Kis türelmet...
Kis türelmet...
„Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül”
(Kölcsey Ferenc)
„Azért vagy itt, hogy mindent láss
Hogy érts a szó, olvasd az írást.
Azért vagy itt, hogy mindent megtanulj,
hogy az égbe szállj, nehogy a porba hullj.”
(Ákos)
„Mert az égi útnak elve:.
kúszva, vérzőn énekelve,
portól, sártól piszkosan,
menni mindig, biztosan”
(Dsida Jenő)
„Barátom, ez nem volt álom
Minden dal igazat szólt,
És ha később valaki kérdez,
hát feledd el azt, ami volt”
(Ákos)
|
Ballagás
Most búcsúzunk, kitárt karral reánk az élet vár, a vállunkon egy kis batyu s párás a láthatár. A könnyek teszik ezt velünk függönyén látjuk át mind meghatott tanáraink s a kedves iskolánk. Ó ti ódon, bölcs falak most vigadjatok velünk, nem sokáig láttok minket, mert lassan elmegyünk... Búcsúzni fáj most tőletek kedves tanáraink, elballagunk, de köztetek maradnak álmaink... Itt ültünk hosszú éveken, miénk e tanterem, behúzzuk mégis ajtaját s ott él majd szívünkben. Mindenhol végig ballagunk, kezünkben szál virág, a búcsú-ünnep még ma fáj, de vár a nagyvilág! Elballagunk barátaink, fogjuk egymás kezét, könnyes szemmel zengjük hát a búcsú énekét...! |
||
| Szuhanics Albert(Debrecen, 2010. április 27.) |
||
Búcsúzunk mi, pöttyös labda, csillogó homok,
tarka-barka szép mesék, vidám szép napok.
Kisautó, babakocsi, nem feledünk el.
napsugaras óvodánkat nem felejtjük el.
Óvó néni várt én
mikor ide érkeztem.
Búcsúzkodni tőle nehéz,
bizony nem megy oly könnyen!
Mikor sírtam ki volt velem?
Ki törölte könnyes szemem?
Ki tanított szépre, jóra,
mintha édesanyám volna?
Nem várt érte köszönetet,
egész szívét adta nekem!
Elfeledni nem is tudom,
hiszen én is szeretem!
Rá gondolok, később sokszor,
míg a táskát cipelem!
Tudom vége a játéknak,
már a komoly munka vár.
De ha néha elfáradok,
két karja majd visszavár!
A kezünkben virágcsokor,
kis szívünkben szeretet.
Megköszönjük, azt a sok jót,
amit kaptunk tőletek.
Óvónéni, jaj de sokszor
Az öledbe vettél,
Vigasztaltál, mikor sírtam,
vagy velem nevettél.
Meseország száz csodáját
megmutattad szívesen,
Nevelgettél, tanítgattál,
türelemmel, kedvesen.
Véget ér, most mese, játék,
vár reánk az iskola!
Óvónéni, Dadusnéni,
nem feledünk el, soha!
Azt a sok jót, amit kaptunk
megháláni mint lehet?
Kérdezgettem a virágot,
kérdeztem a levelet.
Nem feleltek, de a virág
felém intett vidáman,
amit a szó el nem mondhat,
itt van egy szál virágban.
Mint a kertész virágait
gondozza és neveli,
úgy becéznek, óvnak engem óvónéni szemei.
A virág az illatával
mondja azt, hogy: „Köszönöm!”
én meg a sok jót a szívem melegével köszönöm
Erdők-mezők dalos madárkája
repülj a mi kedves óvodánkra.
Kicsik voltunk mikor idejöttünk,,
három évet tarisznyánkba tettünk.
A három év sok-sok vidám napja
kísér minket el az iskolába.
Szálljon érte boldogság és béke
óvónénik szerető szívére.
Édes óvónéni
el kell mostan válnunk!
Egy-két nap és már nem ide:
iskolába járunk.
Hálásan köszönünk
minden jót és szépet…
nem feledjük a sok kedves
óvodás emléket.
Azokat se, akik
velünk foglalkoztak
s értünk annyi fáradságos
áldozatot hoztak…
Édes óvónéni!
fél szívünk itt marad…
mert az, aki jóságot vet,
szeretetet arat…!
Óvónénit köszönti ma
minden versünk, kis dalunk:
elbúcsúzunk, mert az ősszel
iskolába indulunk!
Búcsúzunk az óvodától
köszöntővel, énekkel.
De amit itt megtanultunk,
nem felejtjük mégsem el.
S ha lármáztunk is egyszer-egyszer
s okoztunk is néha bajt,
kérjük mégis: szeretettel
gondoljon ránk vissza majd!
S !
Elmegyünk, elmegyünk, szervusztok, barátok.
Talán vissza se jövünk, de gondolunk majd rátok.
Itt hagyunk, itt hagyunk téged, kedves óvoda,
Ígérjük, ígérjük, hogy nem felejtjük el soha.
Jó volt itt, jó volt itt, három évig játszani,
Most megyünk, most megyünk az iskolába tanulni.
Kis szívünk visszahúz ide hozzád, óvoda,
Mégis inkább elmegyünk, a viszontlátásra!
Most látom csak, milyen szép itt,
Színes képek hófalon.
Virág tarka cserepekben,
Játék földön, asztalon.
Itt játszottam három évig,
Nőttem, s velem nőtt a szék,
A baba, a labda, az autó,
Tanultam verset, mesét.
A csengőig ágaskodtam,
Most elérem könnyedén,
S a kicsiknek most én mondom,
Te is megnősz kisöcsém!
Holnap már nem csengetek be,
Nem játszom az udvaron,
De három év örömével,
Megyek tovább utamon.
A fukarnak a világ:
Marék mogyoró.
A szegénynek a világ:
Énekesrigó
Inkább hidd azt: a világ
énekesrigó,
minthogy azt lásd:
marék mogyoró
Mi tagadás, irigyeltem
Hogy a bátyám iskolás,
Hogy őneki gyerekjáték
Az írás, az olvasás.
Csodáltam, hogy milyen szépen
Formálja a betűket,
S hiába van sok belőlük,
Ismeri a nevüket.
Úgy megy neki az olvasás,
Akárcsak a vízfolyás
Hej — gondoltam —
Mikor lesz már
Belőlem is iskolás!
S most, amikor beírattak
Iskolába az idén,
Megfogadtam: a bátyámat
Utolérem, bizony én!
Tikk – takk, tikk – takk, az óra hív,
tikk – takk, tikk – takk, dobog a szív!
Takk – takk, tikk – takk a kis Jani
még a kávéját sem issza ki.
- A toll, a ceruza
megvan-e anyuka?
- A táska vár, a táska kész,
indulhatunk már kis vitéz.
Ezt anya mondja s mosolyog,
s mosolyognak a házsorok,
az utca és az utcakő,
s Jani lábán az új cipő!
És mosolyog az iskola
Janira fénylik mosolya.
Ablakszeme oly ragyogó
S hívogat, mint a nyári tó!
Szól a csengő, tiszta hangon,
Gyertek, gyertek, gyerekek!
Vár a pad, és vár a tábla,
táskát tartson kezetek!
Szép a táska, bőre sárga,
benne a sok könyv, füzet,
sarokban a cserépkályha,
télen ad majd jó tüzet.
Szól a csengő, gyertek, gyertek!
Jöjjetek kicsik, nagyok!
Iskolánknak kapujából,
még egy nagyot kongatok.
Szeptember, szeptember
sok – sok apró kis ember
indul első nagy útjára,
édesanyja bánatára.
Segítsd őket szeptember!
Sok – sok apró kis ember
meg ne fázzon, meg ne ázzon,
iskolába eltaláljon.
Sehallselát Dömötör
buta volt, mint hat ökör,
mert ez a Sehallselát
kerülte az iskolát.
Azt gondolta, hogy a pék
a pékhálót szövi rég,
és kemencét fűt a pók,
ottan sülnek a cipók.
Azt hitte, hogy szűcs az ács,
zabszalmát sző a takács,
sziklát aszal a szakács,
libát patkol a kovács.
Míg más olvasott meg irt,
ő csak ordítani bírt,
megette a könyvlapot,
s utána tintát ivott.
Csak azt mondom: Dömötör
buta volt, mint hat ökör,
mert ez a Sehallselát
kerülte az iskolát.
Reggel rám köszönt a fecske:
„Hova mész, te gyerekecske?”
Mondom neki: „Hallod, fecske,
Nem vagyok már gyerekecske,
Fejszém vágtam kemény fába,
Sietek az iskolába.
Iskolás lesz majd belőlem,
Sokat tanulhatsz majd tőlem!
Egyszer régen édesanyám
megfogta a kezemet,
kicsit féltem, amikor
az óvodába vezetett.
Csodálkoztam: mennyi játék,
mennyi asztal, mennyi szék,
gyorsan múlt a legelső nap,
gyorsan futott el a hét.
Négy év telt el. Négyszer láttuk
az óvoda ablakán,
hogy zöld lombok integetnek,
vagy száraz ág van a fán.
Hanem közben úgy megnőttünk,
hogy az ágyunk kicsi már.
Mesesarok helyett holnap
az iskola padja vár!
Erdők – mezők dalos madárkája
Repülj a mi kedves óvodánkra.
Kicsik voltunk mikor idejöttünk,
Három évet tarisznyámba tettünk.
A három év sok – sok vidám napja
Kísér minket el az iskolába.
Szálljon érte boldogság és béke
Óvónénik szerető szívére.
Óvodának három éve,
vidám napok szép emléke,
elbúcsúzom tőled,
itt hagylak ma végleg.
Vár már az iskola,
benne a sok új csoda:
betűvarázs, számország
kitárul a nagyvilág.
Ám a sok vidám napot
mit az óvodám adott,
elfeledni nem fogom,
ezt már biztosan tudom.
Látjátok, én hogy megnőttem,
Iskolás lesz már belőlem!
Tanulom majd az abc-t,
Betűt írok és olvasok,
Tudni fogom, milyen az
Hogy öt meg öt az tíz!
Azért gondolok majd rátok,
Milyen jó is tinektek,
Csak játszatok, csak nevettek,
S jegyre sose feleltek!
Jövőre, ha ti is jöttök,
Ne féljetek segítek,
Megmutatom, hol a mosdó,
Tornaterem, tanári,
S az udvaron, meglátjátok,
Jókat fogunk mókázni!
Nemsokára itt az ősz,
Barna levél kergetőz.
Utcahosszat nagy a lárma,
Pajtik mennek iskolába.
Nem baj, hogy elmúlt a nyár,
Minket az iskola vár.
Új pad, új könyv, irka, táska,
Jóbarát lesz nemsokára.
Nem jöttök már óvodába,
Iskolások lesztek,
játék helyett számokkal és
könyvvel ismerkedtek.
Megtanultok betűt írni,
pocakos b-t, ó-t, á-t,
rajzoltok szép színes képet,
s hangjegyekből kottát.
Azért mi sem búslakodunk,
itt a mackó, s labda.
Jövőre meg találkozunk
az iskolapadban.
Az asztalon új ceruza
meghegyezve szépen
lássuk vajon hogyan ír,
hogyan áll a kézben?
Megmarkolja Palika,
nekiesik Péter,
de lám csak, a ceruza
botorkál, szökdécsel.
Erre húznák – arra megy,
csúszkál jobbra – balra,
írkapapírról lelép
s karcol az asztalra.
Mit akar e ceruza?
Vesszőt, cukrot vár-e?
Miért nem ír betűket,
mint a Marikáé?
Nem tud – mondja Palkó,
még újra kipróbálja.
Nem baj, ő is jön velünk
ősszel iskolába.
Vornák József Az én iskolám
Olyan az én iskolám is
Akárcsak a többi ház,
A mégsem olyan, mert abban a
Szellem lakik, s tudás.
Ott ismertem meg a könyvet,
A betűt, a számokat;
Ott szőttem a jövendőről
Szép és komoly álmokat.
Szeretettel gondolok rá
S ha előtte elmegyek,
Mint hű fia, tisztelettel
Meghajtom a fejemet.
Olyan az én iskolám is
Akárcsak a többi ház,
S mégsem olyan, mert abban a
Szellem lakik, a tudás.
Jobbágy Károly Búcsúzó
Búcsúzunk attól, aki minket
Éveken át a jóra intett,
Tanított – védett, hogyha kellett;
Így cseperedtünk szíve mellett.
Mennyi apró és nagy viharban
Vitt minket féltve, szinte karban;
Lelkünket mentve, feddve sokszor
Óvott a jövendő záporoktól.
Volt otthonunk és legtöbbűnknek
Anyánk, apánk- ki kísért minket;
De amit ők nem tudtak adni,
Azt kaptuk nyolc év alatt mi.
Apró gyermekként még remegve
Léptünk ebbe az épületbe,
S most úgy megyünk el, hogy az élet
Titokból- tiszta törvénnyé lett.
Bárhova nézünk, most már minden
Úgy villan vissza szemeinkben,
Ahogy hosszú, pár éves múltunk
Alatt azt hittem megtanultuk.
Feledheti anyját a gyermek!
-Álmában új életre kelnek,
S öreg korban is fényben állnak
Gesztusai elmúlt szavának.
S pajzsként emeljük, hogyha zordul
Kínoknak kardja ránk csikordul,
Mert az a pajzsunk, az a vértünk,
Mi itt tanultunk s végigéltünk.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!