Emlékeim közt van egy tépett levél,
Levél melyet nem is küldtem el.
Féltékenység szülte, bolond szenvedély,
De olvassuk csak el mit mond a levél.
Mond mért szeretsz Te mást és én csak Téged!
Mért másnak örülsz úgy mint ahogy én Néked!
Ha mellém sodort egyszer már az élet,
Én nem engedlek oly könnyen el!
Mond mért adtál reményt és boldogságot?
Ha mástól akarod a boldogságot!
Mért fogadtad el szerelmes szívem,
És hogyha elfogadtad - most mért dobtad el?
Az első pillanatban megmondhattad volna,
Szólhattál volna, ne kezdjük el!
De Te tűzbe jöttél lágyan átkarolva,
Hozzám hajolva hazudtad el!
Hogy nem szeretsz Te mást enyém a szíved!
S lám kis búcsú levél lett az igéret.
De én ezt a kis levelet most össze tépem,
Ha igy akartad, hát Nekem sem fáj!

Válasz