Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

  • Te már mosol fele mosó porral, vajon miért nem

    PETROL / TURBO BOOSTER. Környezetünk, és ezen belül levegőnk közismerten legnagyobb szennyezői a szénhidrogéneket elégető kazánok, illetve a gépjárműmotorok. Pedig alapjában, ha az égés tökéletesen zajlana és a benzin, az olaj vagy a gáz szennyezőanyagtól mentes lenne, akkor az égés során vízgőz (H2O) és széndioxid (CO2), azaz két a természetben is előforduló és azt így nem is szennyező égéstermék keletkezne. A belsőégésű motorokban és az olajbeporlasztásos- illetve gázkazánokban az égés azonban korántsem tökéletes. Ahol van fordulatszámmérő az autó műszerfalán, ott jól látható, hogy ha egy autó utazósebességgel halad, akkor a dugattyús motor főtengelye kb. 3000 fordulatot végez percenként. Ez azt jelenti, hogy 50-szer fordul másodpercenként, azaz a hasznos munkaütem égési ideje 0,01 másodperc. A versenymotoroknál előfordul 0,0025 másodperces munkaütem is. Könnyű elképzelni, hogy ilyen rövid idő alatt nehezen ég el tökéletesen az üzemanyag. Ha pedig az égés tökéletlen, elsősorban két erősen mérgező anyag, szénmonoxid (CO) és el nem égett szénhidrogén (CH) távozik a kipufogócsövön. A zöldkártyás környezetvédelmi vizsgálaton például pont ezt a két összetevőt mérik. A tökéletlen égés oka az, hogy az üzemanyag molekulái a vezetékben egymáshoz és a cső falához surlódnak és elektrosztatikusan feltöltődnek. Ilyenkor a molekulák egymáshoz ragadnak ahhoz hasonlóan, mint fésülködés után a kihullott hajszálak. Ezért az égés előtti porlasztáskor az üzemanyag nehezen keveredik a levegővel, igyekszik nagy cseppekké összeragadni (ez a folyamat így zajlik le az injektoros- és a Diesel-motorokban is). A levegő oxigénje csak a csepp felszínén érintkezik az üzemanyaggal, tehát az a csepp belsejében el sem tud égni, illetve tökéletlenül ég el az alatt a kb. 0,01 másodperc alatt, ameddig a munkaütem tart. ilyenkor a kipufogócsőben folytatódik az égés egy darabig, ebből viszont már nem nyerünk hasznos energiát a motor számára, és a környezetet szennyezzük a már be nem fejeződő égési folyamattal. A katalizátoros autókban tulajdonképpen utánégetjük ezeket a tökéletlenül elégett részecskéket, így bár az energia itt is elvész, de legalább a környezetet óvjuk. A tökéletlen égés koromképződéssel is jár. Ez jobban koptatja a hengerfalat és a dugattyút, de a korom le is rakódik az égéstérben, a szelepeken, a dugattyúgyűrűk hornyaiban, stb. Így az égés egyre tökéletlenebb lesz, a szelepek és a gyűrűk előbb-utóbb beégnek, azaz többé már nem zárnak tökéletesen. Az égés hatásfoka tovább romlik, a korom leszivárog a kenőolajba, így az hamarabb elhasználódik (ezért sötétebb a fáradt olaj, mint a friss) és a motor "enni kezdi" az olajat, az elégő olaj pedig sokkal jobban szennyezi a környezetet. A tökéletlen égés miatt az üzemanyagban rejlő energia jelentős része nem hasznosul. Jelenleg a legmodernebb dugattyús motorok is csak egyharmadát alakítják át hasznos munkává az üzemanyagban levő energiának, a többi veszendőbe megy elsősorban a kipufogórendszeren keresztül. A Diesel-motorok fajlagos hatásfoka valamivel jobb a benzines, illetve gázmotorokénál, ezért van az, hogy ugyanahhoz a teljesítményhez ezek kevesebb üzemanyagot igényelnek. A kazánokból szintén rengeteg hasznos energia távozik a kéményen keresztül. Csak a legmodernebb és igen költséges berendezések képesek ennek egy részét visszanyerni. Ráadásul ezek általában nem szerelhetők fel utólag egy már meglévő kazánra vagy akár egy gáztűzhelyre, így nem maradt más megoldás ez idáig, mint a drága kazán helyett egy még drágábbat venni. A Petrol Booster-t (magyarul: üzemanyag erősítőt jelent) e probléma megoldására fejlesztették ki.

    De hogyan is működik ez az okos kis készülék? Egy gyűrű alakú házban speciális mágneseket helyeztek el úgy, hogy különlegesen erős homogén mágneses mezőt hozzanak létre a gyűrű közepén. A gyűrűt az üzemanyag-vezetékre szerelik fel kívülről, annak megbontása nélkül úgy, hogy az üzemanyag (és ez lehet benzin, alkohol, gáz vagy gázolaj) ezen a különleges mágneses téren áramoljon keresztül. Az erős mágneses tér megszünteti az üzemanyag-molekulák elektrosztatikus feltöltődését, csökkenti a viszkozitást és így a porlasztáskor sokkal apróbb cseppekre bomlik fel a gázpedállal szabályozott mennyiségű üzemanyag. Az apróbb cseppek jobban keverednek a levegővel, és így több oxigén érintkezik az üzemanyag szénhidrogén molekuláival, azaz felgyorsul az égés. Ennek következménye az, hogy egy része annak az üzemanyagnak, ami eddig vagy nem égett el, vagy a kipufogócsőben égett el, ezentúl benn a motorban a kb. 0,01 másodperces munkaütem alatt adja át energiáját és így ez az energia hasznosítható. A motornak ezáltal nő mind a termikus, mind az effektív hatásfoka. A tökéletesebb égés eredményeként csökken a kipufogógázban a mérgező CO és CH mennyisége, azaz könnyebb átmenni egy "zöldkártya-vizsgán". A motorban az égés hőmérséklete kb. 10%-kal nő, ettől jelentősen csökken a koromképződés (főleg a dízeleknél), sőt a már lerakódott kormot is kiégeti a dugattyúgyűrűk hornyaiból és a szeleptányérokról, illetve a gyertya elektródákról (dekarbonizációs folyamat), ezáltal a motor kevésbé kopik, élettartama megnő, csökken az olajfogyasztása és az olaj később fárad el. Ez a folyamat jól nyomon követhető, ugyanis a kipufogógáz CO tartalma kezdetben meleg motornál felszökik, majd a futásteljesítmény függvényében kb. 100 üzemóra után jelentősen, sokszor a gyári érték 30%-ára is lecsökken. a motor érezhetően jobban húz, a teljesítménye megnő és a járása főleg hideg motornál egyenletesebbé válik, a szívató sokkal hamarabb visszatolható. A magasabb hatásfok következményeként kevesebb üzemanyag szükséges a korábbival azonos teljesítmény eléréséhez, azaz megfelelő vezetési stílus mellett 5-20 %-os üzemanyag megtakarítás érhető el. A Petrol/Turbo Booster-t érdemes a karburátorhoz, injektorhoz vagy adagolóhoz minél közelebb elhelyezni. Ha az üzemanyag-vezeték belső átmérője nagyon vékony vagy fémhálóval burkolt, akkor a jobb hatás érdekében érdemes az üzemanyag-vezetéket legalább azon a részen egy vastagabb átmérőjű csővel kiváltani. (Természetesen csak ott, ahol ez lehetséges. Ezt a munkát csak szakemberrel végeztesse el!) A Petrol/Turbo Booster felszerelése nem érinti a gépjárművek garanciáját, sőt egyre több márkakereskedő ajánl ilyen elven működő készüléket kiegészítésként autóihoz. Ha a motorról leszerelik semmilyen módszerrel nem mutatható ki, hogy fel volt szerelve, az égés minősége romlani kezd és visszaáll az adott típusra jellemző alacsonyabb hatásfok. A Petrol/Turbo Booster élettartama gyakorlatilag végtelen, kopó, cserére szoruló alkatrészt nem tartalmaz, amíg az Ön autója ill. kazánja működik addig a Petrol/Turbo Booster is az marad. Nagyobb motortérfogatú gépjárművekhez (2000 cm3 felett) ill. nagy fogyasztású kazánokhoz (20l/óra felett) az erősebb Turbo Booster felszerelése ajánlott.

    PETROL/TURBO BOOSTER ALKALMAZÁSA GÁZOKON

    Tudományos alapok. A mágneses térnek a szénhidrogénekre gyakorolt hatása már Nobel díjjal bizonyított. 1994-ben Oláh György professzort a Svéd Királyi Tudományos Akadémia a legmagasabb elismeréssel jutalmazta. Kutatásainak nagyon sok fontos eredménye fontos felismerést jelent. A szerves kémiai folyamatok sokáig feltételezések voltak. Ezeket a feltételezéseket egy nagyon egyszerű, mindenki számára könnyen kontrollálható megoldás megoldotta. Bármilyen iható folyadékot kettéosztunk, majd az egyiket egy műanyag tölcsér segítségével keresztül vezetjük a Boosteren, és utána mindkettőt megkóstoljuk a szánkban található laboratórium egyértelműen jelzi a változást. Régóta tudjuk, hogy azokra az anyagokra, amiben szén molekula található van hatása a mágneses térnek. Gondoljunk a tiszta vasra (pl.: öntöttvas) és tudhatjuk, hogy a mágneses tér nem hoz létre észlelhető változást. Míg azokban a vasféleségekben, amelyekben szén található a mágnes magához vonzza a vasat. Így könnyebb elképzelni, hogy a szénhidrogén molekuláiban található szénre is hatással van a mágneses kezelés. Mivel a gázokban a molekulák egymáshoz kötöttsége lazább, mint a folyadékokban vagy a szilárd halmazállapotban, ezért könnyen elképzelhető, hogy a mágneses kezelés legnagyobb eredményei gáz területén mutatkoznak. Természetesen a megtörtént eredményt kimutatni csak fejlett mérőeszközökkel lehetséges. A létrejövő folyamat nagyon logikus, felfogható, természetesen a szemléltetése laboratóriumi körülmények között a legeredményesebb. Egy pár gondolat a megértéséhez: Ha kellő erősségű és sűrűségű homogén mágneses mezőn keresztülvezetjük, pl. a földgázt, a sűrű erővonalak a hosszú szén-láncszerkezetet hosszába szétfésüli. Mindenki számára ismert a jelenség az elektrosztatikus feltöltődés (pl.: műszálas ruhák súrlódás utáni feltöltődése) , a gáz súrlódása a csövekben. Ezt a fizikai kezelést úgy képzeljük el, mintha egy újságlapot, amit galacsinná gyúrtunk megfogjuk és széthúzzuk. Gondoljuk végig, mikor tökéletesebb az égés? Ha a galacsint gyújtjuk meg és próbáljuk elégetni, vagy ha a széthúzott lapot.

    Miért kellett ennyit várni erre a felfedezésre? Érzékeljük, hogy a tudomány nap mint nap fejlődik. Már régóta foglalkoztatta a kutatókat ez az elképzelés. Munkájuk eredményéhez hiányoztak a szupererős mágnesek. Hiú elképzelés azt hinni, hogy ezt a fizikai folyamatot akármilyen mágnesekkel létre lehet hozni. Ugyanis a szénhidrogén molekulák közötti összetartó erő adott. Ahhoz, hogy a folyamat létrejöhessen, nekünk nagyon sűrű és nagyon erős mágneseket kell alkalmaznunk. Hogyan dönthetem el, hogy a kellő erősségű mágnesekkel van-e dolgom? Fogom a készüléket és odatapasztom egy függőleges fémfelülethez. (Pl.: a gázkazán vagy a konvektor oldalához.) Amennyiben ott marad képes a saját súlyát megtartani, biztos lehetek, hogy a gáz kezelése hatásos lesz. Amennyiben olyan másolatokat próbálunk alkalmazni, ami még a saját súlyát sem képes megtartani, abban az esetben ne várjunk el eredményt.

    Könnyen alkalmazható. A készülékek úgy kerültek műszakilag kialakításra, hogy a Magyarországon engedélyezett gázkészülékek mindegyikébe a gázkészülék átalakítása nélkül beszerelhetők. A gázkészülékekbe való beszereléshez semmiféle engedélyre nincs szükség, hiszen a gázkészülékben semmilyen jellegű átalakítást vagy megbontást nem kell végezni. Természetesen a műveletet bízzuk szakemberre. A jelen pillanatban használatos Magyar Szabvány szerint a készülék felhasználása jogszerű. Nincs szükség a helyi gázszolgáltató engedélyeire.

    Legjobb eredmények A legjobb eredményeket a hagyományos tálcaégős rendszerű gázkazánokon, valamint a nagyon elterjedt gázkonvektorokon sikerült elérnünk. (Az eredmény akár 15-23 %-ot is elérhet). Ezeken a tüzelőberendezéseken, ahol a gáz keveredése a levegővel egyszerű módon jön létre, a tüzeléstechnikai hatásfok alacsony. Mivel a fizikai beavatkozásunk kifejezetten a jobb porlasztást valósítja meg, ebből eredően egy jobb minőségű égés jön létre, ami több hasznos hőt jelent számunkra. Ehhez kapcsolódóan csökken a berendezések által kibocsátott elégetlen szénhidrogének mennyisége. Ez igen komoly környezetmegóvást jelent. Ezen felül ugyanezek a módszerek a legkomolyabb tüzeléstechnikai égőfejekhez is adaptálhatók. Több száz kW vagy akár több megawatt nagyságrendnél is nagyon jó eredmények jöttek létre. (3-9 %).

    Jövőnk Ma még csak az energia-megtakarítás miatt gondolkodunk ezeken a megoldásokon, de azért egy kicsit nézzünk előre! Ha egy zsúfolt belvárosi belső udvaros bérházban lakunk, ahol minden ablak alatt található egy parapet konvektor és télen egy szmogos napon az udvar aljában olyan mennyiségű elégetlen szénmonoxid képes összegyűlni, ami visszamaradó egészségkárosodást jelenthet minden földszinten lakó személynek. Ha ez a technológia minden készülékre felkerül 50-70 %-kal csökkenhet a mérgezőanyag kibocsátás, amivel létrehozhatjuk az egészségesebb életteret.

    Petrol/Turbo Booster - fizikális vízlágyítás A fizikális vízlágyítás, mint környezetbarát és energiatakarékos megoldás, alig tizenöt éve ismert még a szakemberek körében is. Tény, hogy a mágnesesen kezelt víz igen előnyös tulajdonsága, hogy a vízben található oldott mészkő (közismertebb nevén vízkő ) egy ún. spontán kristály képződésen megy át és belőle argonit kristály képződik, amely ebben a formába többé nem képes megtapadni a vízvezeték, boiler, csaptelepek, szaniterek, fűtésrendszerek vezetékeinek külső és belső felületén, hanem a lefolyó vízzel együtt távozik a rendszerből. Az erős mágneses térrel rendelkező Petrol vagy Turbo Booster alkalmazása egy olcsó és szinte mindenütt használható megoldás, akár egyes berendezések külön védelméről van szó, akár egy teljes háztartás vízkő elleni védelméről. Magyarország szinte teljes területén probléma a kemény víz. A boilerek, fali melegítők, szaniterek ára túl magas ahhoz, hogy egyszerűen hagyjuk őket tönkremenni. A hagyományos vegyszeres vízkőoldók, a savazás hosszabbtávon ugyanúgy károsítják és tönkreteszik ezeket, mint maga a vízkő. A Petrol/Turbo Booster végleges védelmet biztosít a vízkővel szemben. Felszerelhető boilerek elé, fali vízmelegítők, cirko-falikazánok vízcsövére, vízóra aknába a bemenő fővezetékre (lásd a képeket), azok bármilyen megbontása nélkül. Érdeklődni nálam vagy tel 06304658580

  • ÉRDEMES ELOLVASNI ÉS KITÖLTENI!

    ÉRDEMES ELOLVASNI ÉS KITÖLTENI!

    KÖRNYEZETVÉDELEM, EGÉSZSÉG, KEVESEBB ENERGIAFOGYASZTÁS MINDEZ ÚGY, HOGY HÁZTARTÁS SZINTEN 20-30 %-OT MEGTAKARÍTHAT A REZSI KÖLTSÉGEKBŐL! HOGYAN??? Megtakarítás

    Egy téli legmagasabb havi fűtési költség:…………………………… 20 % ………………… Egy havi mosópor ára kb.: …………………………………………. 50 % ………………... Egy havi CALGON ára : …………………………………….…….- . 100 % ………………. Egy havi öblítőszer ára : ……………………………………….….- . 50-100 % ……………. Egy havi mosogatószer ára kb.: …………………………………… 50 % ……………..….. Egy havi vegyszer ára (Cillit, Domestos stb.): …………………….. 100 % …………….…. Egy havi gyógyszer ára kb.: …………………………………..…… 0-100 % ……………… Egy havi átlagos benzinköltség: ……………………………….….. 10-20 % ……………… Egy havi ivóvíz költség kb.: …………………………………..…… 90-95% ………………

    Összes megtakarítás Ft/hó: …………………………………………- …

    Hogyan lehet ennyi pénzt megtakarítani úgy, hogy közben egészségünket és környezetünket is óvjuk?

    Egy négytagú család ásványvízfogyasztása naponta kb. 6-8 liter (fejenként 1,5 liter). Egy középkategóriás ásványvíz literenkénti ára: 80-100.-/liter. Tehát a napi ásványvíz költsége: 480.- körül van. Ez havonta 14.400.-, évente pedig már 172.800.-. Ezen számítás alapján látható, hogy a gép ára (nagyker.áron: 126.250,-, fogy.áron: 157.813,-) kevesebb, mint egy év alatt megtérül és a következő évben ezt a pénzt, már esetleg lehet egy szép utazásra is költeni. Ezen kívül nem számoltuk még azt a vízmennyiséget, melyet levesek, teák, kávék főzésére használunk fel. Ha ezt is ásványvíz árában számolom, akkor ez az összeg majdnem duplája lehet. Hisz egy átlagos felnőtt évi folyadékigénye kb. 1000 liter. Négytagú család esetén ez kb. évi 3-4000 liter vizet jelent. Ez a fenti árral számítva 240-320.000,- Ft-ot tesz ki egy évben. Ugye nem is gondoltuk volna, hogy ennyit fizetünk ki ásványvízre? A RO víztisztítóval tisztított víz költsége (szűrőcsere, ásványi anyag patron csere, víz-és csatornadíj stb.) kb.: 10,- Ft/liter!!!! 3-4000 LITER VÍZ ESETÉN EZ CSAK 30-40.000.- Ft ÉVENTE!!! A MEGTAKARÍTÁS KB. 210-280.000.-FT/ÉV!!!

    S ehhez jön még az a nem lényegtelen tényező, hogy amellett, hogy a palackos vizet haza kell cipelni, tárolni (ez egy család esetében komoly mennyiség: heti szinten kb.: 5 karton (6 db-os) ásványvizet jelent), ezeket a palackokat el is dobjuk, mellyel óriási terhet jelentünk környezetünkre. Belegondolt már, hogy ha egy család naponta kb. 4-5 üres palackot dob a kukába, ez országos szinten lehet akár 4-5 millió palack is. NAPONTA!!!

    Néhány adat, ami még nyomós érv lehet!

    Az Egészségügyi Világszervezet legutóbbi felmérése szerint Magyarországon kisebb esélye van egy kisgyermeknek az egészséges életre, mint Albániában vagy Bulgáriában. Mindez a szennyezett levegő és ivóvíz miatt!!!

    Levegőnket még nem tudjuk megszűrni, de ivóvizünket már IGEN!

    Tudja-e, hogy Budapest budai oldalán NINCS semmiféle szennyvíztisztító, mely megtisztítaná a főváros azon részének szennyvizét, mielőtt beleömlik a Dunába? (Igaz, hogy a budai oldalon nincsenek komoly ipari létesítmények, de a háztartások is komoly környezetszennyező tényezők.) A pesti oldal szennyvizének is csak 46 %-át tudják tisztítani. A budapestiek és a folyó mentén lévő települések lakóinak nagytöbbsége a Duna vizét issza ivóvízként. Szakértők szerint, ha a legmodernebb szennyvíztisztítók állnának rendelkezésre, a szennyvízben lévő mosó- és öblítőszer maradványokat akkor sem tudnák semlegesíteni. Ezek kártékony hatása akadály nélkül érvényesül a környezetben.

    Felsoroltunk néhány komoly érvet, amely alapján érdemes megfontolni, hogy kíván-e élni az általunk felkínált lehetőséggel, amely egyrészről tiszta, egészséges, jóízű ivóvizet biztosít Önnek és családjának. (Reverse Osmosis víztisztító) Másrészről lehetőséget ad, hogy Ön is aktívan védje környezetét és kevesebb környezetszennyező hulladékot termeljen, kevesebb vegyszert használjon háztartásában, mellyel mellesleg újabb megtakarítást is elérhet! (ÖKOMAG ®)

    Amennyiben Ön úgy gondolja, hogy vannak az ismerősei között olyanok, akiknek szükségük van egészségük és környezetük védelmére, és ezekkel az értékes információkkal és a megtakarítás lehetőségével megkereshetnénk őket, kérjük, ajánljon Minket! Bővebb információért keresse tanácsadónkat:

  • Van neked? Vajon miért nincs,

    A vizszűrő bemutatása csak úgy lehet teljes, ha előtte pár dolgot tisztázunk :

    1. Szervezetünk vizszükségletét, 2. Miért nem iszunk csapvizet, 3. Mit iszunk vizpótlásként, 4. Mit kellene innunk, mi a megoldás.

    1, Szervezetünk vizszükséglete :

    Az emberi test 2/3-a – felnőtt 60-75%-a, csecsemő, kisgyermek 80%-a - ,vizből áll. Ha szervezetünk viztartalma nem cserélődik folyamatosan – megfelelő mértékben - elszennyeződik, mintha egy kristálytiszta hegyi tó piszkos kacsaúsztatóvá változna. Testünk viztartalma egy folyamatos vizforgalom által cserélődik, tisztul – és tisztitja a szervezetünket is.

    A vizforgalom vizfelvételből, és leadásból áll.

    Vizfelvétel : · Ivóviz · Táplálék · Oxidációs víz (a tápanyagok elégetése során keletk.) Vizleadás : · Vizelet · Széklet · Párolgás · Kilélegzett levegő páratartalma

    Ennek a vizforgalomnak el kell érni egy bizonyos mértéket, hogy megfelelő mennyiségű, és minőségű víz álljon testünk működéséhez rendelkezésre.

    Mit is jelent ez? A szükséges vizforgalom a test vizkészletének 5-8%-a felnőtt , 20-25%-a csecsemő, kisgyermek esetén.

    Mit kell tennünk, hogy ezt elérjük? Egy felnőttnek napi 2-2,5l vizet kell meginnia! Ha nem : Vizhiányos állapot (dehidratáció) alakul ki, emiatt eü problémák, betegségek alakulhatnak ki. Könyv : Dr Faridun Batmanghelidj – A tested vizért kiált

    Testünk vizhiányt jelző ’panaszai’: Gyomorégés Szájszag Izületi fájdalmak Izom fájdalmak Székrekedés …

    2, Miért nem iszunk csapvizet? Azt hiszem az előző előadás után már ez nem szorul magyarázatra.

    3, Mit iszunk vizpótlásként ?

    Korábban azt hittem, hogy vizpótlásra jó minden ami folyik. (sör, kávé, leves, üditők, st:) Ezek magas szárazanyagtartalmának feldolgozásához energia, és tiszta víz szükséges.

    Ezek közül kiemelnék kettőt, melyekből komoly mennyiség fogy egy átlag családban.

    1. Üditő italok · Cukros : nincs tápérték, magas energiatartalom, ezért hizlal. Szénsav – Ca elvonás – csontritkulás. Nem pótolják a szervezet vizigényét, a szomjat nem oltják. · Koffeintartalmúak : vizelethajtó, függőséget okoz, csak a gyártóknak jó · Diétás: aszpartam az édesitő anyag, rákkeltő, mellékhatás: szomjúság, ÉHSÉGÉRZET! (üditőital gyártók)

    2. Ásványvizek · Nézzük meg mit iszunk. (Van palackozott csapviz is!) · A szervetlen kötésben levő ásványi anyagok 10-20%-a szivódik fel. A felesleges vagy kiürül, vagy lerakódik. · Drága, környezetszennyező · Csak ivásra használjuk (főzés, tea:) · A magas Oldott Anyag Tartalom (TDS) nem egészséges. A magas TDS értékű víz bázikus kémhatású, ami azt jelenti, hogy hidrogén molekulákra van szüksége – amit a szervezetünkből von el - , ahhoz hogy semlegessé váljon. Ezzel sejtszintű vizelvonást, dehidratációt okoz!

    Az USA Környezetvédelmi Hivatala (EPA) az ivóviz előirásokban TDS=max.500ppm-et állapitott meg.

    (MÉRÉS!)

    4, Mit kellene innunk, mi a megoldás?

    Összefoglalva az eddigieket, vizpótlás forrásnak az üditőitalok, a csapviz, és az ásványvizek nem felelnek meg. Mit tehetünk? Szűrjük az ivóvizünket házilag! (www.viztisztitas.lap.hu)

    A következő táblázat összehasonlitja a különböző szűrési eljárásokat.

    Anyagok, melyeket eltüntetnek a víztisztítók Aktív szenes szűrő UV fertőtlenítés Desztillálás Ioncserélő Szálas szűrőbetét Fordított ozmózis Nazirium - - ++ ++ - ++ Arzén - - ++ ++ - ++ Kadmium - - ++ ++ - ++ Kálium - - ++ ++ - ++ Szulfátok - - ++ ++ - ++ Keménység (ca) - - ++ ++ - ++ Keménység (mr) - - ++ ++ - ++ Nitrátok - - ++ ++ - ++ Kloridok - - ++ - - ++ Fekália bacilusok - ++ ++ - - ++ Vírusok - ++ ++ - - ++ Protozoa ciszták** - + ++ - ++ ++ Organikus anyagok ++ - + - - ++ THMI THE** ++ - + - - ++ Klór ++ - + - - ++ Mérgek ++ - + - - ++ Anyag szedimentáció +/- - ++ - ++ ++ Szín és íz ++ - + - - ++ Azbeszt - - ++ - ++ ++

    Jelmagyarázat: - nincs hatás +/- részleges + jó ++ kiváló * ** THMI: trihalometánok, THE: trihaloetilén

    A megoldás : Az Ökonet forditott ozmózis rendszerű viztisztitója!

    (Hogyan is néz ki)

    Mi az ozmózis?

    A vizszűrő felépitése :

    1. túlnyomásvédő szelep – hálózati nyomásingadozás ellen 2. 5 mikr. szűrő – fizikai szennyeződések: rozsda,homok,iszap 3. nyomásfokozó szivattyú –AUTOMATIKUS ! 4. szénszűrő – vegyszerek, klór, fenol, permetszerek 5. 1 mikr. szűrő – TDS 90-95%-át 6. táp-, és tartálynyomás érzékelő szelep 7. RO membrán – 0,0001mikr. 8. dréncső védőszelep – gát a lefolyóból való visszaszennyeződésnek 9. ásványianyag patron – ANTSZ előirás a minimális ásv.anyag, izhatás 10. postcarbon filter – iz, és szaganyagok kiszűrése Az ozmotikus membrán felépitése :

    Több vékony réteg spirálisan feltekercselve egy műanyag cső – a permeátum gyűjtő cső – körül.

    A baktériumok mérete 1 mikron, a vírusok mérete 0,02 mikron, a fordított ozmózis szűrő nyílása: 0,0001 mikron.

    Karbantartás :

    · 3 előszűrő cseréje : évente (fúrt kutak, vagy erősen szennyezett víz esetén akár félévente) · a tiszta viz tartály és vezeték fertőtlenitése : évente (Grapefruit mag kivonat, Water Shield) · membrán csere : 2-5 évente, 70-80 ppm feletti oldott anyagtartalom felett (TDS mérő)

    „Víz! Se ízed nincs, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül, hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben : maga az élet vagy.”

Címkék:

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Címkék

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu