Mowelshine- Kék fény: Melia Neuro Mowel blog

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Nem vagy belépve

Videói (21)
Blogbejegyzései (15)

Ez egy általam írt könyvem rólam, a mindennapjaimról.2020 októberében kezdtem el írni fantasy, kaland és élettörténetről. Óvodától az iskolán át egészen a munkás hétköznapokig.Ez a könyvem a Kék fény címet kapta. Fogadjátok szeretettelMelinda

1.fejezet 1.rész 1989 mert élni akarok!Megcsinálom, erős vagyok, túlélem, harcolok, vagyis biztos ilyeneket gondolhattam odabent az anyaméhben. Hosszú út volt az a kilenc hónap, vagyis nyolc hónap és két hét. Mért nem akar sikerülni, megfulladok, nyugalom. Ez biztos a vég volt, visszaakarok menni. Ott akarok maradni. Mi ez, mozgok, veszem a levegőt, ez fáj, fázom, hideg van, félek, anya hol vagy? Ezek a gondolatok járhattak a fejemben, akkor, abban a magatehetetlen állapotban, amibe hirtelen belekerültek, akkor, ott a kórházban.Ne érj hozzám, eressz el, mi fog történni, csak a kérdések, nem értettem mi történik velem. Megtörtént. Hoztak, vittek, etettek, öltöztettek. Valami nagyon hiányzott. Valami amit mindennél jobban akartam. Az ölelést. A biztonságot. Anyát. Vagy valakit, aki nagyon szeret és megvéd mindentől. De nem jött. Nem volt ott. Én vártam rá. Nagyon szomorú lettem és értetlen. Legalább a takaróm velem volt. Azt szerettem a legjobban akkor. Ő volt a társam. A sátram. A védelmem. Egy apró biztonság abban a rémisztő világban. ÖrökbeHadjatok békén. ne gyere közel. menj innen. mit akarsz. nem szeretlek. talán ilyeneket gondolhattam, ha valaki közeledni próbált. a levegőn szerettem lenni. kint az udvaron. valahogy egyedül jó volt. néztem az udvart, a földet, a kavicsokat, a bogarakat, a lepkéket, a madarakat, a fákat. volt egy háromkerekű triciklim, szerettem hajtani, főleg azt amikor magától gurult. senki nem ért utol. jól éreztem magam. száguldoztam. láttam az elsuhanó fákat az út mellett, a levegő simogatta a karomat és az arcomat. már nem a csecsemő otthon udvarán voltam, hanem valahol egészen máshol, egy fantasztikus képzeletbeli helyen, amit nagyon szerettem. teltek a napok, hónapok. egyszer jött két idegen alak látogatóba hozzám. nem tudtam miért jönnek, azt se hogy hozzám. velem foglalkoztak nem a többi gyerekkel. el is vittek onnan, kikerültem. mennyi fény, mennyi zöld, milyen hatalmas a világ. ez nagyon tetszett. jó érzés volt látni, megélni. vajon hova megyek? meddig leszek vajon ott? vissza visznek majd? nem akartam vissza menni. ezek az álmok, az esték, a rémálmok. volt néha szép álom is, kevés.
Egyedül a tömegbenValami ünnepség lehetett akkor. Anyukám készítette ki a ruhát, amit felvettek, emlékszem a rózsaszín virágdíszes ruhát adta rám ,amit nagyon szerettem, olyan voltam benne, mint egy virág. Tudtam, hogy hova indulunk, ők is kiöltöztek szépen ünneplőbe. Nagyon szerettem ünneplőbe lenni, nagyon más érzés volt az a nap, mint a többi egyszerű hétköznapok ruhái. Ballagásra mentünk, unokatestvérem ballagott. Az volt az első ünnepség, amin részt vettem. Minden nagyon új volt. Az épület látványa, az udvaron gyülekező sok embertömeg látványa. Bementünk. Anyukámnak fogtam a kezét. Beálltunk mi is a sorba. Vártuk a ballagókat kijönni az épületből. Várakoztunk. Anyukámnál egy nagy csokor volt a kezében, ezt adtuk oda unokatestvéremnek, mikor végre ő is kijött az ajtón. Mikor elmentek az udvaron csak mi maradtunk, indult is a tömeg a ballagók után. Már nem emlékszem pontosan hogy hova is mentünk, de mentünk utánuk. De arra pontosan emlékszem, hogy hova érkeztünk meg. keresztszüleimhez. náluk volt az ebéd. Emlékszem, hogy fénykép is készült velem és unokatestvéreimmel. Az eső közös kép velük. Persze keresztszüleimmel is le lettem fotózva, a szüleimmel is. Sok fotó készült akkor.
1.fejezet 3.részAzok az ovis évekNagyon- nagyon szerettem az épületet, a lépcsőt az emeletre, a lambériát a falakon. 1 szintes volt négy csoporttal. kettő fent és kettő lent. Az én csoportom a földszinten volt. A csarnok a két csoportszobával, a ruhásszekrényekkel, nem is igazán szekrények voltak, csak magasított polcra hasonlítottak, függönnyel, anyaggal eltakarva, hogy ne lehessen mögé látni. Minden ilyen öltözőszekrényen jel volt téve. Gyorsan végig néztem a jelzéseket, mik is vannak, miből lehet választani. Nagyon tetszettek a színes figurás jelzések, könnyű volt így eligazodni a szekrények között. Előtte végig padok voltak. Lehetett rajtuk járkálni, föl le ugrálni, végigszaladni, ráülni. Ülni nem nagyon volt kényelmes rajta, kemény volt, csak ha párna volt rátéve. Fából voltak, fényes lakkozással rajta, amiben még magamat is lehetett látni, ha eléggé figyelmes voltam, igaz halványan, de látni lehetett önmagamat benne. Emlékszem a függönyt még anya varrta rá, méhecskés volt, virágokkal, kis házikóval, napocskával rajta. Ilyen lett a kis szatyrom is, a táskám is, de még a takaróm is meg a párnám is ebből az anyagból volt. Mindegyik ugyanolyan volt. Nagyon tetszett. A fürdőszoba már kevésbé tetszett. két WC volt és három csap. a fogkefe tartó tetszett, emlékszem kutyás poharam volt, mindenkié más milyen mintás volt, így tudni lehetett melyik pohár kihez tartozik. Még a kéztörlők is különböztek egymástól. volt kockás, figurás, színes, pettyes, csíkos. Következtek a csoportszobák. Olyanok voltak, mintha egy másik világban lennék. Tetszettek. A magas szekrények, még akkor nyárközepe felé még üresek voltak. De mire menni kellett szeptemberben már telis- tele volt színesebbnél színesebb játékkal. Jó volt kilesni az ablakokból a tágas udvarra, ami teli volt különféle játékokkal. Végig futott a szemem rajtuk, a libikókán és a homokozón akadt meg a tekintetem. Választottam is. Ez a kettő lett a kedvencem. Volt még hinta is, mászóka is, de attól tartottam egy kicsit, nem is igazán játszottam velük. Emlékszem, hogy azon a nyáron sokat jártunk az ovi felé vezető úton, sokszor, ha volt bent valaki, akár egy takarító, vagy munkás, bemehettünk, akár csak az udvarra, vagy az épületbe szétnézni, ismerkedni a hellyel. Az óvó néni kedves volt hozzám, megszerettem, már az elején. Én mindig korábban érkeztem a többi gyereknél, így mehettem mindenhová az óvó nénikkel, hol beszélgettem velük, hol egy másik csoportban lehettem. Reggelente mindig kávéztak. Érezni lehetett a frissen főtt kávé illatát a levegőben. Sok virág volt az épületben, még kint is a virágládákban, én is segítettem meglocsolni őket. Így indult a reggel. Lassan jöttek más gyerekek is, már többen voltuk, nem csak én egyedül. Jobban éreztem magam, mikor egyedül voltam az üres épületben, a tömeg már zavart, hamar lefáradtam. Sok volt az inger. A csoporttársakkal sok mindennel játszottunk, volt köztük is egy- két kedvencem. Velük többet voltam, mint a többiekkel. Ők voltak a barátaim akkor. Sokat játszottunk bújócskát, jó volt elbújni a többiek elől. Volt, hogy a szekrénybe bújtunk, sátoroztunk a pléd alatt, vagy asztal alá bújtunk el. Az udvar végén volt egy kis kert, emlékszem mondták az óvó nénik, hogy azokat a növényeket lehet nekünk locsolni, gereblyézni. Szerettem figyelni a kiskertet, a bogarakat, a lehulló leveleket, még össze is gyűjtöttem őket. Sepregetni is szerettem őket. Már ősz volt. Hullottak a levelek a fákról. Reggelente mindig figyeltem az utakat amerre mentünk. Mindig ugyanabba az irányba, így mindig tudtam, hogy éppen melyik ház következik, még azt is, milyen udvara volt és hogy ott mi volt éppen, akár egy kerti törpe, vagy kerti hintaágy. Ünnepségek is voltak az óvodában, nem is kevés. A születésnapok, névnapok, mikulás, karácsony, farsang, búcsúztatók. Ezek azok amikre tisztán emlékszem. Év vége előtt rajzversenyt hírdettek, amiben részt vettem én is. Én a pataki várat rajzoltam le, ami annyira jól sikerült, hogy díjat kaptam érte, még a Művelődés házban is ki lett téve, hogy megnézhessék azt. Már akkor ügyesen rajzoltam, hát még később.
2.fejezet 1.rész 1996 becsengettekMár nagyon vártam, hogy iskolás legyek. Az épület nagyon tetszett, a három emelet látványa, a hosszú lépcsősorok, a fehér szekrények, a tanteremajtók, a termek, és a hatalmas aula. Elsős lettem, kisdiák. Az első iskolai napomon nagyon izgatott voltam, nagyon vártam, hogy az újonnan kapott pocahontasos iskolatáskámat a hátamra vegyem és mehessek vele az iskolába. Emlékszem előző este még pakolt anya pár dolgot a táskába, amit vittem magammal, mert mondták az évnyitón, hogy vinni kell majd. Fogmosópohár, fogkefe, uzsonnás zsák, szalvéta, névkártya, tornazsák., benti cipő. Ezeket vittem magammal. Első nap még nem volt üttetési rend, mindenki leült valamelyik padba. A teremből lepakolás után mindenki lement az aulába, mi elsősök, mert ott foglaltunk helyett, onnan figyeltük az évnyitó műsorát. A többi diák a termek előtt sorakozott a korlátnál, onnan figyelték a műsort a szüleikkel. Az évnyitó nem tartott sokáig, az elsősök, vagyis mi a nagyobb évfolyamosoktól könyvjelzőket kaptunk, ezt adták nekünk év indítóként. Ezután a teremben még az osztályfőnök osztotta ki az ellenőrzőket, amit haza kellett vinni. A könyvosztás csak másnap volt. Nagyon vártam már ezt a napot is. A tanári asztalon sorakozott a sok egymásra rakott könyv. Lehetett látni melyik lesz a tankönyv, melyik a munkafüzet. Voltak szélesebbek és vékonyabbak. Tizenöten voltunk tanulók, de a könyvek látványa igen soknak látszott. Az osztályfőnöknél már volt névsor, onnan szólított mindenkit, hogy átvehessük a könyveinket, amiket persze a padba kellett rakni. Csak délután a napközi végén pakoltuk a táskákba a könyveket, amiket a kinti terem előtti szekrényből hoztunk be. Otthon egész délután a könyveket borítottuk nájlonboritóval amit ragasztani kellett a széleinél, ezután a matricák következtek, amikre anyukám írta rá a nevemet a tantárgy nevét és az osztályt 1.c. Este bepakoltunk órarend szerint a táskába. Bekerült még a tolltartó, az uzsonnás doboz, szalvéta, egy flakon innivaló reggel még. Volt hogy gyalog mentünk, hátamon a táskával, volt, hogy biciklivel, úgy gyorsabb volt, addig a biciklikosárban volt a táskám. Az iskolába érve a második emeleten volt a termünk, oda felkísért anya, majd elköszönt és ment is dolgozni. A táskámból a teremben kipakoltam a padba, majd kivittem a szekrénybe. Aznap ültetés volt, az osztályfőnök mondta meg, ki ki mellé ül le, az lesz a padtársa egész éven át. Arra már pontosan nem emlékszem ki mellé kerültem, de azt tudom, hogy az első padba, mivel a kicsik elől ültek, hogy jól lássák a táblát, a nagyobban pedig mögénk. Körbenéztem a teremben. Előttünk volt a tanári asztal, mögötte a hatalmas zöld tábla. A mennyezeten neon világított. A padok közel voltak egymáshoz, mögötte volt egy szőnyeg a földön, ott lehetett szünetben játszani, vagy kinn a folyosón sétálni, vagy kimenni az udvarra játszani. A falakon képek sorakoztak, az ábécé betűivel és a számok, barátságos színes ábrákkal. A nagy kedvencem az a tolltartóm volt, benne a sok színes ceruzával, a gyümölcs illatú radírommal, a hegyezővel és az órarenddel. Imádtam az új könyv illatát, szerettem lapozni az oldalakat, nézni a színes képeket. Ha megszólalt a csengő, tudtam vége az órának és szünet következik. A csengőszó után pedig vissza kellett menni a terembe és folytatódott a tanítási óra. A csengő hangja más is lehetett volna, mondjuk hegedű, az kellemesebb. Szerettem embereket figyelni, a takarítót, a portást, a tanárokat, az ügyeletest, a diákokat, mindenkit. A kedvenc időtöltésünk az osztálytársakkal az a bújócska volt, és a bunker készítés fűből, ahova a kinder játékokat rejtettük el. Nem tartozott kedvenc tantárgyaim közé a testnevelés, az ének, a matek, a nyelvtan. Viszont kedvencem volt a rajz, a környezet, a hittan, az írás, az olvasás és a technika óra. Testnevelés órán az volt a kedvenc időtöltésünk, amikor szabad játéktevékenység volt, hogy elbújtunk a hatalmas függönyök mögé, amivel a teret választották el. A sorakozásnál én voltam az utolsó a sorban és ez így is maradt kilencedik osztályig. Volt itt még sok minden velem. Első osztály végén nyertem egy oklevelet, mert részt vettem egy versenyben, ahol rajzolni kellett autókat és megnyertem a versenyt, amire nagyon büszke voltam, egy szép pöttyös labda volt a jutalmam. Elérkezett a nyár, de még előtte jött a nagyon várt osztálykirándulás. Szerintem ennél jobb évzárás nem is lehetett volna, mint együtt kirándulni, a természetben lenni, autóbuszozni, fotózni, új helyeket látni, egy új oldalról látni a többieket és a tanárokat. Emlékszem a négy év alatt sok szép helyre elmentünk, olyanokra, mint Hollóháza, Kőkapu, Aggtelek, Kishuta. A legnagyobb élményem a kirándulásban a kisvasút volt és az alagút, ami alatt átmentünk a sötétben. Nagy élmény volt. Ahogy a nyári szünetek is, hiszen ekkor minden nyáron vonattal utaztunk egészen Budapestig, mert unokatestvéreimet mentünk meglátogatni, náluk töltöttünk el egy egész hetet. De nem csak náluk voltam, voltam még a tanyán Dorkón nagyszüleimnél, nekik sok állatuk volt, volt kutya, macska, ló, bárány, disznó, csirke, pulyka. Sokat jártunk le hozzájuk hol busszal, hol autóval keresztszüleimmel. Pesten is sokat voltunk apukám nővérénél látogatóban. Volt, hogy mi mentünk, volt, hogy ők jöttek nálunk nyaralni egy hétre. Szép színesek és változatosak voltak a nyaraim
2. fejezet 3.rész2000 iskolaváltásIskola váltás, éretlenség, vagyis te nem vagy idevaló, ebbe az iskolába, valamiért. Amit erről tudtam az az volt, hogy nehezedik a tantárgy ötödik osztálytól, kettéválik az osztály, társulnak másik osztállyal, többen lesznek, nem bírnám a tempót. Volt a válasz az osztályfőnöktől, amit anyukám mesélt el nekem, hogy miért is kellett azon a nyáron másik iskolába átiratkoznom. Persze nem kellett sok iskola közül válogatni, a Rákóczi suli volt a legközelebb a lakhelyünkhöz, így abba mentem át. Az első év új dolgokat hozott magával, új iskola, új terem, új osztálytársak, új tanárok, új igazgató. Új lett minden. Az osztálytársaimmal jóban lettünk, lettek barátaim is. Szerencsére nem egyedül voltam új abban az osztályban, jött velem akkor egy osztálytársam is, Magdi, de ő csak két évig volt ott, utána másik iskolába ment. A tananyag nehezedett, új tantárgyak is lettek a megszokottak mellett. Fizika, kémia, biológia, történelem. Emlékszem ez a négy tantárgy volt, ami nagyon nehezen ment nekem akkoriban. Ezért korrepetálásra jártam egyik ismerősünkhöz, aki felajánlotta a segítségét. Nagyon nagy segítség volt akkor nekem az ő segítsége, elmagyarázta az anyagot az elejétől kezdve, úgy, hogy megértsem, máshogy mint az iskolában a tanárok mondták el. Minden héten jártam két tanárhoz is. Az egyik fizikából, kémiából, matematikából korrepetált, a másik angolból segített. Angolra jobban szerettem járni, mint a másik háromra, érdekesebb volt és annyira nem volt bajom az angol nyelvvel, csak inkább a mondatok összerakása ment nekem nagyon nehezen, most is. Persze a jegyeim ettől nem sokat javultak, épphogy meglett a közepes. Jobb jegyet nem is nagyon kaptam de nem bántam. A fizika, kémia segítséggel is nagyon döcögött, annyira, hogy javítóznom kellett hetedik végén, hogy nyolcadikba mehessek, sikerült szerencsére, átengedtek vizsgával. Emiatt azon a nyáron sokat foglalkoztam ezekkel a tantárgyakkal a korepetálásokon, Marika néni nagyon türelmes volt, és többször is elmondott egyet, ha az kellett, hogy megértsem.
2. fejezet 4.részHova tovább, 8. osztályElérkezett az utolsó év. A továbbtanulás, iskolakeresés, szakma választás, felvételizés. Akkoriban nem igazán tudtam, hogy mit is szeretnék tanulni, mi akarok lenni felnőttként, milyen szakma lenne az amit szívesen végeznék. Sátoraljaújhelyben volt két iskola is, ahova jelentkeztem. Az egyik mezőgazdasági iskola volt, ott pék-cukrász szakra jelentkeztem, a másik középiskola volt, ahol négy év után érettségit lehetett tenni, ott vámügyintézőnek és kerámiafestőnek jelentkeztem akkor. A felvételizés mind a két helyen gyorsan lement, nem is görcsöltem rajtuk, egy papírt kellett csak kitölteni, ami után behívtak és feltettek pár kérdést, elmondták a véleményüket és mondták, hogy majd értesítenek levélben a fejleményekről. Ez volt második félévben. Év végére már nagyon izgatott lettem, hogy vajon melyik iskola lesz az, ahol majd folytathatom a tanulmányaimat. Mind a két iskolába sikerült a felvételim, most már csak azt kellett eldöntenem, hogy melyikbe is menjek, a könnyebb mezőgazdaságiba, vagy az érettségit adó középsulit válasszam.
3.fejezet 1.rész2004 középsuliA középsuli mellett döntöttem, igaz nagy falat volt, tudtam, hogy nem lesz túl könnyű, egy kicsit vissza sírtam a mezőgazdaságit, az csak két év lett volna, így ez négy éves lett, de nem bántam meg. A szomorú hír az lett, amikor kilencedikben félév után bejelentették, hogy megszűnik a vám ügyintéző és kerámiafestő szak, mert kevés lett rá a jelentkező, de szerencsénkre mondták, hogy nem maradunk szakma nélkül, marketing és reklámot, logisztikát fogunk tanulni, logisztikai ügyintézők leszünk a végén. Ez jó hír volt, persze nem sokat tudtam arról, hogy mit is jelent majd ez, de a tanáraink tájékoztattak minket mindenről. De ez csak érettségi után volt. Marketinget tanultunk érettségiig, meg persze a többi tantárgyat, ami szinte teljesen más volt, mint az általános tananyag, úgy terjedelemben, mint nehézségében. Sokkal több volt és sokkal nehezebb. Sok tantárgyunk lett, irodalom, nyelvtan, marketing, földrajz, kémia, fizika, biológia, történelem. Ének és technika itt már nem volt. A fizika itt se ment túl jól, de csak két évig volt szerencsére. Tizenegyedik osztálytól jött be a marketing helyette. Ezt nagyon szerettem érdekesnek tartottam és nem volt nehéz sem, szerettem, ahogy a logisztikát is. A középiskolás évek szinte csak a tanulással mentek el, főképp az érettségi miatt. Kedvelt tantárgyaim közé tartozott itt is az irodalom, nyelvtan, marketing, még a történelmet is szerettem egy kevésbé, nagyon sok volt, nagyon terjedelmesek voltak a könyvek, rengeteg évszámmal és tananyaggal. A sok tanulni való mellett a testnevelés órák, igazi felszabadulás voltak akkor. Sok helyen voltunk, hol a teremben, hol az udvaron, hol a pályán. Nem igazán szerettem hosszú köröket futni, de utána jó volt elfáradva visszatérni a suliba. Sokszor mentünk együtt a többiekkel a buszmegállóba, várni a buszt, közben átbeszélni a napot, az eseményeket, ki milyen jegyet kapott egy- egy dolgozatra, milyenek a tanárok, hogyan tervezik az életüket a vizsga után. Persze érettségi előtt még ott volt a szalagavató műsora, amire tizenegyedikbe készültünk fel. Táncos előadás volt, meg egy kis színészkedés is, tudom én csak a táncos részben szerepeltem. Sokat készültünk rá, pár osztálytársam vállalta a betanítást nekünk akkor. Hol az aulában, hol az udvaron, hol a tornateremben gyakoroltunk. Szerintem elég ügyesek voltunk, ment könnyen, mint a karikacsapás. Ez igazi felfrissülés volt akkor a sok tananyag és izgulás mellett. Akkor még informatikából is lehetett vizsgázni, amire az informatika tanár készített fel minket, azokat akik jelentkeztek rá. Én is, csak épp nem mentem át a vizsgán. Nem baj, megpróbáltam. Ezek után következett a tablókészítés, amit nekünk kellett kitalálni, persze az osztályfőnök keresett erre szakembert aki elkészítette azt. Emlékszem kék háttéren egy hatalmas sárkány volt kínai jing-jang jellel a kezében, körülötte voltak fenn a tanárok fotói, kétoldalt pedig mi voltunk. Tizenkettedikben volt vizsgafelkészítő, minden vizsgatantárgyból, amire második félévben márciustól lehetett járni, már csak oda azokra az órákra, nem kellett egész nap benn lenni az iskolában. Kicsit fura is volt, de nagyon tetszett, az üres tanterem csak pár osztálytárs volt akkor éppen ott. Nem kellett korán kelni, hamarabb volt vége a napnak, volt, hogy már délben mehettünk is haza. Április végén volt a ballagásunk. Emlékszem mi vittünk be virágokat díszíteni az épületet, a tantermet ,a folyosót, az udvart. Nagyon szépre sikeredett. Elballagtunk, majd következtek az érettségik.
2.rész
2010 Miskolc cityTúl az érettségin, az izgalmakon, a szóbelin, írásbelin jött el a nyár, az ellazulás, az elengedés és egy újabb megoldásra váró kérdés, hova tovább?Otthon mégse ülhetek, valamit dolgozni kell, vagy tanulni, de mit is? Áradt a sok gondolat a fejemben akkor, merre menjek, hova tovább. Dolgozzak logisztikusként egy gyárban, annyira nem láttam jónak ezt az irányt, ezért tovább gondoltam, mit is kezdjek magammal?Hamar jött is a válasz a fejemben, hiszen én még tanulhatok is. A kisgyerekeket nagyon szeretem, vigyáztam is rájuk, foglalkoztam is velük, nem újdonság a számomra ez a terület, meg is van, már csak az a kérdés maradt merre és hol, de szerencsére erre is jött a válasz egy újságban egy felhívás, hogy kisgyermek gondozó szak indul Miskolcon. Alig hittem a szememnek még ezen a nyáron előttem volt a lehetőség hova is menjek tovább. El is indultam anyukámmal Miskolcra, megnézni ezt az iskolát, érdeklődni e felől, mik a lehetőségek, milyen szálláslehetőség lesz, milyen lesz a közlekedés, mennyibe fog ez mind kerülni. Felszálltunk a vonatra, majd átszálltunk a villamosra ami elvitt minket az iskoláig. Volt sok megálló odáig, szerencsére egy kollégium is útba esett, meg is néztük azt, ez volt az iskola közelében, ezt választottuk. Tíz szintes is lehetett ha nem több, minden szinten szobákkal. Az ebédlő az épület melletti lapos épületben volt, itt voltak az irodák is, innen lehetett lifttel a szobákba eljutni vagy lépcsőn felfelé. Tetszett az a környék, a boltok is közel voltak, emlékszem sokat jártunk ide- oda. Emlékszem augusztus volt akkor, amikor az iskola felé vettük az irányt. Az a bizonyos kék épület, már messziről lehetett tudni, hogy az lesz az, a falak, mint a tenger kék vize tárult elénk a többi épület között. Az iskolai hétköznapok gyorsan teltek, igaz sok volt a tanulnivaló, sokat irtunk, sok fénymásolt anyagunk lett, amiket a kollégiumi szobában olvastunk nap mint nap. De nem csak ezzel töltöttük el az időnket. Jártunk gyakorlatra is minden héten, izgalmas volt, mi mindent tartogatott számunkra az óvodai, gyermekotthoni látogatásaink. Egy év volt, de örök emlék maradt mindaz, ami ott fogadott minket, a mosolygós, szeretettel teli gyerekarcok, a kicsi egyszerű hétköznapjaik, a szabadidős elfoglaltságaik, a sok sok beszélgetés, nevetés, öröm. Ezek voltak azok, amik a mindennapjainkat színesítették a látogatások alkalmával. Persze volt elszomorító oldala is, a látvány, a körülmények, a környezet, a valóság ami fogadott a falak között és a sok életforma amivel találkoztunk, meséltek nekünk. Az osztálytársakkal jó volt a kapcsolat, odafigyeltünk egymásra, sokat beszélgettünk, sétáltunk, kikapcsolódtunk. Az iskolában is volt sok program amivel színesebbé tették a mindennapokat, a sok film nézős nap, a kirándulások, a vetélkedők egy jó közösségé formáltak bennünket és élményekkel gazdagították a napjainkat. Az első év végéhez közeledett de tartogatott új dolgokat számunkra. Az iskola bezárt, de egy másik átvett minket, ott folytattuk szeptembertől a második évünket tovább. Nemcsak ez volt az újdonság, hanem az is, hogy egy új szakmát is szerezhettünk, ha éltünk a lehetőséggel és így lett, a kisgyermekgondozó szak mellett gyógypedagógiai asszisztens szakot is tanulni kezdtünk. Azta, ilyen is van. Ezelőtt nem is hallottam róla, számomra nagyon új volt az egész, persze izgalmas is mi minden vár majd azokon a gyakorlatokon, azokkal a másságokkal, egy újfajta látásmóddal. Nagyon megszerettem. Engem nagyon elvarázsolt.

3.fejezet 3. részGyógypedagógia és az autizmus világaKezdetét vette a második év. Új iskolában, új tanagyagokkal, de ugyanazokkal az osztálytársakkal mint előző évben. Igaz itt már kevesebben voltunk, nem volt összevonás. A gyakorlataink most több helyszínen zajlottak. Bölcsőde, óvoda, gyógypedagógiai intézmény és a gyermekotthon. Ahogy a helyszínek, úgy a tananyag is bővült nem is kevés tanulni valóval. Hétről hétre egyre több lett az írni való, olvasni való. Minden héten a kollégiumban voltunk suli után, hétvégékre mentünk haza minden alkalommal. Utazásból itt nem volt hiány. Busz, villamos, vonat, metró, mert mi Pesten is jártunk. A mozgólépcső még mindig nem a kedvenceim egyike azóta sem. Emlékszem sok helyre elmentünk. Vakok intézménye, Holokauszt emlékkiállítás, Lillafüred, Miskolc. Színesek voltak a programok, ahogy a gyógypedagógia gyakorlataink is azok voltak. Minden egyes alkalom más és más volt. Mindig történt valami új, ami előtte nem volt. Valamire mindig rácsodálkoztam és egyre jobban megszerettem. Persze sokfélék voltak a gyerekek, nekem az autisták lettek a kedvenceim, valami furcsa módon őket kedveltem a legjobban. Nagyon egyediek és különlegesek a maguk másságukkal, de összességében mindannyiuk egy hatalmas szeretet labda, mert őszintén szeretni ők képesek igazán, ahogyan azt be is bizonyították minden alkalommal amikor ott jártunk. Teltek a napok, hetek, hónapok, közeledett az év vége, a vizsgák. A tanárok nagyon felkészültek voltak és nagyon jól mondták el nekünk a tananyagokat, amit akár hallás után is megtudtunk jegyezni, de a sok írott anyag olvasása után már álmából felkeltve az ember is elmondta volna ha kellett volna. Kellett is a tudás. De szerintem a gyakorlatokon eltöltött idő volt az, ami igazi tudáshoz juttatott bennünket. Megélni, átélni, köztük lenni volt az, ami nem cserélhető le pár jegyzetre. A vizsgák szinte villámgyorsasággal teltek el, hol a gyakorlati helyszíneken, hol a teremben, mégis úgy folyt mint medrében a patak. Sikeres vizsgát tettem, ami nagy örömmel töltött el, ahogy az emlékek is amikkel gazdagodtam azalatt a két év alatt, amit Miskolc nyújtott számomra.

4.fejezet Tiszújlight.1. RészMég 2013 nyarán tűnődtem azon, hogy hova is vágyok igazán menni. A munkakeresésben kicsit megakadva vártam a lehetőségeket, hogy jöjjenek, de nem jöttek. Ebben a helyzetemben számíthattam az édesanyámra, aki keresett- kutatott, rá is akadt egy kedves ismerősre, aki tudott segíteni nekünk. El is mentünk hozzá, el is mesélte, hogy ő mire is jutott ebben az ügyben. Tiszaújváros lett az úti cél végül, számomra idegen város, akkor hallottam róla először, a lehetőség pedig adott volt, egy idősek otthona, ahol időseknek kell a mindennapjaiban segíteni. Ez lett a munkám. Mondta a segítőnk, hogy még iskola is szóba jöhet, ha azt szeretném csinálni, hisz a végzettségemmel ez a megközelíthető út.A kedves ismerősünkkel még a nyáron megbeszéltük, hogy akkor szeptemberben el is indulunk autóval Tiszaújvárosba. Ő intézte a telefont, az önéletrajzomat is, kezében volt az irányítás, még kollégiumot is talált nekem. Nagy segítség volt. Már első hallásra is szimpatikus lett a város, de mikor a szememmel láthattam még szebb lett. A város közepében található egy hatalmas dísz tó, körülötte padokkal. Első megállónk egy kollégium volt, ide fel is vettek, ahol egy évig voltam. Nem lett szobatársam, de jól éreztem magam így is. Nagy kihívás volt a munkahely is, belecsöppenni egy idősekkel teli otthonba, a feladatom itt a feladatszervezés volt, különféle játékos programok megvalósítása idősekkel. Utána jártam internetről, milyen feladatok is legyenek. Volt variáció bőven, persze nekem is volt fantáziám hozzá, ment is aztán a dolog, mint a karikacsapás. Kicsit olyan volt, mintha gyerekekkel játszanék egy asztalnál társasjátékokat. Szerettek az idősek is. Jó volt belesni az otthonaikba is, a kicsi szobáikba, ahol a saját bútoraik voltak a mini életük és benne ők. Sokat jártam be hozzájuk, sokat beszélgettünk, elmesélték az életüket, fényképeket nézegettünk, megtanítottak különféle horgolási technikákra. Innen kaptam kedvet én is a horgoláshoz. Lett egy új hobbim.3 hónap után sikerült elküldenem az önéletrajzom egy iskolába. Csengett is a telefonom, hívott is az igazgató, hogy mehetek állásinterjúra. Örültem is, meg sajnáltam is, hogy itt hagyom ezt a világot, ezeket az embereket, megszerettem őket. Egyben vártam is, hogy miket fog majd tartogatni az iskola, ahol egy autista kisfiúnak kell az iskolai mindennapjait segítenem. Lett is esemény bőven. A mindennapokat beszínezte az, ahogyan a gyerek érezte magát akkor. Ha jó kedvvel jött az iskolába, könnyű dolgom volt vele, meg persze a tanároknak is. Megült a padban, még nagyjából csendben is volt. De mikor beborult az ég, vagy történt valami, már nem ült nyugton. A kergetőzés a teremben, a pad alá mászás, még hagyján volt, de jött az udvar. Szinte kötél kellett volna hozzá, hogy magam mellett tartsam, még az égbe is felmászott volna. Rájöttem a beszélgetés nyugtatja, meg a masszírozás. Képkártyákat is készítettem neki, meg idő jelzőt, bevált. Csak az osztálytársakat sajnáltam, miket kellett megtapasztalniuk. Egy évig volt az iskolában, végül elköltöztek. Sajnáltam, de tudtam, hogy jó helyre megy. A szüleivel is jóba lettem, mindig megbeszéltük a napi eseményeket, történéseket. Egyszer még a kolihoz is eljöttek, virágot kaptam tőle. Annyira kedves gesztus volt. Az állomáson is összefutottam vele, párszor. Telefonon is sokat beszéltünk.

4. fejezet Tiszújlight2.rész A nyár új fordulatot vett az életemben. Maradtam Tiszaújvárosban, de kiköltöztem a kollégiumból. Ugyanis lakást vettünk. Új fordulat volt az életemben, az első saját lakásom. Sok gondolat kavarodott a fejemben. Nagyon felspannolt a tudat. Egy másfél szobás, harmadik emeleti kislakás volt. Szerencsére a tulaj ide is adta a kulcsot már másnap, hogy meglett a szerződés. Nagyon izgatott lettem. Egy szekrény ott maradt meg egy kanapé. Volt hova pakolni, az előszobában is volt szekrény. A konyha mini volt, ahogy a fürdő is, de nekem nagyon tetszett így is. El is mentünk a festékboltba festéket venni, mert az akkori színe nem az igazi volt. Emlékszem zöld, kék és piros színeket vettünk. Mondanom se kell, hogy színes lett a fal a végén a nappaliban. A kisszoba piros lett. Mosógép is volt, meg hűtő szekrény. Tároló szekrény is volt az előszobában. Két szomszédom volt, az egyik egy házaspár gyerekkel, a másik idős pár volt. Hozzájuk néha- néha átjártam beszélgetni. Volt társaság munka után. Ja igen, társaság. Nem sokkal rá, hogy beköltöztem, igencsak elkapott az az érzés, hogy mégis csak egyedül vagyok a lakásban. Mire már túl lettünk a vásárlásokon, a dekoráláson, már megszoktam a panel létet, elkapott a honvágy. Nem a haza után sóvárgás. A társaság hiánya. Volt a panelsor alján egy üzletsor, ahol kisállatos is volt. Nekem ez kapóra is jött. Mentem is szétnézni, mi a kínálat. Halak mellett döntöttem. Volt akváriumom korábban is, nem volt ismeretlen a számomra. A nyár folyamán még bejártunk a suliba. Könyvtárban segédkeztünk egy szintén asszisztens társammal. Egész jól összebarátkoztunk. Jó is volt vele dolgozni. Szabadidőbe eljárkáltunk ide- oda, sokat beszélgettünk. Volt közös téma.Szeptemberben szólt az igazgató, hogy át kell menni a gyógyped iskolába besegíteni pár hónapra. Elvállaltam, újabb kihívás volt az életemben. 3 hónap, nem olyan sok idő volt. Januárban, már 2015- öt írunk, ismét az iskolában voltam. Új osztályba kerültem, itt nem 15-en voltak, sokkal többen. Itt is egy kisfiú mellé kerültem. Mellette három évig voltam. Ő könnyebben kezelhető volt, kisebb kilengései voltak. A tanároknak könnyebb dolguk volt, odafigyelt az órákon, csak néha- néha mentem vele ki az udvarra pihenőzni. Ha beteg volt és hiányzott, akkor a többieknek segítettem a délelőtt folyamán, aminek igencsak örültek a gyerekek és én is. Felszabadulás volt. Délután irodában tevékenykedtem, a gyereket délután hazavitték a szülei, így ott voltam a nap hátralevő részében. Eléggé megtetszett az irodai munka. Sok papírmunkával járt, de itt se voltam egyedül. Ketten voltunk, mi asszisztensek, így gyorsabban is haladt a munka, meg társaság is akadt. Szerettem csinálni a ránk szabott feladatokat. Hol irodán voltunk, hol könyvtárban, hol egy teremben. Mi pedig válogattunk, javítottunk, cetliztünk, rendeztünk, pakoltunk, éppen amit aznap ránk bíztak. Változatosak voltak a mindennapjaink. Év közben voltak szabadnapjaink, a tavaszi, nyári, őszi szünetek. Ez mindenkinek feltöltődés volt. Nyár elején még az osztályokkal osztálykirándulásra mentünk. A gyerekek ezt várták a legjobban. Sok helyre elmentünk, senkit sem hagytunk el. Eltelt a nyár, ismét iskolakezdés. Mi hamarabb bementünk két héttel korábban. Könyveket válogattunk az iskola kezdéshez, minden évfolyamnak. Megszólalt az iskolacsengő és egy újabb év vette kezdetét.

4. fejezet Tiszújlight3.részA 2016-os tanév már szinte elrohant, annyira tudtuk a dolgunkat. Év közben egy továbbképzésen vettem részt, persze szakmába vágó volt. Hasznos dolgokat tudtunk meg, a gyerekekkel is kipróbáltunk pár új ötletet. A tanév második fele így telt el, hol tanfolyamon voltunk, hol a gyerekkel próbáltunk ki játékos feladatokat. Én nagyon szerettem ezt csinálni, a gyerek is élvezte. Hogy ne csak a munkáról írjak, a panelben is történtek változások. Új jövevénnyel gazdagítottam a kis életemet. Egy nyuszi társaságával, akit aztán haza is vittem a szüleimhez, ott is maradt végül. Én ismét állatok nélkül maradtam, közben a halak is elpusztultak, sőt az akváriumom is elrepedt. Felfüggesztettem egy időre a hal tartást. Ismét szobafestésbe fogtam, virágmintás lett a falam, krém és halványlila színekben. Teltek a hetek, hónapok ismét elkapott a honvágy, mégis kell egy háziállat. Hogy ne ismételjem önmagam, most macskák mellett döntöttem, méghozzá nem is egy mellett, egyszerre négy lett. Elérkezett a nyári szünet, a gyerekek vakáción, a tanárok is, mi is. A szüleim semmit se tudtak a történtekről, csak miután leszálltam a vonatról kezemben az utazóban lévő kiscicákkal.A 2017-es tanévben fejlesztéseken vettem részt. Délelőtt a tanteremben, délután irodán tevékenykedtem. A jól megszokott módon. Új osztályba kerültem, itt már szinte tennivalóm se akadt, jól viselkedett a gyerkőc. Egy ötlettől vezérelve jelentkeztem egy ottani gyárba, ahonnan hívtak is az időponttal kapcsolatba, mikor is mehetek toborzásra. Újabb fordulattal, újabb kihívással néztem szembe.2018 januárjában már a gyárban dolgoztam, mint anyagkiszolgáló. Szerencsére akik oda jelentkeztek, kaptak segítséget, mit hogyan is kell csinálni. A munka része ment is, de a 12 órázás már nehezebben. Itt ismertem meg milyen is az éjszakai műszak, a kevés alvás, a nappal alvás, ami valljuk be, szerintem még évek elteltével se megy ütemre. Volt, hogy fáradt voltam, szinte ragadt le a szemem, szinte számoltam a perceket, mikor telik le a munkaidő és vártam, hogy végre eljöjjön az a bizonyos 3 nap szabadnap, amikor végre átaludhattam a három napot. Amilyen lassan jött, olyan gyorsan el is teltek a napok, ismét menni kellett. Ha a szerződés meghosszabbodik maradtam volna tovább, de nem így lett. Nem is bántam. Kicsit olyan érzése lesz tőle az embernek, mintha nem is ezen a bolygón lenne. Ezt is megtapasztaltam. A szépen kifestett lakásomat eladásba bocsátottam. Hamar akadt is rá vevő. A nyarat már Sárospatakon a szüleimnél töltöttem el, és ismét azon agyaltam, hogy hol is találok majd munkát megint. A válaszra nem kellett sokat várnom.

2018 Hatvanban5.fejezet 1.részMég 2018 nyarán jött az ötlet, hirtelen felindulásból, hogy bármerre elmegyek, ha találok munkát és visszahívnak, hogy van álláslehetőség, akkor én megyek . Így is lett. Jött egy levél Hatvanból, hogy mehetek állásinterjúra. Ennek nagyon megörültem, kihívásnak vettem, mert azért Sárospatakhoz, meg Tiszaújvároshoz képest igen csak messze volt.Augusztus volt, 20-ára volt megadva a találkozó napja. El is utaztam édesanyámmal Hatvanig. Kétszer kellett csak átszállni a vonatról. Elviselhető. 10 órakor volt az interjú. Nem tartott sokáig, olyan 10 perc volt kb. Mondták, hogy hamarosan vissza szolnak telefonon, hogy hogyan is döntöttek. Nem kellett sokáig izgulni már délben telefonáltak is, hogy felvettek. Alig hittem el, amit hallok. Eljöttem ilyen messzire és sikerül az állásinterjú. Nagyon boldog voltam.Megvolt a pénz, a lakás után, el is kezdtünk paneleket nézni ingatlanossal. Az árak igen csak magasak voltak, 10 millió felett kezdődtek az árak. Még egy akkora is mint amilyen az enyém volt, egy másfél szobás is. Ezért kertes ház maradt. Az ingatlanos az autójával vitt minket háznézőbe. Szerencsénk volt vele. Sok házat megnéztünk, ránézésre elfogadható volt, de ha jobban megnézte az ember már igencsak munkát igényelt a rendbehozatala, a falak állapotáról ne is beszéljünk, az áruk szintén 10 milliónál kezdődött. Már majdnem feladtuk, a munka is megkezdődött nekem, sikerült találni egy albérletet, amit már augusztus 21-től ki is vehettem, három hónapra szólt a szerződés. Szép környéken volt, csak ha gyalog mentem a munkába igen sokat kellett gyalogolni, majdnem másfél óra volt. Egy darabig busszal mentem a főtérig, onnan sétáltam már csak fél óra volt így az út. Hazafele persze sétáltam, szeretek nagyokat sétálni, az megnyugtató nekem, meg szeretek nézelődni is. Ismerkedtem a várossal is.Az ingatlanos közbe talált egy házat, ami megfelelő áron volt, szólt is nekünk, hogy tekintsük meg. El is mentünk megnézni, ez októberben volt. Mondta, hogyha megfelel, akkor intézi is a papírmunkát, de sürget az idő és sokan vannak rá jelentkezők, meg a környéken nem is volt másik ilyen árfekvésű ház, kerttel. Megvettük, az ügyintézés eltartott decemberig, de már októberben ideadták a kulcsot a házhoz a tulajdonosok. Így hát átköltöztettem magam, egyik munkatársam segített ebben, az autójába pakoltuk a csomagjaimat. Szerencsém volt vele is. Az első éjszakám nem úgy alakult, ahogy elgondoltam, vendégeim voltak. Egerek. Az ágyamra is felmásztak, kapartak, szaladtak....nem sorolom. Én annyira megijedtem, átfutott a gondolat a fejemen, holnap munka és én nem tudok az egerektől aludni. Gyorsan összecuccoltam egy hátizsákba és visszamentem este 11-kor az albérletbe, mert még akkor nálam volt a kulcsa. Persze hívtam is anyukámat, meséltem neki, hogy mi is a helyzet, mire mondta, hogy menjek vissza nyugodtan, veszünk egércsapdát, meg megcsináljuk a réseket, nem fognak tudni bejönni a házba azután majd. Meg is nyugodtam ettől. Vissza is mentem másnap. Megvettem az egércsapdát, lett is benne egér bőven, kicsi is, nagy is. Hétvégén eljöttek anyáék és begipszeltük a réseket. Utána már nem volt hívatlan vendégem.Állt egy hatalmas diófa a ház udvarán, közvetlenül a ház mellett. 2019 tavaszán hívtunk is egy favágót, aki egy hét után el is jött és ki is vágta a fát. A nagyját el vitte, az udvar tele is lett a faágakkal, ami ránk maradt, hogy összevágjuk azokat. Volt vele munka bőven. Nem is beszélve, hogy utána az összevágott gallyakat pakoltam egyik sarokból a másikba, közbe égettünk is el belőle. Lassan haladt a dolog. A kertnek is nekiláttam, hatalmas volt a fű benne, meg a gaz. Elkezdtem kapálni, meg gyomlálni, szerencsére ezt szerettem csinálni, munka után igazi kikapcsolódás volt a délután további részében. Egész szép lett a kert is. Az udvaron volt egy kis ház is, igaz az oldala téglafal volt, de az eleje csak gerenda, meg ajtó, még radiátor is volt odatéve falnak. Vicces látvány volt. Lebontottuk és a téglákból utat készítettem a kertben.A tavasz egy újabb ötletet juttatott az eszembe, méghozzá azt, hogy legyen még egy kutyám. Volt egy kutyám, őt anyukám hozta utánam miután már enyém lett a ház. Hogy ne legyen egyedül, egy állatvédőtől sikerült kapnom egy kistestű kutyust a Zénó mellé. Hamar össze szoktak igazi jóbarátok lettek. De nem csak eb jött a házhoz, hanem a macskám is Jázmin. Persze mondanom se kell ő neki is lett játszótársa, a Manó személyében, akit itt Hatvanban szúrtam ki magamnak. Nem egyedül jött volt egy testvére is, de az hamarosan csavargásba kezdett. Egyik nap meg nem jött haza és így teltek a napok el. Azóta sem láttam viszont.

2018 Hatvanban5.fejezet2.részElérkezett a nyár. Anyukámmal bevetettük a kertet zöldségekkel, már szépen elő is jöttek. Én a virágokat vártam, hogy növekedjenek, a sok zöld fű mellett már nagyon akartam, hogy színek jelenjenek meg a kertemben. Hirtelen ötlettől vezérelve a nyáron megleptem magam 10 kiskacsával. Innen kezdődött a kacsakaland az életemben. Mindig is kedvenc madaraim közé tartoztak a kacsák is. Jó volt gondoskodni róluk. A takarítás már nem volt annyira szívet melengető. Persze eleinte a fürdőszobámban tanyáztak, de mikor már elkezdtek tollasodni a kis házba költöztek át. Egész nap a kertben voltak. Sok csiga és bogár volt nekik, amit örömmel vadásztak. Mire felnőttek már meglehetett őket különböztetni, elérkezett a nász időszak, amikor a gúnárok beszínesednek, zöld nyakuk lesz, és szürke tollazatuk, a tojók pedig maradnak barnák. Így már tudtam, hogy lett 4 gúnárom és 6 tojóm. Ősszel elkezdődött a tojásrakás. Decemberre már meg is lettek a kiskacsák. Mondanom se kell, hogy lett 30 darab kiskacsa. Teli lett az udvar kacsákkal.2020 tavaszán elérkezett a vágás ideje, nem csak a szárnyukat vágtuk vissza, hogy ne repüljenek el, hanem őket is levágtuk, persze nem mindet csak egyet- kettőt, havonta. Így csökkent a létszámuk. Sajnáltam is őket, meg nem is. A kacsasült nagyon finom, ahogy a leves is, csak nem valami sok mennyiségre. Ha pedig sokat tart belőle az ember akkor sokkal több a munka vele, meg a pénzkiadásról ne is beszéljünk. Gondolkodtam azon, hogy jó lenne még állatokat tartani, de még egyedül él az ember, nem jó befektetés lenne. A házzal is lenne tennivaló bőven. Már az ajtókat, ablakokat átfestettük. A szobákat is kifestettük a szüleimmel. Szerencsére segítenek sok mindenben. Elkészült a járda is, az udvarra meg a kertbe. Legalább nem a sárban járkálok, ha esős napok vannak. Én kerítésbe fektettem bele, a teraszra meg a konyhakertbe. Jót mutat, már csak a festés van hátra. Sok tégla megmaradt a kis házból, hogy lebontottuk, azokból lett út készítve, amit a két kezemmel raktam le. Egészen szép lett a végeredmény. Lejt az udvar, ha esős napok vannak akkor a víz zúdul az udvarra, ahol meg megáll, hatalmas pocsolya formájában, nem valami szép látvány. Így legalább a téglák valamit visszatartanak belőle. Sokat tett, már nem áll tócsa az udvaron.Mire eljött a nyár, már zöldbe borult a kertem is. A zöldségek szépen megnőttek, büszke is voltam rá. Az egyedüli nehézségem az a locsolás volt. Valamiért a kert végébe lett a konyhakertem, így a kútból locsolom slaggal, ami igen macerás, amikor esik az eső könnyebb dolgom van, mert amikor összetekeredik a slag, én meg szétszedem, az sok időbe telik, pláne amikor úgy rakom össze, hogy szétjön az illesztésnél, kezdhetem elölről. Szerencsére sokat esett az eső, besegített a locsolásba az ég is.Ősszel kertrendezésbe kezdtem. A gyümölcsfákat visszavágtuk, van barackfa meg körtefa. A szőlőket is megmetszettem. Van pár korallberkenye bokrom, meg fagyal bokor sövénynek, mondanom se kell, igen lassan nőnek. Ezeket is átültettem, visszametszettem őket is. Miután nem látom sok értelmét, hogy sok pénzt költsek újabb bokrok vásárlására, ezért elhatároztam, hogy beszerzem magam. A közelben van egy szántóföld, oda járunk ki a kutyáimmal, nem beszélve arról, hogy arra még fa is terem, meg bokor is. Így hát oda járunk bokrok után, persze az új hajtásokat vittem haza, meg is maradtak, növekednek szépen. Az a szerencsém velük, hogy hoznak új hajtásokat, ami jó, mert a kerítéshez ültettem, és jó lenne ha végig nőne a kerítés mentén, sövénynek. Annyi lesz a dolgom vele, hogy megmetszem, ne nézzen ki csúnyán. Megoldottam ezt is.Elérkezett 2021. Már nagyon várom a tavaszt. Januárban elszórtunk anyukámmal pár virágmagot, most várom, hogy növekedjenek. De a virágoskertemet is elkellet keríteni a kutyáktól, mert előszeretettel ásnak, meg kaparnak. Védeni kell a virágokat tőlük. Megpróbálkoztam fa ültetéssel, nem a szokványos módon, hanem magokat szórtam el. Lepényfa magokat. Most várom a hatást.

Címkék: