A magyar nóta, őszinte hangon szól a magyar ember öröméről,bánatáról,a szerelemről és az elmúlásról.Ebben a szellemben nőttem fel és szeretették meg velem a szüleim a magyar nótat.Minden előadáson ,mély érzelmek szabadultak fel bennem,amelyeket más korülmények között,az élet megtanitott elpalástolni,ezzel védekezve a csalódasoktól.Úgy éreztem,hogy ez az a hely,ez az a közösség ahová taroznom kell,ahol ugyanolyan érzelmekkel rendelkező személyek vesznek körül,ahol én is végre elfojtott érzelmeimet szabadon engedhetem.Álmodoztam arról,hogyan tehetném meg azt a három méter távolsagot,amely a közönség és a szinpad között van.Újra es újra elképzeltem magam,milyen érzes lehet, amikor az előadok összekulcsolt meleg kézfogását én is megérezném,amikor látszolag szeretet sugárzik arcukról,egy egy előadás végén,amikor együtt a közönséggel ,mindenki lelkileg gazdagabban tér haza.....És álmom valóra válik,Isten kalauzolja utamat,es két olyan személyt rendel utamba,akik szakmai tudásukat,emberi szeretetüket belevetve ,mai napig arra tanitanak,hogy hogyan oszthatom meg érzelmeimet a Nóta hangján.......és eljön a Nap,amelyet annyiszor megálmodtam...de ugyanakkor vele eggyütt eljön az is,amitől egy életen át ovakodtam;csalódasok sorozata.Mint a gyerek amelyik nem fél, mert nem látja a veszélyt, beleugrottam a mély vizbe, talán felkészületlenül.Türelmetlenül, átleptem a távolsagot a közönségtől a szinpadig,de vajon jól láttam?Ide kivánkoztam?Úgy gondoltam,hogy abban a közösségben, amelyben a Nóta köti össze az embereket,csak szeretet létezik,oda még nem jutott át az emberi gyarlóság.Csalódtam.Ma már tudom ,parányi tapasztalatot szerezve,hogy sokkal előbb ott volt,még mielőtt én érkeztem volna.Meleg kézfogás helyett,,jéghideg kezek kulcsolták kezemet,az egymáshoz való szeretet,egy nem ismert állapot,hisz a szeretet nem kérkedik,nem irigykedik,nem keresi a maga hasznát és nem örul a hamisságnak.Szervezetek,intézmények és személyek körébe kerülve, megkellett kóstolnom ,mit jelent az, amikor kihasználva poziciójukat,személyes érdekeiket helyezve első helyre,tiz körömmel kapaszkodva ,jól megágyazott helyüket védve,mosolyogva rafináltan beletaposnak mindig a ''KICSI'' lelki világába,kihasznalva annak tapasztalatlanságát és hiszékenységét.Megtanultam,többé nem keresem az igazságot,mert nem találom,megtanulom a tövisekkel megszórt utat átjárni s akkor talán megadatik újra az a gyönyörü érzés amit a Nóta és a közönség nyújt,egy lélekké vállva,tapasztalni a Nóta összetertó erejét.Nincsen rózsa tövis nélkul,és a tüskéket ,rózsak boritják.Gyerekkoromban,minden mese tanulsága az volt,hogy az igazság győz,de vajon ez mindennapjainkban sosem fog létezni?Ennek ellenére,sokszor kérdem magamtól ;hogy lett volna jobb,örökön álmodni és ma is a közönség székeiből élvezni a Nóta által nyujtott örömöt,ne látni át sosem a sürü függöny háta mögé.?...de ezt már nem tehetem,és kinek hite van, az mindig épit,hitünk által a pislákoló gyertya lángja sosem alszik ki,igy hát nem marad más ,mint állandóan épitve,mindent megtenni annak érdekében,hogy felcsendülhessen lelkem mélyéről a Nóta és örüljek azoknak az értékes pillanatoknak,amelyek megadatnak,amikor eggyütt nótazhatunk, eggyütt oszthatjuk meg érzelmeinket,egymásnak kiönthetjük lelkivilágunkat.