Valaha hatalommal rendelkeztem.

Valaha birodalmakat tudtam elpuszttani, démonokat tudtam idézni, végtelen messzeségbe tudtam utazni seprűmön.

Valaha mézeskalács házikóban éltem, odacsalogatva a mit sem sejtő ostoba gyerekeket, akiket kisvártatva ketrecbe zártam, majd megettem.

Hős lovagokat tudtam térdre kényszeríteni, gonosz kacajomtól rettegtek falvak, várak lakói.

Hercegnőket mérgeztem, átkoztam el, ringattam örök álomba.

Fekete macskám, hű őrszemem mindig figyelmeztetett, ha veszély közeledett, mindenre fel voltam készülve.

Ha akartam gólemeket, szörnyeket, a fantáziavilág legkülönbözőbb lényeit tudtam varázsfőzeteimmel előhívni a sőtét birodalmak legmélyebb bugyraiből, úgy tudtam irányítani ezeket a lényeket, mint a marionett bábúkat. Lovagok elleni csatákban képesek voltak feláldozni magukat értem.

Szikrákat szórt a szemem, elég volt, hogy csak rám nézzenek, hogy ijedtükben kiugorjanak a testükből az emberek. Bibírcsókom látványától minden ostoba halandónak földbe gyökerezett a lába. Fekete ruhám, koszos köppenyem, vészjósló fejkendőm már messziről észrevehető volt.

Együgyű, hercegek, reménytelen szerelmesek, szebb jövőt remélő parasztok, hadvezérek, főótanácsosok és királyok  kértek tőlem tanácsot, szerelmi varázsfőzeteket, mérgeket és jóslást, hogy pitiáner, triviális életüket helyrehozzák. Szánalmas senkik voltak, az én személyemhez képest.

Valaha szabad voltam. Enyém volt az éjszaka, seprűmön repkedve ismeretlen világokat járhattam be, sárkányokkal versenyezhettem, gonosz kacajomtól zengett az ég.

Valaha szabad voltam...

Ma...

-Tessék leülni ide, mama! - itt még van egy szabad hely, látom odazárta a karját a buszajtó, legközelebb tessen figyelni jó?! Hova tetszik utazni ezzel a két nagy teletömött szatyorral? - mondta egy bajszos férfi.

- Tescoba megyek drága, mert most olcsóbb ottan a zsömle. Feletem megszeppenve.

- Pont a legnagyobb tömeget tetszett választani? Hát nem tetszik látni, hogy mennyire tele van a busz, levegőt alig lehet kapni-mondta kicsit morcosan

Letettem a két szatyrott a mellettem lévő két székre, a sofőr azonnal felkiáltott.

-Tessen onnan levenni, mert az az utasoknak van fenntartva....és kérem utasainkat, hogy LEGYENEK SZÍVESEK BELJEBB FÁRADNI! Én tőlem egész nap itt lehetünk, még vannak akik föl szeretnének szállni!

Mellém huppan egy öltönyös fiatalember, aki hadarva beszél valamilyen projektekről a mobilkészülékeébe.

Körbenézek.

Szemtelen kis suhancok röhögnek saját maguko, fülükön a fülhhalgató, csámcsognak a rágójukkal, ostobán felröhögnek.

Elegánsan öltözött lány tanulmányozza a jogszabályokat a füzetéből, lába alatt hatalmas utazótáska.

Anyuka legyezi magát, és ölében szunnyadó gyermekét a tömegben, hogy egy kis friss levegőhöz jusson.

Bajszos ember ismét gúnyosan hozzámszól:

- Mama, osztan tetszik e tudni, hogy nem lesz tizenharmadik havi nyugdíj, meg, hogy emelkedni fognak az árak? Lehet, hogy mamának sem lesz ingyen már az utazás a közeljövőben. Tessen a gondolattal megbarátkozni...Kire tetszett szavazni?

-Már....már nem emlékszem..-dadogtam- Rég volt minden, olyan rég, hogy talán meg sem történt. Emlékszem, hogy voltak választások. Hogy döntenem kellett, ohgy ígértek jobb sorsokat. De másra is alig emlékszem. Régebbi időkre. Halványan, hogy valaha...

Valaha....