A címben jelzett mérkőzés, a Rudolf HEss-re emlékezők kérelmei, és a hatalom pöffeszkedő csicskásainak a sekélyes élvezettel kiadott elutasíításaira vonatkozik.

Nem kell ahhoz senkinek semmlyen izmushoz tartoznia, hogy a történelem szereplőinek cselekedeteit megítélhesse, - no prsze a valóság ismeretével felvértezve, és nem a politikai propaganda gépezet agylágyíító " felvilágosításaiból " művelődve.

Alant egy kis íráás következik Rudolf Hess életéről, s döntse el ki-.ki maga, ennek az embernek az életfogytiglan való bezárásának jogosságát.

Tartok tóle, hogy olyasmiket tudott meg atárgyalások ffolyamán, ami miatt soha többet nem érintkezhetett a nyilvánossággal.

Tudós-Takács János: Rudolf Hess, a béke apostola és meggyilkolása

2009 augusztus 12 - szerda, 13:34
Kategória: Publikációk

Rudolf Hess, Adolf Hitler helyettese, a második világháború alatt szerepet játszó politikusok közül az egyik legkülönösebb és legérdekesebb egyéniség. Különösen szívügye volt – Hitlerhez hasonlóan –, hogy tartós megértés jöjjön létre a német és angol nép között. A háború kitörése mélységesen megrázta. Hitler jóváhagyásával a Portugáliában és Svédországban működő tisztviselőkön keresztül titkos erőfeszítésekbe kezdett, hogy béketárgyalás kezdődjék Németország és Anglia között. Ám Churchill nem fogadta el Hitler többszörös békeajánlatát, amelyet utoljára 1940 júniusában, Franciaország legyőzése után tett, pedig Hitler 1940 májusában azért állította le a páncélos előrenyomulást Dunkerque-nél, és nem mért légicsapást a távozni készülő angol expedíciós hadseregre, hogy elősegítse Angliával a kompromisszumos békét.

Ugyanakkor tény, hogy Churchill kormányának több tagja egyezkedni akart Hitlerrel. A megrémült Roosevelt kanadai segítséget kért, hogy megállítsa az angolok titkos megegyezési kísérletét. Churchill pedig kíméletlen machiavellista intrikákhoz folyamodott, hogy megakadályozza az R.A. Butler által előkészített megbékélést.

Két nappal azután, hogy Churchill kijelentette: „sosem fogjuk megadni magunkat”, Lord Halifax Svédországon keresztül jelezte Berlinnek, hogy Anglia rövidesen békeajánlatot tesz. Kennedy követ titkos kapcsolatban állt Hitler megbízottaival. A windsori herceg is bátorította a német békereményeket.

Az Intelligence Service észlelte Hess békekezdeményezését, majd megtévesztő tevékenységet folytatott, hogy Hesst Hamilton hercegen, valamint a svájci és spanyol követen keresztül csapdába csalják. Hess 1941. május 10-én egy Messerschmitt 110-en Skóciába repült, és miután ejtőernyővel földet ért, és néhány héten keresztül – immár őrizetben – tárgyalásokat folytatott vezető angol politikusokkal, Churchill utasítására, mint „háborús bűnöst” börtönbe vetették.

Egy feljegyzés, amelyet 1941. június 3-án Ralph Murray, egy szupertitkos kormányzati szerv tisztviselője készített a Foreign Office titkosszolgálati osztálya számára, tartalmazza Hess békejavaslatait:

1. Németország és Anglia a status quo alapján megegyezhet.

2. Németország feladja egykori gyarmataira vonatkozó igényeit; Anglia elismeri, hogy a kontinentális Európa német érdekszféra.

3. Németország kivonul Franciaországból, Norvégiából, Romániából, Bulgáriából és Görögországból.

4. Ausztria és a Cseh-Morva protektorátus a Német Birodalmon belül marad; Lengyelország, Dánia, Hollandia, Belgium, Szerbia német ellenőrzés alatt áll.

5. Etiópia és a Vörös-tenger brit befolyási övezet.

1941 után Hesst teljesen elszigetelték. 1942. június 25-én a Dél-Wales-ben lévő Abergavenny-be szállították, majd 1945. október 8-án Nürnbergbe vitték, ahol a „Nemzetközi Katonai Törvényszék” elé állították. Még ennek a bíróságnak is fel kellett mentenie a „háborús és emberiség elleni bűncselekmények” vádja alól, de a felháborító ítélet azt állapította meg, hogy ő „a béke ellen” követett el „bűncselekményeket” – éppen ő, aki életét kockáztatta a béke megteremtéséért! Ilyen címen ítélték el életfogytiglani börtönre. Hesst hat vádlott-társával együtt 1947. július 18-án átszállították a spandaui börtönbe. Csak 1952-ben engedélyeztek havi 30 perces beszélgetést a hozzátartozójukkal, és hetente egy levelet. A többi fogoly szabadulása után 1966-tól Hess egyedül volt a spandaui börtön foglya.

Az 1970-es évek elejétől engedélyezték, hogy a havi beszélő 1 órás legyen. 1986 decemberében a fia, Wolf Rüdiger Hess a Szovjethez fordult édesapja szabadon engedése ügyében. Személyesen beszélt Grinin bonni szovjet követségi tanácsossal, akinek szavaiból arra következtetett, hogy Gorbacsov Hess szabadon bocsátását készíti elő.

Ezt az értékelést megerősítette a Der Spiegel 1987. április 13-i száma, amely „Gorbacsov szabadon akarja engedni Hesst?” című cikkében azt írta, hogy Gorbacsov arra a meggyőződésre jutott, hogy Hess elengedését „ világszerte humanitárius gesztusként fogadnák”. Ezért az angol hatalmasságoknak más eszközt kellett találniuk, hogy az 1941-es német-angol békekötésről oly sokat tudó Hess szabadon bocsátását megakadályozzák.

1987. augusztus 17-én Rüdiger Hesst hivatalosan értesítették, hogy édesapja meghalt. A hivatalos változat szerint a nyaka köré tekert kábellel felakasztotta magát. De a gyenge, 93 éves Hessnek, aki alig bírta magát cellájából a kertbe vonszolni, nem volt erő a karjában. Hogyan lehet feltételezni róla ily módon elkövetett öngyilkosságot?

A későbbi, szeptember 17-i hivatalos nyilatkozat hivatkozott egy Hess zsebében talált állítólagos búcsúlevélre és a boncolás eredményére, amely egyenes vonalú nyomot állapított meg a dróttal összekötött nyak baloldalán.

A holttesten a müncheni Törvényszéki Orvostani Intézetben a család kérésére Dr. Wolfgang Spann professzor második boncolást végzett el, akinek 1988. december 21-i jelentése szerint „az, hogy a torkon lévő nyom nem a gége felett helyezkedik el, inkább fojtogatásra utal, mint akasztásra. Az arcon talált véredények, amiket vértolulás okozott, szintén összeférhetetlenek az akasztással.”

Hess halála idején egy bizonyos Melaouhi, a spandaui börtön polgári alkalmazottja volt egészségügyi szolgálatban. Beszámolója szerint, Hess halála napján a kerti nyári kunyhóban birkózás nyomait tapasztalta. Egy dél-afrikai ügyvéd 1988. február 22-én eskü alatt ezt vallotta: „Rudolf Hesst az Angol Belügyminisztérium utasítására a Special Air Services két tagja gyilkolta meg. A gyilkosságot az MI-5 tervelte ki és irányította. A gyilkosság azért vált szükségessé, mert a Szovjetunió kormánya 1987 júliusában Weizsacker moszkvai látogatása kapcsán megegyezett a német elnökkel, hogy Hesst 1987 novemberében szabadon bocsátják.

Hess délutáni sétája idején a két SAS-ember a nyári kunyhóban várt a fogolyra. Egy 4 és fél láb hosszú kábellel akarták megfojtani. De mivel Hess ellenállt és segítségért kiáltott, a gyilkossági kísérletet megszakították és a foglyot katonai kórházba szállították. A fenti információt az Izraeli Titkosszolgálat egyik tisztjétől szereztem személyesen, szóbelileg 1987. augusztus 18-án.”

A „búcsúlevél” nem tükrözte Hess 1987-es gondolkodását, hanem a 20 évvel korábbi gondolatokra utalt. Azt a következtetést lehet levonni, hogy Hess 20 évvel korábban betegsége miatt a halálra várva írt egy búcsúlevelet, amelyet akkor nem adtak át a családjának, és ezt használták fel 1987-ben hamisítvány készítésére.

Rudolf Hess jellemét, elvhűségét, emberi nagyságát legjobban az utolsó szó jogán, 1946. augusztus 31-én elmondott szavai tárják elénk:

„Az a kiváltság jutott osztályrészemül, hogy életem számos évén át dolgozhattam nemzetem ezer éves történelme során született legnagyobb fiának helyetteseként. Még ha ehetném is, akkor sem ha ki akarnám törölni ezt az időszakot életemből.

Boldog vagyok abban a tudatban, hogy teljesíthettem a kötelességemet a nemzetem iránt, mint német, mint nemzetiszocialista, mint Vezérem hűséges híve. Nem bánok meg semmit sem!

Nem számít, hogy mit tehetnek velem az emberek. Egy napon az örök Isten ítélőszéke előtt fogok állni. Neki fogok feleletet adni, és tudom, hogy Ő felment majd engem.”

Meggyőződésünk, hogy a történelem és az igazság is felmenti majd Rudolf Hesst, aki ily nagy áldozatot hozott a békéért. Bátorsága, amellyel életét kockáztatta, 47 évig tartó börtöne, amelyet elviselni kényszerült, és vértanúsága nem merül feledésbe. Igazságot szolgáltatnak majd neki, és a Nürnbergi Perben mondott végső szavai: „nem bánok meg semmit sem”, mindörökre fennmaradnak.

Tudós-Takács János

forrás: Szittyakürt 2006. május-június szám