A szellővel suttogók 1.rész
A tavasz hírnöke köszöntötte a mező lakóit. A mindig elsőként érkező cinegék éneke járta át a mezőt, a virágokon lepkék hallgatták a dalaikat, tovaröppenve adták tovább a hírt, itt a tavasz.A mezők lakói ébredeznek téli álmukból. A fürge üregi nyúl nyújtózkodva óvatosan leselkedik odújából, a ravaszdi róka is a bokrok alatt lapulva hallgatózik, az őzek is előmerészkednek az erdők lombkoronái alól, mindannyian arról beszélgetnek, amit a cinkék dalolva zengtek. Zöldül a mező, a rét. A patakok ismét folydogálnak, színes halak csapata úszik az árral tovább. A békák is előjöttek, a szitakötőket várják, hogy egymásnak segítsenek a legyek elkapásában. A nap ismét magasan van az égbolton, sugaraival ragyog rá a tájra. A szellő lágyan cirógatja a fűszálakat, óvatosan kapaszkodva rajtuk katicák zsonglőrmutatvánnyal igyekeznek fennmaradni a szálakon. A tölgyfa árnyékában sünök gyülekeznek, ágaikon madarak üldögélnek, figyelik a természetet, amint kibontja pillangószárnyát, úgy terül el a földön színpompás színeivel. Az ágon hinta pihen, benne egy tündérlányka üldögél. A rigók dalait dalolássza, halk kacajjal vígan, szemeiben a napsugarainak fénye csillan meg. Lábával löki el magát a földtől, a hinta hátralibben, majd előre, benne a tündér, mintha szárnyaival röppenne, úgy ringatózik a tavasz bűvöletében.A hinta megáll, kiszáll belőle a lányka, csillogó ruhájában fut tova, a fűszálak simogatják lábait, ő meg csak fut, meg sem áll. Egyszer csak egy forráshoz ér, csillogó víztükrében magát csodálja, amint kirajzolódik arcocskája. Ismét kacag egyet, az állatok köré gyűlnek, vállaira lepkék szállnak. Megpihen a domboldalon. Elfekszik a magas fűben, elrejtőzik a világ elől. Hallgatja a természet hangjait. A szellő susogását, a madarak énekét, az apró léptek zaját, a fű zörrenéseit, a patak csobogását. Nyugalom és béke percei ezek. Az idő mintha megállt volna, nem siet, nem rohan. Együtt pihen a lánykával, ki szemeit most becsukja, gondolataiba merül. Gondolatai most azon járnak, vajon értik e őt az állatok, vajon beszélnek- e ők is egymással, jó lenne megtudni, hogy miről. Most lepkék szállnak köré, táncolva énekelnek, fülébe súgják titkaikat, vágyaikat. A tündérlány most kinyitja szemét, a lepkék tova szállnak. Álom volt ez, vagy a képzelet játéka ez? Tűnődött a tündér, majd ismét ment tovább a tágas réten, a forrással versenyez, ki lesz a gyorsabb, egyszer csak eltűnik a forrás, helyébe egy szikla emelkedik, Szürke ruhájában, mint egy hatalmas zsák, úgy áll eléje a lánynak. A tündérlánykát nem zavarja, megkerüli őt, a túloldalon a rét folytatódik, lepkék táncaival hívják a lányt. Most megáll és csak hallgatja az éneket, a dallam olyan, mint egy jól komponált mű, minden dallama a helyén. A lepkék ismét odaszállnak a lányka vállára és újból mesélnek álmaikról, majd tovaszállnak, eltűnnek a napsugaraiban, magukkal viszik a titkot, amit csak a lányka hallhat.