<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:72.0pt 90.0pt 72.0pt 90.0pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

AMÍG MI JÁTSZOTTUNK…

Cím: Gyerekkatona voltam Afrikában

Írta: Ishmael Beah

Egy kép.

Rajta búskomor tizenkét év körüli fekete kisfiú slattyog lehajtott fejjel, testtartása és minden apró mozdulata csüggedtségről, fáradtságról árulkodik. Bő, tűzpiros póló lóg rajta, rongyos rövid nadrágja elhasználódott már az évek során, talán soha nem is cserélte. Lábbelije nem más, mint egy szakadt strandpapucs. Vékony testalkata, fáradt menete inkább emlékeztet minket egy sokat tapasztalt idős emberre.

Fáradt. Nem csoda, hisz vállára akasztott AK-47-es nem éppen a legkönnyebb fegyverek közé tartozik, sőt nyakában keresztbe fektetett rakétavető tölténye is meglehetősen megrogyasztja szegény fiút.

Válltáskájában sem biztos, hogy elemózsia lapul, sokkal inkább gondolhatnánk, hogy töltényekkel van teletömve. Lehorgasztott fejjel vánszorog.

Impozáns kép. Figyelemfelkeltő, felkavaró. Nincs túlszínezve, túlábrázolva, csak egy pillanatot mutat be Afrikából. A 90-es évek Sierra Leone-jából. Minden ember megáll egy pillanatra, hogy szemrevételezze ezt a sokkoló könyvborítót.

Ishmael Beah a könyv írója olyan világot mutat be, ami a kilencvenes években teljesen kiesett az Európaiak látóteréből.

Az elbeszélés szerint az egypártrendszerű államban az PAC uralkodik. 1991-ben a magukat Forradalmi Egyesült Frontnak (RUF) nevező csoportosulás Sierra Leone keleti részénél falvakat támad meg, hogy a hatalomtól megfosszák a kormányt.

Ebbe a puccsba "csöppen" bele a könyv írója, aki ezidőtájt alig 11 éves, akinek otthonát lerombolják, családját lemészárolják,  neki pedig többedmagával folyamatosan menekülnie kell a háború elől. Városról-városra, mígnem a hadsereg elkapja, besorozza, drogokra és gyilkolásra kényszeríti…

Híradókon és akciófilmeken edződött olvasók feltehetőleg egy pici hiányérzettel fognak küszködni a könyv letétele után. Olyan érzésük lehet, mintha nem kaptak volna kellő betekintést, drámát a hányatatott sorsú kisfiú életébe.

Laikus olvasó olyan helyzeteket várt volna, amitől megdöbbenve kiált fel „ilyen létezik?!”. Olyan világot szeretett volna megismerni, amit még csak elképzelni sem tud. Túlságosan unalmasan csordogál a cselekmény ráadásul a rengeteg helyen előforduló tőmondatok, és szóismétlések amik már kínosan lehangolóak.

Pedig az első pár oldal igen érdekesen kezdődik. Ishmael mindennapjait mutatja be, hogyan járt iskolába, milyen zenéket hallgatott, és milyen játékokat játszott barátaival. Európai embernek nagyon izgalmas megismerni egy teljesen más kultúra hétköznapjait.

További jó pont, hogy az író nem nyújtja el a felvezetést, hanem egy hirtelen váltással belecsöppenünk a háborúba, menekülésbe, a hadseregbe való besorozásba, a gyilkolásba, a drogfüggőségbe.

Talán a legnagyobb hibája, hogy nem lélektanilag közelíti meg az adott szituációt, hanem csak egy sima helyzetleírást, elbeszélést ad. Ennél már azért sokkolóbb könyvet is olvashattunk, sőt sokkolóbb kitalált történetet.

Kíváncsi lettem volna arra, hogy mit érzett akkor, mikor a szeme láttára mészároltak le embereket, mikor neki kellett elvennie másoknak az életét. Képes volt e tükörbe nézni azok után a dolgok után amikre rákényszeríttették? Vajon összeomlott e lelkileg? Vajon szenvedett e maradandó pszichikai károsodást? 

 A könyv egy kicsit száraz, kicsit sekélyes, kicsit felületes. Mintha önmagával sem merne teljes mértékben őszinte lenni, és bevallani tetteit. Titkolózik. Hiába akar megszabadulni ettől a hatalmas lelki nyomástól, érezhetően a könyvében nem jön össze.

Átsiklik az egyik legizgalmasabb témán, szinte észrevehetetlenül. A hátlapján olvasható, hogy meg kellett tanulnia megbocsátani magának, ebből sajnos olvasóként nem sokat érzékeltem, pedig szerettem volna azonosulni, és drukkolni az új életet kezdő írónak.

Visszailleszkedése a társadalomba egyenesen összecsapott volt, mintha már gyorsan túl szeretett volna lenni a munkáján, az ENSZ-be való bekerülése is szinte csak megemlítés szintjén szerepel (alig pár oldal). Akármennyire is valóságos dolgok történtek, és akármennyire tisztában vagyunk azzal, hogy a valóság nem minden esetben fejez be egy adott helyzetet, elvárható, hogy a könyv egy kerek egész legyen. Kell, hogy vége legyen, kell, hogy bezáruljon. Ishmael lenyisszantotta a befejezést.

Összefoglalva nem egy rossz alkotás, látszik, hogy első munkája az írónak, és küszködik még gyerekbetegségekkel a könyv, mindenesetre ajánlható mindenkinek. egy olvasást megér, mert a túltermelt Hitler és szingli könyvek között egy igazi kincs.

De számítsunk arra, hogy nem nagyon marad meg az emlékezetünkben, ahogy a Sierra Leone-i háború sem.