Egészséges környezet = tiszta víz

Az éghajlatváltozás az egyik legsúlyosabb probléma, amelyre az emberiségnek megoldást kell találnia. Az Európai Unió azon munkálkodik, hogy globális megállapodás jöjjön létre az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentésének kérdésében. Az EU rengeteget tesz azért, hogy jó példával járjon elől. Mérföldkőnek számít e küzdelemben az az átfogó kibocsátáscsökkentési intézkedéscsomag, melyet 2008 decemberében fogadtak el az Unió vezetői. A csomag azt hivatott elérni, hogy 2020-ra az EU tagországai legalább 20%-kal kevesebb üvegházhatású gázt bocsássanak ki (az 1990-es szinthez képest), a teljes energiaszükséglet 20%-át megújuló energiából fedezzék, energiafogyasztásukat pedig 20%-kal csökkentsék (ahhoz a szinthez képest, amellyel a jelenlegi fogyasztási trendek folytatódása esetén számolni kellene). A megújuló energiaforrások térnyerésének elősegítése érdekében az uniós tagállamok azt is célul tűzték ki maguk elé, hogy 2020-ra a közlekedési és szállítási ágazat üzemanyag-szükségletét 10%-ban bioüzemanyagból, villamos energiából vagy hidrogénből fedezzék.

Az éghajlatváltozás megfékezését célzó uniós stratégia sarokkövét a kibocsátáskereskedelmi rendszer jelenti, mely jutalmazza a szén-dioxid-kibocsátásukat csökkentő vállalatokat, és bírságot ró ki azokra, melyek túllépik a megengedett határértékeket.

A 2005-ben bevezetett rendszer alkalmazási köre mintegy 12 000 gyárra és üzemre terjed ki, melyek együttesen az EU szén-dioxid-kibocsátásának hozzávetőleg a feléért felelősek. A szén-dioxid az a gáz, mely a leginkább felelőssé tehető a globális felmelegedésért.

A rendszer keretében az uniós tagállamok kormányai határértékeket állapítanak meg az energiaigényes iparágak szén-dioxid-kibocsátása tekintetében. Példaként említhető a villamosenergia-termelés, az acél-, illetve a cementgyártás. Ha az említett ágazatokban működő vállalatok a számukra meghatározott kvótát túl kívánják lépni, az energiahatékonyabb cégektől fel nem használt kibocsátási egységeket kell vásárolniuk.

A jövőben az EU a rendszert más ágazatokra – köztük a légiközlekedési szektorra és a petrolkémiai iparra – is kiterjeszti. Az uniós tagállamok a kibocsátás ellensúlyozása érdekében kibocsátási egységeket vásárolhatnak olyan Európai Unión kívül indított projektekből, melyek a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célozzák.

Az EU kötelezettséget vállalt arra, hogy 2010-re megállítja területén a veszélyeztetett fajok és élőhelyek pusztulását, de a cél eléréséhez nagyon sok munkára van még szükség. Annak érdekében, hogy e kihívásnak meg tudjon felelni, az Unió szakpolitikákat és jogszabályokat hívott életre, de végrehajtásukhoz a jelenleginél sokkal többet kell tenni. Különösen fontos a biológiai sokféleség védelme szempontjából, hogy az Európai Unió bővíteni akarja a Natura 2000 elnevezésű hálózatot, mely védelmet biztosít a területén megtalálható állat- és növényfajok, valamint azok élőhelye számára. A hálózat már most is több mint 26 000 kijelölt területet foglal magában Unió-szerte.

Az Európai Unió az elmúlt évtizedek során átfogó környezetvédelmi szabályozást dolgozott ki. Az uniós jog számos területet szabályoz, köztük a zajvédelmet, a ritka fajok oltalmát, a természetes fürdővizek tisztaságát, illetve a környezeti katasztrófákra válaszul hozott szükségintézkedéseket, hogy csak néhány példát említsünk. A szabályozás elsődleges célja az, hogy egészségügyi szempontok alapján előírásokat határozzon meg a szennyező anyagok vonatkozásában. A jogszabályok értelmében a tagállamoknak figyelemmel kell kísérniük, milyen mennyiségben jut több különböző szennyező anyag a környezetbe, és intézkedniük kell, ha a mért szintek meghaladják a biztonsági határértékeket.

Az ezen a területen tett uniós erőfeszítések sorában az egyik legutóbbi az volt, amikor 2008-ban az EU kötelező érvényű határértékeket állapított meg a (PM2,5 néven is ismert) finom por vonatkozásában. Ezek a személy- és teherautók által a légkörbe juttatott mikroszkopikus részecskék légzőszervi megbetegedéseket okozhatnak. Az új szabályozás értelmében, mely 2011-ben lép életbe, az uniós tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy 2020-ra a városokban a finom por tekintetében az expozíció átlagosan 20%-kal csökkenjen (a 2010-es szinthez képest).

Az uniós szakpolitikák egyik legfontosabb célkitűzését hosszú ideje a fenntartható fejlődés biztosítása jelenti. Az EU vezetői 2001-ben indítottak útnak első ízben fenntartható fejlesztésre irányuló stratégiát, melyet 2006-ban korszerűsítettek. A felülvizsgálat célja a hiányosságok orvoslása mellett az volt, hogy az aktualizált stratégia képes legyen számot vetni az időközben jelentkező új kihívásokkal.

A felülvizsgált terv, mely szorosan összefügg az energia- és a klímapolitikával, hangsúlyozza: az oktatás, a kutatás és a közfinanszírozás rendkívül fontos a fenntartható termelési és fogyasztási szokások kialakítása szempontjából.

Az első stratégia kidolgozása és felülvizsgálata óta komoly szakpolitikai erőfeszítésekre került sor. Most a hangsúly a szakpolitikai elképzelések gyakorlati megvalósításán van. 2009-ben az Európai Bizottság intézkedéscsomagot terjesztett elő. Az ebben foglalt javaslatok a környezetbarát termékek térnyerését hivatottak elősegíteni. Példaként említhetők a mosógépeken feltüntetett energiahatékonysági címkék.