Tamási Anna

A fekete fenyők esete, de nem csak Tóth Valival

                Kicsiny kis randa fekete fenyő vagyok a Szigetmonostori sváb, vagy talán tót parasztok által Horány déli erdejébe (de nem a vízművek kizárólag erős nagy tölgyfákból álló farengetegében) telepítve állok, mint ólban a disznyó (telepi nem telepített telepes, se nem telkes), majd és le, vagy kivágnak, - a tesómmal együtt, ki szintén itt fagyoskodik mellettem - karácsony után az udvar végébe a ganyéra, még tűzifának se leszünk jók, mert olyan kicsik vagyunk, de majd majd majd növünk.

-         Azt mondja kedves Bugyi Elvtárs miért akar Ganyra magyarosítani?

-         Mert úgy imádnám, ha a nejemet Ganyénak hívnák.

De nicsak ez nem is, ez nem is egy bicsak, hogy belém véssen, valami szívecskét, egy pár kezdő nagy ákom-mákom-bákom betűt, számot, létszámot, nem az évszám ott, hanem egy nem is oly ifi asszony, és annak ásója? lapátja? mindkettője?, de az az egy hót ziher biztos (tű), hogy nem egyik sem.

-                           Reng a főd, hallod tesó hallod? Jaj mindjárt ki is dőlök, szét-szédülök. Ez kiás minket rögtön meglásd!.

Talicskába tesznek, onnan is kivesznek, a sok pálinkától meg majd meg vesznek, igaz, hogy az asszony csak egyedül van, de már annyit ivott, hogy én is kettőt látok belőle, bár a fenyőknek sasabb (sas, sasabb, legsasabb, a melléknév fokozása, faiskola harmadik ágazat, gallyazat) szemük van, hogy messziről meglássák a sasabokat.

-                             Zötyög a talyiga, zötyög a talyiga, zötyög a talyiga. A talyiga zöty-zöty édes rózsám zöty-zöty-zöty. Zötyög a talyiga, zötyög a talyiga, zötyög a talyiga.

Na ez így ment, megy Horány középső, centrum, víztoronyig, talyiga borul fenyők a  feketéblack, én meg az öcsém dől is ki. Iszkiri, illa berek nádak erek (visszerek, nagy-nagy kidudorodó csomók az alsó felső, és középső végtagon, fenyőágon), de a fekete fenyőknek nincs, nem is volt, a látható távol és közel jövőben nem is lesz lábuk, kerekük, futó, vagy guruló alkalmatosságuk.

-         És a fehér fenyőknek?

-                         Ez kutatásunk egyik fő, ha nem a legfőbb iránya, a fehér fenyők szét és összeszerelése, a fehér fenyők részei, úgy mint, de ezt úgyis tudják. - Jegyzi meg Tüzi R. Karácsony az Fenyő Tudományos Akadémia nagy és az Örökzöld Tudományok még nagyobb FTA Doktora. A disszertációja címe: A fenyő félék meg(el)fogása és felemelése

Nagy telek két kis ház, a harmadik csak budi, na meg két kis gödör ásva, lapuval (rodhat, büdös, vizes, nyálkás, csúszós diófa levél, levelek, tetvek levelük,) kibélelve,  amit az Erzsike (Bözse! a kurva anyád) nevű cigányka lányka (- ez rasszista kifejezés, helyette javasolt a rómaika csajka -)  gyűjtött nagy szorgos munkával, mint egy két, vagy három lapátnyit, mint egy két, vagy három óra alatt, hogy gyökereink ne legyenek oly gyökerek és hamar frissen gyorsan ismételten meggyökeresedjenek, és mi kihajtsanak.

-         Hibás a ragozás, de a feketéknél ez van.

Nyomja a kontyos sérójú házias gizdasszony a kútnak vasmarkos karát, rángatja azt („f” betűs szó, de azt ki nem mondom) lenek-fönek, azt víznek az sugára ömlik  az bele a kis, kicsi, még kisebb locsolókannába (nem a juhász bojtárra, hisz annak úgy is nagy melege vagyon, subája, gubája – ki tudja? -  egy vagyon), abból meg jéghidegen a nyakunkba feszt.

-                        Ez ugye jól esett öcsém facsiga, ettől felébredtél legalább, mert a talyigába szét voltál terülve, mint a nagy alföldi fekete fenyők szoktak volt, és horkoltál is egészen idáig.

-                      Fölösleges dolog folynia oly nagyon a kis feketének (szerecsennek, negrónak, fekának) ára lesz egy vagyon. A lófaszt aludtam, nem lehet azt ilyen hidegben, zötykölődve azon a szar csupa hupa-hepés úton rozsdás büdös tajigában. Tőled nem fértem el, széttártad ágaid, és Mekka felé imádkoztál, mint a hithű katolikusok[1].

      Állunk mint pápai felesleg a lakodalomban, és növünk, növögetünk, telik egy év és eljőve szent karácsony[2] hava, az Úr 1976-dik évében sem számít ez oly ritkaságnak, és a szent este nappal.  

                Már itt ugrálnak kutya barátaink a havban, a nagy busa fejű jeges maci a Szultán, ki a komposok réme, Horány mind a négy kompját bejárja, és kutya jegy nélkül utazik, de csak visszafelé (nem is kérne retúrt), miután átúszta a kis (szentendrei), vagy a nagy (Alsógöd, Dunakeszi) Dunát, és megpróbál megharapni, megmarni a komposokon kívül egy-két horgászt, és a gazdiné fiát, kit bemutatkozás gyanánt farmeron keresztül tökön harapott.  És no meg persze ugrál még a mama (Házi Gizdáné) kedvence a dunakeszi vegyes (génjeiben hordoz mindent mi kutya, farkas, és egyéb kettő, négy, talán hatlábú, a páratlan számú lábak csak baleset, vagy megevés – ön-auto vagy külső más által harapások útján – következménye) a Fifi. Akkorákat szarik a locsoláshoz ásott tányérjainkba, hogy kilóg abból annak mind két vége. A Szultán szerencsére csak lehugyozni szokott minket, más szerű, fajta, nemű ürítését a barátainak, a komposoknak a szakszervezetére, azok munkaeszközén hagyja.

                És megjött két két lábon járó emberszerű, szabású (- Bácsi maga nem szabási[3]? ) fiatal, az egyik olyan smíró fejű kopasz, rüszü állat, a mások feje tetején mintha lenne valamennyi len szőke haj. De ezek is hébe-hóba ugrálnak, igaz, hogy legtöbbször csak két lábbal, az idő előrehaladtával viszont egyre többet négy lábbal. A Házi Gizda, nem nem ő a Pempős Pista valami össze-vissza drótokat izéz, bogoz vissza-össze, majd ugyan azt össze-vissza, és dugja a végét az háznak nem seggibe, hanem az oldalába, és láss csodát tekeri ránk.

-                     Mi a fasz ez? Nézd már nővérkém (tudják én nőnemű fekete fenyőcske vagyok, hol egy, hol meg két laki, most sajnos itt laki a telek közepén) kérdi az öcsém, - Csak nem kígyóval akar minket megfojtani ez a vén barom?

-                     Kígyózik már reggel óta a sógora keceli rettenetesétől, amit szokott volt venni tőle jó magyar sok-sok forintokért. Krumli-pityóka-csicsóka secko jegyno, hogy maradjunk a hivatalos nyelvnél, cukor, víz, élesztő, no meg az a borzasztó rózsaszín bor, ami a bögre oldalát is megfogja.

-                     Kívülről fogja, vagy belülről fogja? A bögre fogja, vagy a faszi fogja? Vagy ki a fasznak fogja?

-                     Nem mindegy, mi a jó izét okoskodsz, buta kaktusz, hókusz-lótusz.

-                     Ezt még a jó édes anyácskánk az a libanoni cédrus se mondta (volna).

-                     A Gizda estéra anakonda lesz, na meglásd, fogadjunk egy hét tobozba.

-                     Áll a bálom, de nincsen károm.

Este lett és halleves, a két apróka fekete fenyőcske fényesen csillogva világít a színes mignonszerű nyakatekeredett égőikkel.

-         Fénylek mint a Salamon befektetése.

-                         Én meg szikrákat, de úgy látom nem csak én, hanem a Gizdáné és annak fia is hányok, hányik, hánynak, valamelyik jó, oszd el, oszt be.

A körbe hányás előtt körben állás, éneklés, óbégatás a nagy magyar éjszakába és dünnyögés – Menyből az aggyal… – a Gizdák – Menyből az Újpest lejött hozzátok parasztok… – a gyökér – Körben áll egy kisjányka (ly-nal talán jobb lenne) lásuk ki lesz? ki…. (who’ll who?) – a Valéria, nem is a Drogéria, és nem is de igen ő az eladó (menyecske).

-                         De miért pont és vesszőcske hánynak ránk (még szerencse, hogy nem az utolsó rögöt, van mikor dögöt, nem most dobják) és az ajándék dobozokra.

 A Gizda és Valika eljövendő menye nem érti, hiszen minden nagyon finom volt, de leginkább a legvégén mi, vagy ki marad örökkön örökké (forever) át újéven át farsangon át húsvéton, és eljőve a jövő, a next karácsonyon át, de megmarad „The Bájgli Remains the Same” .

Motorral, s ily fűrészel az Elektromos Művek, kisfenyőink mérete szinte már elér az égig, de legalább is a távvezetékig, Reccs.

-         Kényszermunka?

-         Nem az Recsk.

-         De kimaradt a karácsonyi történetből a télapó, és a gyerek!

-         Most máááár ki is fooog…

[1] Hát az öcs se lesz a hittudományok tűlevelű doktora, mert mint mindenki által jól ismert Mekka felé a szigetmonostori tót evangélikus parasztok imádkoznak. Megjegyzés ……tól.

[2] A magyar karácsony szó szláv eredetű, őse a régi szláv nyelvben szereplő korcsun szó, amely lépőt, átlépőt jelentett (alanyi ragozás: én korcsunlok, te korcsunolsz, ő korcsunol, mi korcsunolunk, ti korcsunoltok, ők –el, szét, össze-vissza, át, csérez korcsunolnak; tárgyas ragozás: én korcsunlom, te korcsunlod, ő korcsunolja, mi korcsunoljuk, ti korcsunoljátok, ők korcsunolják; Já korcsunú, tü korcsunis, on-áná-áno korcsunit, mü korcsunim, vü korcsunitye, ányi korcsunyut). A szó jelentése utal az újesztendőbe való átlépésre, tehát naptári eredetű csakúgy, mint a lengyel kolenda vagy az orosz koljáda, ami karácsonyi éneket jelent.

Az angol Christmas Krisztus nevére utal. A német Weihnacht és a holland kertsmisse pedig szent éjt jelent, tehát e szavak egyházi eredetűek. A latin Natalis (születés) szóból ered a francia noel, az olasz natale, a spanyol navidad és a walesi nadoling szavak mindegyike. Létezik még a karácsony megnevezésére a skandináv Jul szó, és ennek óangol változata, a Yule. Pontosan nem tudni mit jelentett eredetileg, valószínűleg a télnek azt a szakaszát, amelyet ma is a téli ünnepi időszaknak tekintettünk.

[3] A község adatai: lélekszám 1940-ben 850 fő, 2010-ben 650 fő, irányító száma 7544