünnepnap van, nem dolgozunk,
csak nótázunk hangosan.
Figyelj reám, jó barátom,
nem rossz dolog a karácsony!
Annak, aki kitalálta,
dicsõség és örök hála!
Az a legfontosabb kérdés,
Hol van itt egy italmérés?
(A lépcsõn lebotorkálva majdnem átesnek a kislányon.)
1. POLGÁR: Nocsak, egy kislány. Hát te mit tekeregsz erre?
KISLÁNY: Bácsik, vegyenek egy pár szál gyufát. Otthon a papa várja a pénzt és addig nem mehetek haza, amíg el nem adom az utolsó szálat is.
2. POLGÁR: Hogy micsodát? Gyufát? Csak nem azt akarod bemesélni a bácsiknak, hogy te itt gyufát árulsz?
KISLÁNY: De hisz itt van! Nézzék meg, egy egész skatulya! Még a papám szerezte. Úgy ám! És tegnapelõtt három dobozzal el tudtam adni belõle. No, vegyenek már! Csak egy-egy szálat!
3. POLGÁR: Kislány, kislány! Azt hiszed átejtheted a bácsikat? Mondd csak, hány éves vagy?
1.POLGÁR: Mire tanított a papa? Tizenöt? Tizenhat?
KISLÁNY: Ó, ilyen idõs még nem vagyok, csak tizenegy. De ezt én a papa nélkül is tudom! De kérem, legalább egy szálat vegyenek, közösen, hogy egy rézpénzt haza tudjak vinni!
1. POLGÁR: Adok egy jó tanácsot, picinyem. Állj félre az útból. Nekünk most fontos dolgunk van.
2. POLGÁR: Úgy bizony, Nem érünk rá itt veled foglalkozni. Csak nem képzeled, hogy rád költjük a pénzünket?
3. POLGÁR: Félre az útból!
(Löknek egyet a kislányon és tovább botorkálnak. Lemennek a lépcsõn, ki az oldalajtón.)
KISLÁNY: Egyre sötétebb van és a szél is erõsen fúj. A lábamat már nem is érzem, mintha két kõdarab lenne. Hazamegyek, hátha nem zavarnak vissza az utcára. Csak legalább a papucsom megvolna!
(Kimegy.)
KÓRUS:
Rézpénz nélkül, papucs nélkül
nagykabátod csupa folt.
Kisjézusnak, jászolában
szeretõ oltalma volt:
Szuz Mária betakarta,
József gonddal õrizte,
hideg éjben, hogy ne fázzék
ökör, szamár lehelte.
Hazafelé tartasz félve,
nem vár otthon szent család,
karácsony este, a szél nevetve
kíván ma boldog éjszakát.
(A kislány apja, balkezével markolva annak kabátját, kitolja õt a színpadra. Jobbjában borosüveg. A lány ijedten lépeget hátra.)
APA: Azt mondtam neked reggel, hogy csak akkor merj hazajönni, ha eladtad az összeset. Ráadásul még a papucsodat is elvesztetted, takarodj vissza a térre és amíg a papucsot meg nem találod, házunknak még a tájékát is kerüld el!
(Meghúzza az üveget)
KISLÁNY: De hisz mondtam, hogy egy fiú elszaladt vele!
APA: Hát szaladj utána, s vedd vissza, vagy csinálj, amit akarsz, de mindenképp kerítsd elõ!
KISLÁNY: Hadd maradjak itthon! Legalább ma, karácsonykor!
APA: Neked akkor lesz karácsonyod, ha eladtad az összes gyufát.
(Kimegy a színrõl. A kislány középen leül.)
KISLÁNY: Ilyen késõn már senki sem jár az utcákon, reggelig biztos nem találok egyetlen embert sem.
(Balról belép egy hölgy, mellette ünnepi ruhába öltözött kislány.)
HÖLGY: Megjegyezted, kislányom, hogy mit kell mondani?
GYEREK: Kezit csókolom, Jörgen bácsi, a Jóisten áldja meg a sok játékért, amit küldött karácsonyra nekem és testvéreimnek.
HÖLGY: Jól van. És illedelmesen viselkedj, ne piszkáld az orrodat, ha kérdeznek szépen válaszolj, a vacsoránál használd a szalvétát, ne a ruhádba töröld a kezed...
(A gyerek a szavába vág.)
GYEREK: És Zelma néni sütött mandulás süteményt? Mert az tavaly olyan jó volt!
HÖLGY: Idehallgass, kislányom, tudod, hogy azt az egyet nem tudom elviselni amikor nem várod meg, hogy befejezzem a mondatot: - tehát ne a ruhádba töröld a kezed, a vacsora után pedig szépen odaülsz a zongora mellé és eljátszod a bácsiéknak...
GYEREK: De én utálok zongorázni, és nem is fogok eljátszani semmit!
HÖLGY: Már megint kezded? Vedd tudomásul, hogy ha ilyen utálatosan viselkedsz, máris megyünk haza. Megértetted?!
KISLÁNY: Asszonyom, vegyen tõlem egy skatulya gyufát!
GYEREK: Te kis ágrólszakadt! Hát te meg honnét kerültél elõ? Nézd, mama, hisz ez mezítláb járkál! Fölfázik a lábad, aztán majd bedugnak az ágyba, meglátod!
KISLÁNY: Elveszett a papucsom, és a papa nem enged haza, ha nem találok egy embert, aki megveszi a gyufát. Vegyetek egy dobozzal, vagy legalább egy-két szálat, jó?
HÖLGY: Eridj innét, te! Hozzá ne nyúlj a lányomhoz! Ki tudja milyen betegségeket hordozol!
KISLÁNY: De én nem vagyok beteg! Hát igazán nem akarnak venni?
HÖLGY: Menj innen, nem hallod? Az ilyen kis koldusokat össze kéne gyujteni a rendõröknek és bezárni õket, hogy ne zavarják a becsületes emberek nyugalmát.
(Kimennek.)
KÓRUS:
Sötét az éj és kihalt a város,
csak a szél süvít az utcán,
melegre, fényre vágyik a szíved,
gyújts meg egy gyufát, kislány!
KISLÁNY: Nem szabad meggyújtanom, otthon nagyon megvernének érte.
KÓRUS: Gyújts meg egy gyufát, kislány!
KISLÁNY: Hát jó. De csak azért, mert másképp talán megfagynék.
(Meggyújt egy szál gyufát. A vetítõvásznon megjelenik egy tál, rajta libasült.)
KISLÁNY: Egy egész sült liba! Ilyet még sose láttam!
(Odaszaladna a vászonhoz, de a gyufa kialszik, s a kép is eltunik.)
KÓRUS:
Sötét az éj és kihalt a város,
csak a szél süvít az utcán,
melegre, fényre vágyik a szíved,
gyújts még egy gyufát, kislány!
KISLÁNY: Gondoljátok, hogy a liba valóság volt, s most talán az enyém lehet?
(Újabb gyufát gyújt. A vetítõvásznon megjelenik egy csodálatosan földíszített fenyõfa, körülötte ajándékok és boldog gyerekek.)
KISLÁNY: Egy igazi karácsonyfa! Várjatok meg, ne tunjetek el, szeretnék én is közétek állni!
(A gyufa kialszik.)
KISLÁNY: Istenem, már csak két szál gyufa maradt. Mit csináljak? Sohasem merek többé hazamenni!
KÓRUS:
Gyújts még egy gyufát, kislány!
(A kislány meggyújtja a harmadik gyufaszálat. A vetítõvásznon õsz hajú, mosolygó idõs asszony arca jelenik meg.)
KISLÁNY: Nagymama, nagymama! Vigyél magaddal! Itt lenn a földön csak verést kapok amióta elhagytál bennünket! Ne hagyj most is magamra!
(A gyufa kialszik. A kislány tanácstalanul áll a megmaradt egyetlen szállal kezében.)
KISLÁNY: Mit tegyek? Minden szép és jó eltunik, amikor a gyufa kialszik. Nagymama is elhagyott, évekkel ezelõtt, s én magamra maradtam. Akkor az öreg pap azt mondta, hogy örüljek, mert õ már fönn van a mennyországban, ahol egyszer majd újra találkozunk, s akkor többé sosem válunk el. De most õ is eltunt, mint a libasült és a fenyõfa.
(A zenekar ismét az "A Kisjézus megszületett, örvendjünk" dallamát játssza. Hátulról, a nézõk közül elindul a Szent Család. Mária karjai közt alszik a gyermek Jézus. Fölmennek a színpadra.)
KISLÁNY: Ti honnan jöttetek? Olyan nagyon ismerõsek vagytok. Nem vesztek gyufát? Már csak egyetlen szálat tudok eladni.
MÁRIA: Nincs pénzünk, szegények vagyunk. A fiamnak egy kis melegre volna szüksége. Egyetlen apró tuzlángra.
KISLÁNY: Ez az utolsó szál. Ha ezt is meggyújtom, semmi sem marad. Otthon nagyon ki fogok kapni.
JÓZSEF: Egész este szállást kerestünk, de sehol sem fogadtak be minket.
MÁRIA: Nézd meg a kisfiamat! Tudod, nemrég született és én nagyon félek, hogy megfázik.
(A kislány meggyújtja a gyufát, a nagymama képe újból megjelenik.)
KISLÁNY: Ne tunj el nagymama, várj meg!
(Odaszaladna a képhez, de József visszatartja.)
MÁRIA: Várj, ne siess sehova! A nagymamád minket küldött, hogy, ha akarod magunkkal vigyünk. Már régóta vár téged és mi is várunk mindannyian. Látod, a fiam rád nevet, köszöni a meleget, amit adtál neki.
KISLÁNY: Igazán magatokkal visztek?
MÁRIA: Igazán.
JÓZSEF: Úgy látom, lassan hajnalodik, ideje indulnunk.
(A kislány leveszi a nagykabátját és leteríti a legfelsõ lépcsõre, majd közösen távoznak a sekrestyeajtón.)
NARRÁTOR: A hideg reggelen aztán keresni kezdték a kis gyufaárus lányt, de csak a foltozott nagykabátot és leégett gyufaszálakat találták meg. Nem tudta senki, hogy milyen fényesség vette õt körül, amikor Máriával és Józseffel együtt elhagyta ezt a világot.
KÓRUS:
"Mostan kinyílt egy szép rózsavirág
Baltazár: Valami csodálatosat láttam az égen! Jöjj csak be, Menyhért, nézd meg te is!
Menyhért: Soha ilyen fényességet nem láttam! Egy új csillag támadt az égen! Vajon mit jelenthet?
Baltazár: Várj csak… van valahol egy régi könyv… látod ezt a könyvet? Sok száz évvel ezelõtt itt volt fogságban Izráel népe, ez a könyv az õ szent könyvük. Írnak benne egy eljövendõ Királyról, olvasd csak!
Baltazár: Úgy sejtem, egy nagy király fog születni, aki Isten fia, mégis kisgyermekként jön világra.
Menyhért: Hol fog megszületni?
Baltazár: Messze nyugatra, Kánaán földjén, ahol Izráel népe él.
Menyhért: És mikor fog megszületni?
Baltazár: Akkor, amikor ez a csillag felragyog, tehát itt van az ideje!
Menyhért: Menjünk oda, hogy mi is láthassuk õt!
Baltazár: Szólj két társunknak, õk is jöjjenek. Tevét kell vásárolnunk, kardot kell beszereznünk a rablók ellen. Az ajándékról se feledkezzetek el.
Menyhért: Én aranyat viszek…
Baltazár: Ebben a zacskóban van három drágakõ, mindennél többet ér, az egész vagyonom. Ezt viszem ajándékba.
Menyhért: Perzsia határán, a nagy hegy mellett, az Orontész folyó partján holnap este találkozunk. Onnan indulunk nyugat felé a csillag útján. Béke veled!
Baltazár: Béke veled!
Baltazár: Tyüh, meg kellene pihennem, de máris elkéstem. Nem kaptam tevét sehol a nagy úton. Már estefelé jár az idõ, és még mindig messze van a nagy folyó. Sietnem kellene.
Rabszolga: Segítség… vizet!
Baltazár: Mi történt veled? Hogy kerültél ide?
Rabszolga: Zsidó rabszolga vagyok…Beteg lettem, aztán az uram itt hagyott az úton, nem akart továbbvinni. Könyörgöm, adj egy kis vizet!
Baltazár: Tessék, igyál!
Rabszolga: Ábrahám, Izsák és Jákób Istene áldjon meg téged! Ki vagy te, jószívu idegen?
Baltazár: Baltazár a nevem, napkeleti pap vagyok. Egy csillagot láttam, és egy most született királyt keresek.
Rabszolga: Ó, uram! Akkor te a Messiást keresed! A prófétáink megjövendölték, hogy Betlehem városában fog megszületni. Menj csak, hagyj itt engem a pusztában!
Baltazár: Nem hagylak itt! Éjszakára meglátogatnának a sakálok, egyedül itt elpusztulnál. Elviszlek a legközelebbi faluba, keresek neked szállást.
Rabszolga: Te meg aztán elkésel az utadról!
Baltazár: Ez igaz… a három bölcset nem fogom már ott találni, de majd utánuk megyek. Nézd, a három drágakövem közül az egyiket neked adom, hogy orvosságot vehess magadnak és kifizethesd a szállást. Gyere csak, induljunk!
Baltazár: (Fáradtan érkezik Betlehembe) Békesség neked, fiatalasszony!
Asszony1: Békesség neked is, jóember!
Baltazár: Messzirõl jöttem, hogy egy most-született királyt láthassak. Tudsz róla talán valamit?
Asszony1: Az elmúlt napokban csodálatos dolgok történtek itt. Lehet, hogy csakugyan király lesz a kisgyermekbõl? Bár õ istállóban látta meg a napot.
Baltazár: Honnan tudsz akkor róla?
Asszony1: Pásztorok jöttek a mezõrõl, õk hirdették, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik dicsérték Istent a megígért Messiásért. De más is történt… Keleti országból hozzád hasonló bölcsek vagy papok érkeztek, õk is a zsidók királyát keresték, mivel látták az õ csillagát feltunni. Aranyat, tömjént és mirhát hoztak ajándékba neki.
Baltazár: Én is velük akartam jönni, de elkéstem. Itt van még a gyermek és a szülei?
Asszony1: Ma reggelre eltuntek. Azt rebesgetik, hogy az apa álmot látott, megintette egy angyal: a gyermeket veszély fenyegeti. Ezért gyorsan elindultak Egyiptom felé.
Baltazár: Utánuk megyek! Meg kell találnom a gyermeket! Merre kereshetném õt?
Asszony1: Az angyal szavára Jézusnak nevezték el. Ha keresed, ezen a néven keresd. Ha görögök közé mész, õk a Messiást úgy fogják nevezni: Krisztus.
Baltazár: Köszönöm, jó asszony. Istened legyen veled és a kisfiaddal. Én most elindulok a kisgyermek után.
Asszony1: Jaj, jaj, uram, mi ez a lárma? Már megint a rómaiak? Adóösszeírás, vallatás? De nem! Ezek most Heródes katonái! Tegnap megölték az újszülött csecsemõt a szomszédban! Alig tudtam elrejteni a kisfiamat! Azt mondják, Heródes féltékeny az új királyra, ezért öleti meg a kisgyerekeket. Segíts rajtam, te jó embernek látszol!
Katona1: Heródes király nevében! A gyereknek meg kell halnia! Nem lesz itt semmiféle király Heródesen kívül!
Baltazár: (elõveszi a zacskót) Uram, nézd ezt a drágakövet! Neked adom, ha félrefordítod a fejedet, és nem látod meg a kisgyereket. Ha életben hagyod õt, tied a drágakõ.
Katona1: Hm, szép kis kõ ez! És úgy nézem, értékes is! Legalább kétezer tevét vehetek rajta. Na, te asszony, menj innen minél messzebbre! Még szerencse, hogy nem láttam itt gyerekeket. Irány a várba!
Asszony1: A fiam él! Hogy háláljam ezt meg neked?
Baltazár: Hála Istennek érte! Nincs miért hálálkodnod.
Asszony1: De mit adsz majd a királynak ajándékba?
Baltazár: Van még egy kövem, ha megtalálom õt, azzal hódolok elõtte. Bejárok minden várost, ha kell, elmegyek minden országba. Addig nem nyugszom, amíg meg nem találom. Látni akarom õt, hiszen csillag jelezte a születését.
Asszony1: Békesség veled, kívánom, hogy sikerrel járj.
Baltazár: Békesség veled!
(Jeruzsálemben nagypénteken. Baltazár hajlott háttal, fáradtan érkezik.)
Baltazár: Éppen harminchárom éve vándorlok. Közben bejártam minden országot, amit ismerek. Most ismét Jeruzsálemben vagyok, de mi lehet ez a nyugtalanság a városban? Uram, mi történik itt?
Katona2: Egy szegény názáreti prófétát végeztek ki a városon kívül. Nem tudom, mi lehetett a bune, mindenkivel csak jót tett. De úgy látszik, a zsidó papok ezt nem kedvelték, ezért bevádolták õt a rómaiaknál.
Baltazár: Csak nem õ az, akit keresek? Valamikor Perzsiából indultam el, egy fényes csillag után. Egy nagy királyt kerestem, akirõl megjövendölték, hogy uralkodásának nem lesz vége. De azt is írták róla, hogy a földön szegény és alázatos lesz. Mindig a betegek és elhagyatottak között kerestem õt, de eddig még nem találtam meg.
Katona2: Jó öreg, te nem tudod, hogy csak egyetlen uralkodója van a világnak? Úgy hívják, hogy római császár. Nem tanácsos vele ujjat húzni. Ezt a szegény prófétát is ezért kísérték a vesztõhelyre, vállán vitte saját keresztjét.
Baltazár: Találkoznom kell vele, csak nehogy túl késõn érjek oda! De mi ez a lárma? Kit bántalmaznak? Ki jajgat?
Leány: Asszonyom, irgalmazzon nekem! Engedjen el! Legalább egy kicsit várjon! Az én Uram, Jézus, haldoklik a kereszten. Hadd legyek mellette még egy kicsit.
Asszony2: Egy percet sem várok. Viszlek a bíróság elé.
Baltazár: Állj meg, asszony! Ki vagy te? Mit akarsz ezzel a lánnyal?
Asszony2: Az apja adósom volt, és nem fizetett, úgy halt meg. Csak ez a lány maradt utána. A törvény szerint el lehet adni rabszolgának. Viszem a bíróság elé, hogy jogom legyen õt eladni. Az ára úgyis csak a tartozás felét fedezi.
Leány: Bárki vagy, idegen, jó embernek látszol. Én nem akartam megszökni a rabszolgaság elõl, csak azt kértem ettõl az asszonytól, hogy várjon egy kicsit. A Messiást keresztre feszítették, most haldoklik. Mellette a helyem, hadd láthassam utoljára!
Baltazár: Asszony, bocsásd el a lányt! Én kifizetem az adósságot, nézd, itt van ez a drágakõ.
Asszony2: Hisz ez egy vagyont ér! (magában:) Legalább száz rabszolgát lehet rajta venni. Vidd a lányt, legyen a tied!
(A Golgota felé mennek, beszélgetnek.)
Leány: Légy áldott, uram, hogy megmentettél! Mondd, nem találkoztál te Jézussal? Csak azok közt láttam ilyen irgalmasokat, akik õt követték.
Baltazár: Tudod, én 33 éve keresem õt. Már a születésekor szerettem volna látni, de úgy tunik, a halálára értem ide. Félek, most is elkésem. Vezess hamar a Golgota felé!
Leány: Jöjj, uram, menjünk errefelé! Jaj, mi ez? Földrengés van! Hogy inognak a házak! Milyen sötétség lett egy pillanat alatt! Vigyázz az omló falakra!
Baltazár: Jaj, a fejem!
Leány: Egy kõtömb súrolta… csupa vér vagy! Feküdj le egy kicsit! Hajtsd ide a fejed!
Baltazár: Úgy érzem, nem tudok felkelni. Végem van. Csak az fáj, hogy nem találkozhattam a királlyal. Meghalok anélkül, hogy láthattam volna. Mi ez, ki szólít?
Hang: Baltazár, én vagyok, a Názáreti Jézus, akit te keresel. Eljöttem hozzád.
Baltazár: Ó, Uram, miért nem találkozhattam veled, amikor a többiek odaértek hozzád?
Hang: Bizony mondom néked, sokszor láttál engem, sokszor hallottad a hangomat. Ezelõtt 33 évvel megszántál egy rabszolgát, megajándékoztad õt. Amennyiben az én legkisebb testvéreimmel jót cselekedtél, velem tetted azt.
Baltazár: És hol láttalak még, Uram?
Hang: Betlehemben egy kicsiny gyermeket megmentettél a haláltól, Heródes katonáitól. Azt a drágakövet valójában nekem adtad. Amikor jót tettél vele, nekem okoztál örömet. És itt voltam, amikor ezt a lányt megmentetted: ezt is velem cselekedted.
Baltazár: Köszönöm, hogy hallhattam a hangodat.
Hang: Most már nem hagylak el téged. Megérkeztél hozzám, Baltazár!
Leány: Uram, nézd, meghalt. De hallottad ezt a csodálatos párbeszédet?
Katona3: Hallottam. A király, akit egész életében keresett, magához vette õt. Most már én is hiszem, hogy a Názáreti Jézus Isten Fia volt.
Jézus: Hu, micsoda vásárlási láz! Kétségbe ejtenek a hosszú sorok és a karácsonyi ajánlatok. A legszebb ajándék, amit az emberek egymásnak adhatnának nem találhatók meg az üzletekben, meg a ritkaságüzletekben sem. Hiszen egy kincs van mindenkiben elrejtve. Igen... az emberek szívérõl beszélek. Nagyon könnyen elkapja az embereket a vásárlási láz, de kevesebb jelentõséget tulajdonítanak azoknak a pillanatoknak, amelyeket együtt tölthetnének. Az ajándékozás szép dolog, de csak akkor van értéke, ha nem rutinszeru, és ha nem fizetõeszköz, amivel lerójuk egész évi tartozásunk, hanem benne van a szívünk minden szeretete. Bocsánat egy percre zavarhatom? Talán addig letehetjük ezt a nehéz csomagot. Látom sok jó van benne. A kétnapos karácsony miatt mindig nagy a felhajtás. Zárva lesznek az üzletek. De lenne egy kérdésem: miért örül a karácsonynak?
Gyerek 1: Mert itt a vakáció, nem kell korán kelni és végre egész nap játszhatok és tévézhetek.
Édesapa: Na, Anikó. Ha már annyira sietsz lefeküdni, hívd édesanyádat is, és olvassunk együtt a Bibliából. (jön az édesanya). Felolvasom a János evangéliuma 15, 22. versét és a Galata 4,4-5 verseket. (édesapa hangosan felolvassa az igeverseket).
Gal. 4, 4-5: „De amikor eljött az idõ teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levõket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.”
Anikó: Hááát, én azt értettem meg, hogy ha nem jött volna el az Úr Jézus erre a világra, akkor ez a világ nagyon nagy bunben élne és nem lenne, aki megszabadítson a buntõl. Jézus nélkül nem lehetnénk megváltva.
Édesapa: Látod, ezért kell mi mindig dicsérjük az Úr Jézust! Most pedig mindenkinek kívánok Istentõl megáldott békés éjszakát!
Édesanya: Aludj jól, Anikó, jó éjszakát!
Mesélõ: Anikó hamarosan elaludt, és nagyon érdekes dolgot álmodott. Álmában meglátogatja Józsi, a barátja.
Józsi: Anikó, te mit szeretnél kapni karácsonyra? Én remélem kapok egy szép könyvet.
Anikó: Gyere, szaladjunk a nagyszobába, biztosan ott van már a karácsonyfa és alatta a csomagok is. (odaszaladnak)
Józsi: Hmm... itt nincs semmi!
Anikó: Valóban nincs csak ez a levél. Lássuk, mit ír rajta.
Ketten: „HA NEM JÖTTEM VOLNA...”
Józsi: Te, Anikó, a többi ablakban sem égnek a karácsonyfagyertyák. Menjünk ki hamar az utcára, nézzük meg a többi házat is.
Anikó: Ott sem ég ... ott sem... sehol sem égnek a gyertyák, nincsenek karácsonyfák!!!!!
Józsi: Nézd csak, mi van ott abban az ablakban? Valami tábla. Lássuk, mit ír rajta?
Ketten: „HA NEM JÖTTEM VOLNA...”
Anikó: Menjünk a templomba...
Józsi: Várj, elõbb kérdezzünk meg valakit, hisz ma karácsony van, ennyire nem lehet rossz az idõérzékem!!! Ott jön egy bácsi!
Anikó: Bácsi, kérem, ne tessék haragudni, mi történt, hogy sötétek az ablakok, és a harangok sem szólnak karácsonykor?
Bácsi: Karácsony?!? Mi az, hogy karácsony?
Józsi: Ünnep, karácsonyfák, díszek, ajándékok...
Bácsi: Még nem is hallottam róla.
Anikó: Hogy lehetséges ez? Gyere, menjünk a templomba, mert ott karácsonyi istentisztelet van.
Mesélõ: A két gyerek egymást megelõzve szaladnak a templom felé, de hirtelen megtorpannak egy üres téren.
Józsi: Azt hiszem eltévedtünk, pedig biztos voltam benne, hogy itt van a templomunk...
Anikó: Tudom, hogy itt volt, de most nincs itt semmi, csak ez a tábla. Lássuk, mi van ráírva?
Ketten: „HA NEM JÖTTEM VOLNA...”
Anikó: Figyelj csak, Józsi. A szomszédunkban lakik egy aranyos néni, õ sokat mesélt nekem Jézusról, kérdezzük meg õt, hogy mi történt.
Józsi: Nem is tudom, elég késõ van már, nem hiszem, hogy örülne, hogy ilyenkor felzavarjuk.
Anikó: Ne izgulj, õ nem olyan, nagyon kedves, még nem láttam soha mérgesnek.
Mesélõ: Mindketten elindultak a szomszéd néni háza felé, kis idõn belül meg is érkeztek.
Anikó: Jó estét Margit néni! Nem tetszik tudni, hogy miért ilyen kihalt a város?
Néni: Fiacskáim, hát semmi jóérzés nincs bennetek? Már majdnem elaludtam, ti meg felzavartok, és azt kérdezitek, hogy miért kihalt a város. Azért, mert már mindenki lefeküdt! Most pedig takarodjatok innen mihasznák!
Mesélõ: A két fiatal megszeppenve álltak még egy keveset a bezárt ajtó elõtt, majd pedig:
Józsi: Látod, hogy mi van az ajtóra írva? Olvassuk el!
Ketten: „HA NEM JÖTTEM VOLNA...”
Anikó: Az este azt olvasta édesapám a Bibliából: „Ha nem jöttem volna...”, hogy is van az egész igevers? Menjünk haza és olvassuk el újra!
Mesélõ: A két barát hazasiet és türelmetlenül lapoznak a Bibliában.
Anikó: Úgy emlékszem, a János evangéliumából olvasta.
Józsi: Akkor az Újszövetségben keresd!
Anikó: Itt van Ámos, Zakariás, Malakiás... Most pedig következik az Újszövetség...
Józsi: Ez meg mi? Hisz üresek a lapok!!!
Anikó: Azt én is látom! Várj csak, Józsi. Ha a fény felé tartjuk, akkor valami írás látszik.
Ketten: „HA NEM JÖTTEM VOLNA...”
Józsi: Milyen szomorú. Nincs karácsony, nincs karácsonyfa, nincs templom és a Biblia is csak félig van megírva. Ennél rosszabb már nem is történhetett volna.
Édesanya: Ébredj, Anikó! Boldog Karácsonyt!
Anikó: Anyu... van karácsony?!?
Édesanya: Miért kérdezel ilyesmit, persze, hogy van.
Anikó: Milyen szomorút álmodtam. De jó, hogy eljött az Úr Jézus és van karácsony!!!
Mesélõ: Milyen jó, hogy nem valóság Anikó álma, hogy eljött az Úr Jézus és van karácsony, van megváltás, van templom, van gyülekezet és Jézus által lehet örökéletünk is.
„HA NEM JÖTTEM VOLNA”
Édesapa: Na, Anikó. Ha már annyira sietsz lefeküdni, hívd édesanyádat is, és olvassunk együtt a Bibliából. (jön az édesanya). Felolvasom a János evangéliuma 15, 22. versét és a Galata 4,4-5 verseket. (édesapa hangosan felolvassa az igeverseket).
Gal. 4, 4-5: „De amikor eljött az idõ teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levõket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.”
Anikó: Hááát, én azt értettem meg, hogy ha nem jött volna el az Úr Jézus erre a világra, akkor ez a világ nagyon nagy bunben élne és nem lenne, aki megszabadítson a buntõl. Jézus nélkül nem lehetnénk megváltva.
Édesapa: Látod, ezért kell mi mindig dicsérjük az Úr Jézust! Most pedig mindenkinek kívánok Istentõl megáldott békés éjszakát!
Édesanya: Aludj jól, Anikó, jó éjszakát!
Mesélõ: Anikó hamarosan elaludt, és nagyon érdekes dolgot álmodott. Álmában meglátogatja Józsi, a barátja.
Józsi: Anikó, te mit szeretnél kapni karácsonyra? Én remélem kapok egy szép könyvet.
Anikó: Gyere, szaladjunk a nagyszobába, biztosan ott van már a karácsonyfa és alatta a csomagok is. (odaszaladnak)
Józsi: Hmm... itt nincs semmi!
Anikó: Valóban nincs csak ez a levél. Lássuk, mit ír rajta.
Ketten: „HA NEM JÖTTEM VOLNA...”
Józsi: Te, Anikó, a többi ablakban sem égnek a karácsonyfagyertyák. Menjünk ki hamar az utcára, nézzük meg a többi házat is.
Anikó: Ott sem ég ... ott sem... sehol sem égnek a gyertyák, nincsenek karácsonyfák!!!!!
Józsi: Nézd csak, mi van ott abban az ablakban? Valami tábla. Lássuk, mit ír rajta?
Ketten: „HA NEM JÖTTEM VOLNA...”
Anikó: Menjünk a templomba...
Józsi: Várj, elõbb kérdezzünk meg valakit, hisz ma karácsony van, ennyire nem lehet rossz az idõérzékem!!! Ott jön egy bácsi!
Anikó: Bácsi, kérem, ne tessék haragudni, mi történt, hogy sötétek az ablakok, és a harangok sem szólnak karácsonykor?
Bácsi: Karácsony?!? Mi az, hogy karácsony?
Józsi: Ünnep, karácsonyfák, díszek, ajándékok...
Bácsi: Még nem is hallottam róla.
Anikó: Hogy lehetséges ez? Gyere, menjünk a templomba, mert ott karácsonyi istentisztelet van.
Mesélõ: A két gyerek egymást megelõzve szaladnak a templom felé, de hirtelen megtorpannak egy üres téren.
Józsi: Azt hiszem eltévedtünk, pedig biztos voltam benne, hogy itt van a templomunk...
Anikó: Tudom, hogy itt volt, de most nincs itt semmi, csak ez a tábla. Lássuk, mi van ráírva?
Ketten: „HA NEM JÖTTEM VOLNA...”
Anikó: Figyelj csak, Józsi. A szomszédunkban lakik egy aranyos néni, õ sokat mesélt nekem Jézusról, kérdezzük meg õt, hogy mi történt.
Józsi: Nem is tudom, elég késõ van már, nem hiszem, hogy örülne, hogy ilyenkor felzavarjuk.
Anikó: Ne izgulj, õ nem olyan, nagyon kedves, még nem láttam soha mérgesnek.
Mesélõ: Mindketten elindultak a szomszéd néni háza felé, kis idõn belül meg is érkeztek.
Anikó: Jó estét Margit néni! Nem tetszik tudni, hogy miért ilyen kihalt a város?
Néni: Fiacskáim, hát semmi jóérzés nincs bennetek? Már majdnem elaludtam, ti meg felzavartok, és azt kérdezitek, hogy miért kihalt a város. Azért, mert már mindenki lefeküdt! Most pedig takarodjatok innen mihasznák!
Mesélõ: A két fiatal megszeppenve álltak még egy keveset a bezárt ajtó elõtt, majd pedig:
Józsi: Látod, hogy mi van az ajtóra írva? Olvassuk el!
Ketten: „HA NEM JÖTTEM VOLNA...”
Anikó: Az este azt olvasta édesapám a Bibliából: „Ha nem jöttem volna...”, hogy is van az egész igevers? Menjünk haza és olvassuk el újra!
Mesélõ: A két barát hazasiet és türelmetlenül lapoznak a Bibliában.
Anikó: Úgy emlékszem, a János evangéliumából olvasta.
Józsi: Akkor az Újszövetségben keresd!
Anikó: Itt van Ámos, Zakariás, Malakiás... Most pedig következik az Újszövetség...
Józsi: Ez meg mi? Hisz üresek a lapok!!!
Anikó: Azt én is látom! Várj csak, Józsi. Ha a fény felé tartjuk, akkor valami írás látszik.
Ketten: „HA NEM JÖTTEM VOLNA...”
Józsi: Milyen szomorú. Nincs karácsony, nincs karácsonyfa, nincs templom és a Biblia is csak félig van megírva. Ennél rosszabb már nem is történhetett volna.
Édesanya: Ébredj, Anikó! Boldog Karácsonyt!
Anikó: Anyu... van karácsony?!?
Édesanya: Miért kérdezel ilyesmit, persze, hogy van.
Anikó: Milyen szomorút álmodtam. De jó, hogy eljött az Úr Jézus és van karácsony!!!
Mesélõ: Milyen jó, hogy nem valóság Anikó álma, hogy eljött az Úr Jézus és van karácsony, van megváltás, van templom, van gyülekezet és Jézus által lehet örökéletünk is.
Minden idõk legszebb karácsonya
Írta: Szemerei Eszter és Zsíros András
APA: Zolika, azt a bánatos jóreggelit annak a lukas markodnak, oda figyelj, fiam! Még egy ilyen, és mehetsz a konyhába anyádnak segíteni!
APA: Na jól van, köszönjük, Zolika, mára ennyi elég lesz a segítségbõl! Húzzál ki a konyhába!
LACI: Te, apa!
APA: Mi van?
LACI: A karácsony ugye a szeretet ünnepe?
APA: Igen. És?
APA: Na jól van, tunjél ki te is a konyhába, úgy látom, te is csak rontod itt a levegõt!
APA: Affene hogy egye meg! Hát nem igaz, hogy egy nyugodt karácsonya nem lehet az embernek!
ANYA: Már megint mi ez a balhé, mi?
APA: Ne kezdd még te is!
ANYA: A srácok azt mondták, hogy kizavartad õket.
APA: Tényleg? Azt nem mondták, hogy nem lehet miattuk haladni? Itt szöszölünk reggel óta. Már egy órája kész kéne lennünk ezzel a sz...
ANYA: Ide figyelj! Hajnal óta mást se hallok, csak az örökös morgásodat. Ha nem hagyod ezt abba rögtön, esküszöm, én zavarlak ki téged a konyhába!
APA: Tessék, én el is mehetek!
APA: Boldog karácsonyt!
***
(Ókori Róma, szaturnália ünnepe. Gazdagon terített asztalnál ül NÉGY ÚR, az asztal körül HÁROM SZOLGA tüsténkedik. Lantszó hallatszik. Az urak nevetgélnek. APA jön.)
APA: Érdekel is engem ez az egész karácsonyi õrület!
ÚR #1: Na végre, Julius, hol késtél ilyen sokáig? Elkezdtük nélküled!
APA: Hozzám beszél?
ÚR #2: Mi az, talán most ébredtél, Julius? Kissé zavartnak tünsz!
APA: Mi? Kik maguk? Hol vagyok?
ÚR #1: Na gyere, ülj le, barátom, úgy látom, valami ital elvette az eszedet: hát tölts rá gyorsan!
ÚR #1: Az istenekre!
APA: Nézzék, elnézést, de attól tartok, összetévesztenek valakivel. Nekem mennem kell. Viszlát!
ÚR #4: Na meg ezekért a derék szolgákért! Egész Rómában nem találni hozzájuk foghatót!
ÚR #2: Így igaz! Fõleg ez itt! Hé paraszt!
ÚR #2: Milyen áron vétettél meg?
SZOLGA: Húsz aranyon, felséges úr!
ÚR #2: No, amiért ilyen derekasan dolgoztál, nesze, váltsd meg a szabadságodat!
SZOLGA: Ó, köszönöm uram, köszönöm, köszönöm! Legyenek olyan kegyesek hozzád az istenek, mint amilyen kegyes te voltál haszontalan szolgáddal!
ÚR #2: Na jól van, eredj!
ÚR #2: Na látjátok, én vagyok a ti megváltótok. Nem kell nektek mindenféle messiásra várakoznotok. Ha jól dolgoztok, tõlem hamarabb megkapjátok a szabadságotokat!
ÚR #1: Julius, mit gondolsz te errõl a messiásról?
APA: Mi? Hogy mit gondolok Jézusról?
ÚR #4: Hogy kirõl? Milyen Jézus?
APA: Nézzék, én nem tudom, kik maguk, és hogy mi ez az egész, de nekem mennem kell. Minden jót!
***
(Hanukka Betlehemben, Krisztus születésekor. APA bejön jobbról, és zavartan körülnéz. Hátán batyut cipel, mikor ezt észreveszi, értetlenül ledobja a földre, végignéz magán és látja, hogy régi, koszos ruhák vannak rajta. Az égen egy vakítóan fényes csillag van, és rájön, hogy egy városka szélén áll. Elindul, a batyut a földön hagyja, majd bekopogtat az elsõ házba, hogy megtudja, mi is történik. Az a ház egy kocsma, a KOCSMÁROS nyit ajtót)
KOCSMÁROS: Azt hittem, már ide sem érsz!
APA: Tessék?
KOCSMÁROS: (elvigyorodik) Mi van veled, Joél? Csak nem megtámadott egy oroszlán az úton?
APA: (ijedten körbetekint) Egy micsoda?
KOCSMÁROS: Tudod, nagy, vad állat.
APA: (flegmán) Igen, tudom, hogy mi az az oroszlán.
KOCSMÁROS: Hogy felvágták a nyelved! Most, hogy már nem laksz velünk, még nem jelenti azt, hogy nem kell tiszteletet tanúsítanod a nevelõiddel szemben!
APA: Kikkel szemben?
KOCSMÁROS: Na nem? a mai napot szenteld meg! Ma van a fény ünnepe, és nem engedem, hogy elrontsd! (nagy levegõt vesz, és kicsivel hangosabban folytatja) Beletörõdtem, hogy nem tudsz minket édes szüleidként tisztelni; elfogadtam, hogy felmarkoltad az örökséged és faképnél hagytál; de nem turöm el, hogy az Úr ünnepét a sárba taposd, megértetted, Joél?
APA: M-megértettem? ö? apám.
KOCSMÁROS: Helyes. (kinyújtja a kezeit, és kérdõn néz Apára) Akkor?
APA: M-mi van?
KOCSMÁROS: Hol van?
APA: Mi?
KOCSMÁROS: Hát a menóra.
APA: A-a-a? menóra? (nyel egyet)
KOCSMÁROS: Igen, az. Megbeszéltük, hogy mivel tavaly valaki ellopta innét a fogadóból, ebben az évben te hozol magaddal egyet Hanukka ünnepére.
APA: Ja, hogy a-a? menóra! Az? elveszett.
KOCSMÁROS: Mi az, hogy elveszett?
APA: Én? nem tudtam megjegyezni, hogy kellett, és?
KOCSMÁROS: (kiabálva) Te ostoba kölyök! A népszámlálásra özönlöttek az emberek! A vacsora sem volt elég az összes vendégnek! Még egy terhes nõt és a férjét sem tudtam befogadni, mert neked tartogattam egy szobát! Nem hiszem el, hogy ennyire nem számít neked semmit a család! Tünj innét! Takarodj! Menj abba a koszos istállóba, ahol az a szegény teremtés is meghúzta magát! Nem vagy többé a fiam!
APA: A fény és a szeretet ünnepe, mi?
APA: Istállóba? Persze? azt mégsem lehet. Majd meghúzom magam valahol? egy barlangban? vagy odúban? vagy egy pincében. Igazán ünnepi hangulat!
APA: Vagy esetleg?
PÁSZTOR #1: (közbevág) Mi bánt, fiam?
APA: (felkapja a fejét, és a pásztorokra néz) Oh, elnézést? észre sem vettem magukat.
PÁSZTOR #2: (mosolyogva) Talán, mert valami annyira nyomja a szíved, hogy azt sem vennéd észre, ha egy skorpió mászna a sarudon.
APA: (ijedten lenéz a lábára, de nincs ott semmi) Valami olyasmi?
PÁSZTOR #1: Mi a baj?
APA: Én csak? most szúrtam el egy másik ember életét.
PÁSZTOR #3: Ne légy túl szigorú magadhoz.
APA: Tudják? Nem tudom, mi történik velem. Egyik pillanatról a másikra csak azt kérdezem magamtól, hogy kerültem ide, és mi ez az egész, de nem kapok választ. Mások helyébe kerülök, és?
PÁSZTOR #2: Maga csak kifáradt, öhm? mi is a neve?
APA: Errõl beszélek. Nem tudom, ki vagyok!
PÁSZTOR #1: Ha ez megnyugtatja, ezen a világon egyetlen ember sincs, aki pontosan tudná, hogy ki õ valójában.
APA: Lehet, hogy igaza van. De ezt a szegény Joélt, vagyis? engem? kitagadtak. (szomorúan és gúnyosan) Lám, a szeretet ünnepe van.
PÁSZTOR #2: Ha szeretne, velünk vacsorázhat. Itt maradhat estére.
PÁSZTOR #3: Így van, nem ülhet egyedül! Legalább ma nem.
APA: Kedves önöktõl.
PÁSZTOR #1: Kér egy kis sajtot?
APA: Igen, köszönöm.
PÁSZTOR #2: Ha nem tévedek, ön most elhagyatottan érzi magát.
APA: Hát? nem tévedett.
PÁSZTOR #2: Mert hadd mondjak magának valamit errõl az estérõl: ünnep. Méghozzá a szeretet ünnepe. És ha maga nem is érzi úgy, hogy szeretik, ettõl még biztos van Valaki (az égre pillant) aki magával van.
APA: De miért nem érzem? Hiába van valaki, akit nem látok! Miért nem segít senki, aki itt él?
PÁSZTOR #3: Akár hiszi, akár nem, Õ (az égre néz) is itt él. Közöttünk.
PÁSZTOR #1: És sokkal többet segít magának, mint gondolná.
PÁSZTOR #2: Annyival többet, hogy el sem tudja képzelni?
***
(Szent Benedek kolostor, 1200-1300, éjféli mise. APA felébred. Egy réten van, de már este. A pásztorok nincsenek sehol, csak egy szerzetes ruha van a földön. Felveszi, és elindul. Kimegy balra. SZERZETESEK bevonulnak középen. Leülnek a padokba vagy székekre, és az APÁT az oltárnál imádkozik. Gregorián dallamok hangoznak el.)
SZERZETESEK: Ámen.
SZERZETES #1: Mennyei illatok!
SZERZETES #2: Igen! Mit gondoltok: szerintetek is idén beszélt legszebben az apát?
SZERZETES #3: (szájában egy-két falattal) Jaj, az a hasonlat a sassal!
SZERZETES #2: Fogadni mernék, hogy az áldást maga az Úr súgta neki!
SZERZETES #4: Nem hinném. Nyújtsd erre a szarvasgombát!
SZERZETES #1: És, hogy a szegényeknek adni kell! Teljesen igaza van! Mit gondoltok, ne menjünk el családokat meglátogatni?
SZERZETES #2: Igaz, hogy adni kell a szegényeknek, de az nem a mi dolgunk. Azok a papok, akik nem vonultak kolostorba, pontosan azért vannak, hogy a szegényeknek adjanak, mi pedig azért, hogy az Úrnak szolgáljunk.
SZERZETES #5: Adjátok erre a gesztenyés libamájat!
SZERZETES #3: Így igaz. Mi is lehettünk volna olyan papok, akik a világi népet oktatják, de mi a nehezebbik életet választottuk, és ezért - bár néha restellem - büszke vagyok.
SZERZETES #1: Pontosan. Az apát beszéde pedig arra buzdít minket, hogy a világi embereket tanító papok munkájáért imádkozva segítsük õket, és így rajtuk keresztül a szegényeket. Hisz nekünk nincs semmink, amivel segíthetnénk rajtuk!
SZERZETES #3: Teljesen igazad van. Ide tudnátok adni a pulykát?
SZERZETES #5: Nem tudjátok, hol van Jacques atya?
SZERZETES #1: Csakhogy végre itt vagy, Jacques atya! Már azt hittük, nem is fogod megkóstolni ezt a mennyei lakomát!
SZERZETES #4: Ülj le közénk! Hol jártál?
APA: (magához motyog) Tessék, most már Jacques atya vagyok?
SZERZETES #2: Nem voltál az éjféli misén. Hiányoltunk.
APA: Hát? el kellett mennem? ö? adakozni a szegényeknek.
SZERZETES #3: Ez szép gesztus volt tõled. De tudod, hogy az nem a mi dolgunk?
SZERZETES #1: Így van! Az a papok dolga, nem a szerzeteseké.
APA: (lesüti a szemét szégyenében) Lehet, de? úgy éreztem, hogy? mégis adnom kell? végtére is?
SZERZETES #5: Végtére is karácsony van! Megértünk. Talán többet tettél, mint mi, akik a misén ültünk. Adjatok erre egy kis halat Jacques atyának!
KOLDUS: Reménytelen? (Mindenki kimegy.)
***
(1492, Amerika felfedezése. KOLUMBUSZ és TÁRSAI a tüz körül ülnek. HÁROM BENNSZÜLÖTT tõlük kicsit távolabb áll. APA bejön jobbról, és kicsit távolabb a tuztõl megáll egy fa mellett, ahonnét jól lát és hall mindent és mindenkit.)
KOLUMBUSZ: El sem merem gondolni, mit fõzhetett otthon a feleségem.
ARISZTID: Ugyan már, Kolumbusz úr! Itt vagyunk! Az Új Világban! Mit akarhat ennél többet? Egészségesek vagyunk, és mindent megkapunk ezektõl a? hogyan is nevezte el ezeket a rézbõrueket?
KOLUMBUSZ: Indiánok, Arisztid. Tudja, annak a tiszteletére, hogy Indiába indultunk.
ARISZTID: Igen, már emlékszem.
EURÓPAI #1: Nem éheztek meg ebben a csevegésben, uraim?
EURÓPAI #2: Én már nemsokára az éhhalál martalékává válok, így ha megbocsátják?
KOLUMBUSZ: Már elnézést! Megvárjuk Giuliot! Nélküle nem kezdjük el a karácsonyi lakomát.
KOLUMBUSZ: Addig meséljen Arisztid, hogyan is keveredett bele abba a szörnyu félreértésbe, amirõl a múltkor mesélt nekem?
BENNSZÜLÖTT #1: Azt hittem, ha lejönnek az egekbõl az istenek, segíteni fognak nekünk. De nem!
BENNSZÜLÖTT #2: Õk csak kínoznak bennünket. Nem megszabadítanak!
BENNSZÜLÖTT #3: Én úgy képzeltem, az égbõl szállnak alá, megbékítik törzseinket, gazdaggá tesznek mindenkit és elhívnak minket egy jobb életre.
BENNSZÜLÖTT #1: Szerintem mind így gondoltuk.
BENNSZÜLÖTT #2: Miért kell szolgálnunk nekik? Õk olyanok, mint mi! Csak fényes ruhájuk van és villámló fegyvereik, de mi több annál? Olyanok, mintha õk is emberek lennének.
BENNSZÜLÖTT #1: Csak csendesen! Ha mégsem azok? Meghallják és megölnek!
BENNSZÜLÖTT #3: Kegyetlen sors jutott nekünk. Miért nem küld az ég jobb idõt? Jobb isteneket? Valakit, aki megment?
BENNSZÜLÖTT #2: Nem tehet senki semmit.
BENNSZÜLÖTT #3: De miért nem jön el egy nagyobb megváltó? Aki jó, és nem a vesztünket akarja!
BENNSZÜLÖTT #1: (megcsóválja a fejét) Nem tudom.
KOLUMBUSZ: Giulio! Gyere ide! Elkezdjük a karácsonyi lakomát!
KOLUMBUSZ: Vacsorát!
ARISZTID: Ördög és pokol! (felpattan, és idegesen Bennszülött #1-re néz) Nem tudsz vigyázni?
KOLUMBUSZ: Arisztid, hagyd!
ARISZTID: Nem, Kolumbusz úr! Meg fogja kapni, amit érdemel! (felemeli a kezét)
EURÓPAI #1: Ugyan, Arisztid!
(Apa feláll, és megragadja Arisztid karját)
***
(II. világháború, egy város ostroma. NÉHÁNY EMBER egy pincében összezsúfolva kuporog. Távoli puskaropogások hallatszanak. APA jön. Bomba zuhanása hallatszik, majd iszonyatos robaj: valahol a közelben csapódott be. APA megrémül, menekülési útvonalat keres.)
FÉRFI: Pszt! Ide! Gyorsan!
FÉRFI: Mit keres maga az utcán? Honnan jött?
APA: Én?
FÉRFI: Na jól van, nyugodjon meg, itt nem esik baja.
APA: Köszönöm.
FIÚ: Aúú!?
APA: Jaj, ne haragudj!
APA: (zavartan) Kicsit... szuk itt a hely...
APA: Talán jobb lesz, ha én inkább máshol keresek menedéket.
FÉRFI: És hová akar menni? Nincs hova mennie. Együtt kell maradnia velünk. Majd meghúzzuk magunkat. Különben is: karácsony este van. Vegyük úgy, hogy most ez a karácsonyi ajándékunk egymásnak. Hogy közel engedjük magunkhoz a másikat.
***
(Újra otthon. Bejön ZOLIKA és LACI, és díszíteni kezdik a karácsonyfát. APA felébred, és nem hisz a szemének. Megdörzsöli, de akkor is azt látja, hogy hazaért. Boldogan megy oda a karácsonyfához, és szótlanul õ is díszíteni kezdi. Bele is feledkezik hamar. Egyszer csak ZOLIKA leejt egy üveggömböt, ami ripityára törik.)
APA: Zolika, azt a...
APA: ...díszt már úgyis ki akartam dobni. Nem is volt olyan szép. Hagyjad, majd én összeseprem.
ZOLIKA: Ne haragudj...
APA: Semmi baj, Zolika. Nem a díszek fontosak.
APA: Tudod, a karácsonyfa igazi díszei? azok mi vagyunk! Úgyhogy akár össze is törhetnénk mindet: az a fontos, hogy egymást össze ne törjük!
LACI: Apa! A karácsony ugye a szeretet ünnepe?
APA: Igen, fiam. Nem is akármilyen szereteté! (szünet) Gyertek, megnézzük, tudunk-e valamit segíteni Anyának a konyhában!
Ezen járt az eszem, meg azon, hogy na, nemsokára vége a napnak. A presszós lány ötkor kikapcsolta a kávéfõzõt, a fõnök kasszát csinált, hátul, a magyaros teremben már eloltottuk a lámpákat, szóval éppen zárni készültünk, amikor bejött az az ember.
Gondoltam, iszik valamit, aztán siet haza ez is, akár a többiek.
Tudja a csoda, hány éves lehetett, se öreg, se fiatal; nem látszott valami jómódúnak, ráadásul a haja a vállát verdeste, sovány volt, girhes; szakálla, bajsza nedvesen tapadt össze a ködtõl. Megállt az ajtóban, elõbb engem nézett meg, aztán a lányt, biccentett, összefogta magán a kabátját; úgy ácsorgott ott, várakozva, mint akit jó szívvel kéne fogadni. Odamentem a pulthoz, hogy ha kér valamit, gyorsan végezzünk, de meg se szólalt.
Lány: - Kávét már nem tudok fõzni.
Pincér: - Kávé nincs. Mindjárt zárunk. Mit adhatok?
Ember: - Leülhetek?
Pincér: Hát éppenséggel leülhetett, még nyitva voltunk. "Tessék" - mondtam kelletlenül. Gondoltam észreveszi. De nem, mintha a legnyájasabban kínáltam volna hellyel, boldogan telepedett le az egyik asztalhoz a fötõtest közelében. Sürgetõen kérdeztem:
- Mit adhatok?
Szelíd tekintettel nézett föl - na de ismerem én az efféle szelíd tekinteteket! Sok furcsa pasast láttam már ilyen szelídnek elsõre.
Ember: - Bort.
Pincér: - Palackozott boraink vannak.
Ember: - Igen.
Pincér: - Hét decisek. Abasári, Furmint, Leányka.
Ember: - Vörös nincs?
Pincér: - Vörös is van.
Ember: - Talán azt.
Pincér: - Adj egy Kékfrankost - szóltam a lánynak. Levette a polcról, meg sem törölgette az üveget, csak átadta. Elhúzta a száját, hogy már csak ez hiányzott.
Vittem a bort a tálcán, a pohárral. Öntöttem a vendégnek, közben jól megnéztem. Két tenyerét a hóna alá dugva melegedett, szemét behunyta; majd amikor végeztem, mosolyogva nyúlt a pohárért.
Ember: - Innának velem?
Pincér: Én már mentem vissza a pulthoz, amikor ezt kérdezte. Láttam, a lány kapható lett volna rá, de megelõztem:
- Nem uram, köszönjük.
Mert én észrevettem valamit. Észrevettem, amikor a pohárért nyúlt.
Ember: - Szerettem volna ha ... - ( próbálkozott a pasas bátortalanul.)
Pincér: - Nem uram, nem! - mondtam határozottan.
Intettem a lánynak, hogy jöjjön közelebb. Áthajoltam a pulton.
- Nézd milyen a keze!
A lány a vállam fölött odapillantott.
Lány: - Valami történt vele - ( mondta meglepetten.)
Pincér: - Na ugye!
Megfordultam; arra számítottam, hogy a pasas ismét a hóna alá szorítja a kezét. Tévedtem. Egyenesen ült, két öklét az asztalon nyugtatta, igaz, így most nem látszott sem a keze feje, sem a tenyere; csak az összezárt ökle.
Ember: - Szerettem volna, ha velem isznak - ( mondta barátságosan. )
Pincér: Hallgattam. A lány, a hátam mögött, a pultra könyökölt. A férfi most õt nézte. Na te aztán nézheted, gondoltam magamban. Nem ilyen alakokhoz van szokva. Látnád csak a fiúit, gondoltam. Vagy a fiúinak az autóit. Látnád csak, kik támasztják itt a pultot miatta. Csinos lány volt, nemrég került az üzletbe az egyik belvárosi presszóból. Nem kérdeztem miért, a fõnökség dolga. Vonzotta a férfiakat. Erõsen festette magát és egy vagyont költött fodrászra, kozmetikusra. Ahogy ott könyökölt a hátam mögött, éreztem a különféle spray-k illatát. De én már nem vagyok fiatal. Különben sem érdekelt akkor semmi, csak a záróra.
Ember: - Az a helyzet, hogy nincs hova mennem.
Lány: - Nincs? - ( kérdezte óvatlanul a lány.)
Ember: - Senkim sincs. Nem tölthetnénk együtt a mai estét?
Lány: - Velem ugyan nem - ( nevetett fel kurtán a lány. )
Ember: - Úgy értem, hogy valamennyien. Együtt.
Pincér: - Maga viccel - mondtam ridegen. Nem felelt mindjárt. Bámult azzal az álszelíd tekintetével.
Ember: - Gondolja, hogy viccelek? Egészen komolyan kérdeztem.
Lány: - Majd éppen magával! - ( nyelvelt a lány.) - Különben is ma Karácsony van.
Ember: - Különben is? - ( kérdezte különös hangsúllyal a férfi. )
Lány: - Igen, különben is! Ha nem tudná, ilyenkor mindenki siet haza.
Ember: - De éppen most mondtam, hogy én nem mehetek sehova.
Lány: - Az a maga baja.
Ember: - Úgy véli?
Pincér: Megelégeltem a dolgot.
- Igyon uram, igyon! Ha egyáltalán még jót tesz magának, hogy iszik. Siessen, ha megkérhetem rá.
Ember: - Csak nem akar elkergetni?
Pincér: Hallgattam, mert legszívesebben azt vágtam volna rá, hogy de bizony!
Ember: - Szóval nem tartanak velem? Ezen a napon sem?
Pincér: - Nem, uram, már megmondtuk.
Rettenetesen idegesítõ volt, hogy csak ült ott, s a világért sem nyúlt volna a poharához.
Ember: - És mi legyen azokkal, mondjuk, éppen ezen az estén, akik nem mehetnek sehová? Magától kérdezem - (tekintett a lányra. )
Lány: - Mit tudom én!
Ember: - Magát ez nem érdekli?
Lány: - Engem nem - ( nevetett idegesen a lány. )
Ember: - Úgy gondolja, nem is érdemes errõl beszélni?
Lány: - Engem nem érdekel.
Ember: - Hát mi érdekli magát?
Pincér: - Nézze, uram, nem kötelességünk társalogni. És mindjárt zárnunk kell.
Ember: - Hová sietnek?
Lány: - Bejön ide és kötözködik - ( nézett rám a lány. )
Ember: - Szó sincs ilyesmirõl - ( szólt mosolyogva a férfi. Ingerlõ volt a mosolya. )
Csak szeretném tudni, hogyan rendezték be a világot.?
Pincér: - Éppen tõlünk? Éppen záróra elõtt egy perccel?
A pasas hallgatott, de választ várt. A lány beugrott.
Lány: - Hát jó! A világot úgy rendezték be, hogy mindenki megtalálhassa a boldogulását. Nagyon jó kis világ ez! Még ha magának valamiért nem is tetszik, tudja? Ügyességre szoktat. Aki nem boldogul, az magára vessen és ne kötözködjön azokkal, akik szerencsésebbek!
Ember: - Á, szóval így?
Lány: - Nem tehetünk arról, hogy maga egyedül van. És ha valamiért peches, ne velünk tárgyalja meg.
Ember: - Mert magukat nem érdekli, igaz?
Pincér: - Ne vitázz vele - ( szóltam a lányra. ) Már igazán torkig voltam.
- Nézze uram! - ( léptem közelebb a pasashoz.) - Maga csak örülhet annak, hogy nem vagyunk túlságosan érdeklõdõk. Remélem, érti, mire célzok?
Na, az az ártatlan tekintet! Felbõszültem.
- Örüljön, hogy nem kérdezem meg, mitõl véres a keze!
Nem lepõdött meg. Lassan fölemelte a kezét és széttárta a tenyerét.
Ember: - Erre gondol?
Pincér: A tenyere közepén egy mély seb volt. A lány felsikoltott.
- Nem firtatom, mitõl van. Pedig tehetném. A magafajtáról sok mindent feltételezhet az ember. De csak arra kérem, igya meg a borát és távozzon.
A férfi meg se rezzent, felemelte a másik tenyerét is.
Lány: - Azon is van egy seb! - ( kiáltott fel a lány. )
Pincér: Hangjában, noha riadt volt, érezni lehetett a sajnálkozást is. A pasas észrevette, hálás mosollyal bólintott. A türelmem határán voltam, de fékeztem magam.
- Nem érdekelnek a sebei. Megmondtam!
Ember: - Pedig érdekelhetnék.
Pincér: - Nem akarok beavatkozni a dolgaiba. Ismételten csak arra kérem ...
Ember: - Pedig beavatkozik. Csak nem úgy, ahogy maga gondolja.
Pincér: - ... csak arra kérem, igyon, fizessen, és ...
Ember: - Nem is sejti, miféle sebek ezek?
Pincér: Tudtam, falfehér vagyok az izgalomtól. Nem hiányzik nekem az ilyesmi. Nyugodtságot erõltettem magamra.
- Nem, uram. Lehet, hogy véletlenül sebesült meg. De az is lehet, hogy elkövetett valamit, és azok a sebek nem véletlenek ...
Lány: - Fáj? - ( kérdezte most már aggódva a lány.) - Nem tehetnénk valamit?
Pincér: ( A lányra néztem. )
- Mi ezeket a sebeket nem láttuk! Minket nem fog belekeverni semmibe!
Elég hangosan beszéltem ahhoz, hogy a fõnök bejöjjön az irodából.
Fõnök: - Mi baj van, kérem?
Pincér: - Semmi - mondtam olyan hangon, hogy a fõnök érthette, a zavaró eseménybõl ki akarom hagyni.
- Az úr éppen fizetni akar és távozik. Zárunk.
Fõnök: - Igen, zárunk.
Pincér: A vendégre pillantott, meglátta a pasas még mindig feltartott sebes tenyerét. Elállt a szava.
Fõnök: - A pohártól? ...
Pincér: - Nem, fõnök, semmi ...
Félrevontam, s gyorsan elmondtam mindent. Õ közben a pasasra tekintgetett, s amíg magyaráztam neki, megragadta a kabátomat.
Fõnök: - Oda nézzen! Az inge is ... Az oldalánál!
Pincér: Amint hátrapillantottam, magam is láttam: A férfi szétnyitotta magán a kabátját, s elõtunt az inge, s az ingén egy vöröslõ folt. A fõnök magunkhoz intette a lányt.
Fõnök: - Telefonálni kellene a rendõrségre.
Pincér: - Most? Ugyan! Nem örülnének, hogy ilyenkor .. tudja, Karácsonyestén .. Meg aztán minket is csak zaklatnának. Már vár a család .. A fene egye meg, hogy éppen ide jött be!
Fõnök: - Jól van. Akkor dobják ki mielõbb ...
Pincér: Besietett az irodájába. A lánnyal visszamentünk a pulthoz. A pasas felállt, tenyerét még mindig feltartotta; most jól látszott a bevérzett inge is.
Ember: - Ezek a sebek - ( kezdte szelíden, de a lány felsikoltott.)
Lány: - Menjen innen!
Pincér: Kapkodva megírtam a blokkot, a férfi orra alá tartottam.
- Harminckettõ-negyven! És távozzon, mert zárunk!
Ember: - Csak emlékeztetni szeretném ...
Pincér: - Ne szeressen semmit!
Ember: - A tenyeremen, az oldalamon és a lábfejemen ... Ezen az estén ...
Pincér: - Örüljön, hogy ezen az estén nem akarunk tudni a maga viselt dolgairól! Örüljön, hogy éppen ilyen békés estén ... Megértette? Máskor nem úszná meg! Harminckettõ-negyven, és alászolgája!
A pasas hátrált, végre leengedte a tenyerét. Nem akartam erõszakkal kidobni, pedig már ott tartottam. Hátrált az ajtóig. Álltunk a pultnál, õ meg mindegyre bámult minket azzal a szelíd, könyörgõ tekintetével. Akkor azt hittem, szólni fog még valamit, mert meg-megrándult a szája széle. De szó nélkül kiment.
- Na gyorsan lehúzni a rolót.
A lány segített rendet tenni. A palackból éppen csak az a deci hiányzott, amit kitöltöttem. Az is ott maradt a pohárban.
Fõnök: - Elment? - ( nézett be a fõnök.)
Pincér: - Meg se itta a borát - mutattam.
Fõnök: - Majd holnap eladjuk - ( dugaszolta le a fõnök, és betette a hutõbe. ) - Majd a holnapi rumliban.
Lány: - Volt egy pillanat, amikor megsajnáltam - ( szólt csendesen a lány.)
Fõnök: - Ez a maga formája Veronika - ( nevetett a fõnök.) - Még az ilyen alakokat is képes megsajnálni.
Pincér: Ezen aztán már nevettünk. Kellett is egy kis nevetés az izgalomra.
Fõnök: - Jöjjenek, elviszem magukat!
Pincér: Odakinn ronda köd volt. Beültünk a fõnök kocsijába, a lány elõre, én meg hátsó ülésre. Amint elhagytuk a parkolót, kikémleltem az autóból, látom-e valahol a pasast. De az eltunt. Eltunt alaposan, mert sehol sem láttam.
Na, aztán a jól futött kocsiban már nyugodtabb lettem egy kicsit.
Landrock Emese
(József és Mária jön a vasútállomásról két bõrönddel. Késõ este van, mindketten nagyon fáradtak. Mária várandós)
Mária: Remélem, hamar találunk szállást! Olyan fáradt vagyok.
3. Jelenet
(néhány ápolatlan férfi, nejlonzacskókkal, összetekert gumimatracokkal egy híd alatt)
Károly: Talán még a saját életünk is rendezõdne – a családom, az otthonom….
4. Jelenet
(Mária, József és a gyermek a jászolban)
5. Jelenet
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!