Hat szóval, megint itt tengek-lengek egy community oldalon. Nem mintha nem lenne amit csináljak, hanem egyszerüen csak imádok írni.  Växjöi vagyok, 22 éve élek Svédországban, így ha néha furán fogalmazok, vagy helytelenül írok, hát az azért van. De igyekszem okulni és elnézést kérek fudriságomért . ;-)
Az iwiwröl bolyongtam ide ahol van már egy pár ismerösöm. Itt még csak egy pár embert  ismerek, de ha rám találtok és tetszik amiket írok, jelöljetek be. Nagyon örülök neki! És azt is szívesen veszem ha a kritikákat, véleményeiteket és meglátásaitokat megosztjátok velem.

Hááát így…

Nálatok is esik ma az esö? J Jó, tudom. ”Växjöben mindig esik” azt mondják, de mégis az elmúlt hónapban fantasztikus idönk volt. Napsütés, kánikula nélkül. A hétvégen összegyült a család és egésznap lustálkodtunk a napon. A férjecském hozzáértöen sürgött-forgott a rotyogó bográcsgulyás körül, apummal sörözgettek, anyum száguldozott a virágaimmal (szépen rendbetette öket), a gyerekeim pedig meztelenül szaladgáltak a kertben. Micsoda hétvége! Remélem ez is olyan lesz. ;-)

Ja, én? Hát én elültem egy sarokba írni. Mindig ezt teszem, ha éppen ”nem köllök senkinek” és ahogy elkeztem firkantani, egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy egy kis fehér pihe szállingózik a sikítozó grafitceruzám körül. Szinte súlytalanúl lebegett az arcom elött, mintha csak megakart volna gyözödni arról, hogy biztos látom-e és utána szépen tovább libbent föl a magasba. Érdekes, én is mindig ilyen sulytalannak ézrem magam amikor írhatok.
Hirtelen eszembe jutott egy régi jó ismerösöm akivel szinte nyolc évet leveleztünk és egyszer csak szem elöl vesztettük egymást. Nem olyan rég újra érkezett töle egy ”hahó”. Hihetetlen öröm a meglepetéssel keveredett bennem. Álltam a nappaliban a kandalló elött és hallgattam a háttérzajként ható esöt ahogy a verandánkat paskolja. Az elötérben pedig hangosan üvöltözött a csodálkozás, pörögtek a gondolatok és a kérdések a fejemben. Azon tünödtem, hogy milyen érdekes, hogy az emberek milyen könnyen elveszítik egymást és aztán ugyanolyan könnyen újra  besétálnak egymás életébe.

Közben merengtem ki a szürke kertünkbe. Szinte nem is hittem, hogy hét év után újra levelezni fogunk és hogy az ámulatom mégjobban fokozódjon, csak úgy a semmiböl elöbukkant a kövér cseppek között egy kis szürke lepke, akárcsak az én elveszett levelezötársam. Kecsesen libbent jobbra-ballra, fel-le, mintha a harc az életéért csak könnyü játék lenne számára. Mire feleszméltem már eltünt az orgonabokrom alatt és arra gondoltam milyen hatalmas életerö tomból egy ilyen parányi kis lényben… szegéynke hogy félti élete tüzét. Azt kívántam, hogy bárcsak kis szikrácskája ki ne aludna az esöben.

Szóval, így született az ötlet a mesekönyvemhez, Szikrácskához. Jól elszórakozgatunk ketten Szikrácskával, sok este gubbasztottunk együtt amikor már csönd szállt a házra. Kávézókat látogattunk és terebélyes tölgyek alá húzódtunk... és arra gondoltam, ha már a könyvem így megvan, hát megosztom azzal, aki esetleg kíváncsi mi huncutság történt életünkben. Legyen másnak is öröme benne… J

Igérem, felteszek egy kis kostolót belöle, csak egy kis türelmet kérek még…
Most fordítom.