Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt. 
Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát: 
- Nem unod a várakozást? 
- Talán. De folytatnom kell a küzdelmet. 
- Miért? 
- Mert ha nem nyílok ki, elhervadok. 
Amikor úgy érezzük, hogy a magány minden szépséget elpusztít, a túlélés egyetlen módja az, ha nyitottak maradunk.