Azt modja a bejegyzésem címe, hogy egyedül maradtam. Sajnos igen. Július 13-án elhagyott a Párom. Elvitte Őt a halál. Egy pillanat alatt, szenvedés nélkül, csendesen, békésen ment el oda, ahonnan nem igazán jött még vissza senki. Nem jó dolog szembesülni azzal, hogy tegnap még volt egy Társad, egy Barátod, egy Párod, ma pedig már egyedeül vagy, csak az emlékével beszélhetsz, az ott maradt hálóingnek tudsz este puszit adni és jó éjszakát kívánni. Nem tudom, szokta-e valaki ezeket a blogokat olvasni. Ha igen, szánjon egy csendes percet arra, hogy végiggondolja mennyit ér az élet, igazságos-e a sors, miért annak kell elmenni, aki még sokat élhetett volna szeretetben, békében. Összességében csak ennyi, amit világgá akartam kiabálni, mert azt gondoltam, hogy ezzel is csökken a fájdalom a szeretett Kedves hiánya miatt.