Reggel hatkor csörgött a telefonom. Hunyorogva ránéztem a képernyőre,Maja hivott négyszer. Felültem az ágyra,elindultam a nappali felé,közben pedig hivogattam Maját,második hivásomra végre reagált. Nem is érkeztem megszólalni,ő üvöltött a telefonba,hogy 5 perc és itt lesz a taxi,nem mondta hogy miért,de valahogy sejtettem hogy baj van,felvettem a kék adidas cipőm és indultam is kifele. Maja már a ház előtt volt a taxival együtt. Én pedig kérdőn néztem Majára.

-elmondanád hogy mi folyik itt?

-Zoé a kórhába van,muszály bemennünk hozzá,tudod hogy senkire se számíthat.

-de miért van a kórházban? És mióta? (néztem rémülten Majára)

Végül elmondott mindent,míg beértünk a kórházba.

(Depresszióban szenved,már 1 éve,mivel elveszítette a szüleit,és most kijött rajta,elájult,és 14 percig eszméletlen volt,a mostoha(anyja) meg nem tudta hogy mit kell ilyenkor csinálni,és így kihívta a mentőket.)

Felmentünk a harmadik emeletre,Zoé aludt. Majával addig lementünk a büfébe,vettünk neki pogácsát és innivalót. Meg elmentünk kicsit a városba sétálni(ha már ott vagyunk miért ne mennénk)

Fél óra múlva mentünk is vissza a kórházba. Zoé már fent volt,20 percet ültünk vele,utánna pedig indultunk haza,végül úgy döntöttünk hogy vonattal megyünk haza. Megvettük a jegyeket,és fel is szálltunk a vonatra,5 perc késéssel mentünk. Még egy falu volt a farmig,de a vonat nem ment tovább. Leszállítottak minket,nem tudtuk hogy mi tévők legyünk.