..........hogy mi történt velem október 27-én délután hazafelé a vonaton. A Déli pályaudvartól Nagytétényig a 16.30-as menetrendszerinti Százhalombatta irányába közlekedő személyvonattal utazom rendszeresen. Ilyenkor általában szép, új, kulturált "piros vonat" közlekedik, az ember örül a kényelemnek, tisztaságnak és egy kicsit befelé fordul, pihen míg hazaér.

Egy álmos és fáradt csütörtök délután volt semmi különleges. Az emberek munkából igyekeznek hazafelé, álmosak, fázósak, mindenki csendesen ücsörög, olvas, szunyál, vagy csak bambul. Az asszonyok beszélgetnek csendesen, hogy mi legyen este a vacsora, kész-e a gyerek leckéje, mit terveznek a hosszú hétvégére stb.

KB. öt perc múlva a Kelenföldi pályaudvarra beérkező vonatunkra felszállt egy cigány társaság. Volt köztük egy asszony, pokrócba csavart csecsemővel a kezében, több kisgyerek, és 5-6 férfi. Ebben a pillanatban megváltozott a világ. Hirtelen hangzavar lett, kiabálás, mocskos szavak harsogtak.

Az utazók egy pillanatra felkapták a fejüket, az arcokra döbbenet ült ki. Ám mindez csak 1-2 pillanatig tartott, aztán mindenki befelé fordul, az arcok megmerevednek, a beszélgetés elhal. Nem szokatlan ez, nap mint nap megtörténik, és már megszokták, hogy jobb úgy tenni, mintha ott sem lenne az ember. Bezárja fülét-szemét-agyát és túléli az utazást.

A cigányok rendkívül jól érzik magukat. Ordítanak, köpködik a szotyolahéjat, ocsmányul viselkednek. Olyan szavak-káromkodások hangzanak fel, hogy jó érzésű embernek a gyomra fordul fel a hallatán, de ők így "beszélgetnek" egymással is. Bár leginkább csak köpik a szavakat a szotyihéjjal együtt, emberi beszédnek nem tudnám értékelni ami kijön belőlük.

Nekem nem volt szerencsém behúzódni csendes magányomba mint a többi utasnak. A kövér cigánynő a csecsemővel mellém ült. A férfiak az ajtó közelében maradtak. Igyekeztem olyan kicsire összehúzni magam amennyire ez csak lehetséges, arcom az ablak felé fordítottam, a kabátomat magam köré csavartam. Kellett is ezt tennem két okból: a kövér cigánynő irgalmatlan büdös volt. Ismeritek ugye azt a tipikus cigányszagot, ami keveredik a mocskos ruhák, a mosdatlanság és tömény izzadság szagávall? Hát én ebből kaptam egy jó adagot. Ráadásul a "nő" ráült a kabátomra, amit egy határozott mozdulattal kirántottam alóla, majd azonnal visszafordultam az ablak felé és bezárkóztam a kabátomba és elképzeltem egy másik világot magamnak.

A vonat közben beért a budafoki megállóba - ez kb. 4-5 perc -  addig nem történt semmi. A nő hirtelen felugrott mellőlem és éktelen káromkodásba kezdett, és gyalázott engem olyan szavakkal amiket talán még nem is hallottam. Szerintem el tudjátok képzelni. A következő pillanatban odalépett két kancigány és ordítva firtatták, hogy mi történt, a nő a csecsemővel közben átült egy másik ülésre két széksorral odébb, de még mindig ordított, és mutogatott rám. Félig cigányul, félig magyarul ordított, de ebből csak a rák egye meg a p....dat, te f...sz...pó k.....a és hasonlókat lehetett érteni. A kancigány odaállt mellém, és válogatott ocsmányságokat kiabálva próbált provokálni, belém kötni.

Ebben a pillanatban kezdtem el rettegni. Velem szemben ült egy fiatal lány elsápadt, falfehér lett, a kancigány tőle azt kérdezte, hogy mi történt. A lány is nagyon megijedt, gyámoltalanul annyit mondott, hogy semmi, nem tudom.

Arcomat az ablak felől nem mertem elfordítani, nem néztem rájuk, úgy csináltam mintha nem is hallanám, nem tudnám hogy ez nekem szól. Amennyire az ordibálásból kivettem, az volt a bűnöm, hogy kihúztam a nő alól a kabátomat és kifelé fordultam, hogy a szagát el bírjam viselni. Ezt ő személyes sértésnek vette. Nyilván rasszista vagyok ugye?

Miután nem reagáltam semmit, az egyik férfi mellém ült, a másik velem szembe. Én nem mozdultam, bámultam kifelé és úgy tettem, mintha nem látnék és hallanék semmit. De elárulom nektek, hogy a szívem hevesen vert, és nagyon féltem, mert tudtam, ha csak odanézek azonnal belémkötnek. A férfi, aki velem szemben ült le, és az ölemben lévő táskámra, illetve a nadrágomra köpködte a szotyihéjat, közben kihívóan nézte az arcomat. (az ablakból visszatükrözve mindent jól láttam) A másik mellettem, kb 3-szor rúgta meg a cipőmet, mire én már teljesen magam alá húztam a lábam, akkor a szeméttartót ütötte a lábamhoz, mintha kiakart volna dobni valamit. Persze semmi sem volt a kezében. Így próbáltak provokálni, hogy szólaljak már meg, vagy elég egy pillantás és nekem rontanak.

Közeledett a Barosstelep ahol le kell szállnom. Azon törpöltem, hogy fogok leszállni, ki segít ha ezek nekem ugranak?

Nem tudom szavakba önteni mit éreztem, iszonyúan féltem. Tudtam, ha csak megmozdulok végem van és nem fog segíteni senki. Az emberek körülöttem úgyanúgy félnek, mint én, és örülnek, hogy ez ma nem velük történik meg. Kis híján bepisiltem, de igyekeztem megőrizni a nyugalmamat és faarccal felálltam, majd így szóltam a cigányhoz: MEGENGEDI URAM?  Ezen annyira meglepődött, hogy kiengedett szó nélkül, én pedig 3 lépéssel az ajtóhoz futottam, ahol már többen álltak. Miután leszálltam, a szívem hevesen vert még akkor is, mikor az iskolához értem és elhoztam Marcit.

Most amíg írom ezt a történetet rájöttem, hogy ez nem jó tanmese, mert nincs belőle tanulság. Csak egy csomó kérdésem van. Pl. Az, hogy meddig tűrjük még ezt emberek? Azt, hogy ez a koszos, büdös csürhe zaklat, fosztogat, rabol és öl bármikor kedvére, és nincs az a hatalom ami ezt megakadályozhatná? Ezek nem emberek. De állatnak sem nevezném, mert nem szándékozom az állatvilágot megalázni azzal, hogy ezeket közéjük sorolom.

Meddig tartjuk el az adónkból ezt a parazitafajt? Én bérlettel utazom, gondolom Ti is. Sokba kerül ez. A cigány kiröhögi a (vagy megveri) a kallert ha jegyet próbálna követelni tőle. A kaller mellesleg nem került elő, az incidens során, ami legalább 20 percig tartott. Mit is tehetett volna? Bár azért lenne ötletem. Na nem kellene ölre mennie 6 db bicskás kancigánnyal, de esetleg telefonálhatna ilyen esetben azt érdi rendőrségnek, hogy kapcsolják le őket a vonatról.

Dolgozunk, próbáljuk a fejünket a víz felett tartani, miközben nagyszerű kormányaink (mindegy, hogy Viktor vagy Ferkó) szarnak a fejünkre. Kicsavarnak, ellehetetlenítenek anyagilag, erkölcsileg, lelkileg mindenhogyan. Mi nem kapunk különféle segélyeket, nem is kell. Tisztességes fizetést akarnánk a munkánkért. A sarcokból amit ránk vetnek pedig évtizedek óta eltartjuk ezt a söpredéket. Soha munkát nem láttak, szaporodnak mint a tetű, ölnek és rabolnak. A világ minden országában így élnek és ezért mindenhol igyekeznek megszabadulni tőlük.

A mi politikusaink pedig azt mondják bele az arcunkba, hogy cigányprobléma és cigánybűnözés már pedig nincs!!!!! Hát nagyon szeretném, ha ezek a páváskodó, hazug alakok, nagypofájú Mohácsi Viktória, és társai, akik ott a parlamentben/Brüsszelben ülnek és ilyen megállapításokat tesznek, egyszer, csak egyszer az életben átélnék azt a rettegést, amit én. Pedig csak haza akartam menni egy egyszerű csütörtök délután.

Amikor falvak néptelenednek el, mert a magyar lakosság vagy kihal (megölik) vagy elmenekül értékeit, házát hátrahagyva. Amikor tehetetlen idős embereket fosztanak ki, és ölnek meg kevéske nyugdíjáért, vagy apró értéktárgyaiért. Amikor akadna egy-két polgármester, aki a segélyt csak munkáért adná oda, ellehetetlenítik, rasszistának nevezik a mi honatyáink. A rendőrkapitányt aki elhatározta, hogy rendet tesz a falujában, leváltják. Azt a keveset is aki tenni akar és mer!!!!!!!

Emberek!! Magyarok! MEDDIG TŰRJÜK EZT?????